Mezőgazdaság
Fontos határidő közeledik a 2023. évi egységes kérelem tekintetében!
Fontos szabályokra hívrta fel a figyelmet az MVH
Az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból és a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások igénybevételével kapcsolatos eljárási szabályokról szóló 13/2023. (IV. 19.) AM rendelet alapján:
„20. § (1) Az egységes kérelem kijavítására, valamint az egységes kérelem részleges vagy teljes visszavonására – a termeléshez kötött anyatehéntartás támogatása kivételével – a tárgyév szeptember 29-ig van lehetőség.
(2) Termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás esetén az igénylés kijavítása, részleges vagy teljes visszavonása tárgyév december 20-ig lehetséges.”

A fénykép illusztráció: Pixabay
Fel kívánjuk hívni a figyelmet arra, hogy a határidők lejártakor a szerkesztés alatt álló adatváltozás elektronikus bizonylatok hivatalból törlésre kerülnek! Ennek megfelelően kérjük az érintetteket, hogy ennek tudatában, még a határidőket megelőzően nyújtsák be vagy töröljék a szerkesztés alatt álló adatváltozás bizonylatokat.
2023. szeptember 29-t követően az alábbi adatok kijavítására, visszavonására már nem lesz lehetőség:
- Nem lehet visszavonni a teljes egységes kérelmet, kivéve akkor, ha a kérelem kizárólag termeléshez kötött anyatehéntartás/nemzeti átmeneti anyatehéntartás támogatással érintett.
Kizárólag ezen támogatások esetén az egységes kérelem 2023. december 20-ig visszavonható. - Nem lehet visszavonni teljes jogcímet, kivéve a termeléshez kötött anyatehéntartás/nemzeti átmeneti anyatehéntartás támogatás vonatkozásában.
Kizárólag ezen támogatások esetén a jogcímek, és esetlegesen vele együtt a teljes egységes kérelem 2023. december 20-ig visszavonható. - Nem lehet visszavonni teljes blokkot, táblát, állategyedet, erdőrészletet, méhcsaládot, törzsállományt, kivéve a termeléshez kötött anyatehéntartás/nemzeti átmeneti anyatehéntartás támogatás vonatkozásában.
Kizárólag ezen támogatások esetén az állategyedek 2023. december 20-ig visszavonhatóak. - Nem lehet visszavonni egy táblán, állategyeden, erdőrészleten lévő jogcím igénylést, kivéve a termeléshez kötött anyatehéntartás/nemzeti átmeneti anyatehéntartás támogatás vonatkozásában.
Kizárólag ezen támogatások esetén az állategyedről a jogcímek 2023. december 20-ig visszavonhatóak. - Nem lehet megváltoztatni a főnövény hasznosítási kódját, csökkenteni a tábla területét, nem lehet kijavítani a tábla rajz elhelyezkedését, nem lehet a főnövény esetén megadott egyéb adatokon változtatni (öntözés, termesztő berendezés, termesztés célja stb.). Kivétel: Főnövény vetési és betakarítási/beforgatási időpontját.
- Táblán lévő nem termelő tájképi elem (NPLFA) kijelölése sem lehetséges a határidő után (kivéve ökológiai jelentőségű másodvetés ld. lent).
- Fiatal gazda jogcím igénylésekor nincs lehetőség a nyilatkozatok módosítására, valamint jogi személyek esetében a korábban megadott elsődleges és nem elődleges ügyfelek módosítására, törlésére.
- Állatlétszám alapú támogatások esetén nincs lehetőség a támogatási igényre irányuló nyilatkozatok módosítására, kizárólag a termeléshez kötött anyatehéntartás/nemzeti átmeneti anyatehéntartás támogatási igények vonatkozásában.
Kizárólag ezen támogatások esetén a támogatási igényre irányuló nyilatkozatok 2023. december 20-ig módosíthatóak.
