További információk e témában Agrárpiaci jelentések – Gabona és ipari növények című kiadványunkban olvashatók, mely innen érhető el: 9. szám.
Mezőgazdaság
Egyetemi innováció az ökogazdálkodásért
Forgalomba hozatali engedélyt kapott és már a piacon is elérhető a Debreceni Egyetem kutatóinak felfedezése

Forgalomba hozatali engedélyt kapott és már a piacon is elérhető a Debreceni Egyetem kutatóinak felfedezése. (Fotó: Debreceni Egyetem)
Karaffa Erzsébet, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar (MÉK) Élelmiszertudományi Intézetének egyetemi tanára és Kovács Csilla, a DE Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Újfehértói Kutatóintézet (ÚJKI) Gyümölcstermesztési, Fajtafenntartási és Génmegőrzési Osztályának vezetője 2015-ben kezdte meg kutatását a Tokaji borrégióban.
A Tricho Immun egy biostimulátor. mely ökológiai gazdálkodásban is alkalmazható. Kutatásaink során egészséges növényekből két gomba törzset izoláltunk, amelyek endofitonok lévén együtt tudnak élni a növénnyel, a szövetekben pedig jótékony hatást fejtenek ki. A piacon egyedülálló a termék, az európai piacokon jelenleg nincs forgalomban hasonló növénykondicionáló készítmény. A termék hatékonyságával kapcsolatban 5 éve folynak a szabadföldi kísérletek, ezek bizonyítják az eredményességét. A mintákban kimutathatók a biostimulátor pozitív hatásai – fejtette ki a hirek.unideb.hu-nak Karaffa Erzsébet a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar egyetemi tanára.

A Debreceni Egyetem úttörő szerepet tölt be a hazai technológiatranszfer programok kidolgozásában, a magyar egyetemek közül elsőként indított Proof-of-Concept programot az intézményben keletkező korai fázisú kutatási eredmények hasznosításának támogatására. (Ábra: Debreceni Egyetem)
A 7 éve megkezdett kutatások során a kórokozók izolálásakor azonosítottuk azt a két Trichodermát, amelyek a Tricho Immun meghatározó elemei. A szántóföldi növényeknél, valamint a gyümölcsösösökben végzett vizsgálataink azt mutatják, hogy a kondicionáló hatására egyebek mellett a lombnövekedés, a terméshozam, valamint a cukortartalom emelkedése elérheti az 5-15 százalékot is. A termék védelmet biztosít a biotikus és az abiotikus stresszfaktorokkal szemben egyaránt, fokozza a növény immunitását úgynevezett növényi probiotikumként a kórokozó gombafajokkal szemben, továbbá hatóanyagai révén megakadályozza az esetleges sérüléseken történő bejutásukat, sebzáró képességének köszönhetően a felületek felülfertőződését – emelte ki Kovács Csilla.
A Debreceni Egyetem úttörő szerepet tölt be a hazai technológiatranszfer programok kidolgozásában, a magyar egyetemek közül elsőként indított Proof-of-Concept programot az intézményben keletkező korai fázisú kutatási eredmények hasznosításának támogatására.
Az egyetem harmadik missziós tevékenységének fontos célja, hogy a kutatási eredmények ne csak tudományos publikációk, hanem konkrét termékek és szolgáltatások formájában is megjelenjenek, és ezáltal a társadalom szélesebb körében is hasznosuljanak. Ezt a folyamatot támogatja az UD-IMPACT program, mely a Debreceni Egyetem Innovációs Alap (DEINA) finanszírozásával valósul meg. A Tricho Immun az első olyan piaci termék, mely az UD-IMPACT keretében meghirdetett Proof of Concept Program támogatásával jutott el a technológiatranszfer fázisába. A szabadalmi bejelentés 2018-as benyújtását követően megindult a partnerkeresés, melyben a kutatóknak is jelentős szerepük volt. Számos egyeztetés lefolytatását követően a Danuba Kft.-vel írtuk alá a licenciamegállapodást, melynek értelmében a hazai cég vezetheti piacra a terméket – tájékoztatott Bene Tamás, az egyetemi Kutatáshasznosítási és Technológiatranszfer Központ vezetője.
