Keressen minket

Mezőgazdaság

Ellenszavazat nélkül fogadták el az osztatlan közös tulajdon felszámolásáról szóló törvényt

Az Országgyűlés július 3-i ülésén 139 támogató szavazattal, a baloldal tartózkodása mellett, ellenszavazat nélkül fogadta el az osztatlan közös tulajdon felszámolását segítő új jogszabályt – jelentette be az agrárminiszter. Nagy István úgy fogalmazott: ez újabb jelentős lépés az átlátható tulajdonosi rendszer, és az optimális birtokszerkezet kialakítása felé.

A tárcavezető emlékeztetett: az osztatlan közös földtulajdon vitathatatlanul a magyar agrárium fejlődésének egyik legnagyobb gátja. Magyarországon a 2019. év végi adatok szerint mintegy 2 millió 400 ezer hektáron 1 millió 60 ezer földrészlet áll osztatlan közös tulajdonban. Ezeken a területeken a valódi tulajdonosi szemlélet csak nagyon nehezen valósulhat meg, hiszen a tulajdonosok nehezen tudnak fejlesztéseket megvalósítani, emellett csökkentett értékkel vehetik számításba a területet banki hitel fedezeteként.

Dr. Nagy István agrárminiszter

A most elfogadott törvény jelentősen egyszerűsíti a korábbi hosszadalmas és nehézkes, valamint az állam számára költséges megosztási eljárásokat, helyettük gyors, egyszerű, a tulajdonosi szándékra épülő rendszert vezet be. Ez alapján a megosztás a tulajdonostársak egyezségén alapul, amelyhez a tulajdoni hányad alapján számított többségi döntésre van szükség. A jogszabály a kisebbségbe kerülő tulajdonostársak védelme érdekében olyan garanciákat tartalmaz, amelyek biztosítják, hogy egyik tulajdonosnak se jusson a megosztás során a tulajdoni hányada alapján neki járó résznél kisebb ingatlan, kivéve, ha abba kifejezetten beleegyezik – mondta a miniszter.

Nagy István arra is felhívta a figyelmet, hogy a jogszabály alapján az új ingatlanoknak a rendeltetésszerű művelésre alkalmasnak kell lenniük, ezért a törvényben területi minimum értéket állapítottak meg, amelynél kisebb földrészletet nem lehet megosztással kialakítani. Az új földrészleteknek szőlő, kert, gyümölcsös, és nádas művelési ág esetén minimum 3000 m2, szántó, rét, legelő, erdő és fásított terület művelési ág esetén legalább 1 hektár, zártkerti földnek minősülő ingatlan esetében pedig minimum 1500 m2 területűnek kell lenniük. Az ennél kisebb hányaddal rendelkezők számára az ő területüket bekebelező másik tulajdonostársnak meg kell fizetnie az adott terület értékbecslés szerinti piaci ellenértékét.

A tulajdonostársak bármelyike kezdeményezheti az egyezség létrehozását. A megosztás gyorsabbá válik, mert az osztatlan közös tulajdon megszüntetése nem hatósági eljárás részeként történik. A gyors és ügyfélbarát folyamatok érdekében a térképvázlatot sem szükséges földmérőnek elkészíteni, az állam ugyanis az érintettek számára ingyenes informatikai programot biztosít ehhez – tette hozzá az agrárminiszter.

Az osztatlan közös földtulajdon felszámolását lehetővé tévő törvény 2021. január 1-én lép hatályba.

Forrás: AM

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Jövőre új nemzeti importrendszert kell majd használni

NAK: Az Uniós Vámkódex (UVK) létrehozásáról szóló 952/2013/EU rendelet 6. cikke előírja, hogy a vámhatóságok közötti, valamint a vámhatóságok és gazdálkodók közti információcserének és adattárolásnak elektronikus adatfeldolgozási eljárás igénybevételével kell történnie. Az ehhez szükséges informatikai rendszereket frissíteni kell, a korszerűsítést pedig 2022. december 31.-ig kell elvégezni.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara látja el a magyar agrár- és élelmiszerszektor egységes és hatékony képviseletét. (Ábra: NAK)

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a mostani vámáru-nyilatkozatokat feldolgozó rendszer (CDPS) behozatali vámáru-nyilatkozatokat kezelő modulját fogja felváltani az eVám rendszer, viszont érdemes rá figyelni, hogy a kiviteli vámkezelésekhez várhatóan 2023. november 30-ig továbbra is a CDPS-t kell majd használni.

