Keressen minket

Mezőgazdaság

Felavatták a Nébih új állatházát és magas biztonsági fokozatú kutatólaboratóriumát

Kutatólaboratóriumot adtak át Gödöllőn

Közzétéve:

Dr. Nobilis Márton élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár és Dr. Nemes Imre, a Nébih elnöke felavatta Magyarország egyik legnagyobb állatházát és magas biztonsági fokozatú (BSL-3-as szintű) kutatólaboratóriumát Gödöllőn. A fejlesztés a hazai kutatások támogatása érdekében jött létre. A létesítményben az állatbetegségek kórokozóit vizsgálják, valamint vakcina kipróbálási vizsgálatok zajlanak majd.

Fotó: NÉBIH

Az avató ünnepségen dr. Nobilis Márton államtitkár elmondta, a Nébih legújabb fejlesztése a hazai állategészségügy és élelmiszerelőállítás területén meghatározó lesz, hiszen az állatházban és a kutatólaboratóriumban a jelentős állatbetegségek kórokozóit veszik górcső alá. A vakcina kipróbálási vizsgálatoknak köszönhetően hatékonyabban küzdhetnek meg majd például a madárinfluenzával vagy az afrikai sertéspestissel. Ezenfelül európai uniós pályázatok keretében alap- és alkalmazott kutatások elvégzését is tervezik a BSL-3-as szintű létesítményben.

Fotó: NÉBIH

Az államtitkár kiemelte: „A ma bemutatott állatház Európában kivételesnek számít, hozzánk legközelebb Németországban, Olaszországban és Lengyelországban található hasonló. Az ingatlanfejlesztési koncepció részeként indított fejlesztések pedig tovább folytatódnak. A közeljövőben a Nébih budapesti telephelyén egy korszerű ügyfélközpontot is kialakítanak majd annak érdekében, hogy az ügyfelek állategészségügyi diagnosztikához kapcsolódó igényeit egy helyszínen, ezáltal hatékonyabban tudják kiszolgálni.” – mondta el dr. Nobilis Márton.

Dr. Nemes Imre, a Nébih elnöke kifejtette, a hivatal három állategészségügyi diagnosztikai laboratóriumot működtet: Budapesten, Debrecenben és Kaposváron. A jelenleg legnagyobb veszélyt jelentő betegségek közül kiemelte a madárinfluenzát és az afrikai sertéspestist. Előbbi kapcsán a Nébih laboratóriumaiban naponta 8-10 ezer tamponmintát, míg az afrikai sertéspestis esetében 3-4 ezer vér- és szervmintát tudnak feldolgozni. Éves szinten ez mintegy 2 millió vizsgálatot jelent. Dr. Nemes Imre elmondta: „E számok alapján jól látható, hogy az állategészségügy jelentős erőforrást igényel, éppen ezért az elmúlt évek laboratóriumi fejlesztései során a Nébih kiemelt figyelmet fordított a kapacitásbővítésekre.”

A Nébih elnöke beszédében kiemelte azt a jelentős szakmai sikert, hogy a járványügyi intézkedéseknek köszönhetően házi sertésekben egyelőre nem igazolódott az ASP jelenléte.
A vadállományban azonban évek óta jelen van. A betegség leküzdésében nagy segítséget jelenthet majd a most átadott állatház és BSL-3-as kutatólaboratórium. Az ASP-vel szemben ugyanis jelenleg nincs vakcina az Európai Unióban. Erre reagálva az EU kutatási programot hirdetett a Horizon2020 programban, melynek részeként 13 vakcinajelölt hatékonyságát és ártalmatlanságát vizsgálják, Spanyol- és Olaszország mellett hazánkban, a Nébih a gödöllői telephelyén.

