Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Kaszóban került megrendezésre Somogyi vadásznap. Az idei évtől – ígéretünkhöz híven – a megyei vadásznap rendezésével visszatértünk a hagyományos vidéki helyszíneinkre, korábbi kiemelt partnereinkhez. Ennek jegyében május 30-án Kaszóban került megrendezésre a vadászok ünnepe, a Somogy Megyei Vadásznap.

Fotó: OMVK

A Házigazda, a helyszínt biztosító Kaszó Zrt., a Vadászkamara és a Somogy Megyei Vadászok Szövetsége színes programokkal, számtalan szakmai és kulturális eseménnyel készült a látogatóknak erre az alkalomra Somogy Zöld Szívében.

A helyszín kilenc órától színvonalas élő térzenével fogadta az érkező vendégeket. A Nemzeti himnusz, majd a Vadász himnusz után a Baranya Vadászkürt Együttes üdvözölte a megjelenteket, majd egy igazán különleges trófeájú őzbak terítékét fújták el a maguk, professzionális módján.

Elsőként Galamb Gábor vezérigazgató, a rendezvény védnöke és házigazdája köszöntötte egy Riesenthal idézettel a megjelenteket: „Az legyen a vadász nemes törekvése, hogy a vadat óvja, kímélje és védje, vadásszék, mint törvény és szokás kívánja, s teremtményeiben a Teremtőt áldja!”. Egyben örömét fejezte ki, hogy a vadászok ünnepe újból, immáron negyedszer is visszatalált Kaszóba. Rendezőként elővetítette, hogy sokat készültek a nagy napra és reméli, hogy mindenki jól érzi majd magát.

A vadásznapot Meiszterics János, a Kamara Területi Szervezetének alelnöke, a Vadászszövetség elnöke nyitotta meg, megköszönve a közös rendezés lehetőségét a Kaszó Zrt.-nek, valamint az aktív közreműködést kiemelt parterünknek, a Kaposvári SZC. Drávavölgye Technikum és Gimnázium dolgozóinak és diákjainak. Kihangsúlyozta a vadásznapok jelentőségét, ahol a vadászok kitárják a kapukat a civil társadalom felé, kiemelve a gyermekeket és a Kamara Ifjúsági Programjának jelentőségét. A rendezvényhez jó időt, tartalmas beszélgetéseket és jó szórakozást kívánt, majd megnyitotta a 33. Somogy Megyei Vadásznapot.

A megnyitót követően Sajni Balázs köröshegyi plébános celebrált Hubertusz misét, majd a kitüntetések átadása következett: az átadók Meiszterics János a Vadászszövetség elnöke, Dr. Varga Gyula a Kamara hivatásos vadász alelnöke és Galamb Gábor a Kaszó Zrt. vezérigazgatója voltak.

Fotó: OMVK

Magyar Vadászatért Érdemérem kitüntetésben részesült:

Sárhegyi Ottó a Surján- Kaposvölgye Vadásztársaság nemrégiben leköszönt elnöke.

Fotó: OMVK

Nimród Érdemérem kitüntetésben részesültek:

Récsei Árpád a Jutai Makkos Vadásztársaság alapítója és egykori elnöke.

Bozóki László vadászíró, utazó és gyűjtő, aki nemrég ünnepelte 80. születésnapját.

Fotó: OMVK

A délelőtti hivatalos program záróakkordjaként Dr. Kemenszky Péter a kamara titkára 27 ifjú vadászt avatott fel, akik a megye vadásztársadalma előtt és a Kamara zászlaja alatt fogadták meg, hogy a vadászatnak, mint ősi mesterségnek méltó, etikus és igaz követői lesznek.

Kísérőprogramként szerepelt a vadásznap kínálatában már hagyományosan a vadászkutya- és solymászbemutató, de volt terepjárók és kerti kisgépek bemutatója, láncfűrészes fafaragás, kis vasutazás, lézer- és légpuskás lövészet, valamint trófea és vadászművészek kiállítása is. Természetesen a szervezők a legkisebbekre is kiemelten gondoltak, kulturális színpadi és gyermekprogramok mellett kimondott gyermeksarok is várta az érdeklődőket. A színpadi programok minden kétséget kizáróan egyik legérdekesebbje Prihoda Judit festőművész látványalkotása volt.

