Keressen minket

Természetvédelem

A babócsai erdők bogárkülönlegességei

Print Friendly, PDF & Email

Második éve folyik a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság által természetkímélő kísérleti erdőgazdálkodással kezelt babócsai erdőrészletek bogárfaunájának feltárása.

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

Második éve folyik a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság által természetkímélő kísérleti erdőgazdálkodással kezelt babócsai erdőrészletek bogárfaunájának feltárása. A területről a specialista bogárszakértő által végzett kutatómunka eredményeként 395 bogárfaj vált ismertté, melyek között 39 védett és 4 Natura 2000-es faj is található. Az alábbiakban 5 ritka és faunisztikailag értékes bogárfajt mutatunk be Babócsáról.

Fotó: Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság

Az 1990-es évek elején eredetileg Jugoszláviával közösen tervezett nemzeti park a közben bekövetkezett változások miatt nem alakulhatott meg, így a Duna–Dráva Nemzeti Park 1996-ban csak Magyarország területén jött létre. (Ábra: DDNP)

Pontozott pikkelyespattanó
Valódi ritkaság, mediterrán faunaelem. Az erdők ökoszisztémájában a bomló, elhalt faanyagok újra hasznosításában tölt be fontos szerepet (ún. xilofág faj).
Kép: https://en.m.wikipedia.org/wiki/Lacon_punctatus

Megerle pattanó 
Hasonlóan az előző fajhoz igen kevés hazai adattal bíró, idős állományú, természetközeli erdők xilofág lakója.
Kép: https://brainmanpictures.piwigo.com/picture?/17066

Tölgy komorka 
Meglehetősen ritka, idős tölgyesek ledőlt törzsében fejlődő xilofág rovar, amely az előzőekben említett fajokhoz hasonlóan antropogén hatásoktól mentes, háborítatlan élőhelyet igényel.
Kép: a cikket illusztráló fotón – forrás: https://www.izeltlabuak.hu/faj/tolgy-komorka/kep/190293

Csuklyás tövisnyakúbogár 
Kevés hazai adat áll rendelkezésre erről a szintén xilofág fajról, melynek megfigyelése, gyűjtése olyan speciális módszereket igényel, mint a boros-banános lombcsapda és a fénycsapda.
Kép: https://baza.biomap.pl/en/taxon/species-eucnemis_capucina/photos_rc

Ékes hangyászholyva 
Hangyavendég bogárfaj, mely elsősorban a Lasius nemzetségbe tartozó hangyafajok fészkében él. A bogár bódító váladékot termel, ezért nemcsak hogy megtűrik a hangyák, de előszeretettel gondozzák, etetik is az asztaltárs vendéget, védelmet, állandó hőmérsékletű mikroklímával rendlelkező élőhelyet is biztosítva számára. Nehezen kimutatható faj, a hangyafészkek átkutatásával, rostálásával és föld alatti csapdák telepítésével sikerült felkutatni. A hangyák és a hangyavendég bogárfajok kapcsolata legalább ötven millió éves, Lengyelországi eocén korú borostyánkőbe zárt fosszíliákban együtt bukkantak rájuk a megkövült fenyőgyantában.
Kép: http://www.hmyzfoto.cz/xan/ruf.jpg

Forrás: Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság

Természetvédelem

Szemétszedés a Júlia úton a „Tavaszi Nagytakarítás” kampány keretében

Print Friendly, PDF & Email

Erdészek és önkéntesek szemetet szedtek a Síkvidéki Erdészet területén

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Jelentős mennyiségű hulladékot szedett össze a több mint ötven fős csapat a Júlia út környékén.

Fotó: TAEG Zrt.

A TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. az AÖFK Tavaszi Nagytakarítás Kampányához csatlakozva hulladékgyűjtést szervezett április 9-re a Síkvidéki Erdészet Júlia út környéki területére. Az erdőgazdaság helyi és soproni személyzete kiegészülve a Soproni Egyetem két karáról – Erdőmérnöki Kar, Benedek Elek Pedagógiai Kar – érkező hallgatókkal és oktatókkal jelentős mennyiségű hulladékot gyűjtött össze a közutak és az erdőkbe vezető utak környezetéből.

Fotó: TAEG Zrt.

A nagyobb „gócpontokból” platónyi gumi és elektronikai hulladék is kikerült, de a begyűjtött kommunális hulladék többségét a műanyagflakonok és az alumíniumdobozok adták. Köszönjük a résztvevők lelkesedését és segítségét! Kérünk minden erdőlátogatót, hogy saját hulladékát ne az erdőterületen helyezze el, mivel az nem csak a természetre, de az erdőben kiránduló vagy ott munkát végző embertársainkra is veszélyt jelenthet!

Forrás: TAEG Zrt. 

Tovább olvasom

Természetvédelem

Halászmadarak az apaji halastavakon

Print Friendly, PDF & Email

Gyenge László természetfotós Apajon fényképezett.

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Gyenge László természetfotós Apajon fényképezett. Élményeiről számolt be lapunknak:

Miután véget ért az északi kárókatonák inváziója, fő halpusztítónak maradtak a szürke gémek (a nálunk költő kárókatonák mellett). Mindkét faj hazai állománya nagyjából 3000 költőpár. És természetesen ott koncentrálódnak, ahol sok a hal, például a halastavakon.