Milyen adatot lehet megadni 2023. szeptember 29-t követően is:
- Főnövény vetési és betakarítási/beforgatási időpontját
- Október 1-ig lehet megvalósítani a Feltételesség HMKÁ8, illetve AÖP gyakorlat3 keretében elszámolni kívánt ökológiai jelentőségű másodvetéseket. Az október 1-ig megvalósított ökológiai jelentőségű másodvetések 2023. október 16-ig jelenthetőek be!
Október 1 és 16 között be lehet jelenteni tervezési dátummal nem rendelkező, ám október 1-ig megvalósított ökológiai jelentőségű másodvetést, de ezen esetekben kötelező megadni a tényleges vetés dátumát is. Október 16-ig ki lehet javítani az addig megadott másodvetéshez kapcsolódó adatokat.
2023. október 17-ét követően kizárólag a már megvalósított másodvetésekhez lehet a beforgatás dátumát megadni, egyéb adat már nem módosítható! - Október 31-ig lehet megvalósítani a hagyományos másodvetéseket, illetve zöldtrágyázás céljából vetett másodvetéseket. A hagyományos és zöldtrágyázás céljából vetett másodvetések elvetése 2023. november 15-ig jelenthetők be! 2023. november 16-át követően kizárólag a már megvalósított másodvetésekhez lehet a beforgatás dátumát megadni, egyéb adat már nem módosítható!
November 15-ig ki lehet javítani az addig megadott másodvetéshez kapcsolódó adatokat, kivéve, ha a hagyományos másodvetésen valamilyen termeléshez kötött területalapú jogcím igénylés is volt.
Az ilyen jogcímmel is érintett másodvetések esetén szeptember 29-t követően, amennyiben a másodvetés esetén a tényleges vetési időpont is bejelentésre került, a másodvetés tekintetében kizárólag a másodvetés betakarítási/beforgatási dátuma jelenthető be! - Megvalósított hagyományos másodvetés esetén, amennyiben a másodvetésre termeléshez kötött területalapú jogcímek egyike is igénylésre került, a tényleges vetéssel egyidejűleg kérjük adja meg a szükséges vetőmag számla adatokat. Adatmegadásra azonban már csak azon hasznosítások esetén van lehetőség, melyek tekintetében Ön másodvetést jelentett be.
- Agrotechnikai műveletek:
AÖP tekintetében 2023. december 31-ig végezhetőek el. Ezen agrotechnikai műveletek 2024. január 15-ig jelenthetők be, ezt követően ilyen agrotechnikai művelet már nem jelenthető be!
VP AKG 2021 intézkedés keretében elszámolni kívánt agrotechnikai műveletek egész évben bejelenthetőek a tevékenység elvégzését követő 15 napon belül. - Dokumentum csatolás kizárólag a Feltételesség, Kölcsönös Megfeleltetés, a termeléshez kötött területalapú jogcímek követelményeinek ellenőrzésre (pl.: honamadatok, szaporító anyag igazolása stb.), illetve a VP Baromfi állatjólét intézkedés esetén kerül figyelembe vételre.
VP Baromfi állatjólét intézkedés esetén a dokumentum csatolás határideje október 30-a!!
Figyelem! Kérjük, hogy amennyiben egy másodvetést, agrotechnikai műveletet már nem kíván megvalósítani, azt egy adatváltozás bizonylaton törölje és nyújtsa be ezen változást tartalmazó adatváltozás bizonylatot, ezzel is gyorsítva a kérelmek feldolgozását!!
VP Baromfi állatjólét intézkedésadatszolgáltatás 2023. október 1-30 között
A VP3-14.1.4-22 kódszámú VP Baromfi állatjólét támogatás kapcsán a 2022.10.16-tól 2023.10.15-ig tartó kötelezettségvállalási időszak alatt vezetett 5. számú melléklet, valamint a keletkezett dokumentumok benyújtására az Egységes kérelemadatváltozás bejelentés felületén lesz lehetőség. A felület használatára vonatkozóan külön kitöltés útmutató kerül kiadásra, erre vonatkozóan kérjük figyeljék a Kincstár honlapját!
