Keressen minket

Mezőgazdaság

Magyarország agrometeorológiai helyzetképe szeptemberben

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

A szeptemberi meleg, száraz időjárásnak, mikor heteken át jól lehetett haladni a mezőgazdasági munkákkal, az elmúlt napokban átvonult frontok vetettek véget. Fokozatosan hűvösebbre fordult az idő, ugyanakkor végre csapadék is érkezett, amire már óriási szüksége volt a talajoknak mind a fejlődő repce, mind az őszi kalászosok talaj előkészítő munkái miatt. A folytatásban szerdán várható még többfelé gyenge eső, melegedés pedig a hét második felében kezdődik – közölte az OMSZ.

Az átvonuló hidegfront csapadékának köszönhetően elkezdődhetnek a talajok előkészítő munkái (Kép: Pixabay)

Az elmúlt egy hétben változékonyabbra fordult időjárásunk a megelőző időszakhoz képest. A hét első felében csak kisebb esők, záporok fordultak elő elszórtan az országban, majd pénteken egy hidegfronthoz kapcsolódóan szinte mindenütt hullott több-kevesebb csapadék. A több északon, ahol 5-15 mm közötti mennyiség volt a jellemző, de a határszélen 20-50 mm esett. Ugyanakkor az Alföld jelentős részén és a Dunántúl déli és keleti tájain az 1mm-t sem érte el a pénteki csapadékösszeg. Szombaton is északon, északkeleten fordultak elő 1-10 mm közötti csapadékot adó záporok. Vasárnap délután viszont délnyugat felől érte el hazánkat egy frontrendszer, így vasárnap éjszaka és hétfőn napközben a déli országrész talajai is megáztak, a Dunántúl déli, délnyugati részén 15-30 mm esett, míg az Alföld déli tájain 5-15 mm. Az ország középső része, a Felső-Kiskunság, a Nagykunság nagy része és Szolnok valamint Kecskemét térsége azonban ezúttal is kimaradtak a csapadékból. (1. ábra) A talaj ezeken a területeken igen száraz, míg az ország jelentős részén a felszín közeli réteg átnedvesedett (2. ábra), és ahol jelentősebb mennyiség esett, ott a középső rétegekbe is szivárgott a nedvességből.
hőmérséklet is több fokkal visszaesett a múlt hét második felében. Csütörtökön még 30 fok körüli maximumok voltak jellemzőek (3. ábra), és a péntek reggeli felhős időben is csak 15-18 fokig hűlt le a levegő, de pénteken napközben a 25 fok fölötti hőmérsékletek már a keleti, délkeleti országrészbe szorultak vissza. A hétvégén a minimumok már csak 10 fok körül alakultak (4. ábra), napközben pedig 20-25 fokig melegedett a levegő, de északkeleten vasárnap ennél több fokkal hűvösebb volt. Hétfőn tovább hűlt az idő, és a felhős, délen csapadékos időben már a kora délutáni órákban is 15 fok alatti hőmérsékletek voltak jellemzőek.

