Természetvédelem
Különös lakáscsere: rétisas fészket foglaltak el a parlagi sasok
A Körös-Maros Nemzeti Parkban érdekes megfigyelést dokumentáltak természetvédelmi szakemberek
A Magyarországon költő két leggyakoribb sasfaj a rétisas és a parlagi sas. Mindkettő előfordul és költ is a Körös-Maros Nemzeti Park védett területein. Idén azonban a nemzeti park Csanádi puszták részterületén egy különös jelenséget figyeltünk meg: parlagi saspár költözött egy rétisas-fészekbe.

A parlagi sasok általában fák csúcsára építik, kis méretű fészüket Fotó: Balla Tihamér
Megjelenésében, élőhelyében és fészkelési stratégiájában is alapvetően különbözik a két faj. A rétisas sokkal inkább kötődik a vizes élőhelyekhez, a vízjárta területekhez, például folyók ártereihez. Fészkét rendszerint nagyobb, kiterjedt erdőkbe építi, idős, vastag fák ágvillájába. Egy fészket akár hosszú évekig is használ ugyanaz a pár. Minden évben tatarozzák, építgetik, így az évek alatt hatalmas méretűre képes nőni. Egy korosabb rétisas-fészek akár több méter magasságú és másfél métert is meghaladó átmérőjű lehet.
Ezzel ellentétben a parlagi sasok sokkal inkább a nyílt pusztai élőhelyeket kedvelik. Fészküket a pusztákon található fasorokra, vagy magányos fák csúcsára építik, sokszor olyan vékony ágakra, amelyekről ránézésre nem is gondolnánk, hogy elbírnak egy sast. Azért építik a csúcsba a fészküket, mert szeretik, ha belátják a környéket, s minél nagyobb területet ellenőrzésük alatt tarthatnak. A rétisasokkal ellentétben a parlagi saspárok kifejezetten szeretnek minden évben új fészket építeni. Az sem ritka, hogy kis területen belül egy évben két fészket is építenek, melyek közül természetesen csak egyet használnak tojásrakásra és fiókanevelésre. A parlagi sasok fészkei a madarak tekintélyes méretéhez képest egészen kicsik és alakjuk is sokkal inkább lapos, ellentétben a rétisas-fészkekkel.
E különbségek miatt is rendhagyó az a megfigyelés, amit az idei évben a Körös-Maros Nemzeti Parkban észleltünk. Egy mozaikos, gyepekkel, szántókkal és erdőkkel tarkított területrészen egy két éve épült, az idei évben inaktív rétisas-fészket foglalt el egy öreg parlagi saspár. Ennek a párnak a korábbi években voltak a közelben saját fészkeik, tipikus, parlagi sasokra jellemző helyszíneken. Idén azonban ezt a nyárfaerdőben lévő rétisas-fészket kezdték tatarozni, építgetni és mostanra már tojás is van benne. Kíváncsian várjuk, hogy sikeres lesz-e a költésük.
Forrás: KMNP
Természetvédelem
Rövid vendégség: batlacsapat pihent meg a Kisbogárzói-tavon
Nyolc példányból álló batlacsapatot sikerült megfigyelni a Körös-Maros Nemzeti Parkban.
Április 24-én egy nyolc példányból álló batlacsapatot sikerült megfigyelni a Körös-Maros Nemzeti Parkban, a Kisbogárzói-tavon. A madarak csak rövid ideig tartózkodtak itt, másnap már továbbindultak költőhelyükre.

A fotó illusztráció. Készítette: Motkó Béla
Kardoskút térségében most a szárazság az úr, egyedül a nemzeti park igazgatóság Sóstói Állattartótelepének közelében található Kisbogárzói-tóban van víz. Nem csoda hát, hogy a batlák kis létszámú csapata éppen itt állt meg pihenni. A délutáni órákban érkeztek, majd táplálkozás után az éjszakát is a tavon töltötték, másnap viszont már nem láttuk őket.
A batlák a Szaharától délre eső területeken, a trópusi Afrikában töltik a telet, s áprilisban térnek vissza költőhelyükre. A XIX-XX. század fordulóján még nagy számban költöttek Magyarországon, a Kis-Balatonon például több százas telepük volt. Aztán hosszú kihagyás után, az 1980-as években jelentek meg ismét költőfajként. Napjainkban csak a Hortobágyon költenek rendszeresen, de csak kis számban, 10-15 pár. Az utóbbi évtizedekben néhány alkalommal a Kis-Sárréten is költöttek.
A batlák hazánkban is általában nádasokban fészkelnek, s mivel kevesen vannak, ezért a többi gémfajjal közös telepeken rakják le tojásaikat. Ha lehetőségük van rá, akkor próbálnak a nagyobb növényzetben maradni, rejtve a kíváncsi szemek elől. Táplálékul főként puhatestűeket és férgeket fogyasztanak, de megeszik a kétéltűeket, ebihalat is, szinte mindent, amit csak találnak a vízben.
A nemzeti park Kardoskúti Fehértó részterületén szinte minden évben megfigyelünk vonuló batlákat. Tavaly egy népesebb, 19 példányból álló csapatot is láttunk a Fehér-tó közelében található barackosi élőhelyen.
Forrás: KMNP
Természetvédelem
Anyák napján érkezett a Körösvölgyi Állatpark legifjabb lakója
Anyák napján, a délelőtti órákban adott életet borjának egy gímszarvastehén a Körösvölgyi Állatparkban.
Különleges és megható eseménynek lehettek tanúi a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelyének, a Körösvölgyi Állatparknak a látogatói május első vasárnapján. Anyák napján ugyanis a délelőtti órákban adott életet borjának az egyik gímszarvastehén.

