Keressen minket

Természetvédelem

Lengyelországban jelölt fehér gólya került kézre Dévaványán

Lengyelországban gyűrűzött fehér gólyát találtak Dévaványán a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai. A településen idén kilenc fészekben költöttek fehér gólyák, s összesen 26 fiókát neveltek fel sikeresen – tájékoztatott a Körös-Maros Nemzeti Park.

Közzétéve:

Lengyelországban gyűrűzött fehér gólyát találtak Dévaványán a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai. A településen idén kilenc fészekben költöttek fehér gólyák, s összesen 26 fiókát neveltek fel sikeresen – tájékoztatott a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság.

A gólyák rendszerint augusztus 20. környékén hagyják el hazánkat, de indulásuk előtt már jelentősebb távolságokat is megtesznek. A tőlünk északra fekvő országokból általában már augusztus első felében érkeznek vonuló csapatok, melyek aztán tovább folytatják útjukat a Boszporuszon keresztül Afrikába.

Dévaványa környékén augusztus közepe táján csaknem 100 példányos gólyacsapat járta a külterületeket. A lucerna-kaszálásokon illetve más mezőgazdasági területeken keresték a táplálékul szolgáló pockokat, nagyobb rovarokat. A Dévaványa környékén gyülekező gólyák közül az egyik fiatal fehér gólya jelölőgyűrűt viselt, melynek adatai alapján a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársai megállapították, hogy idén júniusban jelölték a Dévaványától kb. 700 kilométerre fekvő lengyelországi Wybranowoban.

Sajnos ez a példány úgy került kézre, hogy egy éjszakázásra kiválasztott középfeszültségű vezeték tartóoszlopán végzetes áramütés érte.

Forrás:KMNP

Képeket készítette: Szél Antal István

 

Természetvédelem

Megjelent a 2025.évi természetvédelmi pályázat kiírása

Természetvédelmi pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium

Published

on

Az Agrárminisztérium ezúton meghirdeti a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet IV. fejezetének – az agrárminiszter feladat- és hatáskörét részletező 6. pontjához, azaz a minisztérium természetvédelmi feladataihoz illeszkedő, civil feladatvállalást segítő pályázatot.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

Támogatási igényt a Nemzeti Környezetvédelmi Program részeként jóváhagyott Nemzeti Természetvédelmi Alaptervben rögzített természetvédelmi célok elérésében közvetlenül feladatot vállaló, természet- és környezetvédő céllal létrejött közhasznú szervezetek (egyesületek vagy alapítványok) nyújthatnak be a felhívásban rögzített tematikájú tevékenységekre, projektekre.

A pályázat felhasználható keretösszege 50 millió forint. A pályázatokat 2025. április 14-től 2025. május 13-igkizárólag postai úton lehet beadni. Egy pályázó legalább 1 millió, legfeljebb 3 millió forint összegre pályázhat.

A pályázati felhívás szövegét, a pályázati adatlapot, valamint a pályázati eljárás során végig kötelezően figyelembe veendő beszámoló tájékoztatót itt érhetik el.

Sikeres pályázást kívánunk!

Forrás: AM

Tovább olvasom

Természetvédelem

ÁPRILIS: Négy rétihéja faj szeli a magyar eget

Published

on

Áprilisban javában zajlik a tavaszi madárvonulás. A rétihéják estében ez az egyik legizgalmasabb hónap, hiszen mind a négy hazai fajjal találkozhatunk. Már a költőhelyek közelében, nádasok, vizes élőhelyek felett láthatjuk a leggyakoribb fajt, a barna rétihéját (Circus aeruginosus).

Barna rétihéja. Fotó: Simay Gábor

Többségük az elmúlt hónapban érkezett meg, de a telek enyhülésével egyre több példányuk telel át. A téli vendég és gyakori átvonuló kékes rétihéja (Circus cyaneus) száma ilyenkorra már csökkeni szokott, de jelenlétükre még ebben a hónapban is számíthatunk. Az idei évben április elején még szokatlanul nagy számban vannak jelen.