Fotó: Gyenge László – Agro Jager News

Apaj határában van egy nagy halastórendszer, ahová rendszeresen járok madarakat fotózni. Az üzemvitel része, hogy egyes tavakat lehalászás után időnként leeresztenek. A tómeder mélyebb gödreiben mindig marad valamennyi víz és benne persze halak is, amelyek szinte vonzzák a hallal élő madarak sokaságát. Az említett apaji tavak térségében mostanában vagy 200 szürke gém, tucatnyi vörös gém, kárókatona, néhány fehér és fekete gólya, rétisas, halászsas, búbosvöcsök és számtalan sirály igyekszik éhségét csillapítani, többnyire a sekély vízben megrekedt halakból.

Fotó: Gyenge László – Agro Jager News

Képeimen a szürke gémek halászatát illusztráltam. Erős csőrvágásukkal ők bizony kilós vagy annál is nagyobb pontyokat képesek megszigonyozni, aztán zsákmányukat vagy le tudják nyelni, vagy sem. Ha túl nagynak bizonyul számukra valamely halálra szúrt hal, annak teteméből leginkább a sirályok lakmároznak.

Írta és fényképezte: Gyenge László

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Idén hamarabb várható a hazánkban újonnan megjelent, veszélyes Hyalomma kullancsok felbukkanása is

Print Friendly, PDF & Email

Kutatók figyelik az új Hyalomma kullancsok terjedését

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Immár negyedik éve zajlik a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont (HUN-REN ÖK) Kullancsfigyelő programja, melynek célja a Magyarországon újonnan megjelenő, nem őshonos Hyalomma kullancsok megtelepedésének és terjedésének vizsgálata. A kutatás a citizen science módszerével, azaz lakossági bejelentések alapján gyűjt adatokat ezekről a veszélyes kullancsfajokról. A talált példányok beazonosításáról, illetve a beküldés módjáról a www.kullancsfigyelo.hu weboldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

1. ábra: A képen jól látszanak a Hyalomma és a másik két hazai faj közötti különbségek. Jobb oldalon a közönséges kullancs nősténye látható.

A tavaszias februári időjárás kihat a kullancsok gazdaállataira, így magukra a vérszívókra is, emiatt idén korábban találkozhatunk az őshonos és a behurcolt fajokkal egyaránt. A HUN-REN ÖK kutatói által 2021-ben indított közösségi kutatási program segítségével az elmúlt három év során összesen 14 Hyalomma-egyedet sikerült begyűjteni az ország különböző pontjairól. Ezeknek a vérszívóknak a monitorozása különösen fontos, mivel képesek számos kórokozó, például a krími-kongói vérzéses láz vírusának terjesztésére, amely akár 30%-os halálozási aránnyal is járhat. Ezek a kullancsok tőlünk délebbre őshonosak, de a vándormadarak segítségével könnyen terjednek északabbra. A globális felmelegedés hatására egyre nagyobb eséllyel maradnak életben és találnak megfelelő körülményeket a mi éghajlatunkon is. Szerencsére a vándormadarak nem hordozzák a krími-kongói vérzéses láz vírusát, ezért viszonylag kicsi az esély arra, hogy egy fertőzött kullanccsal találkozzunk. A Hyalomma-k több szempontból is különböznek a széleskörűen ismert hazai kullancsfajoktól, ami segíthet a beazonosításukban is: nagyobbak és gyorsabbak a hazai fajoknál, sötét, egyszínű pajzs jellemző rájuk, lábaik pedig látványosan csíkosak. Mindez szabad szemmel is látható.

A projekt indítása óta több száz lakossági bejelentés érkezett a Kullancsfigyelő csapatához, és az így kapott példányokat nagyrészt más hazai fajok egyedeiként sikerült beazonosítani. A 14 beérkezett Hyalomma vizsgálata jelenleg is zajlik, ám szerencsére a már említett krími-kongói vérzéses láz vírusa ez idáig egyik egyedben sem volt kimutatható. További figyelemre ad okot, hogy a 14 beküldött kullancsot döntő többségében nagytestű emlősökön találták, például lovon, szarvasmarhán, szamáron, így a program keretében kiemelten fontos a nagyállattartással foglalkozók elérése és tájékoztatása. A monitorozás szempontjából emellett különös figyelmet érdemelnek azok az egyedek, amelyeket már a tavaszi hónapokban sikerült azonosítani, mert ez arra utalhat, hogy a kullancs nem egy vándormadárral érkezett idén az országba, hanem itt telelt át, vagy akár itt is kelt ki egy nőstény által rakott tojásból.

A HUN-REN ÖK továbbra is kéri a lakosságot, hogy a talált kullancspéldányokat alaposan figyeljék meg, és amennyiben úgy vélik, hogy Hyalomma-egyedet találtak, őrizzék meg jól záró tégelyben, és jelezzék a kutatóknak. A bejelentés módjáról a program honlapján, a www.kullancsfigyelo.hu-n érhető el bővebb információ, az oldalon emellett látványos ábrák és részletes leírások segítik a Hyalomma-k felismerését és a további tájékozódást.

Tovább olvasom