A termék egyelőre csak Magyarországon kapható, azonban a licenciamegállapodás értelmében a hasznosító partner jogosult más országokban is megkezdeni a forgalmazást.
A Danuba célja, hogy környezetbarát és bio készítményeket, tápanyagokat biztosítson a gazdáknak. Termékeink jelentős részét külföldről importáljuk, ezért is volt nagy öröm számunkra, hogy itthon ilyen minőségű Trichodermát találtunk. Ezeknek a gombáknak a jótékony hatása közismert, azonban a Karaffa Erzsébet és Kovács Csilla által leírt fajok hatása és eredményei Európában, sőt világszerte is egyedülállóak. Célunk, hogy a sikeres itthoni debütálás után a termék külföldön is forgalomba kerüljön – jelentette ki Zajácz István, a forgalmazó Danuba Kft. ügyvezetője.
Az egynyári és évelő növények serkentését és védelmét segítő Tricho Immun már kiskereskedelmi forgalomban is megvásárolható. A Danuba Kft. 100 g-os kiszerelésben is elérhetővé tette a fogyasztók számára a Debreceni Egyetem kutatói által elért tudományos eredményeken alapuló terméket.
Forrás: Debreceni Egyetem
Mezőgazdaság
Újabb több száz milliárd forint segíti a környezettudatosan gazdálkodókat
Közleményt adott ki az Agrárminsztérium:
Idén több mint 200 milliárd forint támogatásban részesülhetnek a gazdálkodók az Agrár-környezetgazdálkodási és az Ökológiai gazdálkodás programoknak köszönhetően – közölte Nagy István agrárminiszter. A tárca megújította új AKG és ÖKO döntéshozatali rendszerét annak érdekében, hogy az érintettek gyorsabban juthassanak hozzá a forrásokhoz.
Nagy István kifejtette, az Agrárminisztérium továbbra is elkötelezett a fenntartható, a környezet- és klímatudatos mezőgazdasági gyakorlatokat ösztönző programok támogatása mellett. A tárca a korábbi támogatási időszak Vidékfejlesztési Programjának (VP) folytatásaként tavaly meghirdette a KAP Stratégiai Terv keretében az Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések (AKG) és az Ökológiai gazdálkodás (ÖKO) támogatása című pályázati felhívásokat.
A miniszter kiemelte, tekintettel a nagy érdeklődésre a források átcsoportosításának segítségével olyan döntést hoztak, melynek értelmében minden formailag megfelelő és a minimum vállalásokat teljesítő pályázó részére támogatást tudnak nyújtani. Ennek értelmében mintegy 17 600 AKG és több mint 5 ezer ÖKO kérelem támogatásáról határoztak, ami éves szinten az előbbi program esetében 150 milliárd, az utóbbi vonatkozásában pedig 58 milliárd forintot jelent a gazdálkodóknak. Mivel mindkét esetben többéves célprogramról beszélünk, ezért az 5 éves konstrukció lehetséges támogatási összege meghaladhatja a 750 milliárd, illetve 290 milliárd forintot.
A tárcavezető hangsúlyozta, a támogatási szerződéseket a kedvezményezettek folyamatosan vehetik kézhez. Első körben a kis- és családi gazdaságok, majd a következő körben a nagyobb gazdaságok, ezt követően – a források rendelkezésre állása esetén – a nagyobb területen termelők is kézhez kaphatják a támogatói szerződéseiket, amely alapján benyújthatják majd az egységes kérelmeiket – tette hozzá.
A támogatási programok kötelezettségvállalási időszaka 2025. január 1-től 2029. december 31-ig tart, és elsőként az idei Egységes Kérelem keretében nyújthatnak be kifizetési igénylést a gazdálkodók.
Forrás: AM
Mezőgazdaság
Másfélszeresére nőtt a napraforgó ára
Az AKI adatokat tett közzé a napraforgó piacáról.
