Különleges és megható eseménynek lehettek tanúi a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelyének, a Körösvölgyi Állatparknak a látogatói május első vasárnapján. Anyák napján ugyanis a délelőtti órákban adott életet borjának az egyik gímszarvastehén.

Fotó: KMNP

Április 29-én munkatársaink, Schneidler Viktor és Magyari Máté a Nyugat-Zala Tájegységben igencsak meglepődve fékeztek le, majd tolattak vissza egy helyi faiskola melletti kerítésnél, ugyanis annak egyik oszlopán egy szalakóta (Coracias garrulus) üldögélt.

Magyari Máté, BfNPI

A szalakóta a Dunántúlon vonulási időben is különösen ritkának számít, kivéve Fejér megyét, ahol az utóbbi évtizedben stabil és növekvő állománya alakult ki. Egykoron, amikor még a legeltetéses gazdálkodás hétköznapi volt és a hatalmas, vegyszerezett monokultúrás szántók helyett változatos és fajgazdag, öreg fákkal tarkított legelők borították a tájat, valamennyi dunántúli megyében előfordult kisebb-nagyobb számban. Azonban a gazdálkodási szerkezet gyökeres megváltozása és a rovarok totális irtására törekvő gyakorlat, mely ragadozómadarainkat is megtizedelte, az 1970-80-as évekre a Dunántúlon kvázi megszüntette a faj állományait. Valaha Zala megyében is előfordult, különösen a Hetés környékén, az emberek népiesen „ződ bákány”-nak nevezték. Napjainkban keletről lassacskán terjed újra a gyönyörű, kék tollú faj, működési területünkön Veszprém megyében tavalyelőtt öt, Észak-Somogyban tavaly két költőpár telepedett meg és várhatóan tovább terjeszkednek. Zalában az utóbbi évtizedben vonulási időszakban került megfigyelésre mindössze 4-5 alkalommal , olykor a megfigyelő számára is csak pár pillanatra. Most másodszor sikerült fényképpel dokumentálni e csodálatos madár példányát megyénkben.

Megtelepedését és védelmét odúkihelyezéssel igyekszünk elősegíteni az arra alkalmas élőhelyeken, ahol még kiterjedt legelők és az azokhoz kapcsolódó gazdag rovarvilág található.

Szöveg és fotó: Magyari Máté, BfNPI

Alex Rakir amatőr természetfotóstól kaptuk az alábbi beszámolót Izraelből:

Több mint harminc éve a Hula-völgy az életem színtere. A buja, zöld tájak, a nedves föld illata és az évszakok változó színei a részemmé váltak. Amióta csak emlékszem, mindig volt a kezemben egy fényképezőgép – ez volt a módja annak, hogy dokumentáljam a világot, hogy szavak nélkül meséljek történeteket. Hat évvel ezelőtt azonban valami megváltozott. Egy új „szenvedély” ragadott magával: a természetfotózás világa, azon belül is a madarak.

Fotó: Alex Rakir izraeli természetfotós

Hirtelen a körülöttem lévő természet már nem csupán „táj” volt, hanem egy lélegzetelállító dráma színpada. A terepre már nem csak azért indultam, hogy áthaladjak rajta, hanem hogy részévé váljak. És Észak-Izrael számtalan csodálatos helye közül van egy, amely különösen a szívemhez nőtt – olyannyira, hogy nehéz szavakba önteni: a Gamla Természetvédelmi Terület.

Amikor Gamla sziklafalának peremén állsz, valami egészen különleges érzés kerít hatalmába. Ez az éles ellentétek helye. Egyrészt ott van a nyers, ősi erő – a magasba törő bazaltfalak, a mély szakadék, és a kövekből visszhangzó történelem. Másrészt olyan mélységes csend uralkodik, hogy szinte a saját szívdobbanásodat is hallod. Ez a csend azonban nem az ürességet jelenti, hanem egy erőteljes jelenlétet.

Fotó: Alex Rakir izraeli természetfotós

Számomra Gamla a világ legszebb „irodája”. Itt folytatom párbeszédemet a ragadozó madarakkal. Amikor az objektívemmel az ég felé fordulok, és egy fakókeselyű vagy egy sas felbukkanására várok, amely a feláramló légáramlatokon siklik, a külvilág egyszerűen megszűnik létezni. A repülő madarak fotózása a tökéletes koncentráció és a végtelen türelem próbája; órákig tartó várakozás egyetlen, tökéletes pillanat töredékéért.

Azokban a pillanatokban, amikor egy hatalmas ragadozó madár szemmagasságban suhan el előttem, már nem csupán „fotós” vagyok. A természet egyik csúcspillanatának tanúja leszek. Ilyenkor nemcsak a szárnyak ívét vagy a csőr élességét próbálom megörökíteni, hanem magának a helynek a szellemét is – a Golan-fennsík nyugalma és az itt élő lények túlélési küzdelme közötti tökéletes egyensúlyt.

Harminc éve élek ebben a völgyben, mégis minden egyes nap újra felfedezem a lencsémen keresztül. Gamla megtanított arra, hogy még egy ilyen történelmileg erőteljes és hangos helyen is megtalálható a legfinomabb belső béke. Amikor egy-egy olyan felvétellel térek haza, amelyen sikerült megállítanom a repülés egy pillanatát, tudom, hogy az nem csupán egy fénykép – hanem egy darab belőlem, amely ott marad, lebegve a sziklák és az ég között.

Írta és fényképezte: Alex Rakir

Alex Rakir Facebook-oldala itt érhető el, további fényképei pedig ide kattintva tekinthetők meg.

Van egy szép élménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131