Keressen minket

Kiemelt cikk

A helyi piacok nyitva vannak, de itt is fontos az óvintézkedések betartása

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email
A biztonságos élelmiszer-ellátásban kulcsszerepe van a helyi piacoknak, ezért azok működése a koronavírus-járvány ideje alatt is kiemelten fontos, ugyanakkor az árusoknak és a vásárlóknak is fontos az óvintézkedések betartása – mondta el Nagy István agrárminiszter.

A miniszter az önkormányzatokat arra kéri, hogy ne bezárással, hanem a piacok rugalmasabb nyitva tartásával és óvintézkedésekkel segítsék elő azt, hogy a vásárlók ne egyidőben koncentrálódjanak és a kiváló minőségű magyar élelmiszerek mindenki számára elérhetők legyenek. A piacokon történő kereskedelem mind a termelők, mind pedig a vásárlók számára előnyös, hiszen a friss, egészséges hazai áru közvetlenül jut el a fogyasztókhoz – közölte a tárcavezető.     Az agrártárca arra biztatja a piacokra járó időseket, hogy most lehetőleg maradjanak otthon, és bevásárlásaikhoz kérjék hozzátartozóik vagy az önkormányzatok segítségét.

Az új koronavírus-járvány lassításának érdekében kiemelten fontos, hogy mindenki betartsa az óvintézkedéseket,  ha tünetei vannak (például lázas, köhög, tüsszög), ne menjen piacra, maradjon otthon és ha valaki piacra megy, akkor ott is tartsa a megfelelő (legalább 2 méteres) távolságot másoktól, kerülje  a szoros érintkezést, ne fogdossa össze az árut, alaposan mosson kezet vásárlás előtt és után is.     A piacok kiemelt szerepet játszanak a helyi gazdaságok működésében. Sok ezer magyar termelő megélhetését teszik lehetővé azáltal, hogy termékeik könnyen eljuthatnak a fogyasztókhoz, a vásárlók pedig hozzájuthatnak az egyedi, kézműves élelmiszerekhez. Ne fosszák meg ettől a lehetőségtől a fogyasztókat – hangsúlyozta a miniszter, inkább tegyék lehetővé ezt az alternatív vásárlási lehetőséget.

Véleménye szerint a koronavírus-járvány ideje alatt a piacokon történő vásárlás nagyobb biztonságot nyújt a fogyasztók számára a zárt terű bevásárlóközpontoknál. Hosszabb, gyakoribb és a megszokott napokon való nyitva tartással kell megvédeni az embereket és a termelőket nem a piacok bezárásával. Így a vásárlók elosztva nem dömpingszerűen, hanem biztonságosabb körülmények között tudnak hozzájutni a kiváló magyar élelmiszerhez – tette hozzá Nagy István.     A termelői piacokat még 2012-ben hozta létre az agrártárca, azzal a céllal, hogy lehetőséget és helyszínt teremtsen a helyi őstermelői termékek árusítására, ezzel megélhetést biztosítva a helyi gazdáknak, így segítve a vidék fejlődését. A helyi piacok közvetlenül növelik a bizalmat a termelők és a fogyasztók között. Ezeken a kereskedelmi helyeken a csoportosulások elkerülésére és a higiéniára is könnyebben oda lehet figyelni, hiszen itt nagyobb terek állnak rendelkezésre, mint egy bevásárlóközpontban.

A magyar emberek természetes igénye, hogy minden nap friss, kiváló minőségű árut fogyaszthassanak, ami az egészség megőrzése szempontjából is fontos.     A miniszter hangsúlyozta, hogy a helyi termelői piacok száma 2012 és 2019 között két és félszeresére emelkedett. A fogyasztói igények is alátámasztják a piacok és a regisztrált termelők számának növekedését, hiszen lehetővé teszik, hogy az élelmiszert és a gyümölcsöket helyi forrásból meg tudják venni az emberek.

