Mezőgazdaság
Romlott a paprika külkereskedelmi teljesítménye hazánkban
Az átlaghozam javulása ellenére drágult idén a zöldpaprika, miközben csökkent az exportja és növekedett az importja. Magyarország így is az unió négy legjelentősebb paprikatermesztője között van.
Az átlaghozam javulása ellenére drágult idén a zöldpaprika, miközben csökkent az exportja és növekedett az importja. Magyarország így is az unió négy legjelentősebb paprikatermesztője között van.

Csökkent az export, nőtt az import és drágult is tavalyhoz képest a paprika (Kép: Pixabay)
Idén a zöldpaprika termésátlaga hektáronként 21 tonna volt, 14 százalékkal múlta felül a 2019. évi hozamot. Az elmúlt évben 1,74 ezer hektárról 100,5 ezer tonna paprikát takarítottak be Magyarországon – idézte KSH adatait a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet. A termőterület az utóbbi években csökkent:
2009 és 2014 között 2,8 ezerről 1,9 ezer hektárra, majd néhány évig 2,5 ezer hektár körül alakult, de a 2017-et követő évben 27 százalékkal, 1,8 ezer tonnára esett.
A hazai zöldpaprika-külkereskedelem elmúlt évi 3,77 milliárd forintos aktívuma 2020 első kilenc hónapjában 6 százalékkal romlott. A kivitel 11 százalékkal, 15,88 ezer tonnára csökkent ekkor. A legnagyobb exportpiacunkra, Németországba 5 százalékkal, 10,38 ezer tonnára, Ausztriába 28 százalékkal, 1,93 ezer tonnára, Csehországba 24 százalékkal, 1,06 ezer tonnára esett az export. Az import ugyanakkor 13 százalékkal, 7,89 ezer tonnára nőtt 2020 első kilenc hónapjában. Spanyolországból 26 százalékkal, 2,98 ezer tonnára, Észak-Macedóniából 29 százalékkal, 1,12 ezer tonnára nőtt a behozatal, ugyanakkor Németországból 25 százalékkal kevesebb, 1,03 ezer tonna zöldpaprika érkezett.
A Budapesti Nagybani Piacon a belföldi termesztésű tölteni való paprika egész évben kapható. Az elmúlt években tavasszal darabos kiszerelésben is értékesítettek zöldpaprikát, idén viszont kizárólag a kilogrammos kiszerelés volt jellemző a kínálatban. A belföldi kilogrammos kiszerelésű tölteni való, kisebb méretű (30–70 milliméteres) édes paprika termelői ára 7 százalékkal, kilogrammonként 521 forintra, az ennél nagyobb méretű ára 10 százalékkal, kilónként 676 forintra emelkedett 2020 1–51. hetében az előző év azonos időszakának átlagárához képest. A Budapesti Nagybani Piacra március közepéig elsősorban Spanyolországból és Törökországból érkezett 70 milliméternél nagyobb tölteni való édes paprika, amely a 46. héttől jelent meg ismét.
A belföldi kaliforniai paprika termelői ára 19 százalékkal, 927 forintra emelkedett 2020 16–51. hetében az előző év azonos időszakának átlagárához képest. Az év első felében a spanyol termény volt jelen, átlagosan 1010 forintért, a tavalyinál 25 százalékal drágábban. Az import kaliforniai paprika július elején eltűnt a kínálatból, majd a 46. héten jelent meg ismét, az egy évvel azelőttinél 7 százalékkal magasabb, 742 forintos áron.
Az Európai Unió zöldpaprikatermésének döntő hányadát Spanyolország, Hollandia, Olaszország és Magyarország adja. Szakértők szerint a spanyolországi Almeríában pár éve a paprika termesztése került előtérbe a paradicsom helyett: 2019-ben már 11,57 ezer hektáron termesztettek paprikát.
Az Eurostat adatai szerint Spanyolország és Hollandia is növelte 2020 első kilenc hónapjában az unió belső piacán a zöldpaprika-értékesítést, az előbbi 1 százalékkal, 494 ezer tonnára, az utóbbi 5 százalékkal, 257 ezer tonnára. Az import az uniós adatok szerint ugyanebben az időszakban 7 százalékkal, 161 ezer tonnára nőtt. Legnagyobb mértékben a Törökországból érkező import növekedett: az 56,1 ezer tonna 30 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az EU zöldpaprikaexportja nem változott, 241 ezer tonna volt a jelzett időszakban.