A rendezvény több helyszínén is elérhető volt a Vadászkamara Oktatási Szakbizottsága által gondnokolt Ifjú vadász kiadvány tavaszi és nyári száma is.

Fotó: OMVK

Ha vadásznap, akkor természetesen jótékonyság. A Somogyi Vadászhölgyek Klubja a megalakulásuk óta minden évben – a kitűzött céljainak megfelelően – jótékonysági akciót szervez, amelynek egyik megnyilvánulása a vadásznapi sütemény akciójuk, amikor is az általuk készített finomságokért felajánlott adományt egy jó cél érdekében gyűjtik és adják át a kiválasztott szervezet képviselőjének. Gyűjtöttek adományt már idős, elesett embereknek, gyermekotthonnak, sérült gyermekeknek, iskoláknak, kárpátaljai erdész/vadász családoknak és hátrányos helyzetű települések részére, példát mutatva ezzel a vadásztársadalomnak és nagy lépéseket megtéve a vadászat pozitív társadalmi elismertségéért. A Vadászhölgyek idén, a gyűjtött mintegy 600 000 Ft-tal (amelyben az Országos Magyar Vadászkamara is hozzájárult 250 000 Ft-tal) a lábodi Kótai Lajos Általános Iskola Szülők az Iskoláért Alapítványát támogatták.

A főző- és lövészversenyek díjátadóit követően, a rendezvény hivatalos zárása után még estig zajlottak a színesebbnél színesebb kulturális/szórakoztató színpadi műsorok.

A rendezvényünk elérte a célját, az Újra itthon szlogen meghozta a vadászok és a civilek látogatási kedvét, hiszen több, mint háromezer ember választotta kikapcsolódásának a szombati jeles eseményt.

Köszönjük a Kaszó Zrt.-nek és munkatársainak a színvonalas helyszínt és a szervezést, partnereinknek a segítséget és a közreműködést. Jövőre az Újra itthon vadásznapi rendezvénysorozat a megye újabb, jól bevált sarkából jelentkezik!

Forrás: Dr. Kemenszky Péter- OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Az afrikai sertéspestis (ASP) vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei házisertés-állományban. Az országos főállatorvos azonnali hatósági intézkedéseket rendelt el a betegség további terjedésének megakadályozása érdekében. Az eset kiemelt jelentőségű, mivel Magyarországon most először mutatták ki a vírust házi sertésekben. A hatóság a sertéstartókat a járványvédelmi előírások szigorú betartására kéri.

Fotó: NÉBIH

Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei nagylétszámú sertést tartó telepen a Nébih laboratóriuma június 3-án megerősítette az ASP betegség jelenlétét. Ennek okán dr. Nemes Imre országos főállatorvos haladéktalanul elrendelte a gazdaság lezárását és a szükséges járványügyi intézkedések végrehajtását. Az érintett vállaji gazdaságban a mintegy 3000 sertést számláló állomány felszámolása folyamatban van, valamint a fertőzés eredetének és az esetleges továbbterjedésének felderítésére irányuló járványügyi nyomozás is zajlik. A kitörés körül a hatóság védő- és megfigyelési körzetet jelölt ki, valamint korlátozásokat vezetett be.

Az ASP a házi és vadon élő sertések súlyos vírusos betegsége. Az emberre nem jelent veszélyt, ugyanakkor nem gyógyítható és nem létezik ellene vakcina, így a betegség jelenléte jelentős gazdasági károkat okozhat a sertéságazat számára.

A Nébih nyomatékosan kéri a sertéstartókat, kiemelten az ASP fertőzött területen, hogy továbbra is különös figyelmet fordítsanak a járványvédelmi előírások betartására. Kiemelten fontos a telepek zártan tartása, az idegen személyek és járművek belépésének korlátozása. A fertőtlenítési előírások maradéktalan végrehajtása szintén elengedhetetlen, valamint annak megakadályozása, hogy a házi sertések bármilyen módon érintkezésbe kerüljenek vaddisznókkal akár közvetlenül, akár közvetett módon fertőzött takarmány vagy eszközök révén. A Nébih kéri az állattartókat, hogy amennyiben a sertésállományban hirtelen lázas megbetegedést, elhullást vagy vérzéses tüneteket észlelnek értesítsék az állatorvosukat.