Október 30-át követően VP Baromfi állatjólét támogatáshoz kapcsolódó adatszolgáltatást is tartalmazó be nem adott adatváltozás bizonylatok törlésre kerülnek!
Forrás: MVH
Mezőgazdaság
Lengyelország: megjelent az első import szamóca az üzletekben
Csúszik az európai szamócaszezon
Az időjárási viszonyok miatt csúszik az európai szamócaszezon, egyelőre csak Egyiptom szállít az európai piacokra.
November végén jelentek meg az első, nagyon kis tételben importált friss szamócatételek a lengyel nagybani piacokon. Ez az áru teljes egészében Egyiptomból származik, és koraisága miatt nagyon drága. Az évnek ebben a szakában az európai piacra kizárólag Egyiptom szállít friss szamócát. Elvileg már Dél-Olaszországban is hamarosan kezdődnie kellene a szezonnak, de idén az állományok kiültetése késedelmesen történt meg, ezért elhanyagolható mennyiségű olasz szamóca kerül a belföldi piacokra, exportra nem marad áru. Belgiumban és Hollandiában is megkezdődött az üvegházi szamóca termesztése, de egyelőre itt is csak igen korlátozottan áll rendelkezésre a gyümölcs – ez a mennyiség egyelőre még a helyi piacok igényeinek is túl kevés. Az árak pedig, bár az utóbbi napokban kissé csökkentek, még mindig magasak, átlagosan 8 eurót kérnek egy 500 grammos dobozért (6000 Ft/kg). A piacon még nincsenek jelen azok a nagy szereplők, akik a téli szezon későbbi szakaszában a kínálat és az árak alakulását döntően meghatározzák: Spanyolország és Görögország. Ezek az országok csak később, december második felében jelennek majd meg az európai piacokon.
Lengyelországban továbbra is korlátozott marad a szamóca kínálata, még az előző években tapasztaltnál is kevesebb árut forgalmaznak majd a nagybani piacok (december folyamán 50 tonna alatti mennyiséget). Nem is várható, hogy a kínálat jelentősen bővülne, főleg, mivel az időjárási viszonyok miatt a vegetáció az idei évben késni fog (nem csak Olaszországban).
A legtekintélyesebb lengyel nagybani piac, Bronisze pultjain idén december első napjaiban átlagosan 40 PLN/kg (3500 Ft/kg), ami 30%-kal magasabb, mint a tavaly ilyenkor érvényes 30 PLN/kg (2600 Ft/kg) körüli átlagár.
Forrás: Fruitveb
Mezőgazdaság
A hazai cégek fele tervez béremelést 2024-ben – A mezőgazdaságban romló eredményességre számítanak
A 2024-es évi munkaerőpiaci trendekről kérdeztek meg vállalati vezetőket
A magyarországi vállalatok 53 százalékánál szerepel a 2024-re vonatkozó tervek között a bérfejlesztés. A Profession.hu a HR Körkép felmérése szerint az érintett cégek átlagosan 12 százalékkal emelnék a fizetéseket A mezőgazdasági szektor romló pénzügyi eredményre számít jövőre.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay
A június és szeptember között zajlott, online kutatásban 449 vállalatot kérdeztek meg. A munkaerőpiaci trendek sürgetik a fizetések és a kapcsolódó egyéb juttatások mielőbbi rendezését.
Az idei HR Körkép felmérés szerint szinte minden második cégnél van cafeteria rendszer. Ez a juttatási forma az átlagosnál nagyobb arányban érhető el a legalább 1 milliárd forint éves bevételű cégeknél és a gyártó szektorban működőknél, miközben elmarad ettől a kereskedelemben és a vendéglátásban tevékenykedő szereplőknél.
A leggyakrabban kiosztott béren kívüli juttatás havonta 16-20 ezer forint közötti, valamint az 50 ezer forintot meghaladó összeg, amelyek a vállalatok 18-18 százalékánál vannak érvényben; a legalacsonyabb csomag, a 10 ezer forintot meg nem haladó összeg a cégek 10 százalékánál fordul elő.