A korábbi várakozásokkal szemben lehetséges, hogy az új rendszert nem 2023. január 1-től kell majd használni, hanem 2023. július 1.-től, mert Magyarország derogációs kérelmet nyújtott be az Európai Bizottságnak, hogy hat hónappal elhalaszthassa az új nemzeti importrendszer kötelező bevezetését, így legyen elég idő a gazdálkodók számára a tesztelésre és bevezetésre- írja a NAV. Ágazati információ szerint ezt több tagállam is kérte. Az átmeneti időszakban a gazdálkodók választhatnának, hogy a jelenlegi CDPS rendszerben, vagy az új eVám modulban nyújtják be, azonban a kérelmet még nem bírálták el.

Az új rendszer fontos eleme, hogy az adatkövetelmények az UVK-hoz kapcsolódó rendeletek szerint változnak. Az eVám rendszer nem lesz ismeretlen azok számára, akik e-kereskedelemmel foglalkoznak, hiszen ez a modul kerül továbbfejlesztésre.

Az átálláshoz szükséges információk elérhetőek az OpenKKK oldalon. Különösen ajánlott azon gazdálkodók számára ismerkedni a témával, akik vámszoftverei összeköttetésben állnak különböző vállalatirányítási rendszerekkel.

Forrás: NAK

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Jelentős szakpolitikai eszközök segítik a kertészeti ágazat modernizációját

A mostani kihívások, többek között az aszály és a drasztikusan emelkedő inputárak felhívják a figyelmet az inputhatékonyságot és a termelési biztonságot növelő fejlesztések fontosságára – mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára a FruitVeB Kertészeti Évzáró Konferenciáján, csütörtökön, Kecskeméten.

Fotó: Fekete István – AM Sajtóiroda

Az államtitkár rámutatott, az elmúlt két évben a mezőgazdaság, benne a zöldség-, gyümölcstermesztés és -feldolgozás több súlyos kihívással szembesült. Drágítják a termelést a rendkívül magas inputárak, és az orosz-ukrán konfliktus, valamint az elhibázott brüsszeli szankciók következményeivel is számolni kell. A háború világszerte alapvetően meghatározza a mezőgazdaság és élelmiszeripar helyzetét, kilátásait. A korábban megindult, de a háború által a termény-, gáz-, áram- és a műtrágyapiacon világszerte felerősített extrém szintű áremelkedések hatásainak és következményeinek kezelése kulcsfontosságú és központi kérdése az agrárpolitikának – szögezte le.

Farkas Sándor arról beszélt, hogy a közép- és hosszú távú versenyben maradáshoz a jelenlegi rendkívüli körülmények között egy út van: modernizálni kell az ágazatot, ugyanakkor a beruházásokat az eddigieknél is körültekintőbben szükséges megtervezni. A következő időszakban jelentős szakpolitikai eszközök segítik az agrárpolitikai célok megvalósulását, köztük a kertészeti üzemek modernizációját is. Mindezeken felül történelmi lehetőséget biztosít az, hogy az Európai Bizottság egy hónapja elfogadta a magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervet, amely több mint 5300 milliárd forint felhasználási feltételeit tartalmazza. Farkas Sándor az öntözésfejlesztés kérdéskörével zárta előadását, felhívta a figyelmet arra, hogy kötelességünk a vizeinket megőrizni. Növelni kell az öntözött területek nagyságát, vissza kell tartani a vizet. Ahogy az agrárium egészében, úgy a vízgazdálkodás terén is igaz, hogy fejlesztés nélkül nincs jövő – tette hozzá.

A rendezvényen Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára előadásában a KAP Stratégiai Tervben elfogadott kertészeti ágazatot érintő támogatásokról beszélt. Elmondta, a terv átfogó célja a tudásátadás, az innováció és a digitalizáció. Az új KAP I. pillérében a gazdasági fejlődés és a zöld jövő elérését tűzte ki a szaktárca. A II. pillér pedig a támogatási alapelveket rögzíti, többek között a pénzügyi megalapozottság növelését, a költséghatékonyságot, a hozzáadott érték növelését, a termékpálya szemlélet érvényesítését, illetve a termelői együttműködések közös fejlesztéseinek támogatását. A helyettes államtitkár leszögezte, kormányzati elvárás szerint a rendelkezésre álló forrás 52%-t gazdaságfejlesztésre költik, ami közel 1500 milliárd forintot jelent. A 2014-2020 közötti időszakhoz képest ez négyszeres forrásnövekedés. Uniós elvárás alapján a forrás több, mint harmadát, 36%-át zöld intézkedésekre szánják, és a vidék megújulása is folytatódik, erre több mint 285 milliárd forintot szánnak – fűzte hozzá Juhász Anikó.

