Természetvédelem
A nőstények kegyeiért harcolnak a nagy szarvasbogarak
A Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületén nemcsak a sokak által ismert tiszavirágok rajzásában gyönyörködhettünk, hanem a nagy szarvasbogarak rajzását és párzását is megfigyelhetjük. A nagy szarvasbogár a hazánkban előforduló egyik legnagyobb rovar. Nevét onnan kapta, hogy a hímeknek hatalmas, kifejezetten szarvasagancsra emlékeztető, egyedi rágóik vannak. Ezek a rágók nemcsak kinézetükben, hanem funkciójukban is gyakorlatilag megegyeznek a szarvasbikák agancsával, hiszen a nőstények kegyeiért folytatott harc során a hímek egymás elleni fegyverként használják, ugyanúgy, mint a szarvasbikák agancsaikat a bőgés idején.

Nagy szarvasbogár. Fotó: Balla Tihamér / KMNP
A szarvasbogarak abban is hasonlítanak a gímszarvasokra, hogy igen kifejezett náluk az ivari dimorfizmus, vagyis a nemek külső megjelenésében nagy különbségek vannak. Mint ahogy a szarvasoknál csak a hímek viselnek agancsot, úgy a bogaraknál is csak a hímeknek van ilyen nagyméretű, módosult rágójuk. A nőstényeknek egyáltalán nem feltűnő, teljesen szokványos, kisméretű, ívelt rágóik vannak. A testméretbeli különbségek is hasonlóan alakulnak, a nőstények itt is kisebbek, szerényebb megjelenésűek.
Alapvetően keménylombos erdőkhöz kötődnek a nagy szarvasbogarak, főleg a tölgyfák alkotta erdőket, facsoportokat kedvelik. A Maros mentén ugyan nem ez a meghatározó, de azért itt is találunk tölgyes erdőket, illetve néhány egészen szép kort megélt, tekintélyes méretű tölgyfát is. Ezek a területek alkalmas élőhelyet biztosítanak a nagy szarvasbogarak számára. Azért kötődnek alapvetően a tölgyfákhoz, mert 4-5 évig fejlődő lárváik fakorhadékkal táplálkoznak és leginkább a korhadó tölgyfa a megfelelő táplálék számukra. A hosszú lárvastádiumot követően minden évben május végén, június elején kezdik meg rajzásukat az imágók, azaz a kifejlett rovarok. A szarvasbogarak 1-2 hónapig élnek kifejlett állapotukban, és ez idő alatt táplálkoznak is. A fák sérüléseiből folyó nedveket nyalogatják, szívogatják.
Általában az alkonyati órákban aktívabbak, főleg a hímek, amelyek ilyenkor aktívan keresik a párzásra kész nőstényeket. Látványos, ahogyan szinte függőleges testtartásban, már messziről hallatszó hangos zúgással, fáról-fára repülnek ezek az akár 8 cm-es rovarok. A feromonok, vagyis illatanyagok alapján találnak rá a nőstényekre. Gyakran előfordul, hogy egy-egy nőstényt több hím is egyszerre környékez meg, ilyenkor kezdődnek az összecsapások. Hatalmas, agancsszerű rágóikkal összeakaszkodnak és minden erejüket kihasználva igyekeznek ellenfelüket a magasba emelni, hogy aztán ledobhassák a földre a fa törzséről és így kizárólag magukénak tudhassák az adott nőstényt, akivel aztán a párosodás megtörténhet.
Sikeres párzást követően a hímek általában néhány napon belül elpusztulnak. A nőstények rendszerint valamivel tovább élnek, hiszen rájuk még vár egy fontos feladat: a peték lerakása. A lárvák számára alkalmas korhadó fatuskókat, fatörzseket keresnek, s ezek közvetlen környezetében, a föld alá, rakják petéiket. Akár 30-50 cm mélyre is leásnak.