Magyarországon a piacokon rendszeresen elérhető élelmiszerek esetében a teljes magyar forgalom legalább 10 százalékát bonyolítják le, ez az arány a vidéki térségekben azonban még ennél is lényegesen magasabb.

A járványügyi helyzetben történő biztonsági üzemeltetésről a Nébih hivatalos tájékoztatót adott ki, ami elérhető a https://portal.nebih.gov.hu/-/tanacsok-koronavirus-jarvany-idejen-a-helyi-termeloi-piacok-vonatkozasaban oldalon.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Kiemelt cikk

Új pályázati kiírás jelent meg a Magyar Falu Programban

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Az újabb pályázati körben tízmilliárd forint keretösszegre jelentkezhetnek a kistelepülési önkormányzatok saját tulajdonú épületeik felújítására, eszközök beszerzésére.

A zsadányi református templom. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL. M. / Agro Jager News

A 2019 óta meghirdetésre kerülő program alapvető célja a népesség elvándorlásának megállítása. A program eddigi sikerességét és eredményességét a már több mint 33 ezer nyertes pályázat jelzi, melyek összértéke meghaladta a háromszázmilliárd forintot. Idén már negyedik alkalommal hirdetnek pályázatot. Eddig a kisboltok működését támogatták nyolcmilliárdos keretösszegben, majd utcák, járdák felújításához kínáltak támogatást ötmilliárd forint összértékben, valamint falusi civil szervezetek pályázhattak összesen hárommilliárd forintra.

Ha vadászruházat, akkor EWIDENT! Kattints a képre!

Ezúttal egy komplex pályázati felhívást hirdettek meg, hét támogatási céllal, amelyek közül egy pályázó egyet választhat:

  1. kategória – óvodaépületek felújítására, korszerűsítésére, férőhelybővítésre – legfeljebb 50 millió forint igényelhető;
  2. kategória – “egyéb önkormányzati ingatlanok” fejlesztése, itt szintén 50 millió forintra lehet pályázni;
  3. kategória – a temetők infrastrukturális fejlesztésére, 6 millió forint a maximum támogatás;
  4. kategóriában az eszközbeszerzésnél 6 millió forint igényelhető.
  5. kategória – játszótérfejlesztésre 6 millió forint a támogatás;
  6. kategória – kommunális eszközök beszerzésére 15 millió forint igényelhető;
  7. kategóriánál, a tanya- és falubuszok beszerzésénél a maximális támogatási összeg 18 millió forint.

A támogatás keretösszege: 10 000 000 000 forint

Jogosítványra van szüksége? Keresse munkatársainkat vagy további részletekért kattintson a fényképre!

A pályázatokat december 13-tól január 13-ig lehet majd benyújtani kizárólag elektronikus úton, a Magyar Államkincstár által a Magyar Falu Program végrehajtására létrehozott és üzemeltetett elektronikus felületen keresztül.

Szürkemarhák Zsadány alatt a Körös-Maros Nemzeti Park legelőjén. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL. M. / Agro Jager News

A pályázati kiírás itt található.

A Magyar Falu Programmal kapcsolatos további információk itt érhetők el.

A pályázat lebonyolítását a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. végzi.

NAK / Tószegi-Faggyas Katalin

Tovább olvasom

Kiemelt cikk

NAK: Megjelent a kistermelők élelmiszer előállítását segítő rendelete

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Megjelent a 60/2023. (XI.15.) AM rendelet a kis mennyiségű, helyi, marginális élelmiszer-előállítás és értékesítés higiéniai feltételeiről, amely a kis mennyiségű helyi élelmiszer-előállítás feltételeit könnyíti majd, ezáltal segítve a hazai kistermelőket és a „kisüzemi” élelmiszer előállítókat.

