Keressen minket

Vadászat

Meghökkentő szenvedélyek – a légi csontfaragó

Közzétéve:

Feltöltő:

Mindenki lelkében ott lapul valahol mélyen a játszó gyermek és az alkotó ember. Legtöbben kinövik, elfelejtik ezt a készséget, és egész életüket úgy élik le, hogy nem is sejtik, mire voltak kódolva a génjeik. Milyen csodát tudtak volna alkotni, ha nem állnak rá egy pályára, amely egy életre magával ragadja őket.

A Légen lakó Sárközi Dénesben is mindig ott szunnyadt valami, hiszen mint mondja, édesapja nem kis bánatára már apró gyerek korában mindent megfaragott, ami a kezébe akadt. Fát, vasat, bármit, ami faragható volt. Konyhakéssel, fűrésszel, fejszével. Kilencévesen olyan hintalovat készített egy szál fejszével – meséli –, hogy hárman is ráülhettek.

Egy szerencsésnek nem mondható fordulat kellett ahhoz, hogy más irányt vegyen az élete. 1993-ban infarktust kapott, s akkor el kellett gondolkodnia a hogyan tovább kérdésén. Elmeséli, hogy betongyárban dolgozott, betongyűrűk készítésével foglalkozott, a vége felé csoportvezetőként. A cégtől a nyolcvanas években megjárta Líbiát is, ahol üzemet építettek. Eredeti szakmájával természetesen fel kellett hagynia, s ekkor kezdett úja farigcsálni, csak úgy, unalomból szöszmötölni. Akkor még nem gondolta, hogy milyen tökélyre fogja vinni a kézművességnek ebben az ágában, amelyben – felel az emberben a pirinyó tárgyakat látva kimondatlanul is azonnal megfogalmazódó kérdésre – nem a kézügyesség a legfontosabb, hanem az ember feje. Az irányítja a kezet. Így kap biztonságot a kéz, amely lehet, hogy nem túl finom.

Az elején persze nem gondolta, hogy valaha ebből fog megélni. A sors azonban nagy rendező: egy szerencsés véletlen folytán bejött a képbe egy, eredetileg pozsonyi születésű, ám ötven éve emigrált, 1956 óta Ausztriában élő műkereskedő, akivel 1995-ban találkozott egy bécsi kiállításon. Tulajdonképpen ő adta az ötletet, hogy próbálkozzon csontfaragással. A kapcsolatot 1999-ben sikerült felújítani, ekkor már a kereskedő jelentkezett nála. Sok éven keresztül neki dolgozott. Biza László vadászati kiállítások, vásárok állandó kiállítója volt, nagy pavilonokkal. Tulajdonképpen neki köszönheti, hogy elindította ezen a pályán.

A megrendelők túlnyomó része azóta is Salzburg környékéről kerül ki, az ottani vadászok, polgárok ugyanis rengeteget hajlandók áldozni a csontból faragott vadászati motívumokra. Kis túlzással olyan ez náluk, mint nálunk a matyó hímzés. Mutat egy fényképet, amelyen egy osztrák férfit szinte tetőtől talpig csontból faragott ruhadíszek borítanak.

Sárközi Dénes szíjtartókat, övcsatokat, gombokat, sétapálcafejeket, késnyeleket, vadászavató késeket, kalap- és gallérdíszeket farag, de bármit képes, amit rendelnek tőle. Leggyakoribb motívumai: őzbak, zerge, pici őzagancsok, küzdő szarvasbikák, betlehem, madarak, kőszáli kecskék. A legszebbek faragványok egész jeleneteket ábrázolnak, például hogyan ereszkedik le a kőszáli sas a zergére. De látunk a gyűjteményben miniatűr szalonkát vagy szarvasbogarat is.

A légi kézműves munkái több kiállításon voltak már, eljutottak Spanyolországtól Japánig, Ausztriától Németországig, s a keszthelyi Festetich-kastély melletti Vadászati Múzeumban állandó vitrinje van, amelyben az ő faragásai láthatók. 2001-ben a szlovákiai szentantali vadászkiállításra is benevezett, és legnagyobb meglepetésére azonnal első díjat nyert. Mint mondja, nem is volt igazán ellenfele. Csupán az ékszerészek jelentettek konkurenciát, de hát az más műfaj. Ráadásul az agancs értéke nagyobb az aranyénál is.

