Keressen minket

Természetvédelem

247 millióval kevesebb házi veréb él Európában a nyolcvanas évekhez képest

Közzétéve:

Négy évtized alatt 247 millióval kevesebb házi veréb lett Európában, és több másik olyan madárfaj, melynek egyedei egykor mindenfelé előfordultak, szintén jelentősen visszaszorult a kontinensen egy új kutatás szerint – közölte a 444.

Négy évtized alatt 247 millióval kevesebb házi veréb lett Európában…(Kép: Pixabay)

A Royal Society for the Protection of Birds, a BirdLife International és a Cseh Ornitológus Társaság által készített elemzés során az Európában őshonos 455 madárfaj populációját vizsgálták, és az adatok elemzéséből úgy tűnik, hogy 378 fajból ma már kevesebb egyed él velünk, mint 1980-ban. Összesen 17-19 százalék közötti lehet a visszaesés, de a populációk zsugorodása különösen érinti azokat a fajokat, melyek mezőgazdasági területek mellett, rétek közelében élnek.

A változások különösen érzékenyen érintették a házi verebeket: e madárfaj populációja a felére zsugorodott össze, míg a mezei verébből 30 millióval lett kevesebb. Az elemzés szerint mindkét faj elsősorban a megváltozott mezőgazdasági gyakorlatok miatt szenvedett veszteségeket, de a házi verebekből a városokban is kevesebb van. Hogy miért, az egyelőre még kérdéses, lehetséges magyarázatként az élelemhiány, különféle járványok, illetve a légszennyezés merült fel.

Becslések szerint az Európában költő madarak mintegy hatodával, 600 millió madárral lehet most kevesebb, mint 1980-ban. Sárga billegetőből 97 millióval, seregélyből 75 millióval, mezei pacsirtából pedig 68 millió példánnyal lehet kevesebb.

Az elemzés szerint a mezőgazdaság nagyiparivá válása alapvetően szorította vissza a madarak természetes élőhelyeit, a különféle gyomirtók és egyéb „növényvédő” szerek használata pedig jelentős pusztítást végzett a rovarok között, emiatt sok madár maradt elégséges táplálék nélkül.

A tanulmány egyik vezető kutatója, Fiona Burns szerint a biológiai sokszínűségről szóló jövő évi ENSZ-csúcson muszáj lesz kezdeni valamit a helyzettel, hiszen a klíma- és a természeti válság közös kezelésére van szükség. Ehhez többek között növelni kell a környezetbarát mezőgazdasági területek arányát, erősíteni kell a fajok védelmét szolgáló intézkedéseket, fenntartható erdő- és halgazdálkodásra van szükség, és meredeken növelni kell a védett területek méretét mindenhol.

Vannak ugyanakkor madárfajok, melyek populációja növekedni tudott: 203 faj egyedeiből 340 millióval lett több negyven év alatt, de a növekedés kétharmadát nyolc faj, a barátposzáta, a csilpcsalpfüzike, a fekete rigó, az ökörszem, a tengelic, a vörösbegy, az örvös galamb és a kék cinege hozta össze.

11 ragadozómadár is meg tudta duplázni a populációját 1980 óta, köztük a vándorsólyom, a rétihéja, az egerészölyv, a rétisas és a szirti sas. Ugyanakkor e fajok továbbra is ritkának számítanak, azaz a populációjuk e növekedés ellenére is kicsinek mondható.

Szakértők szerint a ragadozók a hatékonyabb természetvédelmi törekvéseknek, illetve a különféle mérgező mezőgazdasági anyagok visszaszorításának köszönhetik, hogy nőhetett a populációjuk. Az EU Madárdirektívája már jogi védelmet is biztosít egyes fajok élőhelyei számára, ez is kedvezhetett a madaraknak.

A BirdLife Europe vezetője, Anna Staneva szerint a most megjelent jelentés egy egyértelmű figyelmeztetés a természet részéről: bár egyes veszélyeztetett vagy ritka fajok esetében sikerült elérni eredményeket a meghozott intézkedéseknek köszönhetően, azok a fajok, melyekből korábban sok egyed élt velünk, továbbra is veszítenek populációikból.