A 80 éves, zsadányi Turbucz Imre bácsi gyűjti a tojást unokái tanyáján. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager News

Az új rendelet hatályon kívül helyezi a kistermelői élelmiszer-termelés, -előállítás és -értékesítés feltételeiről szóló 52/2010. (IV. 30.) FVM rendeletet, az állati eredetű élelmiszerek forgalomba hozatalának és az értékesítés helyén történő élelmiszer-előállításnak élelmiszer-higiéniai feltételeiről szóló 64/2007. (VII. 23.) FVM-EüM együttes rendeletet, valamint az elejtett vad kezelésének és értékesítésének élelmiszer-higiéniai feltételeiről szóló 43/2011. (V. 26.) VM rendeleteket.

Az új rendelet kistermelőket is érintő legfontosabb változásai a következők:

Módosul a kistermelő fogalma, aminek köszönhetően ezután már jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet is végezhet kistermelői élelmiszer előállítást.

Ha vadászruházat, akkor EWIDENT! Kattints a képre!

A rendelet két kategóriába sorolja a kistermelőket, attól függően, hogy milyen mennyiségben kíván alapterméket, illetve élelmiszert előállítani a kistermelő.

  • kategória szerinti kistermelő, aki kis mennyiségű, saját maga által megtermelt alapterméket, illetve összegyűjtött vadon termő alapterméket értékesít. A kistermelő élelmiszer előállítást és értékesítést végezhet a megtermelt alaptermékből, illetve összegyűjtött vadon termő alaptermékből, valamint az adott élelmiszer előállításához szükséges egyéb olyan vásárolt összetevőből, amelynek kistermelő általi megtermelése észszerűen nem elvárható. A maximálisan értékesíthető mennyiségeket a 3. számú melléklet tartalmazza.
  • A II. kategória szerinti kistermelő a 3. mellékletben meghatározott kis mennyiségben saját maga által megtermelt alapterméket vagy abból előállított és hazai előállítású, vásárolt alaptermékből, valamint egyéb vásárolt összetevőből élelmiszer előállítását és értékesítését végezheti.

A II. kategóriában a maximális értékesíthető mennyiségek bővültek (3.számú melléklet), és számukra bővített higiéniai követelményeket határoz meg a rendelet, többek között egyszerűsített HACCP dokumentációt kell vezetniük (a helyes higiéniai gyakorlatokra és a HACCP-elveken alapuló eljárásokra kiterjedő élelmiszer-biztonsági irányítási rendszerek végrehajtásáról és ezen belül a rendszer egyes élelmiszer-vállalkozásokon belüli végrehajtásának megkönnyítéséről/rugalmasságáról szóló 2022/C 355/01 bizottsági közlemény II. melléklet 3.2. pontja szerinti egyszerűsített HACCP-alapú eljárás dokumentációja). Mikrobiológiai vizsgálatra is szükség lesz a közvetlen fogyasztásra szánt állati eredetű és a nem állati eredetű élelmiszerek esetében.

II.  kategória szerinti kistermelőnek a 34/2018. (XII.  3.) AM rendeletben legalább a mikrovállalkozás méretű élelmiszer-vállalkozásra az adott tevékenységhez előírt minimális élelmiszeripari szakképesítés, szakirányú továbbképzésben megszerezhető szakma, szakképzettség vagy rész-szakképesítés megszerzésére vonatkozó kötelezettséget a bejelentést követő egy éven belül kell teljesítenie.

A Kistermelő értékesítési lehetőségei is bővülnek, így már házhozszállítással, csomagküldő kereskedelem, átadó pont vagy automata útján is eljuthatnak a termékek a fogyasztóhoz.

Jogosítványra van szüksége? Keresse munkatársainkat vagy további részletekért kattintson a fényképre!

Az élelmiszer csomagküldő kereskedelem útján való értékesítése esetén az élelmiszer csomagolásának biztosítania kell a szállításhoz szükséges élelmiszer-biztonsági követelményeket, és a kistermelőnek jeleznie kell a szállító felé, hogy a csomag élelmiszert tartalmaz.

Átadó ponton hűtést igénylő élelmiszer csak akkor értékesíthető, ha a végső fogyasztónak történő átadásig folyamatosan biztosított a hűtési lánc.