Az Oil World áprilisi projekciójában a 2023/2024. évihez képest 8 százalékkal kisebb, 54,6 millió tonna napraforgómag-termésre számít világszinten a 2024/2025. gazdasági évben. A globális felhasználás 55 millió tonna, a termény zárókészlete pedig 4,1 millió tonna lehet.

Fotó: Pixabay
A Tallage szerint a gazdák Romániában és Bulgáriában kora tavasszal megkezdték a napraforgó vetését, Spanyolországban a sok csapadék miatt a szokottnál később kezdődött a vetési kampány. Az Európai Unióban 4,9 millió hektár lehet a napraforgó vetésterülete a 2025/2026. évi szezonban, ami az előző évit csaknem 1 százalékkal haladná meg. Romániában 1,2 millió hektárt (–9 százalék), Franciaországban 770 ezer hektárt (+1 százalék) jeleznek a Tallage szakértői. Magyarországon az AM tájékoztatása szerint a 746 ezer hektárra várt terület 82 százalékán került a földbe a napraforgó-vetőmag április 29-ig.
Az AKI PÁIR adatai szerint a nagy olajtartalmú napraforgómagot (LO) 207,7 ezer forint/tonnáért (+47 százalék) vásárolták a feldolgozók és a kereskedők április utolsó hetében. Az ipari napraforgómag (magas olajsavas napraforgómaggal együtt) áfa és szállítási költség nélküli termelői ára átlagosan 225,8 ezer forint/tonna (+55 százalék) volt.
Mezőgazdaság
Felvásárlással és kompenzációval segíti az állam az RSZKF miatt bajba jutott sertéstartókat
Több ezer vágásérett sertés „ragadt be” az RSZKF miatt korlátozás alatt álló területeken.
A ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) betegség miatt korlátozás alatt álló területek sertéstartóit felvásárlással és kompenzációs támogatással segíti a Kormány. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) oldalán folyamatosan elérhetővé válnak az intézkedésekkel kapcsolatos technikai információk.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay
Több ezer vágásérett sertés „ragadt be” az RSZKF miatt korlátozás alatt álló területeken. A sertéstartók segítése, az egészséges vágósertés-állomány értékesítése során fellépő piaci zavarok kezelése érdekében április 17-én megjelent a Kormány különleges állattenyésztés-ágazati intézkedésekről szóló 82/2025. számú rendelete.
A rendelet két területre fókuszál: a megfigyelési (felügyeleti) körzetre, valamint a további korlátozás alá eső területekre. Ezeket EU-s határozatban jelölik ki. A két körzet sertéstartóira eltérő hatósági intézkedések, korlátozások vonatkoznak, így a nekik nyújtott állami támogatás is eltérő.
A kitörések körüli 10 km-es körben felállított megfigyelési (felügyeleti) körzetek sertéstartóitól a Nébih tulajdonában álló Élbc nonprofit Kft. vásárolja fel az állatokat. A vásárlás lebonyolítása, az igények összegyűjtése, rendszerezése a Magyarországi Sertéstenyésztők és Sertéstartók Szövetségének közreműködésével zajlik majd.
A további korlátozás alá eső területek közé jelenleg Győr-Moson Sopron vármegye (megfigyelési körzeten kívüli) területe, Komárom-Esztergom vármegye Esztergomi, Komáromi és Tatai járása, Veszprém vármegye Pápai járása, valamint Vas vármegye tíz települése (Csánig, Csönge, Kemenesmagasi, Kemenessömjén, Kenyeri, Nick, Pápoc, Répcelak, Szergény, Vönöck) tartozik. Az itt működő sertéstartóktól a vágóhidak a normál körülményeknek megfelelő módon vásárolják meg és értékesítik a vágósertéseket. Számukra azt a segítséget nyújtja a Kormány, hogy ha az eladás során a vágósertések nettó forgalmi értéke nem éri el az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) által az adott időszakra számított hazai termelői árat, akkor maximum 40 százalékos mértékben kártalanításra tarthat igényt a tulajdonos.
A vágósertést tartók kártalanításához kapcsolódó technikai információk a Nébih oldalán érhetőek el: https://portal.nebih.gov.hu/-/a-vagosertest-tartok-kartalanitasahoz-kapcsolodo-informaciok