Kékes rétihéja. Fotó: Simay Gábor

A fakó rétihéja (Circus macrourus) – igaz csak kis számban – átvonul hazánkon, költőhelyei Közép-Ázsiában találhatók. Igazán szerencsésnek kell lennünk, hogy összefussunk vele a pusztában. Legkésőbb a hamvas rétihéja (Circus pygargus) érkezik meg hozzánk telelő területéről, de a hónap közepén már sokfelé láthatjuk vonuló egyedeit, melyek közül egyesek itt is maradnak fészkelni.

További természetvédelemmel kapcsolatos hírekért látogasson el az Agro Jager Természetvédelem c. rovatába! Kattintson a képre!

Bár rétihéjákat sokfelé láthatunk, legjobb eséllyel gyepek felett, alacsonyan repülve pillanthatjuk meg őket, hiszen ezek a legjobb vadászterületek számukra. Így a gyepek védelmével a rétihéják védelmét is szolgáljuk!

Fakó rétihéja. Fotó: Simay Gábor

A fotókon mind a négy faj esetében hím madarat láthatunk. A tojó és fiatalabb példányok többnyire barnák és sok esetben igen nehéz elkülöníteni a fajokat.

Hamvas rétihéja Fotó: Simay Gábor

A barna és a kékes rétihéják védettek, pénzben kifejezett természetvédelmi értékük 50.000 Ft. A másik két faj fokozottan védett, a fakó rétihéja természetvédelmi értéke 250.000 Ft, míg a hamvas rétihéjáé 500.000 Ft.

Forrás: Hortobágyi Nemzeti Park
Írta és fényképezte:
Simay Gábor
Természetvédelmi Őrszolgálat

 

Látott, fényképezett valami érdekeset?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Természetvédelem

Gőtementés

Bakonyi alpesi gőtéket mentettek a Burok-völgy környékén

Published

on

A bakonyi alpesi gőte (Ichtyosaura alpestris bakonyiensis) jelenlegi ismeretink alapján kizárólag a Bakonyban és az Őrségben fordul elő, így a Kárpát-medence egyik bennszülött gerinces állata! Megőrzése – mint valódi hungaricum – ezért a mi feladatunk!

A Bakonyban az alpesi gőték többsége a hegység magasabban fekvő északi illetve középső részén él, de van egy elszigetelt populáció a Keleti-Bakonyban is, a Burok-völgy környékén. Ezt az állományt tavaly kezdtük el felmérni (korábbi írásunk itt érhető el).

Szaporodóhelyeinek többsége itt a rendszeresen járt erdészei utak pocsolyáiban található, mely komoly veszélyeztető tényező az elszigetelt populáció fennmaradása szempontjából. A taposás és a víz állandó felkavarása mellett ezek a pocsolyák ráadásul tavaly nyáron ki is száradtak, még mielőtt a lárvák kifejlődhettek volna, így ennek az egyébként is ritka állatnak nem volt szaporulata!

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) és a VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. együttműködésének köszönhetően idén komoly munkálatok zajlottak e bennszülött állatunk megmentése érdekében. A tél folyamán munkagép segítségével árkok készültek, melyekben a gőtelárvák kifejlődésére jóval nagyobb az esély. Egy részük a meglévő, kikerülhető, de sekély szaporodóhelyek mélyítésével, többségük viszont a közlekedést is nehezítő keréknyom pocsolyák mellett lett kialakítva. Utóbbiak vizét az újonnan kialakított árkokba vezettük be. Az új árkok többségéből sajnos elszivárogna a víz, ezért még kora tavasszal, a gőték szaporodása előtt elkészült ezek vízzáró bélelése is.

Forrás: Dr. Riezing Norbert – DINPI

Tovább olvasom