Csomagküldő kereskedelem és automatából történő értékesítés esetén a kistermelőnek be kell tartania az élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásról szóló 36/2014. (XII. 17.) FM rendelet előírásait.

kistermelő vendégasztalt saját, valamint más kistermelőtől vásárolt élelmiszer felhasználásával, az I. kategória szerinti kis mennyiség betartásával üzemeltethet.

További újdonságok a rendeletben, hogy megfelelő higiéniai feltételek rendelkezésre állása esetén darálthús és előkészített hús előállítása és forgalmazása is lehetővé válik, és kiegészül az adományozás céljából, kiskereskedelemben történő friss hús lefagyasztására vonatkozó rendelkezésekkel.

A rendelet hatályba lépésével ismét lehetőség nyílik a kiskapacitású vágóhidak működtetésére és igénybevételére, valamint a mobil vadfeldolgozó létesítmény üzemeltetésére vonatkozó szabályozás is ebben a rendeletben kapott helyet.

Kisvágóhídon az egyes állatfajok vágásának időbeni elkülönítése mellett hetente legfeljebb összesen 100 darab sertés, juh, kecske, 20 darab szarvasmarha, illetve 250 000 darab baromfi és nyúlféle vágható. A kisvágóhídon az ott levágott állatok esetében darabolási tevékenység is végezhető a 853/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet betartásával. A kistermelő részére a kistermelő gazdaságának helyétől 100 km-es sugarú kör által határolt körzeten belül lévő kisvágóhíd vághat le az előbb említett állatfajokból.

A rendelet 2023. november 23-án lép hatályba, amelynek teljes szövege itt érhető el.

NAK/ Tószegi-Faggyas Katalin
Borítókép: A 80 éves, zsadányi Turbucz Imre bácsi gyűjti a tojást unokái tanyáján. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager News

Tovább olvasom

Kiemelt cikk

A reformációra emlékeztek Körösnagyharsányban – villáminterjú Dr. Fekete Károly püspökkel

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Békés vármegye legészakibb településén, Körösnagyharsányban tartották a reformáció emléknapját, amelynek a 220 éves református templom adott otthont. Az ünnepséget nemcsak jelenlétével, hanem igehirdetésével is erősítette Dr. Fekete Károly református lelkész, a Tiszántúli református egyházkerület püspöke, aki mellett Demeter Ottó esperes és Nagy Viktor, a körösnagyharsányi gyülekezet lelkésze végezte a szolgálatokat. Dr. Fekete Károly, a protestáns világ emléknapján, nem felejtette el a kereszténység összetartozását hangsúlyozni, miközben elfogadhatatlannak tartotta, hogy a terror különféle eszköztárával bárki igazságot nyerhetne. Egy hamisítatlan szabadhajdú-településen járunk, ahol a mezőgazdaság mindig fontos volt a falu életében. Egy történelmi, református gyülekezet adott otthont a reformáció megindulására való emlékezésnek…

Magyar himnusz Körösnagyharsányban a reformáció ünnepén – 2023. október 31. Videó: Agro AJegr News

Körösnagyharsány, a Sebes-Körös balpartján fekszik, Nagyváradtól bakugrásnyira, de már Magyarország területén. A templom a maga nemében több szempontból is egyedülálló, mert az erdélyi templomokhoz hasonlóan a torony csúcsán egy kakas látható, amely nem mást, mint az éberséget jelképezi. Magyarországon az egyetlen olyan református templom, amelyben katolikus eredetű kegytárgyakat is őriznek. A hajdani, a török által lerombolt kisharsányi katolikus templomból ugyanis idekerült egy szenteltvíztartó és egy szégyenkő, amit az 1960-as években használtak utoljára, mikor három fiú egy palánkot (régi kerítést) megrongált és az istentisztelet alatt ott kellett végig térdepelniük. Ezek is azt mutatják, hogy a történelmükre büszke és a vallásokkal szemben elfogadó, nyitott emberek, nyitott református emberek lakták és lakják ma is e községet.