Béren kívüli juttatást a cégek 80 százaléka nyújtott vagy fog nyújtani még idén munkavállalóinak. A legelterjedtebb formája ennek a mobiltelefon biztosítása, amely a vállalatok csaknem felénél elérhető, ezt követi a munkába járás költségeinek megtérítése, a laptop/notebook biztosítása és a juttatási összeg SZÉP-kártyára történő utalása. Jutalmat a vállalatok harmadánál, prémiumot pedig negyedénél adnak, a 13. havi fizetést a cégek egy hatoda említette, a 14. havi kifizetés viszont százból már csak két céget érint.
Azonban arra is rámutattak, tízből három munkaadó 2024-es tervei között nem szerepelnek béren kívüli juttatások. Ugyanakkor azok körében, akik élnek ezzel a lehetőséggel, továbbra is népszerű a mobiltelefon, a laptop, a jutalom, a munkába járással kapcsolatos költségek (céges autó, saját autó, parkolás, helyi közlekedés) megtérítése, valamint a SZÉP-kártya is.
A HR körképből az is kiderült, hogy a megkérdezett cégek 45 százaléka jövőre javulásra számít pénzügyi eredményeit tekintve, harmada pedig az idei évhez hasonló helyzetet prognosztizál. Csökkenésre az építőipar, élelmiszeripar és az oktatás képviselői számítanak magasabb arányban, növekedésre viszont az adminisztratív szektor válaszadói.
Forrás: MBTT
Mezőgazdaság
Lengyelország: a gazdák lennének az ukrán csatlakozás legfőbb vesztesei
Lengyelországi vélemények Ukrajna uniós csatlakozásáról
Wielkopolska vajdaság agrárkamarája szerint elsősorban a lengyel külpiacokat és a termelőket érintené hátrányosan Ukrajna uniós csatlakozása.

Ábra: Fruitveb
A Nagy-Lengyelországi Agrárkamara (Wielkopolskiej Izby Rolniczej, WIR) november 17-én nyilvánosságra hozott álláspontja szerint a lengyel gazdák lennének a vesztesei Ukrajna uniós csatlakozásának. A közlemény szerint:
“Ukrajna hatalmas agrár-élelmiszeripari termelési potenciállal rendelkezik. A gabonafélék és más mezőgazdasági termékek ellenőrizetlen beáramlásával kapcsolatos tapasztalatok után már tudjuk, hogy ez mit jelenthet a piacainkra nézve, és nem csak Lengyelország esetében. Az Európai Bizottság javasolta a csatlakozási tárgyalások megkezdését Ukrajnával. A csatlakozási folyamat felgyorsítása Oroszország Ukrajna elleni agressziójának, valamint az ukrán elnök és az ukrán kormány által folytatott igen hatékony diplomáciai tevékenységnek az eredménye. A tárgyalások megkezdése nem jelenti azt, hogy az Unió már holnap egy új tagállamot venne fel, a csatlakozási tárgyalások több évig is eltarthatnak. A Nagyszombat (Trnava) székhelyű agrárkamara vezetősége szerint, ha az egész Európai Unió és Lengyelország érdekei szempontjából nézzük ezt a folyamatot, akkor ez egy lépés a helyes irányba. Ukrajna nagy ország és nagy értékesítési piac a többi tagállam számára. Az EU-hoz való csatlakozása fellendíti az EU stagnáló gazdaságát, és újabb fejlődési lökést ad. Lengyelország és más szomszédos országok biztonsága jelentősen nőni fog. Ebből uniós polgárokként mindannyian profitálni fogunk.
