A tárcavezető rámutatott: a holokauszt az a tükör, amelybe nem lehet “följajdulás nélkül” belenézni. A tükörből visszanéző arctól pedig “megkérdezhetjük”, hogy “megteszünk-e mindent azért, hogy többé ne ismétlődhessen meg a borzalom, és “érezzük-e ma is a felelősségünket elődeink bűneiért” – fogalmazott Nagy István. Azt is mondta: “máig marja” a nemzet lelkiismeretét, hogy honfitársait átengedte egy olyan idegen hatalomnak, amely példátlan embertelenséggel elpusztította őket. Ez is lehet az oka, hogy “mi magyarok mindennél többre tartjuk a békét, és nem akarunk soha többé idegen hatalmak marakodásának áldozatául esni. Hozzátette: ma Magyarország biztonságos ország, ahol zsidók és nem zsidók is békében élhetnek. A kormány minden helyzetben elítéli a zsidó népet ért gyűlöletet, üldözéseket és antiszemita megnyilvánulásokat. “A mi feladatunk, hogy olyan Magyarországot építsünk, ahol soha többé nem fordulhat elő, hogy az állam nem védi meg polgárait”, és ahol a jövő nemzedékei úgy nőnek fel, hogy a múlttal való szembenézést a nemzeti emlékezet részeként élik meg – hangoztatta Nagy István.

Grósz Andor, a Holocaust Közalapítvány kuratóriumi elnöke arról beszélt: 78 év távlatából is felfoghatatlan, hogyan foszthattak meg embereket mindenüktől, emberi méltóságuktól és végül az életüktől is csak azért, mert zsidók voltak. Hogyan válhatott egy néhány évvel korábban befogadó országban zsidóellenessé a közhangulat, hogyan nézhették az emberek közönyösen, olykor kárörömmel, ahogy elhurcolják szomszédaikat, munkatársaikat. Hozzátette: e kérdésekre külön-külön megvannak a válaszok, az összkép, a holokauszt tragédiájának teljessége mégis felfoghatatlan és talán feldolgozhatatlan. “A múlt itt van velünk és hat ránk”, és e hatás mérsékléséhez sokat és keményen kell dolgozni.

Az emlékezés és emlékeztetés mellett az egyik legfontosabb feladat  fellépni a világszerte terjedő antiszemitizmus és minden embertelen tett ellen, különösen most, amikor Magyarország közvetlen szomszédságában  ismét fegyverek ropognak, amikor ismét “féltenünk kell életünket, biztonságunkat” – tette hozzá Grósz Andor. A megemlékezés végén a résztvevők mécseseket helyeztek el az áldozatok emlékfalánál. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját 2001 óta minden évben április 16-án tartják, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.

Forrás: Agrárminisztérium