Dr. Fekete Károly püspök Körösnagyharsányban. Fotó: Agro Jager News

Dr. Fekete Károly püspök kiemelte, hogy voltak korok, amelyek háttérbe akarták szorítani a reformátusokat. Voltak, akik az ellenreformáció idején kényszerítették elődeinket, de eljöttek azok az idők, amikor nemcsak hitükben, hanem közösségeikben megerősödtek a gyülekezetek – ahogyan Körösnagyharsány is.

Az emléktábla felavatásában szerepet vállalt Győri Zoltán, dr. Fekete Károly, Demeter Ottó, Nagy Viktor, Zalai Mihály, Békés Vármegye Önkormányzatának elnöke és dr. Sipos Lajos sarkadi járási hivatalvezető Fotó: Licska Balázs / BEOL.hu

Alig vagyunk túl az eukarisztia ünnepi esztendején, de Dr. Fekete Károly püspök felemelte a szavát és figyelmeztetett, hogy nincs másképpen ma sem! Annyira becsülnek bennünket, mint vágójuhokat. Láthatjuk, hogy felebarátainkra rakétazápor zúdul, hogy vallásuk miatt emberek pusztulnak el: ártatlanok, gyermekek és öregek s ne gondolja senki, hogy Magyarország ettől távol lenne.

Gyere és tanulj Debrecenben, a Debreceni Hittudományi Egyetemen. Részletekért kattints a fényképre vagy ide!

Bethlen Gábor fejedelem utolsó cselekedetét elevenítette fel prédikációjában, aki halálos ágyán is megvallotta a hitét. Az emberi élet legnehezebb pillanataiban is hittel hitte, hogy nincsen más, csak az Isten. És itt áll a ma élő ember, tele mindenféle technológiával és válaszokat keres, amit semmiféle más úton nem kaphatunk meg, csak hit által.

Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egykerület püspöke. Fotó: Licska Balázs / BEOL.hu

Van úgy, hogy az elégedetlenek támadnak, duzzogva, mert nem az akaratuk szerint történik az életük. Istennek nyújtunk be számlát és követeljük, elvárjuk tőle, hogy miért nem segített, miközben mi mennyit tettünk! De tegyük fel a kérdést: megtettünk-e mindent, amit ránk róttak? Elvégeztük-e a feladatot? Elvégeztük-e a munkát úgy, hogy megnyugvással fekszünk le esténként, hogy úgy fejeztük be, ahogyan rendeltetett, ahogyan jó, ahogyan meg kellett építeni azt az utat, házat? Hogy mi is járnánk rajta? Mi is laknánk benne?

Úrvacsorára hív Demter Ottó esperes Fotó: Licska Balázs / BEOL.hu

A templomra néma csend szállt. Annak ellenére, hogy még többen voltak, mint a templom felszentelésének 220. évfordulójára rendezett ünnepségen, még egy pad sem nyikorgott, pedig olyan kérdéseket tett fel a püspök, ami mindannyiónkban megfogalmazódott már. Aki, valaha is hallott prédikációt, avagy először hallotta beszélni a püspököt, csak hallgatott. Súlyos szavakkal, súlyos kérdésekkel szembesítette mindazokat, akik az istentiszteletre elfogadták a meghívást. Pedig nemcsak a presbitérium soraiban ültek a falu és a megye elöljárói, hanem a község legkisebbjeit is magukkal hozták a szüleik, akik mégiscsak gyermekek, de feszült figyelem szegeződött a szószékre.

Nagy Viktor, Körösnagyharsány lelkésze Fotó: Licska Balázs / BEOL.hu

Lemondás, adósságok elengedése, önkontroll, mérsékletesség kell, hogy jellemezzen bennünket, reformátusokat – folytatta Dr. Fekete Károly püspök. Legyünk hálásak és a tisztes életszínvonal jellemezze a reformátusokat. Amikor leszáll az éj és álmatlanul forgolódunk, vajon megtettünk-e mindent? – kérdezte újra? Az önvád mindig él. Minden emberben ott lapul s mikor magában marad, számítson arra mindenki, hogy fel fog ébredni, ha nem úgy cselekedtünk, ahogy elvárták tőlünk. Minden embernek, mindannyiunknak egyszer el kell számolni azért, amit tett. Nincs kivétel ez alól, de alapvetően nem a félelem, hanem a hite miatt cselekszik így a református ember. Valljuk, hogy a munkát csak jól lehet elvégezni.

