Történelmi mértékű fejlesztési program keretében erősítjük meg a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart, valamint a vidéki térségek gazdaságát – jelentette ki Nagy István agrárminiszter Füzesabonyban, a K 64 Farm Mezőgazdasági Termelő Szolgáltató Kereskedelmi Kft. számára átadott támogatói okirat kapcsán.

Eddig összesen 142 pályázat részesült pozitív elbírálásban mintegy 69 milliárd forint értékben (Kép: Pelsőczy Csaba – AM)

A miniszter az eseményen arra emlékeztetett, hogy a hazai agrárium versenyképességének erősítését szolgálja a Vidékfejlesztési Program keretében az állattartó telepek fejlesztésére kiírt pályázat. Hozzátette: az első döntések március végén születtek meg, eddig összesen 142 pályázat részesült pozitív elbírálásban mintegy 69 milliárd forint értékben. Emellett további 200 milliárd forint körüli összegben születhet még támogatói döntés. A kezdeményezésnek köszönhetően csak a sertéságazatban összességében 300 ezer m2 istálló, fiaztató, kocaszállás és egyéb építmény újulhat meg, ami körülbelül 600 ezer férőhelyet jelenthet – emelte ki Nagy István.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy a  K 64 Farm Mezőgazdasági Termelő Szolgáltató Kereskedelmi Kft. 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesült, így a vállalkozás összességében 4 milliárd forintból fejlesztheti Füzesabonyban a sertéstelepét. A beruházás révén több mint 12 ezer hizlaldai férőhelyet alakítanak ki 4 épületben, az állatok takarmányozása pedig kombinált önetetőkkel valósulhat meg.

Kifejtette, kiemelt cél az agrárium átfogó megújítása, ennek érdekében pedig a kormány az európai uniós vidékfejlesztési forrásokhoz 80%-os hazai társfinanszírozást biztosít, amely már a 2021-es és 2022-es évre  további 1527 milliárd forinttal emeli a Vidékfejlesztési Program eddigi 1414 milliárd forintos keretösszegét. Csak az idei évre több mint 950 milliárd forint felhasználási lehetőségéről döntött a kabinet ezzel megnyitva az utat  a versenyképességet, hatékonyságnövelést és a gazdaság dinamizálását szolgáló beruházásoknak. A kisebb léptékű állattartó telepek megújítására irányuló pályázati felhívás áprilisában jelenik majd meg 30 milliárd forint keretösszeggel – fűzte hozzá az agrártárca vezetője.

Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő hangsúlyozta: Eger és térsége munkahelymegtartó képességére lesz jó hatással a most induló beruházás ezért, fontos, hogy az elindult fejlődés tovább folytatódjon.

Forrás: AM