Nagy szarvasbogár. Fotó: Balla Tihamér / KMNP
A nagy szarvasbogaraknak rokon faja a kis szarvasbogár, melyet sokszor az előbbiek utódjának vélnek a szemlélődők, hiszen nagyon hasonlítanak a nőstény nagy szarvasbogarakhoz. Jóval kisebbek viszont, a hímek és a nőstények is csupán 1,5 – 3 cm hosszúak. Színezetük a nagy szarvasbogarak barnás árnyalatához képest fénytelen, matt fekete. A hímeknek nincs is nagy agancsszerű rágójuk, csupán kisebb, felfelé irányuló, fogszerű nyúlványok vannak a rágóikon, de ezek csak egészen közelről szemlélve láthatóak.
A kis szarvasbogarak valamivel korábban, már május közepén aktivizálódnak, de nagyobb példányszámban a nagy szarvasbogarakkal egyidőben, júniusban találkozhatunk velük a marosi erdőkben. Kevésbé táplálékspecialisták, a tölgy mellett egyéb lombos fák maradványai is megfelelőek a lárváik fejlődéséhez.
A nyári forróságban tehát az árnyas ártéri erdők nemcsak kellemes légköri viszonyokat nyújthatnak a természetkedvelők számára, hanem olyan látványos természeti látványosságokat is megfigyelhetnek, amilyen a szarvasbogarak rajzása.
Forrás: Körös Maros Nemzeti Park
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Természetvédelem
Rövid vendégség: batlacsapat pihent meg a Kisbogárzói-tavon
Nyolc példányból álló batlacsapatot sikerült megfigyelni a Körös-Maros Nemzeti Parkban.
Április 24-én egy nyolc példányból álló batlacsapatot sikerült megfigyelni a Körös-Maros Nemzeti Parkban, a Kisbogárzói-tavon. A madarak csak rövid ideig tartózkodtak itt, másnap már továbbindultak költőhelyükre.

A fotó illusztráció. Készítette: Motkó Béla
Kardoskút térségében most a szárazság az úr, egyedül a nemzeti park igazgatóság Sóstói Állattartótelepének közelében található Kisbogárzói-tóban van víz. Nem csoda hát, hogy a batlák kis létszámú csapata éppen itt állt meg pihenni. A délutáni órákban érkeztek, majd táplálkozás után az éjszakát is a tavon töltötték, másnap viszont már nem láttuk őket.
A batlák a Szaharától délre eső területeken, a trópusi Afrikában töltik a telet, s áprilisban térnek vissza költőhelyükre. A XIX-XX. század fordulóján még nagy számban költöttek Magyarországon, a Kis-Balatonon például több százas telepük volt. Aztán hosszú kihagyás után, az 1980-as években jelentek meg ismét költőfajként. Napjainkban csak a Hortobágyon költenek rendszeresen, de csak kis számban, 10-15 pár. Az utóbbi évtizedekben néhány alkalommal a Kis-Sárréten is költöttek.
A batlák hazánkban is általában nádasokban fészkelnek, s mivel kevesen vannak, ezért a többi gémfajjal közös telepeken rakják le tojásaikat. Ha lehetőségük van rá, akkor próbálnak a nagyobb növényzetben maradni, rejtve a kíváncsi szemek elől. Táplálékul főként puhatestűeket és férgeket fogyasztanak, de megeszik a kétéltűeket, ebihalat is, szinte mindent, amit csak találnak a vízben.
A nemzeti park Kardoskúti Fehértó részterületén szinte minden évben megfigyelünk vonuló batlákat. Tavaly egy népesebb, 19 példányból álló csapatot is láttunk a Fehér-tó közelében található barackosi élőhelyen.
Forrás: KMNP
Természetvédelem
Anyák napján érkezett a Körösvölgyi Állatpark legifjabb lakója
Anyák napján, a délelőtti órákban adott életet borjának egy gímszarvastehén a Körösvölgyi Állatparkban.
Különleges és megható eseménynek lehettek tanúi a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelyének, a Körösvölgyi Állatparknak a látogatói május első vasárnapján. Anyák napján ugyanis a délelőtti órákban adott életet borjának az egyik gímszarvastehén.