Forrás: Világgazdaság internetes hírportál
Mezőgazdaság
Befejeződik a Wagner Károly Erdészeti Digitális Szakkönyvtár 9. digitalizálási üteme
A Wagner Károly Alapítvány 207 dokumentummal, összesen 25 212 oldal terjedelemben bővítette a szakkönyvtárat.
Tavaly arról számoltunk be, hogy a 8. ütem során, 2025 májusában a Wagner Károly Alapítvány 207 dokumentummal, összesen 25 212 oldal terjedelemben bővítette a szakkönyvtárat. Újabb lépésként 2025 második felében és 2026 első felében, a 9. ütem keretében közel 25 ezer oldalnyi anyagot dolgoztunk fel:

Wagner Károly Alapítvány
Az Erdészeti Kutatások 47 kötete, előzékekkel együtt mintegy 16 500 oldal terjedelemben.
A Soproni Egyetem archív jegyzetei, mintegy 4000 oldal terjedelemben.
A Gyökerek és lombok- Erdészportrék című sorozat 12 kötete, mintegy 4500 oldal terjedelemben.
Ez azt jelenti, hogy a 9. ütem befejeztével, 2026 második felében már közel 1740 dokumentum és 348 ezer oldalnyi anyag lesz elérhető a bárki számára hozzáférhető, szabadon kereshető a Wagner Károly Erdészeti Digitális Szakkönyvtár adatbázisában.
Az Erdészeti Kutatások és az egyetemi jegyzetek
Dr. Borovics Attila, a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézetének, az ERTI-nek a főigazgatója hozzájárulásával megkaptuk az intézet újabb kori tudományos közleményeinek, az Erdészeti Kutatásoknak 47 kötetét. Mivel a könyvtár már tartalmazza az ezt megelőzően, Erdészeti Kísérletek címmel megjelent közleményeket, a gyűjtemény a jelenlegi bővítéssel vált teljes körűen elérhetővé a nagyközönség számára.
Kiss Csabának, az Országos Erdészeti Egyesület Erdészettörténeti Szakosztálya elnökének köszönhetően 23 olyan archív egyetemi jegyzetet kaptunk meg digitalizálásra, amelyek korábban nem szerepeltek az adatbázisban. Bár a dokumentumok állapota, valamint a nehezen olvasható, kézzel írt sokszorosítások miatt néhány anyag végül nem került be a rendszerbe, így is jelentős, 4000 oldalt meghaladó anyaggal gazdagodott a szakkönyvtár.
Gyökerek és lombok. Erdészportrék
A bővítés különösen értékes eleme a Gyökerek és lombok. Erdészportrék című, 12 kötetes sorozat, amelyet Pápai Gábor, az Erdészeti Lapok egykori főszerkesztője szerkesztett. A digitalizálást Haraszti Gyula, az Erdészeti Lapok Szerkesztőbizottságának elnöke segítette elő.
A 12 kötet teljes anyagát Pápai Gábor gyűjtötte össze, az interjúkat ő készítette, és a megjelenés technikai munkálatait is ő irányította. A mintegy 4500 oldalt és 135 kiváló erdészportrét tartalmazó sorozat méltó része lett a WKDK-nak, egyúttal az Országos Erdészeti Egyesület fennállásának 160. jubileumi évére is emlékeztet. Ezúton is köszönjük Pápai Gábor önzetlen és nagylelkű segítségét.
Forrás: Wagner Károly Alapítvány – Szalga Boglárka – Indigocom
Mezőgazdaság
Kiskunhalason mutatta ki a Nébih a lovak fertőző kevésvérűséget (FKV)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma idén május 11-én egy Bács-Kiskun vármegyei, Kiskunhalason tartott ló esetében megerősítette a lovak fertőző kevésvérűségét (FKV). A helyileg illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatóság a vonatkozó jogszabályokban előírt intézkedéseket haladéktalanul megtette.

Fotó: NÉBIH
A hatósági intézkedések során az érintett lótartó együttműködő volt, az állattartás körülményei rendezettek voltak. A Nébih felhívja a figyelmet, hogy a lovas rendezvényeken továbbra is kötelező az előírt állategészségügyi szabályok betartása.