Forrás: NÉBIH

Mezőgazdaság

Országszerte megkezdődtek a tavaszi trágyázási munkák

Országszerte megindult a szervestrágya, hígtrágya és szennyvíziszap kijuttatása a földterületekre

Published

on

A tavaszi mezőgazdasági munkák kezdetével országszerte megindult a szervestrágya, hígtrágya és szennyvíziszap kijuttatása a földterületekre. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy a munkálatok miatt több helyen átmeneti, intenzív szaghatásra kell számítani, amely legfeljebb néhány napig tarthat. A tevékenység a talaj tápanyag-utánpótlását és a termőföldek termékenységének megőrzését szolgálja.

Fotó: NÉBIH

A tavaszi mezőgazdasági munkák megkezdésével országszerte megindul a szervestrágya, hígtrágya és szennyvíziszap mezőgazdasági területeken történő kijuttatása. A tevékenység a talaj tápanyag-utánpótlásának fontos része, amely hozzájárul a termőföldjeink, mint természeti kincsünk termékenységének fenntartásához és a fenntartható mezőgazdasághoz. Ugyanakkor a hígtrágya kijuttatása átmeneti, helyenként intenzív szaghatással járhat, amely a környező lakosság számára kellemetlenséget okozhat.

A gazdálkodók a vonatkozó jogszabályok és szakmai előírások betartásával végzik a munkálatokat, beleértve a kijuttatás idejét, módját és mennyiségét. A szaghatás időszakos, jellemzően néhány órától legfeljebb néhány napig tart az adott területen és az időjárási körülmények (szélirány és hőmérséklet) jelentősen befolyásolják annak érzékelhetőségét.

A gazdálkodók tevékenysége közérdeket szolgál, ezért a Nébih a lakosság megértését és türelmét kéri. A hatóság a jogszerűséget folyamatosan ellenőrzi, szükség esetén intézkedik.

Forrás: NÉBIH

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Ha Ön Vixerant kíván alkalmazni a 2026. évi AÖP keretében, akkor ez a változás érdekelheti

A Nemzeti Irányító Hatóság változtatást vezetett be a Vixeran felhasználásában.

Published

on

A Vixeran készítmény a 2025. évben a Nemzeti Irányító Hatóság AÖP támogatásra vonatkozó közleményének kondicionáló szerekre vonatkozó listájában szerepelt, ebben az évben a készítmény a Talaj- és növénykondicionáló szerek, nitrogénmegkötő készítmények alkalmazása gyakorlatban kerülhetett elfogadásra.

Ábra: Facebook

A 2026. évben a Vixeran átkerült a Mikrobiológiai készítmények alkalmazása gyakorlatban elfogadható szerek közé. Ennek eredményeképpen a készítmény a 17/2024. (IV.9.) AM rendelet (AÖP rendelet) 16. § (1) bekezdésének értelmében a megfelelő növény (főnövény, másodvetés, ősszel vetett következő évi főnövény) vetése előtt, vetésével egy menetben vagy betakarítása/beforgatása után vált alkalmazhatóvá, tehát álló kultúrában nem alkalmazható. A Nemzeti Kifizető Ügynökség ennek megfelelően készítette el a 2026. évre vonatkozó Egységes kérelem beadó felületét.

A Nemzeti Irányító Hatóság úgy döntött, hogy a készítmény visszakerül a kondicionáló szerek közé.

Az erre vonatkozó közlemény módosítás az alábbi linken érhető el:
https://kap.gov.hu/kozlemeny/2026-04-23/kap-nemzeti-iranyito-hatosag-582026.-szamu-kozlemenye-kap-nemzeti-iranyito​​​​​​​

A Nemzeti Kifizető Ügynökség az IH közlemény módosítása alapján módosította az Egységes kérelem beadó felületet.

Felhívjuk a gazdálkodók figyelmét arra, hogy a készítmény kijuttatásokra vonatkozó tényleges dátumok bejelentési határideje 30 nap, melyet az alapkérelem benyújtására nyitva álló időszakban, 2026. június 9. napjáig nem ellenőrzünk, mivel a gazdálkodó alapkérelmének azt a bizonylatot tekintjük, amely a benyújtási határidő lejártáig utolsóként kerül beküldésre.