A témában minden további aktuális és fontos információ elérhető Nébih tematikus aloldalán:
https://portal.nebih.gov.hu/afrikai-sertespestis

Forrás: NÉBIH

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Garabuczi Zoltán, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, a Putnoki járásban, Zubogyban vadászott. Élményeiről beszámolt lapunkank:

Desszantos kiképzés Zubogyban, a régi új barátommal, amikor mán csak a géppuska kellett vóna!

Február 23. A tátrai kirándulás után következő kis történetem most itt folytatódik. A Cserehát dombjai előttem, a szörnyű, komor tél utánam. A Valentin-nap elmúlt, de szívemben mélyen őrzöm, a legmélyebben, ahogyan férfi érezhet. Na, de oda se neki, mert hát lassan közeleg a szerelmes tavasz, tele bájjal, kacifántos fordulatokkal. Ez már a tűzló éve, ami robog és elsöpör mindent, vagy lezár, vagy belsőleg a legmélyebben átalakít, de csak azt, ami hiteles. Így az én szerelmemet is. Mondjuk, ha rajtam múlt volna, ez a kacifántos tűzló úgy járt volna, mint a csépai lókupéc lova, a Sanyi, ami az útkaparó porában megdöglött.

Fotó: Garabuczi Zoltán – Agro Jager News

Régóta terveztük Szulej komámmal. Megígértem, és ha olykor nem is vagyok a legjobb barát, tudom, a lelke mélyén tudja, hogy hányadán állunk, mint két hisztis tesó. Mindketten makacsok, bolondok a magunk módján, néha kerék, néha talp, de azért a fröccsszezonra, egy jó irsai hosszúlépésre csak-csak megemeljük poharunkat, és nagyokat nevetve énekeljük Zorán kólóját. Hát a kocsiba pakolva meg is csörrent a szisszentésre váró jóféle balatoni irsai üvege. Mert hát, ha nem is azonnal, beváltom az ígéretem, ami nem más volt, mint egy közös vadászat, igazi fiús program. Igen, Pici, program. Csak neked. :-)))

A komám mán lázban volt teljesen, ahogy jómagam is. A három napra egy akkora málhazsák ruhát rakott oda, hogy az egy igazi desszantos kiképzésre is elegendő lett volna, de erre hamarosan visszatérek. Hozott mindent, az antalkék kabáttól kezdve a bundazokniig, a téli hótaposótól az aksis lámpán át: kis kés, nagy tőr, volt ott minden. Tán még a lelences gyerek is abban a nagy, hatalmas zsákban volt, amit amikor megemeltem, hirtelen még kaka-pisi egybe lett fél perc alatt.

Elindultunk, szecsó a kézben, alibi csoki a kocsiban, Szulej a navigátor, és mán röffent is a kis csühös, fullszervós Volvo újabb útjára, egyenest a Bükk és a Zemplén lankái közé, be a csodálatos Cserehát lába elé, ahová azóta B. komám is költözött. Így hát gyanús, hogy a folytatásnak sem lesz híja. Na, de mindent a maga idejében.

Szóval gurultunk, a Waze beélesítve, de valami furi volt, amikor Szulej felkiáltott a Kilenclyukú hídnál, a Hortobágyon:

– Naaa, Lákrávell, itt is jártam, ni mán, a hortobágyi nagy gulyahíd!

Én még tromfoltam is neki:

– Naa, Szulikám, látod, látod, hova hoztalak! Sightseeing in Hortobágy, majd viszünk hűtőmágnest.

Viszont valami gyanús lett. Amikor ősszel Dzsonival jöttünk, se híd, se marhák, se puszta nem volt, de ez akkor tudatosult bennem igazán, amikor Tiszalúcnál, a kompátkelőnél kötöttünk ki.

– Te, Szuli, ugye nem kapcsoltad ki a kompot a Waze-en?

– Háát, neem, de az autópályát igen. De mondtam én, hogy a Mappel jöjjünk. Sz@r ez a Waze.