Forrás: 444

Természetvédelem

Rétihéja támadt a kislibákra

Szabó Zoltán természetfotós élménybeszámolója az ürbői halastavakról:

Published

on

Az ürbői halastavaknál épp egy daloló kékbegyet próbáltam fotózni, amikor a szemem sarkából hirtelen mozgásra lettem figyelmes. Azonnal a zaj irányába fordítottam az objektívet, és nem mindennapi jelenet tárult elém: tőlem nem messze egy barna rétihéja a nyári ludak csibéire vadászott.

Fotó: Szabó Zoltán természetfotós – Agro Jager News

Sikerült megörökítenem a ragadozó elszántságát és a menekülő csibék rémületét. A jelenet drámaisága szinte leírhatatlan volt – ritka pillanat, amelyhez nemcsak éberség, hanem komoly szerencse is kellett. Jókor voltam jó helyen.

A történet végül váratlan fordulatot vett: az egyik nyári lúd visszatért, és határozott fellépésével megzavarta a rétihéját. A csibék ezt kihasználva a nádas sűrűjébe menekültek, így megmenekültek a támadás elől.

Írta és fényképezte: Szabó Zoltán természetfotós

 

Szabó Zoltán természetfotós Facebook oldala itt érhető el!

 

Tovább olvasom

Természetvédelem

Költőszigetet kaptak a küszvágó csérek

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei és önkéntesek új költőszigetet készítettek a Töreki-halastavakon.

Published

on

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésében lévő Töreki-halastavak helyi jelentőségű természetvédelmi terület madárfaunája reményeink szerint idén új költőfajjal, -fajokkal bővül.

Fotó: BfNPI

Fontos információ a területtel kapcsolatban, hogy a Töreki-halastavakon a horgászat, a fürdőzés és a vízisport-tevékenység szigorúan tilos!

Az egykor horgásztóként funkcionáló 10-es tavon ott maradt, mára már funkciójukat vesztett, olykor illegálisan használatba vett horgászstégeket munkatársaink tavaly októberben civil segítséggel a tóból eltávolították. A 10 különböző méretű stég remek lehetőséget kínált arra, hogy azokat megmunkálva, átalakítva egy közel 33 négyzetméteres szigetként kerüljenek vissza tavasszal a vízbe. Az újrahasznosítás révén minimális költségből megvalósítható volt a költősziget.

tél folyamán a stégek átalakítását sikerült terv szerint véghezvinni és a sziget vasszerkezete március végére elnyerte végleges formáját. Az elemeket megerősítették és azonos magasságúvá alakították a tó vízszintjéhez igazítva.

Április 10-én helyi civilek segítségével megkezdődött a vízrebocsátás. Először vízre került a 10 db stég, melyeket a vízben a résztvevők összecsavaroztak, ezzel stabil alapot biztosítva a fedőrétegnek. Ezek után a fedőréteg első részeként egy fémhálót helyeztünk el a szerkezeten. Ezt követően kapta meg a sziget a peremét egy 12 centiméter magas karima formájában.

Fotó: BfNPI

11-én első körben beszállításra került körülbelül 150 db 2 és fél méteres palló, melyek hosszanti és keresztirányú fedésben kerültek a platformra összecsavarozva, majd következett egy réteg geotextil lefektetése. Legvégül pedig körülbelül 2 köbméternyi elegyengetett sóder került rá, ideális terepet biztosítva a csérek számára. A beszállítást csónakokkal végeztük.

A sziget körülbelül 4 és fél – 5 tonna össztömegű lett.

Fotó: BfNPI

Hogy miért is volt erre szükség?

A küszvágó csér (Sterna hirundo) hazai- és világállománya az elmúlt években jelentősen csökkent. Ennek a fokozottan védett madárfajnak a hazai állományát 2015-2017-es adatok alapján 560-870 párra becsülték. Igazgatóságunk működési területén mindössze két állandó és egy alkalmi költőhelye ismert. A Balaton déli partján elhelyezkedő Irmapusztai-halastavakon található hazánk egyik legnagyobb telepe. Reményeink szerint ezzel a szigettel hozzá tudunk járulni a költőállomány növekedéséhez. Az eredményekről a későbbiekben beszámolunk. Addig is türelmesen várjuk a madarakat. Az első példányok már visszatértek az Egyenlítőn túlról.