Fotó: KMNP
Az új jövevény érkezése nemcsak a természet örök körforgásának szép példája, hanem szimbolikus üzenetet is hordoz ezen a jeles napon. A szarvasborjak általában késő tavasszal, kora nyáron jönnek világra, így az időzítés teljesen természetes – mégis különleges, hogy éppen Anyák napjára esett az első borjú érkezése. A nőivarú kisborjú egészséges, már az első órákban lábra állt, és anyja gondoskodó közelségében tölti első napjait.
A szarvastehenek rendkívül odaadó anyák: a néhány perces ellést követően gondosan tisztogatják borjukat, majd biztonságos, rejtett helyen pihentetik. A kicsinyek bundája kezdetben pettyes, ami kiváló rejtőszínt biztosít számukra a fűben és az aljnövényzetben. Az első hetekben a ragadozók elleni védelemként a borjak „szagmentesek” és többnyire mozdulatlanul lapulnak, míg anyjuk táplálkozni jár, majd visszatér hozzájuk szoptatni.
A Körösvölgyi Állatpark látogatói az elkövetkező hetekben megpillanthatják a fiatal állatot, amint anyja közelében fedezi fel környezetét. Az állatpark munkatársai arra kérik a vendégeket, hogy fokozott figyelemmel és nyugalommal közelítsenek a kifutóhoz, hiszen ebben az érzékeny időszakban különösen fontos az anya és borja zavartalan együttléte.
Látogassanak el a parkba és ismerjék meg közelebbről az állatpark legifjabb lakóját!
Forrás: KMNP
Természetvédelem
Szalakóta Zalában
Természetvédelmi szakemberek szalakótát figyeltek meg a Nyugat-Zala Tájegységben
Április 29-én munkatársaink, Schneidler Viktor és Magyari Máté a Nyugat-Zala Tájegységben igencsak meglepődve fékeztek le, majd tolattak vissza egy helyi faiskola melletti kerítésnél, ugyanis annak egyik oszlopán egy szalakóta (Coracias garrulus) üldögélt.

Magyari Máté, BfNPI
A szalakóta a Dunántúlon vonulási időben is különösen ritkának számít, kivéve Fejér megyét, ahol az utóbbi évtizedben stabil és növekvő állománya alakult ki. Egykoron, amikor még a legeltetéses gazdálkodás hétköznapi volt és a hatalmas, vegyszerezett monokultúrás szántók helyett változatos és fajgazdag, öreg fákkal tarkított legelők borították a tájat, valamennyi dunántúli megyében előfordult kisebb-nagyobb számban. Azonban a gazdálkodási szerkezet gyökeres megváltozása és a rovarok totális irtására törekvő gyakorlat, mely ragadozómadarainkat is megtizedelte, az 1970-80-as évekre a Dunántúlon kvázi megszüntette a faj állományait. Valaha Zala megyében is előfordult, különösen a Hetés környékén, az emberek népiesen „ződ bákány”-nak nevezték. Napjainkban keletről lassacskán terjed újra a gyönyörű, kék tollú faj, működési területünkön Veszprém megyében tavalyelőtt öt, Észak-Somogyban tavaly két költőpár telepedett meg és várhatóan tovább terjeszkednek. Zalában az utóbbi évtizedben vonulási időszakban került megfigyelésre mindössze 4-5 alkalommal , olykor a megfigyelő számára is csak pár pillanatra. Most másodszor sikerült fényképpel dokumentálni e csodálatos madár példányát megyénkben.
Megtelepedését és védelmét odúkihelyezéssel igyekszünk elősegíteni az arra alkalmas élőhelyeken, ahol még kiterjedt legelők és az azokhoz kapcsolódó gazdag rovarvilág található.
Szöveg és fotó: Magyari Máté, BfNPI