– Na, ez fantasztikus – dörmögtem magamban.

Így hát nem volt mit tenni, Imrével romantikusan átkeltünk a Tiszán, szebbnél szebb kompszelfiket készítve az utókornak, mert hát, ha mán, csak adjuk meg a módját ennek a kacifántos, trendi divatnak, ha 11 méteres víz van alattunk.

Kompról le, útra fel. A szecsók is elfogytak, éhesek is lettünk a nagy emberi pánikban, de nem baj, oda se neki, sóvárogva folytattuk utunkat a szeretett cél felé. És láss csodát: Zemplén vármegye! Hejjh, de megörültünk, ki is szúrtuk az első dombokat, melyek sziluettjei nem messze voltak már Zubogytól.

Átrobogva Miskolc avasi lakótelepén, kis idő múlva elénk tárult a csoda, a fenséges, univerzumi békét sugalló Cserehát. Képe most merőben mást mutatott. Az idei tél más volt, mint az előzőek. Rekkenő mínuszok, tomboló szelek – no, nem Szulej gatyájában –, bebizonyították, hogy néha még csak-csak kifoghat az ember egy igazi téli, havas disznóhajtást, egy fagyos, dermedtre hűlt lesvadászatot, egy ropogó havon topogós éjszakai utánkeresést, a remetekanok fehér hótakarón kirajzolódó sziluettjét, az erdei cserkelés közben a nyakunkba hulló hódara bizsergető, hirtelen élénkké tevő érzését is.

Fotó: Garabuczi Zoltán – Agro Jager News

De Felsőnagycsécset elhagyva ekkor hirtelen Szulej mutogatására lettem figyelmes:

– Ni mán, mennyi tehén van ott az erdő tövin.

– Hjajjh, te főtehenész, ezek nem tehenek!

– Hát akkor mik?

– Pontosan azok, amiért jöttünk: a magyar erdők legnemesebb vadjai, a kárpáti gímszarvasok, vagyis Cervus elaphus.

– Szervusz, nem szervusz, pikk-pukk, oszt be a bográcsba.

– Na, menj a p..csába, te ragadozó vadember!

Mondanom sem kell, erre már hangosan, szakadva nevetve pillantottuk meg Ragály település tábláját.

– Nagycsecs, vagy Nagycsécs, Ragály… hát hova hoztál engem, te fiú?

Mondanom sem kell, itt már visítva vertem a kormányt a röhögéstől, így érkeztünk meg Zubogyba. Arra a csodás helyre, ahol a kalandjaink tovább folytatódnak. Nem is olyan soká, mert már délután kettő is lehetett, amikor a szállást elfoglaltuk. Nagyot is nézett a komám, amikor betekertem a kormányt a panzió udvarára. Tetszett neki nagyon: a szép külső, az igényes felszerelés, a mindig tiszta szobák, no és Erzsike és Pali vendégszeretete, ami hét határon párját ritkítja. Egyszerűen elmondhatatlan.

Fotó: Garabuczi Zoltán – Agro Jager News

Ugyanúgy, mint a szomszéd faluban lévő falatozó, a Laci pecsenyéző. Ízes, magyaros kaják, kétliteres Bartell és a Mátyás keserű. És a nemzet aranya, a nélkülözhetetlen alibi csoki, aminek szó szerint fellegvára volt az objektum. Érkezésünk után degeszre is tömtük magunkat finomabbnál finomabb fogásokkal. A méret is jó volt, az ízvilág is párját ritkította, ezért nem féltünk repetázni. Aztán pedig jóllakott óvodás módjára cammogtunk vissza a kocsihoz, ami sebesen repített vissza minket szállásunk meleget és kényelmet adó birodalmába. Mint a sőre marhák az akolban, úgy pihegtünk az ágyainkon.

Itt a történet este, vadászat után folytatódott, Szulej komám nem kicsi izgalmára, akit összekeverve, enyhén alvós állapotomban majdnem összekevertem szeretett kedvesemmel, aminek a következménye egy hangos moraj, a semmiből a fejemre lecsapó párna, valamint Imre morgó hangja lett, amely álomba szenderített:

– Na, nekem itt nem fogsz latin lávörködni, nem Galuska vagyok, üljél meg, oszt aludjál, te dög, mer nekem itt nem lesz hónap se, vadászat se, Lörci-hörpi, me olyat rád teszek, hogy hat kőműves nem szedi le rólad.