Markó István főgondnok. Fotó: Licska Balázs / BEOL.hu

Hinnünk kell és imádkoznunk, imádkoznunk gyászoló testvéreinkért, az ártatlan áldozatokért és azért, hogy megtartatott az országunk ilyen nehéz, terrorfenyegette korszakban is. Nem veszhet oda világunk ilyen szorongatott, nehéz időszakban, de nem sodródhat népünk, népeink háborúba sem s épített világunk megőrzése miatt is össze kell fognunk.

Győri Zoltán, Körösnagyharsány polgármestere. Fotó: Licska Balázs / BEOL.hu

Az ünnepi istentisztelet keretein belül Győri Zoltán, Körösnagyharsány polgármestere tartotta a megemlékezést Harsányi Nagy Jakabról, akinek az életét bizonyos tekintetben homály fedi. Annyi bizonyos, hogy II. Rákóczi György költségén török nyelvet és írást tanul, majd 1656-tól 1669-ig a fejedelem állandó portai követeként bejárása volt a török szultán udvarába és a Hét toronyba, vagy ahogy török nyelven mondják: a Yedikuleba. Életére, munkásságára emlékezve az istentiszteletet követően emléktáblát avattak, amelyet a templom főbejárata mellett jobb kéz felől, a homlokzaton helyeztek el.

Úrvacsora 2023. október 31-én Körösnagyharsányban, a reformáció ünnepén. Videó: Agro Jager News

Az istentiszteletet követően a harsányi emberek, a gyülekezet összefogásából szeretetvendégséget rendeztek, ahol hidegtálakkal és a körösnagyharsányi asszonyok jóvoltából, megannyi süteménnyel kedveskedtek a faluba, a községbe látogatóknak és persze egymásnak. Megjegyzem, hogy annyi süteményt készítettek a családok, hogy végig se lehetett kóstolni.

 

Az ünnepi istentiszteletet után Dr. Fekete Károly püspökkel beszélgettünk:

 

Oktatási, nevelési feladatokat vállalt fel a református egyház. Mit jelent ez a minden napokban?

Óvodaprogramunk most zárul, ami azt jelenti, hogy a Tiszántúli Református Egykerületben 23 óvoda újult meg. Ez azt jelenti, hogy 1142 férőhellyel tudunk bővülni. A 19 településre kiterjedő óvodaprogram építkezései közül Debrecenre négy, Nyíregyházára kettő jutott. Szükséges és parancsoló volt, hiszen a legkisebbek számára megnyugtató és biztonságos, felújított nemcsak nevelési színvonalában, hanem műszaki vonatkozásában is olyan intézményeket kell működtetni, ahol a szülők nyugodt szívvel hagyják ott naponta a kicsiket.

Toronykakas a körösnagyharsányi református templom csúcsán. Fotó: Agro Jager News

Hogyan értékeli?

Még nem dőlhetünk hátra, mert indul a bölcsődei program: ebben, a Tiszántúlon nyolc bölcsőde szerepel. Kiemelt feladat, hiszen az óvodák bázisát adják a bölcsődék és már ott el kell kezdeni a nevelést. Minden oktatásnak és a társadalomnak az alapját a bölcsődei és az óvodai gondoskodás adják. Itt szocializálódnak a kicsik, itt kapják meg azokat az alapokat, természetesen a családok mellett, amelyek képessé teszik őket arra, hogy elsajátítsák később a tananyagot és egyáltalán elindítsuk őket. Ennek a munkának később mutatkozik meg az értéke, ami a gyermekek fejlődésében, teljesítményében fog a későbbiekben megtérülni. Nekünk az a feladatunk, hogy álljanak a falak, hogy stabilitást adjunk, jövőképet a vidéknek, a kibontakozás feladata viszont már a fiataloké, a családoké. A vidék megtartása a cél, ezért dolgozunk.