Fotó: KMNP
Az új jövevény érkezése nemcsak a természet örök körforgásának szép példája, hanem szimbolikus üzenetet is hordoz ezen a jeles napon. A szarvasborjak általában késő tavasszal, kora nyáron jönnek világra, így az időzítés teljesen természetes – mégis különleges, hogy éppen Anyák napjára esett az első borjú érkezése. A nőivarú kisborjú egészséges, már az első órákban lábra állt, és anyja gondoskodó közelségében tölti első napjait.
A szarvastehenek rendkívül odaadó anyák: a néhány perces ellést követően gondosan tisztogatják borjukat, majd biztonságos, rejtett helyen pihentetik. A kicsinyek bundája kezdetben pettyes, ami kiváló rejtőszínt biztosít számukra a fűben és az aljnövényzetben. Az első hetekben a ragadozók elleni védelemként a borjak „szagmentesek” és többnyire mozdulatlanul lapulnak, míg anyjuk táplálkozni jár, majd visszatér hozzájuk szoptatni.
A Körösvölgyi Állatpark látogatói az elkövetkező hetekben megpillanthatják a fiatal állatot, amint anyja közelében fedezi fel környezetét. Az állatpark munkatársai arra kérik a vendégeket, hogy fokozott figyelemmel és nyugalommal közelítsenek a kifutóhoz, hiszen ebben az érzékeny időszakban különösen fontos az anya és borja zavartalan együttléte.
Látogassanak el a parkba és ismerjék meg közelebbről az állatpark legifjabb lakóját!
Forrás: KMNP
Természetvédelem
Szalakóta Zalában
Természetvédelmi szakemberek szalakótát figyeltek meg a Nyugat-Zala Tájegységben
Április 29-én munkatársaink, Schneidler Viktor és Magyari Máté a Nyugat-Zala Tájegységben igencsak meglepődve fékeztek le, majd tolattak vissza egy helyi faiskola melletti kerítésnél, ugyanis annak egyik oszlopán egy szalakóta (Coracias garrulus) üldögélt.

Magyari Máté, BfNPI
A szalakóta a Dunántúlon vonulási időben is különösen ritkának számít, kivéve Fejér megyét, ahol az utóbbi évtizedben stabil és növekvő állománya alakult ki. Egykoron, amikor még a legeltetéses gazdálkodás hétköznapi volt és a hatalmas, vegyszerezett monokultúrás szántók helyett változatos és fajgazdag, öreg fákkal tarkított legelők borították a tájat, valamennyi dunántúli megyében előfordult kisebb-nagyobb számban. Azonban a gazdálkodási szerkezet gyökeres megváltozása és a rovarok totális irtására törekvő gyakorlat, mely ragadozómadarainkat is megtizedelte, az 1970-80-as évekre a Dunántúlon kvázi megszüntette a faj állományait. Valaha Zala megyében is előfordult, különösen a Hetés környékén, az emberek népiesen „ződ bákány”-nak nevezték. Napjainkban keletről lassacskán terjed újra a gyönyörű, kék tollú faj, működési területünkön Veszprém megyében tavalyelőtt öt, Észak-Somogyban tavaly két költőpár telepedett meg és várhatóan tovább terjeszkednek. Zalában az utóbbi évtizedben vonulási időszakban került megfigyelésre mindössze 4-5 alkalommal , olykor a megfigyelő számára is csak pár pillanatra. Most másodszor sikerült fényképpel dokumentálni e csodálatos madár példányát megyénkben.
Megtelepedését és védelmét odúkihelyezéssel igyekszünk elősegíteni az arra alkalmas élőhelyeken, ahol még kiterjedt legelők és az azokhoz kapcsolódó gazdag rovarvilág található.
Szöveg és fotó: Magyari Máté, BfNPI