Na, de mi is okozta félálombeli támadásomat komám ellen? Hát nem más, mint a késő délutáni cserkelésünk, melyhez most kanyarodok vissza.

Délután 5-re volt megbeszélve kísérőnkkel az indulás. Be is fordult a Ford az udvarra, motorja egyenletes ketyegése tudatta velünk, hogy szedelőzködjünk, mert akció lesz. Ekkor benyílt a panzió ajtaja, és láss csodát, ki állt ott: Dani, akinek nagyon megörültem. Tudtam, ha ő jön, egy biztos: kalandban nem lesz hiány. Az őszi utóbőgésben olyan, de olyan vadászélményeket kaptam tőle Dzsonival, amit élek, nem fogok elfelejteni.

Mehet a cucc a platóra, a puska a hátsó ülésre, és hajrá. El is nyeltek minket a Fehér-kő dombjai. Dani elmondta a haditervet, majd tarvadcsapatok keresésére indultunk. Az egyik fő bőgőhelytől nem messze olyan tarvadcsapatot pillantottunk meg, hogy tátva maradt a szánk. Elkezdtem számolni: 10, 20, 40, 60…

– 83 – szólalt meg Dani. – Na, ebből nem csemegézünk. Egy szarvasszem is éles, itt meg van 166 egyszerre.

Egy ideig még a kereső objektívjén keresztül vizslattuk őket, aztán csendesen tovább gurultunk, nehogy megzavarjuk a gigászi tarvadcsapatot. A szemben lévő domboldal felé vettük az utunkat.

– Itt kiszállunk. Töltsd be a puskát, apuskám, és gyalog megyünk tovább.

Ekkor kezdődött el az a része a küldetésnek, ami szerény művem címét ihlette. Több kilométer erőltetett menet dombon fel, dombon le, vízmosásba be, cserkelőúton át, dombon le, dombon fel. A komámmal az út felén összenéztünk, mivel Dani jó hegyi kísérő módjára úgy szedte a lábát, hogy elérjük a kiszemelt tehénrudlit, hogy szerintem az erdei gerillaharcosok is megirigyelték volna a tempót. Ekkor Szulej megszólalt, mán vártam:

– Hallod, hé, lassítsá mán kicsit, mer mán olyan emlékem van, mint amikor a katonaságba, a Dübörgőn vittem a géppuskát.

– Ohh, ezen segíthetünk – szólt Dani. – Ha szeretsz nosztalgiázni, akkor holnap reggel hozok neked egy vascsövet, azt majd a válladra lökheted, úgy meglesz a feeling.

Hát mondanom sem kell, ettől a mondattól hempergősre röhögtük magunkat mind a hárman. Majd tartottunk egy kis pihenőt, kifújtuk magunkat, aztán Dani megszólalt:

– Nooh, milyen a desszantos kiképzés, mehetünk tovább?

– Mi az hogy! – válaszolta Szulej.

De férfiasan bevallva, szerintem mindkettőnknek inkább lett volna kedve egy lesen csücsülni, mint ezt a kanosszajárást csinálni terep kettőben. Láss csodát, imáink meghallgatásra kerültek: egy leshez érkeztünk. A haditerv megvolt, honnan hova kellene várnunk a vadat, ami sajnos fényváltásig nem érkezett meg, így hát hazaindultunk.

Fotó: Garabuczi Zoltán – Agro Jager News

Este annak rendje és módja szerint meg is érkeztünk a helyi vendéglátós helyiségbe, ahol legurítottunk egy jó savanyú hosszúlépést kedvcsinálónak. A helyi jó arcok meg is találtak minket egyből, megjegyezvén, mi biztos jó kemények vagyunk, ha tél utóján is fröccsöt iszunk vacsora előtt. De hát az ilyen szófia beszédre mit sem adván vettünk inkább egy szerencseputtót, amíg a dürümünk elkészült. Vacsoránk után ittunk még egy búcsúfröccsöt, és hazaballagtunk.