Forrás: Agrárminisztérium

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Rendőrséggel közösen csapott le a Nébih az illegális élelmiszer-előállítóra

Pest megyei illegális élelmiszer-előállítón ütöttek rajta 2022 novemberében a rendőrséggel együttműködve a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei. A helyszínen bejelentés nélkül, jogsértően számos állatfajt tartottak, az állategészségügyi és járványvédelmi követelményeket sem teljesítve. Az ingatlanon, szintén szabálytalanul kialakított körülmények között, többek között illegális vágást, feldolgozást és füstölést végeztek megdöbbentő higiéniai körülmények között.

Fotó: Nébih

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a magyar élelmiszerlánc biztonságának felügyeletéért felelős országos hatáskörű állami szervezet (Ábra: Nébih)

Súlyosan jogsértő, állategészségügyi, járványügyi és higiéniai szempontból is kifogásolt, a szakembereket is próbára tevő körülményekkel szembesültek a Nébih ellenőrei egy Pest megyei helyszínen. Az afrikai sertéspestis szempontjából magas kockázatú területen fekvő ingatlanon tartottak ellenőrzést a hivatal szakemberei a rendőrséggel együttműködve.

Már az ingatlanon tartott állatok (szarvasmarha, sertés, juh, baromfi) kapcsán számos jogsértést állapítottak meg az ellenőrök. A bejelentés nélkül, szabálytalanul tartott haszonállatokról többek között sem az előírt dokumentáció, sem az állategészségügyi információk nem álltak rendelkezésre, a sertések és juhok jelöletlenek is voltak. Az udvaron bomló szarvasmarhafej, míg a trágyában az állati eredetű maradványok közt belek is voltak.

Fotó: Nébih

Az ismeretlen állategészségügyi státusz önmagában súlyos járványügyi és élelmiszer-biztonsági kockázatot jelent, azonban az ellenőrzés során kiderült, hogy az ingatlanon illegálisan több egyéb tevékenységet is végeztek. A vágás, bérvágás, húsfeldolgozás, húskészítmény előállítás, füstölés és bérfüstölés döbbenetes higiéniai körülmények között zajlott.

Az érintett teljes tevékenységét szabálytalanul végezte, mivel az élelmiszer-előállításhoz szükséges hatósági engedéllyel, regisztrációval nem rendelkezett. Az előírtak közül semmilyen dokumentációt nem vezetett, így az élelmiszer-biztonság egyik alapkövetelménye, a nyomonkövethetőség nem teljesült.

Az ellenőrök az udvaron kopasztó gépet, üstöt, húshorgos állványt, valamint téglaépítésű füstölő is találtak. Az ingatlan más részein többek között rozsdás, szennyezett kolbásztöltő gép és nagyméretű húsdaráló volt. A füstölőben az ellenőrzés során épp kolbász készült. A szakemberek egy 120 l es műanyag hulladéktárolóban rothadó, bűzös sertéshúst is találtak, az ellenőrzött elmondása szerint a pácolás alatt lévő termék megromolhatott.

Az élelmiszer-előállításra szolgáló épületrész maga is takarítatlan, szennyezett, rendezetlen volt. Az ingatlanon még olyan alapvető higiéniai feltétel, mint a higiénikus kézmosási lehetőség sem volt megfelelően biztosított.

A Nébih a súlyos és többszörös állategészségügyi és élelmiszerlánc-biztonsági jogsértések miatt az ellenőrzés során haladéktalanul forgalmi korlátozást rendelet el az állatállomány valamennyi egyedére. A helyszínen fellelt jogsértő élelmiszertételeket azonnali hatállyal a forgalomból kivonta, forgalomba hozatalukat, felhasználásukat megtiltotta, valamint hatósági zár alá vette.

A Nébih az érintettel szemben hatósági eljárást indított. Az eljárás, valamint a bírság megállapítása folyamatban van.

Az érintett adatai elérhetőek a jogsértés listán.

Forrás: Nébih

Tovább olvasom