Sokáig csak ábrándoztunk arról, hogy egyszer igazán tartós, a célnak megfelelő és egységes ruhában bújhassuk majd a sűrűt a sebzett vad nyomán, mígnem aztán az egyesületünk munkája megtérülni látszott. Nem volt hiába a számtalan vadásznapon és egyéb rendezvényen való részvétel, a bemutatók sora, a vadászokkal és kívülállókkal való jó kapcsolat ápolása, na meg az a rengeteg idő, amit az erdőben töltöttünk. Miközben a vadat, trófeát és húst mentettük, megbecsülést is szereztünk. Így aztán az elmúlt évben jó néhány támogatónk akadt. Ők segítettek hozzá, hogy megtegyük az első nagyobb lépést a ruháink beszerzése terén. Akkor megígértük, hogy erről, s a ruhák próbájáról számot adunk majd. Feketén, fehéren, hitelesen, hiszen ez nem reklám, inkább segítség azoknak, akik ilyen speciális öltözet beszerzésén gondolkodnak.
Elsőként álljon itt újra néhány gondolat köszönet nyilvánításként. Rendkívül hálásak vagyunk az Északerdő Zrt-nek, a Parkfenntartó Zrt-nek, a Terrasana Kft-nek, a Cirkont Hulladékgazdálkodási Zrt-nek, a BAZ megyei, Heves megyei és Nógrád megyei Vadászkamarának, továbbá több olyan vadásznak, akik magánemberként kiállnak a sebzett vad utánkeresésének ügye mellett. Ők még azt sem kérik, hogy a nevüket megemlítsük. Értük csak egyet kell tennünk: ha a vadászataik során a lövedék célt téveszt, mi megyünk és megkeressük a beteg, elveszett vadat. A lekötelezettjeik vagyunk.
Számtalan cég kínál speciálisan utánkeresésre gyártott nadrágokat, kabátokat, ám ezekről megbízható információt szerezni nem volt könnyű. Mivel kis hazánk nem jelent komoly piacot az efféle termékek gyártói, fogalmazói számára, nem is lehet kapni semmit. A hazai webáruházakban kínált ilyen jellegű ruházati termékekre sok szót nem érdemes vesztegetni. Ma már bárki kínálhat bármit – virtuálisan. Csakhogy a kínált termékről sem pontos leírás, sem pontos mérettáblázat nincsen. Raktáron pedig szinte semmit nem tartanak. Legtöbbször maga az eladó sem tudja, hogy mit is kínál pontosan. Rendelni – valami bizonytalan dolgot – lehet, talán egyszer meg is érkezik – vagy mégsem. Így aztán távolabbra kellett tekintenünk, és külhoni osztrák, német, olasz, francia és svájci vérebvezetőktől kértünk tanácsot, javaslatot. Nekik ezen a téren több tapasztalatuk van. Hosszas keresgélés után a kör két márkára szűkült. A Pfanner és a Gehetec ruhái tűntek alkalmasnak és még megfizethetőnek. Tévedés persze ne essék, ezek a ruhák sajnos nem olcsók. Sőt, a mi pénztárcánkhoz mérve borzasztó drágák, de joggal várható módon a magas árért kap cserébe valamit az ember. A konkurens márkákat nézve pedig mégiscsak kedvezőbb az áruk. Aztán számolni is érdemes: ha figyelembe vesszük azt, hogy egy év alatt hány erősebb vadásznadrágot koptat el az ember, ha rendszeresen bújja a sűrűt, akkor egy valóban tartós, több évre vásárolt speciális ruha, már lehet, hogy nem is olyan drága.
A németországi Gehetec cégnél partnerünkre találtunk (https://www.gehetec.de/). Készséggel és kimerítő módon válaszoltak kérdéseinkre. Többszöri levélváltás után aztán megegyeztünk, tőlük vásároltuk meg az első Gehetec / Torc néven forgalmazott nadrágot és kabátot, tesztelési céllal. Azzal váltunk el, hogy ha sikerül a ruhát tönkre tenni, akkor visszakapjuk az árát. Ez azért már valami. Igyekeztünk is mindent megtenni, hogy úgy legyen. Lássuk mire jutottunk.