Az esti folytatást és Imre inzultálását meg már elmeséltem. A nagy esti dünnyögés után nyugovóra tértünk, mert reggel 6.30-kor már Dani kopogtatott az ajtón, hogy hajrá, mehet a második felvonás. Nem is sejtettem még ekkor, hogy Diana ilyen kegyes lesz hozzánk, hogy két tarvadat is sikerült terítékre hozni.

De hát a duplázás néha máshol is összejön, nem csak az ..gyban. Szóval csapjunk is bele egyből a közepébe, mert hát a segítségünkre küldött Ford úgy kapaszkodott fel a domboldalon, mintha muszáj lett volna. Hacsak az égiek közbe nem szóltak volna, mert közbeszóltak a felázott gyepen, és úgy csapta keresztbe a seggit, mint Gina Lollobrigida. De nem adtuk fel: ami nem megy egyből, megy utána. El is értük a fantasztikus panorámát adó dombtetőt.

Most cserkelni indultunk. Hjajjh, de jó, igazi erdei vadászat, nincs is ehhez fogható. A mezítelen erdő, a korhadó, nedves fák és az avarillat, az emberderéknyi tölgyek cseres illata. De most egy levél sincs, nincs takarás, nincs kefesűrű aljnövényzet. Lassan haladunk előre, fel egyenest a szemközti tetőre.

– Naa, ez, ez a tempó az igazi – szólalt meg komám.

Mire Dani kontrázott:

– Még most húzunk bele, főgéppuskás.

Így teltek a lépések egyre csak, egyre csak beljebb a Cserehát mesés cseresében. Aztán hirtelen megállt.

– Halkan legyetek, ott vannak. Érzem őket, az illatukat.

– Hát én bár már a bográcsban érezném az illatukat – válaszolt Szulej, egyre csak pirosodó arccal.

Mert hát nekünk, alföldi legényeknek azért csak volt olyan pulzusunk, mintha egy Kamagrát toltunk volna, mán nem is tudom, hova. A szemünk úgy dülledt, na jó, kimondom ismét: mint a régi desszantos katonai kiképzésen, a Dübörgőn.

Megálltunk. Amikor rendbe szedtük a pulzusunkat, meg is pillantottuk a tehénrudlit. 1-2-3 borjú, egy ünő és két tehén volt a dombtetőn. Ferdén a tavalyi makkokat fitették, és a jövések vitamintól duzzadó rügyeit, háncsát csipegették. Lassan haladtak előre. Ekkor Imre egy fa mellé ereszkedett, és bár vállán most nem volt géppuska, de mégis úgy olvadt bele a fába, mint Rambo.

Dani már vette is a lőbotot, és hallgattuk a forgatókönyvet, hogy amikor a fák között a ferdéből egyenes lesz, akkor a kezem már a schnellen legyen, mert folyamatosan mozognak, de ott lesz az a lélegzetnyi idő, az a rövid pillanat, amikor tudni fogom, hogy itt az idő a tiszta lövéshez.

Lassan haladtak, pont úgy, ahogyan én tettem Mauserem a lőbotra. Ekkor egy ágacska rövid, de annál hangosabb csendje törte meg a csendet. Lépés közben nem figyeltem, és a válasz erre hat pár szarvasszem szuggesztíven, mélyen figyelő tekintete volt.

Fotó: Garabuczi Zoltán – Agro Jager News

Itt nem volt idő tapogatni, nézegetni. Az első villás fa közül kivillanó testen pihent az optikám szálkeresztje. Tudtam, hogy az egyik kisebb, satnyább borjú lesz, mert a két tehén a csapat legvégén haladt, de nem bántam. Az ilyenek sose tudnának életerős, kormos testű bikáknak világot adni, csak a kis, vékonyka, borzos testű, örök közepes ivadékok látnák meg a napvilágot, ami a vadgazdának és a genetikának sem kedvez. Farkasokról most nem beszélek, de a mi dolgunk az ilyen egyedek kivétele az állományból.

Ekkor dördült el a kölyökágyú. Mélyen, hosszan szólt a völgyben, hangjára varjak repültek fel a környező fákról. Az erdő csendes lett, az elmúlás csendes, néma zaja volt a levegőben. Nem szenvedett, a 9,3-as titán tette, amire tervezték.