A napraforgó a növényszáradás, a kukorica pedig a teljes érés fenológiai fázisában jár, mindkét növény betakarítása elkezdődött már. Nagy különbségek alakultak ki a terméshozamban attól függően, hogy mennyi csapadékot kapott az adott terület a nyár folyamán, de zömében átlag alatti értékek várhatók, főleg a dél-alföldi területeken súlyos a probléma. A szárazabb területeken öntözés hiányában helyenként csak derékig érő, hamar elöregedett, kiégett kukorica és napraforgó állományok is előfordulnak.
A repce vetéséhez, illetve magágy előkészítéséhez kedvező feltételeket teremtett az augusztus végi csapadék, az akkor elvetett állományok már 2-4 levelesek, ugyanakkor a később elvetett táblákat a szárazság jobban megviselte, ott hiányosan kelt, gyenge állományok figyelhetők meg. A mostani csapadékra mindenütt igen nagy szüksége volt a repcének, és az őszi kalászosok talaj előkészítő munkáihoz is jól jött a nedvesség.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképek a szeptember első felére vonatkozó állapotot mutatják. Az index értéke továbbra is az erdővel borított területeken, főként középhegységeink erdeiben a legmagasabb, míg a Tiszántúl déli felén jóval alacsonyabb. Az előző időszakhoz képesti változást mutató térképen jobbára a csökkenés a jellemző, ami nyári növényeink érésével magyarázható. Az anomália térképen a Dunántúl középső tájain, illetve az Alföldön, főként a Tiszántúl déli felén, vagyis a nyár folyamán leginkább aszályos területeken figyelhető meg számottevő negatív eltérés a zöld tömeg mennyiségében az ilyenkor szokásos értékekhez képest. Ugyanakkor az északi és délnyugati országrészben pozitív eltérés mutatkozik.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek jelenleg többnyire 1400 és 1550 foknap között alakulnak (5. ábra), az északi és a nyugati határszélen mutatkoznak a kisebb, délkeleten pedig a nagyobb értékek, és az országrészek közti eltérés tovább nő. Az idén júniusig jellemző elmaradás a tavalyi értékekhez és az átlaghoz képest augusztusra eltűnt. Mindez azt jelenti, hogy a hűvös tavaszi időjárás miatti lemaradást a hőmérséklet a júniustól ismétlődő hőhullámokkal „ledolgozta”. A növények egy része is sokat behozott a lemaradásból (főleg, hogy a csapadékhiány is felgyorsította az öregedést), fenológiai fázisaik az átlaghoz képest egy héttel később következtek be. Az augusztus végi-szeptember eleji hűvösebb időjárás miatt újra 30-70 foknapos elmaradás alakult ki, ami az érési folyamatokat lassította kissé.

Kukoricára vonatkozó agrogramot* ezúttal Győr és Békéscsaba térségére vonatkozóan mutatunk be (6. és 7. ábra). Nehezen indult a vegetációs időszak a kukorica számára. Országszerte kevesebb eső hullott áprilisban és május elején, mint ami a növény számára optimális lett volna, majd a május közepén érkezett jelentős csapadék sokat segített. Május második felétől alig esett, a talaj folyamatosan veszített a nedvességtartalmából, június első felében már sokfelé a kritikus, 40%-os szint alá csökkent. Az alacsony hőmérséklet is problémát okozott, mert a hűvös időben a talaj hőmérséklete csak nagyon lassan, a szokásosnál jóval később érte el a 10 fokos küszöbértéket, ezért jelentős késést szenvedett a kukorica vetése. A napi középhőmérséklet májusban is csak kevésszer érte el a kukorica számára optimális értéket, a görgetett hőösszeg is jóval az ideális alatt alakul. A növény csirázása, kelése és korai fejlődése ezért lassan, vontatottan haladt. Június elején érkezett meg a meleg, mely a mélyebb talajrétegek többnyire kedvező talajnedvességi viszonyaival együtt közel ideális körülményeket teremtett a növény felgyorsuló fejlődéséhez. Az elmaradt júniusi csapadék miatt azonban a talaj a hónap közepére, második felére egyre jobban kiszáradt, a nehéz szezonkezdetet nehéz június követte. Július is szárazsággal indult, majd 10.-e után egyre többfelé alakultak ki nagy csapadékot adó zivatarrendszerek, és bár ezek területi eloszlása nem volt egyenletes, de a hónap közepén az ország jelentős részén csökkent a szárazság, és a vegetációs időszak kezdete óta felhalmozódott csapadékhiány. Ez az eső azonban már nem tudta pótolni az előző fenológiai fázisokban elszenvedett hiányt, az alacsony, korán öregedésnek indult állományok már nem tudták utolérni magukat. Az ország északnyugati, északi részén július második felében és augusztusban is előfordultak nagyobb esőt adó csapadékrendszerek. Az Alföld, főleg a Viharsarok és térsége azonban május 20. óta csak augusztus 20. után kapott számottevő esőt, mely a szántóföldi növények számára már későn érkezett. A vegetációs időszak kezdete óta az ország nagyobb részén 250 mm csapadék gyűlt össze, mely mintegy 170 mm-es hiány az ideálishoz képest. De a Viharsarokban például csak 130 mm esett, ami kevesebb, mint harmada az optimálisnak!