Költések esetén fontos, hogy a sziget ne működjön ökológiai csapdaként. Ezért a napokban a Természetvédelmi Őrszolgálat munkatársai búvó- és árnyékoló helyeket helyeznek el a szigeten a fiókák számára, ezzel is védve őket a levegőből érkező veszélyek, ragadozók ellen. A küszvágó csérek fiókái korán elhagyják a fészket, sok esetben a vízbe menekülnek veszély esetén. Annak érdekében, hogy vissza tudjanak jutni a szigetre, fiókás időszakban felhelyezésre kerülnek feljáró, vízen lebegő pallók. Ezek gyorsan rögzíthetők, helyüket a munkálatok során előkészítettük, ezzel is minimalizálva a későbbi zavarás mértékét. A fiókák kikeléséig a madarak zavartalanul tudnak költeni, hiszen a feljárók nélkül a víz felől érkező ragadozók sem tudnak feljutni a szigetre, hogy kiegyék a tojásos fészkeket.

Végezetül szeretnénk megköszönni az MME Dél-balatoni helyi csoportjának és a Törekiért Egyesület önkénteseinek az önzetlen segítséget! Kiemelten köszönetet szeretnénk mondani Keszler Zoltánnak a tervezési és lakatosi munkákért, valamint Papp Ferencnek a geotextilért.

Fotó: BfNPI

A munkálatokban részt vettek
– a BfNPI részéről:
Péntek István, Schleer Tamás, Szász Bence, Dr. Szinai Péter
– civil részről:
Gál László, Gál Péter, Keszler Zoltán, Mészáros András, Varga Alex, Palaticz Péter, Panyi Enikő, Papp Ferenc, Papp Lambert, Papp László, Tóth Tamás, Veress Viktor

Új csérsziget-fotók: Gál László, Papp Ferenc, Panyi Enikő, Péntek István
Küszvágó csér – korábbi fotók: Magyari Máté és Mészáros András (BfNPI)

Forrás: Péntek István –BfNPI

Tovább olvasom

Természetvédelem

A Dévaványai-Ecsegi pusztákra megérkeztek az első szalakóták

Április 16-án szalakótákat figyeltek meg Gyomaendrőd és Szarvas között.

Published

on

A Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványai-Ecsegi puszták részterületére április közepén visszatértek afrikai telelőhelyükről az első szalakóták. Most még a területfoglalásra koncentrálnak, de hamarosan a költést is megkezdik.

Fotó: Szél Antal István – KMNP

Az első példányt április 16-án láttuk Gyomaendrőd és Szarvas között. A szalakótákra jellemző, hogy amikor telelőhelyükről visszatérnek, akkor rendszerint egyedülálló fáról, magaslatról figyelik a környezetüket, onnan vadásznak. Április 20-án egy újabb példányt is megfigyeltünk a Dévaványai-Ecsegi pusztákon. A szalakóták a kék vércséktől, vagy a seregélyektől eltérően nem csapatosan, hanem magányosan vonulnak.

A Körös-Maros Nemzeti Park területi adottságai, a néhány öreg fával tarkított, gyepes területek kiválóan megfelelnek a szalakóták igényeinek. Ők ugyanis tipikus sztyeppi madarak, nem szeretik az erdőségeket. A már megérkezett példányok egyelőre még csak a területüket foglalják, költésük május elején kezdődik.

A szalakóták többsége a nemzeti park szakemberei által kihelyezett költőládákban költ, egy részük pedig természetes faodvakba, vagy harkályok, seregélyek elhagyott odvaiba rakja le 4-6 tojását. Rengeteg rovart elfogyaszt, fő táplálékai az egyenesszárnyúak, de a gyíkokat, kisebb békákat is megfogja.

Magyarországon a jégmadár és a gyurgyalag mellett a szalakóta az egyik legszínesebb madár. Kékeszöldes színével igazi ékessége a puszta élővilágának.

Forrás: KMNP

Tovább olvasom