Gyere és tanulj a Károli Gáspár Református Egyetemen. Részletekért kattints a fényképre vagy ide!

Mit vár el a református egyház az egyetemeitől? Egyáltalán a képzés felé milyen igényeket támasztanak?

Ez egy olyan pontja ennek az egész rendszernek, amiben az ember és a családok állnak a középpontban. Ahhoz, hogy a vidék megmaradjon, szükség van a családokra, a vidéki életet választóknak pedig szakmákra. A pedagógusok, az óvónők, a dajkák képzése egy olyan szegmens, amelynek a kifutása hosszú távú és több pályát mozgat. Látni kell, hogy egyrészt a gyermekek számára szükséges a jó szakember, de egyben egy olyan szakma is a pedagógus szakma, amellyel otthon, vidéken lehet maradni, családot alapítani. Ahhoz, hogy református szellemben nevelhessük a gyermekeket, református szemléletű, felvilágosult, haladó gondolkodású vidéki értelmiséget kell képezzünk. Ebben a Károli Gáspár Református Egyetem és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem vállalja fel a munka dandárját. Stabilitással teremthetjük meg az alapját, hogy a fiatalok vidéken maradjanak. Persze az infrastrukturális fejlesztések, az utak, az internet, a határok átjárhatósága, mind kell ahhoz, hogy ez működhessen.

A körösnagyharsányi református templom Fotó: Agro Jager News

Ha már vidék, akkor a szociális háló másik oldalán, az idősek helyzetéről, a rájuk forduló figyelemről és az időskori segítségnyújtásról mi a véleménye?

Megkerülhetetlen, hogy a vidéket meg kell erősíteni. Ez egy rendkívül összetett, sok ágazatot felölelő problémakör, nehéz kérdésekkel teli helyzetekkel. Azonban látni kell, hogy az idősek ragaszkodnak környezetükhöz, házaikhoz, szomszédaikhoz, a községükhöz, benne a templomaikhoz. Elég csak beszélgetni az idősekkel és nincs olyan például, aki ne ragaszkodna a saját harangjához. Ahogy ragaszkodnak szokásaikhoz, úgy ragaszkodnak a hitükhöz és ha nem is vesszük észre, de a gyermekek, az unokák is eltanulják ezt. A szociális háló kiemelt feladatokat vállalt fel. A református egyház sok helyen konyhát üzemeltet, vannak községek, ahol alapanyagot is termelnek a konyhára s ahhoz, hogy ez az egész működhessen. A református hit ember- és Isten központú és magas elvárás mindkettőnek, Istennek és embernek egyaránt megfelelni. Diakóniai lelkületű szociális szakemberek kellenek, egészségügyi dolgozók, akik már egy másik oszlopai a vidéknek. Nincs könnyű feladata egyiküknek sem. Nem egy könnyű pálya az egészségügyet választók élete, nehézségekkel teli, de vannak embertársaink, akik ezt felvállalják, mondhatni küldetésüknek tekintik a segítő szolgálatot. Elismerés jár nekik, hiszen az ember életének egy olyan szakaszában kísérik el a másik embertársunkat, ahonnan csak egyedül mehetünk tovább. Összefoglalva tehát nagyon fontos és ez is kiemelt feladatunknak tekintjük.

 

Hogyan élték meg, hogy elmaradt a schengeni zóna bővítése, mit jelentett ez a református egyháznak?