A WIR igazgatótanácsa azonban megjegyzi, hogy mint az ilyen társadalmi-gazdasági folyamatok esetében az lenni szokott, itt is lesznek olyan szakmai csoportok, amelyek vesztesként jönnének ki az ukrán csatlakozás elfogadásából. Kétségtelen, hogy ezen csoportok közé tartoznak a gazdálkodók, mint az élelmiszerlánc leggyengébb láncszemei. Az ukrán mezőgazdaság kedvező természeti és talajviszonyainak, valamint az agrárium szerkezetének köszönhetően rendkívül versenyképesen, alacsony árakon képes termelni: ezek a költségek Ukrajnában sokkal alacsonyabbak, a gazdaság és az üzleti élet pedig könyörtelen, és ezt ki akarja majd használni. Ez a folyamat részben már el is kezdődött, ezért fel kell készülnünk rá, és sajnos feltételeznünk kell azt is, hogy nem fogjuk tudni megállítani.
A Nagy-Lengyelországi Agrárkamara vezetősége szerint Ukrajna európai uniós csatlakozása óriási veszélyt jelent a lengyelországi családi gazdaságokra. Az Ukrajnából származó olcsóbb mezőgazdasági termékek elsősorban a lengyel termékeket fogják kiszorítani a külső piacokról. Lengyelország jelenleg az egyik legnagyobb baromfihús-, tej- és tejtermék-, zöldség- és gyümölcsexportőr. Emellett gabonaféléket, repcét és cukrot is exportálunk. A külpiaci értékesítésnek köszönhetően több százezer gazdálkodó családnak van jövedelme, így képesek eltartani magukat és fejleszteni gazdaságaikat. Ukrajna uniós csatlakozása után mezőgazdasági termékeink értékesítési árai csökkenni fognak, exportlehetőségeink pedig jelentősen beszűkülnek majd. A lengyel gazdáknak nem lesz hol eladniuk a termékeiket, pozíciónk pedig az EU agrárpiacán meginog – jelenlegi pozíciónk a gazdák sokéves munkájának, valamint a külső forrásoknak, köztük a hitelalapoknak köszönhető. A lengyel gazdaságok és az agrár-élelmiszeripar több milliárd zlotyt fektetett be a termelés szintjének és minőségének növelése érdekében. Ezek a szervezetek még mindig törlesztik kötelezettségeiket, és Ukrajna csatlakozásával szemben pénzügyi likviditásuk csökkenésével kell szembenézniük.
A fentiekkel összefüggésben a Nagy-Lengyelországi Agrárkamara igazgatótanácsa sürgős tárgyalásokat indítványoz Ukrajna csatlakozásának az uniós mezőgazdasági termelőkre, köztük a lengyel mezőgazdasági termelőkre gyakorolt hatásainak enyhítését célzó következményekről és eszközökről. Az egyik ilyen, hogy Ukrajnának is meg kelljen felelnie az uniós termelési előírásoknak, ami önmagában növeli a termelési költségeket és csökkenti az ágazat versenyképességét. Másodszor, a közös agrárpolitika (KAP) kerete és a közvetlen kifizetések rendszere is megvitatásra szorul. Továbbra is nyitott kérdés, hogy Ukrajnában létre fognak-e jönni családi gazdaságok. Meg kell vitatni egy kompenzációs rendszert azon uniós mezőgazdasági termelők számára, akik Ukrajna uniós csatlakozásával jelentős pénzeket veszítenek. Ezek az államigazgatás és a diplomáciánk feladatai. Ebben a tekintetben nagyon aktívan kell fellépnünk az Európai Parlamentben, az Európa Tanácsban és az Európai Bizottságban, hogy megvédjük a lengyel gazdákat Ukrajna uniós csatlakozásának hatásaitól. Feltételezve, hogy a mezőgazdasági termékek árában nem tudunk versenyezni Ukrajnával, a minőségükre és elismertségükre kell összpontosítanunk a hazai és a külföldi piacokon. Lengyel márkákat kell építenünk, és agrár-élelmiszeriparunkat jövedelmezőbbé kell tennünk. Ezek az elkövetkező évek kihívásai, de a munkát most kell elkezdeni!”
Forrás: Fruitveb