Keressen minket

Vadászat

Az ajándék

Közzétéve:

Feltöltő:

Úgy parádézott előttem, mintha a sorstól kaptam volna ajándékba, és én – csakis gondolatban – vakarózni kezdtem.
Nem tudtam letenni a távcsövet… Óriási feje, fekete „bundája”, őszes pofája, erős marja és csapott hátsó fertálya elárulta, nem tegnap látta meg a napvilágot. Egy koros vaddisznóval, egy megtermett kannal néztem farkasszemet.

Hatalmas vaddisznó volt.

Tökéletes teremtménye a Jóistennek, és szerintem ezzel ő is tisztában volt. Minthogy azzal is, nincs ellensége, nincs mitől félnie.

A lesem elé penderülő vőlegény valami erdei mulatságból jöhetett – vagy éppen abba tartott –, hiszen a búgás, vagyis disznóéknál a szerelemittas lakodalom már javában zajlott.

Úgy parádézott előttem, mintha a sorstól kaptam volna ajándékba, és én – csakis gondolatban – vakarózni kezdtem. Ugyanis nem őt vártam.

Vagyis ez így, ebben a formában nem teljesen igaz. Természetesen őkelmét is terítékre hozhattam volna, hiszen van puskám, van lőszerem, és elszántságból sincs nálam éppenséggel hiány, de ma délután nem vele akartam közelebbi kapcsolatba kerülni, nem őrá volt kihegyezve zsákmányszerzési idegvégződésem, hanem egy kicsit kisebb, gömbölydedebb, formásabb, kerekebb, ám hasonlóképpen vaddisznóformájú jószágra fájt a fogam, csak éppen a süldő korosztályból.

Joggal mondhatná a tisztelt olvasó, hogy mit válogatok, dördüljön már el végre az a puska, és mindenki mehet a dolgára… De a dolog nem ilyen egyszerű, mivel vaddisznószerelem idején e hős daliáknak igencsak vaddisznószaguk van…

És aki szagolt már búgáskor terítékre hozott idősebb kandisznót, netalántán kezével is illette, nos, az pontosan tudja, hogy miről beszélek, mert hogy az ember orra még pár nap után is emlékszik eme „fenséges” illatra, az biztos. És hogy nincs az a mosószer, amellyel a kézről el lehetne tüntetni a vaddisznóhölgyek csábítására, szerelmi légyottok parfümjéül szolgáló – magyarán szólva – kanszagot, az is bizonyos.

Ezzel még megbirkóztam volna valahogy, de azt azért lássuk be, hogy ilyen vaddisznóhúst – ajándék címszó alatt – mégsem adhatok karácsonykor az orvosnak, a szomszédnak, a rokonságnak, sőt magamnak sem. Mert az egész évben „nyaggatók” és „elvárók”, mind vaddisznóhúsra vágynak. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy nekik ilyenkor nem vagyok ám véreskezű gyilkos vagy éppen csúnya, rossz vadász.)

Szóval ezért nem ejthettem el ezt a vaddisznót.

Nem szép dolog a húsvadászat – zsörtölődtem –, és különben is, mi van, ha ez lesz a legkülönb kan, amit életem során elejthetek? És az is igaz – nyugtattam magam –, hogy van még néhány nap karácsonyig, és süldőt még „akármikor” is lőhetek.

És ekkor döntöttem…

Vagyis döntöttem volna, mert mielőtt felemeltem volna a puskát, a szél, amely eddig valahol máshol csatangolt, most először a tarkómat „paskolta” meg, majd a vaddisznó orrát. És úgy tűnt el a megfáradt szerelmes a szemem elől, mint a pipafüst a szivarszoba szellőztetésre tárt ablakán.

Vége lett a morfondírozásnak.

Szalad a hús, szalad az agyar, én meg jöhetek ki holnap is – „ajándékot” lőni.

mno.hu

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Vadászat

Vadászjegyváltás 2025/2025 évre

A digitális állampolgárság szerepe a vadászjegy érvényesítésében:

Published

on

Megszűnik az Ügyfélkapu

Az Országgyűlés a 2023. évi CIII törvény keretében elfogadta a digitális állampolgársági programot, amelynek elsődleges törekvése az állami szolgáltatások digitális térbe való költöztetése. A Vadászkamara online térben intézhető hatósági ügyeit is közvetlen befolyásolja a kormányzati rendszereket érintő változás.