A folytatásban a hét első felében még marad a hideg, gyakran erősen felhős idő. Kedden nem valószínű csapadék, majd szerdán már sokfelé lehet számítani gyenge esőkre, de a csapadék mennyisége a legtöbb helyen 2 mm alatt marad. A hőmérséklet az átlagos értékek alatt alakul, reggelente 5-10 fokig hűl le a levegő, és napközben is 20 fok alatt maradnak a maximumok. A hét második felében is változékony lesz az idő, több időjárási front is érinti térségünket, de számottevő eső nem valószínű, pénteken az északi, északkeleti országrészben fordulhatnak elő záporok. Csütörtökön napközben melegedés kezdődik, és péntektől már 20 fok fölé melegszik a levegő a kora délutáni órákban, és a reggeli lehűlés is mérséklődik kissé.

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a Szolgálat honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2021. szeptember 20.

* A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán a növény vegetációs időszakában. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a ténylegesen mért érték mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (10 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).

1. ábra
5 napos csapadékösszeg 2021. szeptember 19-ig (mm)

2. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 20 centiméteres rétegében 2021. szeptember 19-én (%)

3. ábra
Maximum hőmérsékletek 2021. szeptember 16-án (Celsius fok)

4. ábra
Minimum hőmérsékletek 2021. szeptember 20-án (Celsius fok)

5. ábra
A kukoricatermesztésben használt hőösszeg értékek 2021. szeptember 19-én (foknap)

6. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Győr térségére 2021. szeptember 19-ig (részletes magyarázat a szövegben)

7. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2021. szeptember 19-ig
(részletes magyarázat a szövegben)

Forrás: OMSZ

Mezőgazdaság

Az EU-ban 10 százalékkal több napraforgótermés várható idén

Print Friendly, PDF & Email

Az AKI adatokat közölt a várható európai napraforgótermésről

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Az Oil World 57,9 millió tonna napraforgómag-termésre számít a világon a 2023/2024. gazdasági évben, ez 4 százalékkal haladhatja meg az egy évvel korábbi mennyiséget. A globális kibocsátás 2 millió tonnával múlhatja alul az 59,9 millió tonnára jelzett felhasználást, így a zárókészlet 4 millió tonna körül alakulhat a 2023/2024. évi szezon végén.

A napraforgómag heti termelői ára Magyarországon (2022–2024)

A Tallage szerint az Európai Unióban az egy évvel korábbit kissé meghaladó területet, 4,9 millió hektárt foglalhat el a napraforgómag az idén. A közép-európai tagországokban az enyhe márciusi időjárás kedvezett a vetés előkészítésének. Az EU-ban a napraforgótermés az egy évvel korábbit 10 százalékkal haladhatja meg 2024-ben, 10,7 millió tonna lehet.

Az AKI PÁIR adatai szerint a magas olajsavtartalmú napraforgómagot (HO) 145,8 ezer forint/tonnáért (–16 százalék), a nagy olajtartalmút (LO) 138,3 ezer forint/tonnáért (–18 százalék) vásárolták a feldolgozók és a kereskedők április első hetében. Az ipari napraforgómag (magas olajsavas napraforgómaggal együtt) áfa és szállítási költség nélküli termelői ára átlagosan 140,6 ezer forint/tonna (–17 százalék) volt.