Forrás: MVH

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Újabb rovarölő szerek kaptak engedélyt az amerikai szőlőkabóca elleni védekezésben

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bővítette az amerikai szőlőkabóca elleni védekezésre engedélyezett készítmények körét

Published

on

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bővítette az amerikai szőlőkabóca elleni védekezésre engedélyezett készítmények körét: további hat készítmény engedélyét kiterjesztette a szőlő aranyszínű sárgaság (FD) elleni védekezésre. Emellett négy készítmény az idei évre szükséghelyzeti engedélyt kapott.

Fotó: NÉBIH

A hatóság kiterjesztette hat készítmény engedélyokiratát szőlőkabóca károsítóra, az Agrokén, Nevikén, Nevikén Extra, és Olajos Rézkén a tojás alak elleni védekezésre, illetve a Sumi Alfa 5 EC és Sumi Alfa 5 EW (származtatott: Sumicidin 5 EW) a lárva és imágó elleni védekezésre.
A fentiekkel együtt már 21 db készítmény és ezeknek 19 db származtatott, illetve 5 db párhuzamos engedéllyel rendelkező változata alkalmazható.

Továbbá az idei évre négy szükséghelyzeti engedélyt adtak ki, az ökológiai termesztésben is felhasználható NeemAzal-T/S, Aza és Pyregard készítményekre, illetve a Carnadine (származtatott: Roslix, Silentium; párhuzamos: Carnadine, Carnadine 200, Roslix) rovarölő permetezőszerre. Ez összesen 9 készítmény szükséghelyzeti felhasználását jelenti.

Pyregard
A Pyregard rovarölő szer felhasználható 2026. március 16-tól 2026. július 13-ig szőlőben amerikai szőlőkabóca ellen növényvizsgálat alapján a lárvák és a kifejlett alak ellen maximum 2 alkalommal 0,75 l/ha dózisban 500-1000 l/ha permetlével kijuttatva.

NeemAzal-T/S
A NeemAzal-T/S rovarölő szer felhasználható 2026. május 11-től 2026. szeptember 7-ig szőlő kultúrában amerikai szőlőkabóca ellen maximum 2 alkalommal 3,0 l/ha dózisban, 400-800 l/ha permetlé mennyiséggel kijuttatva.

Aza
Az Aza rovarölő szer felhasználható 2026. május 11-től 2026. szeptember 7-ig szőlő (borszőlő, csemegeszőlő, alany- és törzsültetvény, szőlőiskola) kultúrában maximum 2 alkalommal amerikai szőlőkabóca ellen 3 l/ha dózisban 150-500 l/ha permetlé mennyiséggel kijuttatva.

Carnadine
A Carnadine (származtatott: Roslix, Silentium; párhuzamos: Carnadine, Carnadine 200, Roslix) rovarölő szer felhasználható 2026. április 21-től 2026. augusztus 18-ig szőlő kultúrában legfeljebb egy alkalommal amerikai szőlőkabóca ellen a tömeges lárvakelés időszakában, virágzás előtt a fürtkezdemények növekedésétől a virágzat kifejlődéséig, valamint a bogyókötődés kezdetétől zsendülésig, 0,175 l/ha dózisban 500-1000 permetlé mennyiséggel kijuttatva.

A szőlőkabóca elleni védekezésben jelenleg összesen 54 készítmény alkalmazható, melyek közül 14 ökológiai gazdálkodásban is felhasználható.

Az amerikai szőlőkabóca elleni, engedéllyel rendelkező készítmények összefoglaló táblázata az alábbiakban elérhető: https://portal.nebih.gov.hu/documents/10182/1504431079/Engedelyezett+rovarolo+szerek.pdf/ff46090e-f6b0-45e7-0845-1383a899b3e2?t=1750927468584

Az amerikai szőlő aranyszínű sárgasága betegséggel kapcsolatos további tudnivalókról a Nébih portálon tájékozódhatnak: https://portal.nebih.gov.hu/amerikai-szolokaboca

Forrás: NÉBIH

Tovább olvasom