Az ábra illusztráció. Forrás: Agro Jager News

Megszűnik az Ügyfélkapu, amely jelenleg az online vadászjegy érvényesítést és a vadászati engedély igényléséhez szükséges bejelentkezési felületet is biztosítja. A rendszert pont a vadászjegy érvényesítési dömping kezdetével, 2025. január 16-án vezetik ki, és ideiglenesen az Ügyfélkapu+ lesz használható helyette, de az is csak 2025. december 31-ig. Az Ügyfélkapu+ lényegében a kétlépcsős azonosítás bevezetése, ami a felületekre történő bejelentkezéshez egy megerősítést (QR-kód beolvasását vagy egy generált 6 jegyű kódot) kér az általunk választott háromféle hitelesítő alkalmazáson keresztül. Ennek beállítása csupán pár percet vesz igénybe, a felhasználó egy videóból is segítséget kaphat, amely elérhető ide kattintva.

A másik azonosítási lehetőség a Digitális Állampolgárság (DÁP) mobilalkalmazás, a jövőben kizárólag ezt az azonosítási módot tudjuk majd igénybe venni. Ez egy jóval összetettebb szolgáltatáscsomagot kínál, amelynek csupán egy eleme az e-azonosítás.

Az eSzemélyi igazolvánnyal rendelkezők kényelmesen, az applikáción keresztül is tudnak regisztrálni abban az esetben, ha az igazolványuk a személyigazolvány PIN kódjával aktiválásra került. Azok, akik 2021. június 23-a előtt kiállított okmánnyal rendelkeznek, a regisztrációt Kormányablakon keresztül tudják megtenni. Az ügyintézéshez külön ügymenetet biztosítanak: ha előzetesen letöltöttük az alkalmazást, az ügyintéző által kinyomtatott QR-kódot beolvasva tudjuk azonosítani magunkat a rendszerben, tehát maga az ügyintézés csak néhány percet vesz igénybe.

Az állami alkalmazás segítségével történő bejelentkezés során csupán QR-kód beolvasására van szükség, vagyis nem kell minden alkalommal megadnunk a felhasználónevünket és a jelszavunkat, majd pedig a külön applikációban generált hitelesítő kódot, mint az Ügyfélkapu+ esetében.

Jó tudni: egy mobileszköz csak egy profilt tud kezelni, és a DÁP mobilalkalmazást sem tudja az összes mobiltelefon használni (technikai feltételeknek megfelelő okos készülék kell hozzá). Érdemes tehát elsősorban a DÁP mobilapplikációt preferálni, hiszen hosszútávon az azonosítás ezen keresztül fog történni, és a bejelentkezés folyamata is egyszerűbb, mint az ideiglenes Ügyfélkapu+ esetében.

Az egyéb igénybe vehető szolgáltatásokról érdemes bővebben tájékozódni, azonban kiemelten fontos, hogy az új azonosítást a vadászoknak minél hamarabb célszerű megtenni annak érdekében, hogy a Vadászkamara által biztosított ügymenetek gördülékenységét – így elsősorban január 17-étől a vadászjegy érvényesítését – a kormányzati azonosítási szolgáltatások változása ne akassza meg.

Forrás: OMVK

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Vadászjegy érvényesítés 2025/26

Vadászjegyet érvényesítés a 2025/2026 vadászati évre:

Published

on

Kedves Vadásztársak! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2025/2026-os év vadászjegy kiadásának rendje az elmúlt évek tapasztalatai alapján módosul. Nem írunk ki időpontot a társaságoknak, hanem előre egyeztetett időpontban fogadjuk képviselőiket. Időpontot egyeztetni a kamara elérhetőségein: veszprem@omvk.hu, 88/422-298 lehet.

Fotó: Agro Jager News

Kérjük, hogy az aláírt, kitöltött biztosítási nyilatkozattal, adatlappal jöjjenek vadászjegyet érvényesíteni:

Sportvadász adategyeztetési lap
Hivatásos vadász adategyeztetési lap
Biztosítási nyilatkozat

A plasztik kártyát nem kell elhozni, de érdemes ellenőrizni, hogy megvan-e, pótlásra kamaránknál van lehetőség 12.500 Ft ellenében.