További információk e témában az Agrárpiaci jelentések – Gabona és ipari növények című kiadványunkban olvashatók, mely innen érhető el: 7. szám.

Forrás: AKI

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét újra elérte a madárinfluenza

Print Friendly, PDF & Email

Több állattartó telepen igazolták a madárinfluenza vírus jelenlétét

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye több állattartó telepén is a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állományok felszámolása, valamint a járványügyi nyomozás folyamatban van. A hatóság a madárinfluenza újbóli jelenléte miatt ismételten felhívja az állattartók figyelmét a járvány elleni védekezés fontosságára.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

A Békés vármegyei Tótkomlós településen található, több mint 44 000 példányt számláló pecsenyekacsa-telepen, a Pusztaföldváron a mintegy 1 500 állatot tartó tenyészlúdtelepen, továbbá a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Öcsöd településen lévő, nagyjából 20 ezres példányszámú állománnyal rendelkező hízópulykatelepen idegrendszeri tünetek és  megemelkedett elhullás ébresztett gyanút az állattartókban.

A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát igazolta az elhullott állatokból vett mintákból.
A hatóság időközben Tótkomlós településen további két ‒ egy pecsenyekacsákat, valamint egy pecsenyeludakat tartó ‒ telepen is kimutatta a vírus jelenlétét.

Valamennyi érintett állomány felszámolása folyamatban van. A gazdaságok körül a járványügyi hatóság kijelölte a 3 km sugarú védőkörzetet, továbbá megállapította a 10 km sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzetet. Békés vármegyében sor került a megfigyelési körzet kiterjesztésére.

A fenti esetek is alátámasztják, hogy a magas patogenitású madárinfluenza vírusa bármikor (újra) megjelenhet. Az ágazat, a fogyasztók és a hatóság közös érdeke a járvány megállítása. A Nébih ennek érdekében továbbra is arra kéri az állattartókat, hogy szigorúan és következetesen tartsák be a járványvédelmi előírásokat.
A madárinfluenzával kapcsolatban minden további információ elérhető a Nébih portál tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza

Forrás: NÉBIH

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

A sertés termelői ára 8 százalékkal emelkedett

Print Friendly, PDF & Email

A KSH adatokat közölt a sertéságazatról

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A KSH adatai szerint Magyarország élősertés-kivitele 60 százalékkal nőtt (3,2 ezer tonna) 2024 januárjában a 2023. januári mennyiséghez viszonyítva. A legfőbb partnerek Románia, Ausztria és Albánia voltak.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

Az élősertés-behozatala 5 százalékkal 6,3 ezer tonnára bővült, a legnagyobb beszállítónak Szlovákia, Horvátország, Németország és Csehország számított. A nemzetközi piacon értékesített sertéshús mennyisége 34 százalékkal emelkedett (13 ezer tonna), értéke 38 százalékkal nőtt a megfigyelt időszakban. A legtöbb sertéshúst Romániába, Olaszországba és Horvátországba szállították. A sertéshúsimport volumene 14 százalékkal (14 ezer tonna) bővült, értéke 29 százalékkal volt nagyobb. A sertéshús több mint kétharmada Németországból, Spanyolországból, Ausztriából és Lengyelországból származott.

A hazai termelésből származó vágósertésa) heti termelői ára Magyarországon (2022–2024)

Az AKI PÁIR adatai szerint a hazai termelésű vágósertés termelői ára áfa és szállítási költség nélkül 860 forint/kilogramm hasított meleg súly volt 2024 márciusában, 8 százalékkal emelkedett egy hónap alatt. A darabolt sertéshús (karaj, tarja, comb) feldolgozói értékesítési ára 1,8 százalékkal volt alacsonyabb 2024 márciusában 2023 azonos hónapjához képest.

További információk e témában az Agrárpiaci jelentések – Élő állat és hús című kiadványunkban olvashatók, mely innen érhető el: 7. szám.

Forrás: AKI

Tovább olvasom