A fertőzött lovat a fertőzöttség gyanújának felmerülését követően azonnal elkülönítették, majd a fertőzöttség megerősítése után – a jogszabályi előírásoknak megfelelően, valamint arra tekintettel, hogy a fertőzött lovak életük végéig vírushordozók maradnak – az érintett állatot elaltatták. A szakemberek elvégezték az állati tetem megfelelő ártalmatlanítását és elkülönítés helyének szigorított fertőtlenítését. Továbbá a fertőzött állattal azonos tartási helyen lévő fogékony állatok vizsgálata is megtörtént, melyek valamennyi esetben negatív eredménnyel zárultak. A hatósági intézkedések eredményes végrehajtását az érintett lótartó együttműködő magatartása jelentősen elősegítette.
A hatóság hangsúlyozza, hogy a lovas rendezvények fokozott állatorvosi felügyelet mellett továbbra is megtarthatóak. Ugyanakkor kiemelten fontos azon előírások maradéktalan betartása, miszerint lovas rendezvényen kizárólag olyan ló vehet részt, amely rendelkezik egy évnél nem régebbi, fertőző kevésvérűségre vonatkozó negatív szűrővizsgálati eredménnyel, valamint az előírt azonosító okmányokkal.
A betegségről további hasznos és fontos információk elérhetőek a Nébih portálon:
https://portal.nebih.gov.hu/gyik/allat/gyakran-ismetelt-kerdesek/kevesveruseg
A Nébih a cikkben foglaltakhoz kapcsolódóan felhívja valamennyi lótartó figyelmét a megelőző intézkedések betartásának, valamint a jogszabályban előírt szűrővizsgálatok elvégzésének kiemelt fontosságára.
• Megelőző vakcinázás/oltás és a fertőzött állat gyógykezelése nem lehetséges a jelen tudományos álláspont szerint, ezért nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre.
• A fertőzést okozó vírus retrovírus, melynek jellegzetessége, hogy „megbújik”, akár egészségesnek tűnő ló is lehet fertőzött, de a fertőzés a lovak között nagyon lassan terjed! A fertőzött lovak változó immunállapota miatt is nagyon fontos a rendszeres szűrővizsgálatok elvégeztetése!
• A lótartók felelőssége, hogy mindent megtegyenek lovaik egészségéért és a fertőzések elkerüléséért. Ennek keretében valamennyi lovukon végeztessék el a három évente kötelező szerológiai tesztet még akkor is, ha a ló nem hagyja el a tartási helyéül szolgáló telepet és egészségi állapota kielégítőnek tűnik. Amennyiben a lovak más állattartó lovaival is érintkeznek vagy érintkezhetnek, a vérvizsgálat elvégzése évente kötelező.
• Ne vásároljanak ismeretlen eredetű, érvényes azonosító okmányokkal nem rendelkező lovat, még akkor sem, ha kedvező áron kínálják.
• Állatorvosi beavatkozás (injekció beadás, vérvétel, fogreszelés stb.) elvégzése csak szakember által, szakszerűen fertőtlenített eszközökkel történjen.
• Fedeztetés, sperma vásárlása esetén győződjenek meg arról, hogy a mén fertőző kevésvérűség kimutatására szolgáló vizsgálati eredménye negatív lett.
• Fertőző kevésvérűség szempontjából veszélyeztetett területről (Románia vagy Európai Unión kívüli ország) származó lovak esetén győződjenek meg arról, hogy az állaton az indulás előtt elvégezték a fertőző kevésvérűség kimutatására szolgáló tesztet, és eredménye negatív lett.
• A fertőző kevésvérűség szempontjából veszélyeztetett területről érkező vagy túráról visszatérő lovakat különítsék el az állomány többi részétől, és végeztessék el rajtuk a fertőző kevésvérűség kimutatására szolgáló tesztet.
Forrás: NÉBIH
Mezőgazdaság
Hétfőtől már csak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében lesz érvényben tűzgyújtási tilalom
A jelentős csapadék miatt módosították a tűzgyújtási tilalmakat
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának (BM OKF) egyetértésével 2026. május 18-tól Csongrád-Csanád vármegyében is visszavonja a tűzgyújtási tilalmat. Holnaptól már csak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében marad érvényben a tilalom.

Fotó: NÉBH
Az elmúlt 24 órában Csongrád-Csanád vármegyében is elegendő mennyiségű és intenzitású csapadék hullott az erdei biomassza átnedvesítéséhez, ezért a tűzveszély megszűnésével a hatóság 2026. május 18-tól e vármegyében is feloldja a tűzgyújtási tilalmat. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében továbbra is érvényben marad a tilalom.
A tűzgyújtási szabályokról a www.erdotuz.hu és a www.katasztrofavedelem.hu honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők.
Forrás: NÉBIH


