Általában ha a vad madarak tojásrakási időszakára gondolunk, akkor a tavasz jut eszünkbe. Ez nem véletlen, a legtöbb madárfaj valóban a tavasz folyamán nászol és rakja le tojásait. Azonban a különböző madárfajok esetén igen nagy időbeli eltérések mutatkoznak, és ha alaposabban megvizsgáljuk a fajok viselkedését, rájöhetünk ennek okaira is.

Európa legnagyobb termetű sasfaja, a rétisas nem várja meg a tavaszt, rendszerint már februárban lerakja tojásait és megkezdi a kotlást. Ily módon nem ritka az a jelenség, hogy a tojásait melengető rétisast felülről belepi a hó. A hatalmas testű tojó azonban megfelelő táplálék-ellátottság mellett, kiváló hőszigetelő tollazatával, ilyen körülmények között is gond nélkül képes biztosítani a tojások számára megfelelő hőmérsékletet. Hosszú, 40 napos kotlási idő után kelnek ki a fiókák, majd még további három hónapig a fészekben maradnak. Így alakította ki a természet azt, hogy a fiatal madarak akkor érik el a legtöbb táplálékot igénylő, nagyfiókás kort, amikor – ideális esetben – a májusi zöldár megérkezik a folyóinkon és a legtöbb halfaj ívni igyekszik a sekély vizekbe. Ugyanis az ártéri erdeinkben fészkelő rétisasok legfőbb tápláléka a hal, és ilyenkor könnyű zsákmányszerzési lehetőség, terített asztal áll az etető öreg madarak rendelkezésére.

A szárazabb, nyílt pusztai élőhelyek sasfaja, a parlagi sas később kezd költésbe. Jellemzően április elején rakja le 2-3 tojását a pusztaszéli fasorokon, magányos fákon épült fészkébe. Költési ideje hasonló a rétisaséhoz, a fiókák általában 43 nap kotlás után kelnek ki, azonban növekedési ütemük gyorsabb, 60 napos korukra már készek elhagyni a fészket. Így a parlagi sas szülők legintenzívebb fiókanevelési időszaka arra az időpontra esik, amikor a nagyobb testű mezei rágcsálók, ürgék, hörcsögök is már nagy számban vannak jelen, sok köztük a könnyű prédát jelentő fiatal egyed, illetve frissen kirepült varjúféléket is találnak, amik szintén jellemző zsákmányállataik.

A puszták kisebb testű, karcsú, dekoratív ragadozói, a kék vércsék jóval később kezdenek költésbe. A telet Afrika déli részén töltik és csak április végén érkeznek vissza hozzánk, ezt követően kezdenek párválasztásba, tojásrakásba. Ez praktikusan azért alakul így, mert a vércsék nem építenek maguknak fészket, hanem más madarak, jellemzően varjúfélék fészkeit használják költőhelyül. A szarkák és a varjak jóval hamarabb kezdenek költésbe, így május második felére rendszerint ki is repülnek fiókáik, ezért a kék vércsék számára már üres, még jó állapotú fészkek állnak rendelkezésre.

A bagolyfélékre jellemző, hogy sok esetben nem adott időszakhoz kötődik a tojásrakásuk, hanem az aktuális táplálék-ellátottsági viszonyokhoz igazodva. Ezért egyes egyedeik akár egészen szokatlan időben, például ősz derekán is költésbe kezdhetnek. Ez annak köszönhető, hogy a baglyok táplálékául szolgáló apró rágcsálók, egérfélék, mezei pockok állományainak mérete drasztikus különbségeket tud mutatni akár egy éven belül is. Előfordulhat, hogy adott időjárási viszonyok mellett a tavasz folyamán rendkívül kevés a rágcsáló, így a baglyok költési sikerének valószínűsége is igen kicsi lenne. Ezt követően azonban őszre elképesztő módon felszaporodhatnak a mezei pockok, és ezt érzékelve, ekkor raknak tojást a baglyok, mert ekkor biztosított számukra a fiókák biztonságos felnevelése.

Forrás: KMNP