Keressen minket

Mezőgazdaság

Februárban már hiába is keresnénk az akácmézet

Print Friendly, PDF & Email

Vélhetően februárra elfogy az akácméz hazánkban

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

Téli pihenőre vonultak a méhek és a méhészek is, de aggódva várják a 2022-es szezont. Az előjelek nem a legjobbak, sokan tartanak a késői fagyoktól. A tavalyi rekord gyenge termés hatása most is megmutatkozik. Februárra elfogyhat az akácméz, ami olyan drága, hogy megéri hamisítani – közölte a Sonline.

Vélhetően februárra elfogy az akácméz hazánkban. (A kép illusztráció. Kép forrása: Pixabay)

Nyugalomban, szinte hibernált állapotban szunnyadnak a méhek a kaptárakban, hogy átvészeljék a telet. A méhészek azonban még nem tudják, hogy ők hogyan vészelik át a következő időszakot. A tavalyi tragikus év volt számukra, 2021-ben az elmúlt 30 év legrosszabb méztermését könyvelhették el. A somogyi méhészek az ismétlődéstől tartanak, hiszen az idei év látszólag ugyanúgy indult, mint a tavalyi, legalábbis ami az időjárást illeti.

Az előjelek nem túl biztatók, mert idáig enyhe volt a tél – mondta Mészáros János, a Zselici Méhész Egyesület elnöke. – Félő, hogy márciusban köszöntenek be a mínuszok, tavasz elején törnek be hazánkba a sarkköri, hideg légrétegek. Az lesz a legnagyobb baj, ha mindez abban a két-három napban történik, amikor megpattan az akác rügye. Az akác ugyanis nagyon érzékeny a fagyra, és félünk, hogy ugyanúgy járunk, mint tavaly.

A tavalyi időjárás azt eredményezte, hogy egy átlagos év méztermésének a harmadát tudták csak összegyűjteni Somogyban és az ország többi részén is.

Várhatóan februárra teljesen elfogy a tavalyi akácméz, ezért Mészáros János arra figyelmeztet, ha valaki venni akar, annak igyekeznie kell. – A hárs is gyenge lett, abból sincs sok tartalék. Az akác ára magas, világszerte keresett termék, ezért a leginkább hamisított élelmiszerek közé tartozik – mutatott rá a zselici méhészek vezetője. A tavalyi év katasztrofális termése a fő oka, hogy már Magyarországon is történtek visszaélések. Előfordult, hogy pancsolt cukorszirupot hoznak forgalomba, aminek semmi köze a mézhez, illetve az is megesett, hogy kereskedők egyszerűen átnevezték a más mézüket akácmézre. Ezért fontos, hogy a vásárlók a somogyi őstermelőktől szerezzék be a mézet, így nem találkozhatnak hamisított termékekkel.

Változatos módszerekkel hamisítják

Magyarországon az akácméz kilós átlagára több mint 60 százalékkal nőtt 2018–2021 között, gyűjtötte össze a KSH adatai alapján a Pénzcentrum. Míg 2018-ban egy kiló akácméz 3480 forintba került, addig 2021-ben már 5640 forintot kellett érte adni. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közlése szerint a mézek esetében tavaly nagyobb arányban merültek fel hamisítási problémák. A hamis méz kiszűrése egy átlagos vásárló számára nem egyszerű feladat. Segíthet, hogy az akácméz jellemzően nehezen kristályosodik, sokáig folyékony marad a többi méztípushoz képest. A Tudatos Vásárlók Egyesülete arra hívta fel a figyelmet, hogy a hamisítók cukorszirupot (kukorica, rizs, répa, nádcukor) kevernek a mézhez.

Forrás: Sonline

Mezőgazdaság

Megkezdődik a 2023. évi kárenyhítő juttatások kifizetése!

Print Friendly, PDF & Email

A Kincstár megkezdte a kárenyhítő juttatások folyósítását

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) a mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer keretében 2024. március 26-án megkezdte a kárenyhítő juttatások folyósítását. Néhány napon belül valamennyi érintett gazdálkodó bankszámlájára megérkezik a jogosnak ítélt kárenyhítő juttatás összege.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

A Kincstár által elkészített kifizetési terv jóváhagyását követően az Agrárminisztérium soron kívül intézkedett a forrás rendelkezésre bocsátásáról, ezáltal a kárenyhítő juttatások kifizetésére a vonatkozó jogszabályokban megállapított határidő előtt, március 31-éig sor kerül.