A vadászjegy ára nem változik: Vadászjegy: 25.000 Ft

Kamarai tagdíj:  4.000 Ft (a 70. életévet betöltött kamarai tagok mentesülnek)
Biztosítás 3.000 Ft
összesen: 32.000 Ft / 28.000 Ft

A Vadászjegy érvényesítése online is lehetséges, ennek menete: a https://ugyfelszolgalat.omvk.hu/ weboldal

A Belügyminisztérium igényeinek megfelelően Ügyfélkapu használata (ezt a fenti weblap automatikusan lehetővé teszi, csupán az ügyfélkapus felhasználónév és jelszó megadása szükséges. Fontos, hogy fizetés csak online – bankkártyával – történhet.

2025. január 16-ától megszűnik az ügyfélkapu, és ez az online vadászjegyérvényesítést is érinti! további segítség:

https://omvk.hu/hir/vadaszjegyvaltas-megszunik-az-ugyfelkapu

2025. január 01-tól 2025. február 28-ig egyénileg lehet a vadászjegyet érvényesíttetni a 2025/2026 vadászati évre.

Ügyfélfogadás ezen időszakban:

Hétfő-Csütörtök 8-15 óra,
Péntek 8-12 óra között

Kamarai honlapunkon naprakész információkat talál ügyfélfogadásunkról, rendezvényeinkről.

Üdvözlettel: A Veszprém Vármegyei Vadászkamara dolgozói

Forrás: Veszprém Vármegyei Vadászkamara

 

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Kilőtték a svájci farkast

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye:

Published

on

Az Encsi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat két férfival szemben. Az elkövetők 2023 áprilisában részt vettek a Svájcból hazánkba vándorolt, M237 -es jeladóval ellátott  farkas elpusztításában és tetemének eltüntetésében.

Fotó: Rendőrség

A vádirat szerint 2023. április 1-én, délután, a egyik férfi az akkor 10 éves fia felügyeletét a másik vádlottra bízta azért, hogy vadászni menjenek Hidasnémeti település környékére. A vadászat megkezdése előtt a férfi ideiglenes használatra átadta a gyermekének a vadászlőfegyverét. Tette mindezt annak ellenére, hogy tudomása volt arról, hogy a másik férfi – csakúgy, mint a gyermek – lőfegyvertartási engedéllyel nem rendelkezik.

A gyermek Hidasnémeti külterületén – miután a vádlott átengedte részére a lövés lehetőségét – lelőtte a 250.000 forint természetvédelmi értéket képviselő, fokozottan védett állatot, amit a kilövés helyszínén hagytak.

Miután az apa értesült a történtekről, részt vett az állat tetemének felkutatásában, majd az elpusztult farkasról a 1.337.600 forint értékű jeladót levágta, és azt a tetemmel együtt az általa használt gépkocsi csomagterébe helyezte. Röviddel ezután a férfi a jeladót a Hernád folyóba dobta, majd az elpusztult állatot  ismeretlen helyre szállította, amely azóta sem került elő.

A vádlott azzal, hogy a lőfegyverét használat céljából átadta részére, míg a másik férfi azzal, hogy a rábízott gyermek felügyeletére vonatkozó kötelességét súlyosan megszegte a kiskorú testi és erkölcsi fejlődését veszélyezette.

Az ügyészség a férfit természetkárosítás, lőfegyverrel visszaélés, kiskorú veszélyeztetése, valamint rongálás bűntettével, míg társát természetkárosítás és kiskorú veszélyeztetése bűntettével vádolja.

A gyermek életkorára tekintettel nem vonható felelősségre, az általa elkövetett cselekményért a vadászó vádlott közvetett tettesként felelhet.

Az ügyészség a jelenleg is bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló vádlottakkal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. Indítványt tett továbbá arra is, hogy a bíróság a vádlottakat határozott időre tiltsa el bármely olyan foglalkozástól, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülnének kapcsolatba, továbbá az apát vágleges hatállyal tiltsa el a vadászati foglalkozás gyakorlásától.

Forrás: Ügyészség

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom