Keressen minket

Mezőgazdaság

Az ötödik védekezési szezonját kezdte meg a jégkármérséklő rendszer

Közzétéve:

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) április 15-én beüzemelte az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER), amely aznap megkezdte védekezési szezonját. Az ország 986 pontjáról ezüst-jodidot a felhőkbe juttató rendszer minden évben több milliárd forint kárt előz meg a mezőgazdaságban, emellett lakossági, ipari, állami létesítményeket, ingatlanokat és ingóságokat is véd.

A NAK által kiépített rendszernek az idei immár az ötödik üzemelési éve. (Fotó: NAK)

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara látja el a magyar agrár- és élelmiszerszektor egységes és hatékony képviseletét. (Ábra: NAK)

A NAK által kiépített rendszernek az idei immár az ötödik üzemelési éve, működtetéséhez az Agrárminisztérium a Kárenyhítési Alapból évi legfeljebb 1,5 milliárd forintot biztosít. A rendszer a kármegelőzés mellett adatszolgáltatással támogatja az agrárkár-enyhítési rendszer fejlesztéséhez szükséges elemzéseket, valamint koordinálja az együttműködést a JÉGER működtetésében résztvevő társszervezetekkel. Az előzetes számítások szerint a rendszerre fordított 1 forint mintegy 33 forint éves termelési értéket óv meg, éves szinten ez 50 milliárd forint megmentett termelési értéket jelent.

A jégkármérséklő rendszer 2022. április 15-én megkezdett riasztási időszaka 2022. szeptember 30-ig tart. Az országos lefedettséget nyújtó, összesen 986 darab – 219 automata és 767 manuális – talajgenerátorból álló rendszer talajgenerátorai ezüst-jodid tartalmú hatóanyagot égetnek el, ami feláramlással a felhőkbe jut, ott csökkentve a kialakuló jégszemcsék méretét. A jégesők előfordulásának valószínűsége nem zárható ki teljesen, azt viszont garantálni lehet, hogy a lehulló jégszemcsék mérete kisebb lesz annál, mint amelyek a rendszer használata nélkül hullanának le.

2021-ben a gazdálkodók 39 ezer hektárra jelentettek be jégkárt, ennek jelentős hányada három extrém időjárású napon keletkezett. Összehasonlításképpen: 2017-ben, az utolsó évben, amikor még nem működött az országos lefedettségű jégkármérséklő rendszer, közel kétszer ekkora, összesen 72 ezer hektárnyi mezőgazdasági jégkárt jelentettek be a gazdálkodók. A 2021-es szezon 169 védekezési napjából országosan 92 napon (tehát átlagosan minden héten közel 4 napon) kellett bekapcsolni a generátorokat.

A generátorkezelők körében idén is versenyt hirdet a NAK. A riasztási időszak lezárultával a legjobb kezelő 80 000 forint jutalomban, a megyei legjobbak 30 000 forintban részesülnek. A generátorok kezelése nagy felelősség, odaadó munkájukat kívánja elismerni ezzel a gesztussal a kamara.

A jégkármérséklő rendszer működését a korábbi gyakorlatnak megfelelően szakmailag az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) támogatja. Az OMSZ alapadatokat és jelentéseket is biztosít a NAK számára. A kamara az idei védekezési szezonban is 2-3 hetente készít utólagos szöveges elemzéseket a zivataros napokról, továbbá heti statisztikát állít össze, amelyek online felületen is elérhetők lesznek. A NAK ezekkel az elemzésekkel is próbálja segíteni a gazdákat, hogy a szélsőséges időjárási helyzetek mezőgazdaságra gyakorolt hatásaira jobban fel tudjanak készülni.

Forrás: NAK

***
Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu

Mezőgazdaság

Magyarország barátja és stratégiai partnere Izraelnek az agrárium területén is

Nagy István agrárminiszter Izraelben egyeztetett Avi Dichterrel, Izrael agráriumért és élelmezésbiztonságért felelős tárca vezetőjével,

Published

on

A tiszteletre, a tanulásra és a gazdasági együttműködésre építjük agrárkapcsolatainkat Izraellel − jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki Tel-Avivban egyeztetett Avi Dichterrel, Izrael agráriumért és élelmezésbiztonságért felelős tárca vezetőjével, csütörtökön. A miniszter a megbeszélésen arra hívta fel a figyelmet, hogy Izrael a sivatagot termővé tette, ezért Magyarország számos területen szeretne tanulni partnerétől. Fantasztikus az a munka, amit például a Volcani Intézetben végeznek az innováció, a kutatás és az oktatás területén. Hazánk pedig keresi azokat az együttműködési lehetőségeket, amelyekre mindkét fél építhet akár a tudomány, akár a gazdaság területén – tette hozzá.

Fotó: AM

Kifejtette, Izrael példaértékű élelmezésbiztonsági rendszert alakított ki, ami a vízre és a mezőgazdasági területek növelésére alapul. Egy olyan programot fogadtak el, ami 10 év alatt 33 százalékkal növeli a mezőgazdaság termelékenységét, mindezt úgy, hogy az agrárium kétharmadában tisztított szennyvizet használ fel, amit folyamatosan növelnek. Magyarországot az elmúlt években aszályos esztendők sújtották, ezért fontosnak tartjuk az öntözési és a szárazságmegelőzési tapasztalatok minél szélesebb körű megismerését. Hazánkban 5 millió hektáron gazdálkodnak, és ennek a területnek kell a biztonságos vízellátását megoldanunk, éppen ezért számunkra kiemelten fontosak az Izraelben alkalmazott öntözési technológiák, amelyeket Magyarországon is szívesen látnánk. Ebben a folyamatban fontos szerep hárul az oktatók, kutatók, és diákok cseréjére, hogy megismerhessük egymás mezőgazdasági innovációs eredményeit, amelyeket szeretnénk mi is megtanulni és meghonosítani – emelte ki a tárcavezető.

Nagy István hangsúlyozta, az agrár-élelmiszeripar stratégiai ágazat, ezért hazánk a mezőgazdasági oktatást megújította és átszervezte a képzési rendszert, amely a legújabb, precíziós technológiák alkalmazására és a funkcionális élelmiszerek előállítására is kitér. Az első eredmények azt mutatják, hogy sokkal több hallgató választja az agrár-felsőoktatást, mint korábban, mert ennek a szakmának komoly jövője van.

Fotó: AM

A tárcavezető izraeli hivatalos látogatásán járt a Volcani Intézetben, Izrael vezető agárkutatási központjában és az Igudan Szennyvízkezelőnél.

Forrás: AM

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

COP30: A szélsőséges időjárás már most kihat az élelmiszertermelésre

A brazíliai Belém városában kerül megrendezésre az ENSZ 30. éghajlat-változási konferenciája (COP30),

Published

on

Róma, 2025. november 10. – A brazíliai Belém városában kerül megrendezésre az ENSZ 30. éghajlat-változási konferenciája (COP30), ahol a világ vezetői, tudósok, civil szervezetek és a civil társadalom tagjai közösen vitatják meg a sürgős lépéseket a klímaváltozás kihívásai ellen. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) országokkal és más partnerekkel együttműködve arra törekszik, hogy a mezőgazdaság és az élelmezésbiztonság a tárgyalások középpontjába kerüljön a globális alkalmazkodási célkitűzésről, az agrárium veszteségeiről és a károkról, a nemzetileg meghatározott hozzájárulásokról (NDC-k) és a nemzeti alkalmazkodási tervekről (NAP-ok) szóló megbeszélések, valamint az éghajlatváltozás finanszírozásáról, technológiáról és méltányos átállásról szóló tanácskozások során.

Zahedi szerint a fenntartható és ellenálló agrár-élelmezési rendszerek kulcsfontosságúak az élelmezésbiztonság és a táplálkozás biztosításában azon 1,2 milliárd ember számára, akik megélhetése ezen rendszereken múlik. © FAO

A konferenciát megelőzően Kaveh Zahedi, a FAO Éghajlatváltozási, Biológiai Sokféleségi és Környezetvédelmi Hivatalának igazgatója ismertette a FAO legfontosabb üzeneteit a COP30-al kapcsolatban, és az azt követő időszakra előre tekintve.

Hogyan fogják befolyásolni az éghajlati szélsőségek a mezőgazdasági termelők, halászok és állattenyésztők élelmiszertermelési képességét?

Ez nem egy jövőbeli fenyegetés, hanem egy jelenség, amit már itt és most történik. Az éghajlati szélsőségek már most is megakasztják az élelmiszeripari- és mezőgazdasági folyamatokat. A terméshozamok csökkennek és a kiszámíthatatlan időjárás egyre nehezíti a betakarítást. Látjuk azt is, hogy nagyütemben növekszik a kártevők és betegségek száma. A klímaváltozás átalakítja a mezőgazdaság és az élelmezési rendszerek minden területét.

Nem véletlen, hogy a globális éhezés mértéke továbbra is riasztóan magas – mintegy 700 millió embert érint világszerte. Ennek egyik oka a klímaválság. Ha nem cselekszünk, sivár kilátásoknak nézünk elébe: egyes térségekben a csapadékra épülő mezőgazdaság megszűnhet, míg máshol a talaj alkalmatlanná válhat az élelmiszertermelésre. Már most a világ termőföldjeinek egyharmada leromlott állapotban van. Most képzeljük el, mi történik, ha ez az arány tovább nő. Ezek a tendenciák súlyos nyomást jelentenek közösségek és élelmezési rendszerek számára a világ minden területén.

Melyek a FAO legfontosabb célkitűzései a COP30 konferenciára?

Legfőbb üzenetünk egyszerű: a fenntartható és ellenálló agrár-élelmezési rendszerek központi szerepet játszanak az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, és kulcsfontosságúak az élelmezésbiztonság és a táplálkozás biztosításában annak az 1,2 milliárd ember számára, akiknek a megélhetése ezen rendszereken múlik. A mezőgazdaság és az élelmezési rendszerek átalakítása nélkül a Párizsi Megállapodás céljainak elérése szinte lehetetlen. Ezért a FAO elkötelezett amellett, hogy támogassa az országokat a tárgyalások során, segítse a COP elnökségét az agrár-élelmezési rendszerekkel kapcsolatos cselekvési programban, és hangot adjon a gazdáknak, vidéki közösségeknek, a kistermelőknek és az őslakos népeknek – azoknak, akik a klímaváltozás frontvonalán állnak.

A FAO-nak három kiemelt célkitűzése van a COP30 csúcstalálkozóra és azon túlmutatóan: 1) az agrár-élelmezési rendszerek szerepének megerősítése a COP során hozott döntésekben és találkozó eredményeiben; 2) a szavakat cselekvésre váltva az agrár-élelmezési megoldások nemzeti klímastratégiákba történő beépítése és gyakorlati megvalósítása; 3) a klímafinanszírozás nagyobb részét átirányítani a mezőgazdasági szektor megoldásai felé, és ezeket kiterjeszteni a lehető legnagyobb hatás elérése érdekében. 

Jelenleg a klímaváltozással összefüggő fejlesztési források mindössze alig 4%-a jut el azokhoz az ágazatokhoz, amelyek az élelmiszer-, növény- és állattenyésztési, halászati és erdészeti termelésért felelősek – ezen változtatnunk kell.

Milyen kötelezettségvállalásokra és eredményekre számít a FAO a konferencia végkimeneteleként?

A COP30 egy meghatározó esemény, amely megerősíti a mezőgazdaság és az élelmiszer-rendszerek kiemelt szerepét az éghajlati válsággal szembeni küzdelemben, valamint, lehetővé teszi, hogy e két terület központi helyet foglaljon el az alkalmazkodásról, kibocsátáscsökkentésről, rezílienciáról, veszteségek és károk kezeléséről, valamint a klímafinanszírozásról szóló tárgyalásokon. A csúcstalálkozó egyúttal lehetőséget teremt az erdők szerepének kiemelésére is – az integrált erdőtűz menedzsment előmozdítására, az ökoszisztémák megőrzésére és arra, hogy az országok megfelelő forrásokat allokáljanak a fenntartható erdőgazdálkodás biztosításához.

A COP30-on körülbelül 3000 őslakos fog részt venni, kiemelve szerepüket a klímatárgyalásokban. Hogyan képzeli el a FAO a hagyományos tudás integrálását az élelmezésbiztonsági és az éhezés elleni stratégiáiba?

Az őslakos népek bevonása nélkül nem lehet megoldani a mezőgazdasági vagy erdészeti problémákat. Hagyományos tudásuk felbecsülhetetlen értékű a rezíliencia építésében és jövőnk biztosításában az éghajlati bizonytalanságokkal szemben.

A COP30-nak helyszínt adó országban például a gazdák újra bevezetik a cabruca nevű hagyományos rendszert, amelyben a kakaófák az őshonos fajok védelme alatt nőnek. Ahogyan a brazíliai Bahia régió kakaótermelőivel folytatott kezdeményezés is mutatja, a földet művelők támogatása a legbiztosabb módja bolygónk jövőjének megóvására.

A COP30 egy fordulópont kell legyen, amely után az agrár-élelmezési rendszerek a klímaügyi intézkedések perifériájáról a középpontba kerülhetnek.

Forrás: FAO

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Időszerű a mezei pocok elleni védekezés

A mezei pocok állományai jelentősen megszaporodtak.

Published

on

A mezei pocok (Microtus arvalis) népessége az utóbbi hetekben ismét erőteljesen növekszik.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

A járatok elsősorban a táblaszegélyeken figyelhetők meg, de a kártevők egyre nagyobb számban húzódnak be a táblák belső részeibe is, ezért most különösen fontos a rendszeres területellenőrzés. A kultúrnövény foltszerű elhalásával jelentős kárt okozhatnak, ami fokozódik gyors szaporodásuk miatt. A védekezési stratégia megválasztásához elengedhetetlen a lakott járatok számának felmérése.

Alacsony kártevőpopuláció esetén a ragadozó madarak szerepe meghatározó a védekezésben. A T-ülőfák kihelyezése mellett a rendszeres talajbolygatás és a táblaszegélyek célzott kezelése is segíthet megelőzni a pockok további betelepedését a kultúrnövények közé. Ha 100 m2-ként 3-5 aktív járat található a területen elkerülhetetlen a kémiai védekezés. Mezei pocok ellen csupán 2 hatóanyag, vagyis a gyomorméreg cink-foszfid és a gázosodó kalcium-karbamid is engedélyezett. Azonban szükséghelyzeti engedéllyel újra alkalmazható 2 véralvadásgátló klórfacion tartalmú készítmény is: a Pocok Tox MAX 2025. augusztus 18-tól 2025. december 16-ig, míg a Rodent Stop 2025. szeptember 20-tól 2026. január 17-ig alkalmazható.

A védekezés során kiemelten fontos a növényvédő szerek engedélyokiratainak betartása, amit célszerű a hatóság honlapján ellenőrizni. A készítményeket kizárólag járatkezelésre lehet felhasználni, a talajfelszínre kiszórva nem alkalmazhatók! Egyes készítmények más melegvérű állatokra is veszélyt jelentenek, ezért a kezelés időtartamára a T-ülőfák eltávolítása szükséges. Emellett a védekezés során a helyi vadásztársaságokkal való együttműködés is kiemelten fontos. A munkafolyamatokba célszerű a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara szakembereinek bevonása is.

Forrás: NAK / Fodor Attila

Tovább olvasom