Kezdjük a Torc nadrággal, ami a fontosabb darab, mivel elsősorban a lábunkat érik hatások (https://shop.gehetec.de/nachsuchenbekleidung/torc-nachsuchenhose.html). A felhasznált anyagok pontos leírását megtalálja mindenki a forgalmazó cég honlapján, most inkább a gyakorlati oldalról szeretnénk beszámolni. Kézbe véve a piros-fekete ruhadarabot az első benyomás az volt, hogy nehéz. Vastag, robusztus és tényleg nehéz, viszont igényes a kidolgozása. Igaz, mindjárt egy kis hibát is sikerült felfedezni: az egyik zsebe félig be volt varrva az első darabnak. Ez talán a tömeggyártás rovására írható, véletlen hiba lehetett, mert a később rendelt többi darabbal nem volt ilyen gond. A nadrág felületének nagy részét adó fekete Armortex anyag elsőre is erősnek tűnt. Kell is, hogy így legyen, mert ez hivatott a tüskék szúrásai ellen védeni. A térd rész zseb szerűen kialakított kevlár erősítést kapott, plusz betétet is csúsztathatunk alá. A piros részek rugalmasak, a nadrág viselését teszik kényelmesebbé. A vaddisznó harapása, vágása ellen védelmet nyújtó sávok kívülről is felfedezhetőek, de csak kifordítva látszik igazán, hogy a nadrág vágás/szúrás ellen kifejezett védelmet a combok első és belső részén, valamint térdtől lefelé nyújt, mivel ott vannak elhelyezve benne a betétek. Érdemes itt megjegyezni, hogy vannak olyan nadrágok, amik a teljes felületen védenek, de azok sajnos jóval drágábbak. Nyilvánvaló, hogy az ár mérséklése volt a célja gyártónak azzal, hogy csak a leginkább veszélyeztetett területekre varrt vastag védőréteget.
Felpróbálva kellemes csalódást okozott a nadrág. Egyáltalán nem tűnt nehéznek, a mozgást sem gátolta. A méretezése is pontos, bátran lehet a mérettáblázat alapján választani. A derék rész egyébként rugalmas, így ad egy kis mozgásteret, akkor sem fog szorítani, ha az ember hízik néhány kilót. Elől két tágas, cipzározható zsebe van a csípőnél, egy pedig a bal combon, amibe pont elfér egy elsősegély csomag. Van egy farzseb hátul és egy kicsi, tépőzáras zseb a jobb combon. Ez utóbbi talán a mobil telefonnak való, de épp megfelel a szélirány jelző púderes flakonnak is.
A Gehetectől vásárolt kabáton sokat tanakodtunk (https://shop.gehetec.de/nachsuchenbekleidung/torc-jagd-und-forstparka-gehetec.html). Az ára kedvezőnek mondható, de a tartósságát, anyagát tekintve voltak fenntartásaink. Egy vékony kabátról van szó, amit bizonyára gyakorló utánkereső emberek terveztek, mert minden úgy és ott van rajta, ahogyan kell. A kabát vízálló és lélegző anyagú a gyártó leírása szerint. Elől a cipzárja mindkét irányban nyitható, ami kényelmesebbé teszi a használatát. Négy nagy méretű, cipzárral és patenttel zárható zsebe van elől. Van a mellkas bal oldalán zseb a GPS-nek, van egy tágas cipzárral könnyen zárható-nyitható hátsó zsebe is. Ezen kívül van még egy belső zseb és egy további kisméretű zseb a karján is. Belül hálós anyaggal van bélelve, az próbálja segíteni a szellőzést, távol tartva a külső réteget. Az anyaga és a kidolgozása igényesnek látszott, de a méretezéssel voltak gondok. A weboldalon maga a forgalmazó is egy mérettel kisebbet javasol választani. Ám lehet, hogy még az is nagy lesz, mint ahogyan velünk is megtörtént. Elég bő a szabása, és kicsit hosszabb is a kelleténél.
utankeresok.hu
You must be logged in to post a comment Login