Szomorúsággal töltött el bennünket, hiszen már több mint 100 esztendeje kettévágja az egyházmegyéket, az összefüggő tájegységeket a határ, s benne az embereket, vallástól és felekezeti hovatartozástól függetlenül. Mi, itt a Tiszántúlon továbbra is olyan kihívásokkal állunk szemben, ami Ausztria felé már réges-régen nem is kérdés és csodálkozva hallgatjuk, hogy a nyitott határok mit jelentenek a református vallás gyakorlásában. Burgerlandban van olyan település, ahol vagy Ausztriából, vagy Magyarországról tudják egymást helyettesíteni a lelkészek. Nagy áldás, de hiszünk benne, hogy majd sikerül megoldani Románia felé is, hogy a Partiumban és Erdélyben a kapcsolattartás könnyebbül a határok ellenőrzésmentes átjárásával. A testvérgyülekezeti kapcsolatokra is jó hatással lenne a schengeni zóna bővítése.

A körösnagyharsányi református templom tornya. Fotó: Agro Jager News

Hogyan működik ez itt, keleten?

Szlovákia irányában nincsenek határok. Összehasonlíthatatlan fejlődést értünk el és az emberek, a határok szabad átjárása miatt könnyen mozoghatnak, ami a lelkészi szolgálat, a református egyház számára is fontos. Kárpátalja irányába és szeretném megemlíteni Szerbiát is, az Európai Unió harmadik ország felé előírt legszigorúbb határrendészeti intézkedéseket kell végrehajtania. Ez nagyon megnehezíti a munkáinkat, miközben Románia hiába európai uniós tagállam, ott sem lehet zökkenőmentesen átjutni a határon. Ez nem a román vagy a magyar fél miatt áll fenn, hanem egyáltalán az intézkedések formája miatt, amely előírásokat a lehető leggyorsabban könnyíteni kellene. Ezzel a hitélet, az egyház munkáját is meg lehet könnyíteni, másrészt az erdélyi kapcsolatokat még inkább fel tudjuk erősíteni. A Magyarországra költözött családok is könnyebben tudják gyökereiket megtartani s a határok nyitásával az otthon maradottakat támogatni.

Dr. Fekete Károly püspök áldása a reformáció ünnepén Körösnagyharsányban. Fotó: Licska Balázs / BEOL.hu

Hogy látja a jövőt Püspök Úr?

A feladatok szerteágazóak. Kapkodni éppen úgy, mint feladni, nem lehet. A világ változik és kihívások elé állítanak bennünket, reformátusokat is. Nyugodt, stabil, okos, higgadt felkészült emberekre van szüksége most az országnak. Példát kell mutatnunk a fiataloknak, hogy a hit mekkora erő lehet. Nincs könnyű dolga a ma élő embernek sem. Háborúk, mérhetetlen gonoszság, amitől távol kell tartani az országot, de nem határolódhatunk el attól, hogy a keresztény embert üldözik vagy üldözhetik. Látjuk és az igehirdetésben is beszéltem arról, hogy annyira becsülnek bennünket, mint vágójuhokat és láttuk, hogy mi történik a mögöttünk álló hetekben felebarátainkkal. Nyugodtságra intek és kérek mindenkit, mérsékletességre, ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy mi történik a világban. Épített világunk, gyermekeink, családunk, hazánk nem pusztulhat el. Kötelességünk mindezt megőrizni, hiszen felelünk gyermekeinkért. Példaként álljon mindannyiunk előtt Harsányi Nagy Jakab élete, aki 400 éve Rákóczi György fejedelem követeként megjárta Isztambult. A török világ, veszedelmes kora volt az emberiségnek, de Magyarország azt a kort is túlélte. Mélyen, megingathatatlanul hiszek benne, hogy a jelen kor kihívásainak is eleget tudunk tenni. Élete memento, és ezzel a ma leleplezett táblával jelzést adunk mindazoknak is, aki a templomba belépnek, vagy azoknak, akik nap, mint nap elhaladnak előtte, hogy hit által túl lehet élni olyan korokat is, amikor ember, embernek farkasa.

 

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
lapigazgató

Agro Jager News

A fényképekért köszönetünket fejezzük ki a Békés Vármegyei Hírportálnak, a BEOL-nak!
További Békés vármegyei hírekért kattintson a fényképre vagy ide!

 

Tovább olvasom
Cart
  • No products in the cart.