A kárenyhítő juttatásra vonatkozó jogosultság, továbbá a kárenyhítő juttatás összegének megállapítása során a Kincstár a 2022. november 1. napjától 2023. október 31. napjáig tartó kárenyhítési időszakban bekövetkezett, és a termőterület fekvése szerinti agrárkár-megállapító szerv által igazolt káreseményeket vette alapul, figyelembe véve a kárenyhítési hozzájárulás befizetésének teljesítését, továbbá a teljes értékű kárenyhítő juttatás feltételét jelentő piaci biztosítás meglétét. Szerencsés módon a 2023-as kárenyhítési évben az időjárási körülmények nem nehezítették olyan nagy mértékben a gazdálkodók életét, mint az azt megelőző években, különösen a 2022-es aszályos évhez hasonlítva.

Idén összesen 1680 gazdálkodó részére közel 2,85 milliárd forint összegű kárenyhítő juttatás kerül kifizetésre.

A mezőgazdasági kockázatkezelő rendszer működését meghatározó jogszabályok elérhetők a Kincstár honlapján.

Forrás: MÁK

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Folytatódik az öntözésfejlesztés támogatása

Print Friendly, PDF & Email

110 milliárd forint összegű támogatást kaptak a gazdák

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A gazdálkodókat támogatni kell abban, hogy alkalmazkodni tudjanak a klímaváltozás jelentette kihívásokhoz és egyben növelni tudják a nagyobb hozzáadott értékű növényi kultúrák termesztését. A Vidékfejlesztési Program keretében éppen ezért újabb 40 vízgazdálkodási projekt részesült hozzávetőlegesen 19,5 milliárd forint támogatásban, így a konstrukcióban összesen mintegy 110 milliárd forint összegű támogatás odaítélése történt meg – fogalmazott Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

Fotó: AM

Az Agrárminisztérium kiemelt területként kezeli az öntözéses gazdálkodás fejlesztését, cél az öntözött területek nagyságának folyamatos és jelentős növelése a következő években is. A Vidékfejlesztési Program keretében hosszú éveken át volt elérhető „A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése” elnevezésű kiírás. A felhívás átfogóan biztosított fejlesztési forrást minden, az öntözéshez kapcsolódó tevékenységhez, így többek között új vízkivételi művek kialakításához, új öntözőgépek és csővezetékek telepítéséhez, valamint az elavult öntözőrendszerek elemeinek cseréjéhez is – emelte ki az Agrárminisztérium államtitkára.

A mind gyakoribbá és hosszabbá váló száraz időszakok miatt víz megtartását segítő gazdálkodási gyakorlatok ösztönzése mellett a kormány a most záruló Vidékfejlesztési Programban, illetve az új támogatási időszakban is prioritásként tekint az öntözésfejlesztésre.

Az államtitkár kiemelte, hogy az agártárca már dolgozik a KAP Stratégiai Terv keretei között meghirdetésre kerülő új vízgazdálkodási projektek megvalósítását segítő támogatási konstrukción, melyet az előzetesen meghirdetett menetrend szerint várhatóan még ez év tavaszán megismerhetnek az érdeklődők.

Az öntözésfejlesztés beruházási oldalának folyamatos támogatása mellett nagy segítséget jelent, hogy a tavalyi esztendőhöz hasonlóan idén is átvállalja a kormányzat a mezőgazdasági vízszolgáltatás anyagi terheit, azaz a gazdálkodók mentesülnek az állami tulajdonú vízilétesítményeken keresztül történő mezőgazdasági vízszolgáltatás díja alól – zárta gondolatait Feldman Zsolt.

Forrás: AM

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Eredményesnek bizonyult az eGN adategyeztetés a termelőkkel

Print Friendly, PDF & Email

A NÉBIH cikket közölt az eGN adategyeztetés eredményeiről

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Az elektronikus gazdálkodási napló benyújtásának egy hónappal ezelőtti határidejét követően a Nébih március 14-ig adategyeztetést kezdeményezett a termelőkkel. A hivatal a pontosítások érdekében felkereste azokat a gazdálkodókat, akiknél az eGN-be beadott adatok kapcsán eltérést tapasztalt. Mintegy 2000 termelő élt a lehetőséggel.

A Nébih elektronikus úton kereste meg azokat az érintetteket, akiknél bizonyos eltérések, hiányosságok alapján további adategyeztetésre volt szükség a 2023. évi gazdálkodási naplóval kapcsolatban. Az adatok eGN-ben történő ellenőrzésére, javítására, kiegészítésére a gazdálkodóknak március 14-ig volt lehetőségük. E határidőig megközelítőleg 2000 termelő pontosította az adatait a rendszerben. Mindezzel az alapvetően jó feltöltési arány további javulását sikerült elérni.

Az eGN folyamatos fejlesztésének köszönhetően az elkövetkezendő hetekben újabb fejlesztési csomagot élesít a hatóság, ami tovább könnyíti majd a rendszer használatát. A Nébih emellett javasolja a gazdálkodóknak, hogy év közben folyamatosan töltsék az adatokat az eGN-be, így még gördülékenyebbé válhatnak a benyújtási időszakok.

Forrás: NÉBIH

Tovább olvasom