Fotó: Garabuczi Zoltán – Agro Jager News

A csendet Szulej komám hangja törte meg:

– Óhh, Lákrávell, mekkora tehén, ebből egy üst hús lesz! Jajj, a lába, óhh, hagymával a májaaa, mán resztelem, mán dísztelem, hjajjh, de nagyot eszünk este, komám!

– Kisebb lesz, Szulej, de lesz benne anyag, ne aggódj.

– Garabuczi Zoltán! Gratulálok a szép, tiszta, kimért lövéshez – szólalt meg ekkor kísérőnk.

Majd elindultunk elejtett borjúnk felé.

– Jól döntöttél, gyenge és kisebb, mint a többi.

Kértem néhány percet a fotók elkészülte után, hogy megéljem a pillanatot. Szeretem mélyen a szívembe zárni, elraktározni az erdei élményeimet, mert nemcsak vadűzés, hanem erdőzúgás is. De több erdőzúgás. Nem volt trófeás vad, mégis rőtet kapott, és én is az elejtésért. Majd Imre nyugalmára a máj is a helyére került.

– Mi a terved, Zoli? – kérdezte Dani.

Majd összenéztünk, és mély hangon szóltam csendesen:

– Van még a napban…

Autóba ültünk, és továbbindultunk. A szemközti oldal, a Fehér-kő volt a cél. Ismertem a helyet, az egyik őszi fő bőgőhely, sok-sok mérges hangú daliával. Mennydörgésszerű, öblös hangjuk, a terjengő bikaszag, a szerelem érzése még mindig itt van szívemben. Mélyen, mint a hiány. A bikák kedvesüket kereső hiányának érzése. Akkor sem volt ott. Most sincs. De az érzés bennem lüktet, mélyen, de már nem mérgesen, nem bántva, hanem csendesen, már csak inkább a távolból figyelve, de egyre magabiztosabban, stabilabban várva rá.

Meg is érkeztünk oda, ahol a nyáron Dani egy cserkészutat vágott a kefesűrű kökényesbe, mert tudtuk, az út végi domb alján ott lesznek a tarvadak, mint az óramű. A kérdés csak az volt, vajon mennyi és milyen korúak. Mert volt három csapat is, amely sűrűn látogatta az erdei tisztás alján lévő sózót és a zsenge, lassan sarjadó fűvű legelőt.

Fotó: Garabuczi Zoltán – Agro Jager News

Szulej a kocsiban maradt, és távolról figyelte az eseményeket távcsövön keresztül, mert itt a közelség miatt három ember már sok lett volna. Ekkor pillantottam meg: öt borjú.

„Áhh, komám” – gondoltam magamban –, „huncut a sors, csak azt akarja, hogy ismét elhozzalak, mert ebből most nem lesz tehén, még ha a csillagokat is imádkozom le az égről.”

Fotó: Garabuczi Zoltán – Agro Jager News

Szabad kezet kaptam. Nagyjából mind forma-forma volt. Most egy sántikálósat szemeltem ki, mert a többi négy olyan szép volt, mint egy festmény. Így meghúztam az elsütőt. A nagy mag útjára indult, és mély becsapódás jelezte a találatot. Dani rám nézett, és megszólalt:

– Garabuczi Zoltán! Megint! Te csak duplázni jársz Zubogyba?

Nevettem, és megköszöntem a csodás cserkelést. Szuper volt. Majd megint egyedül maradtam, amíg elment az autóért. Csodás percek voltak. Felderengtek az ősz színei, élményei, a bikák, a tehéncsapatok, az őszi táj, és most újra itt, ugyanazon a helyen. S bár a táj rideg és kopasz, de a fák mégis melegséget hordoznak, akárcsak a szívem.

Történetem most zárom, mert az esti resztelt máj még azóta is büfög, annyira hagymásra sikeredett, de egyszer tudom, letisztul minden, és újra találkozunk a festői szépségű csereháti cseres alján. Mert a történet ma megszakadt, de közel sincs még vége. Túl régi, túl mély ahhoz, hogy abbamaradjon.

Írta és fényképezte: Garabuczi Zoltán

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131