A családi ház alagsorában levő kis műhelyben megcsodáljuk Sárközi Dénes faragványait. Fényképeket is mutat. Egyik legérdekesebb alkotása egy elefántcsont biliárdgolyóból kifaragott négyarcú Buddha. Már magában az elefántcsont is értékes – mondja –, ezért hihetetlenül kellett vigyáznia, nehogy elrontsa. Mutatja, hogy nehéz dolga van például a kafferbivaly szarvába faragott motívumokkal, mert annak a szarujába könnyen beleragad a fúró. A gép a keményebb anyagot szereti.

Eleinte fogorvosi fúróval dolgozott, de azzal nem lehetett olyan pontos munkát végezni, ráadásul a fúrófej gyorsan kopott, ezért áttért a fogtechnikusok által használtra. A fúróhoz ékszerésznagyító, pici satu és néhány más apró szerszám társul. Elárul egy titkot: a miniatűr szobrocskák annak ellenére három dimenzióban vannak kifaragva, hogy a hátsó oldal zárt (mint a felvételeken is látható). Mások is tudják és alkalmazzák ezt a technikát, de nem olyan szinten, mint ő. Csodálatra méltó kézügyesség kell hozzá, amelyet nem helyettesíthet a technika. Hiába használ valaki mikroszkópot, ha gyengébb a kézügyessége vagy a fantáziája. Természetesen minden alkotása SD monogrammal van ellátva.

A műszaki haladás csodákra képes – mondja –, egyesek már lézerrel dolgoznak. Ez a módszer azonban nem más, mint mechanikus másolás: megfelelő számítógépprogrammal tucatszám lehet készíteni a miniatűr alkotásokat. Ezeket azonban az igazi gyűjtő nem sokra tartja. A laikust be lehet csapni, de aki ért hozzá, azonnal felismeri a svindlit. „Én is meg tudok csinálni száz egyforma tárgyat – mondja Sárközi Dénes –, de mind a száz egyedi darab lesz.”

2013 őszén Keszthelyen jeles kitüntetésben részesült. Az igazoló oklevél szerint „A Vadászati Kulturális Egyesület művészeti zsűrije Vizsla című alkotását a magyar vadászati kultúra méltó értékének tekinti, és azt 03-4/2013 sorszámon nyilvántartja.”

vasarnap.ujszo.com

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Vadászat

Vadászjegyváltás 2025/2025 évre

A digitális állampolgárság szerepe a vadászjegy érvényesítésében:

Published

on

Megszűnik az Ügyfélkapu

Az Országgyűlés a 2023. évi CIII törvény keretében elfogadta a digitális állampolgársági programot, amelynek elsődleges törekvése az állami szolgáltatások digitális térbe való költöztetése. A Vadászkamara online térben intézhető hatósági ügyeit is közvetlen befolyásolja a kormányzati rendszereket érintő változás.

Az ábra illusztráció. Forrás: Agro Jager News

Megszűnik az Ügyfélkapu, amely jelenleg az online vadászjegy érvényesítést és a vadászati engedély igényléséhez szükséges bejelentkezési felületet is biztosítja. A rendszert pont a vadászjegy érvényesítési dömping kezdetével, 2025. január 16-án vezetik ki, és ideiglenesen az Ügyfélkapu+ lesz használható helyette, de az is csak 2025. december 31-ig. Az Ügyfélkapu+ lényegében a kétlépcsős azonosítás bevezetése, ami a felületekre történő bejelentkezéshez egy megerősítést (QR-kód beolvasását vagy egy generált 6 jegyű kódot) kér az általunk választott háromféle hitelesítő alkalmazáson keresztül. Ennek beállítása csupán pár percet vesz igénybe, a felhasználó egy videóból is segítséget kaphat, amely elérhető ide kattintva.

A másik azonosítási lehetőség a Digitális Állampolgárság (DÁP) mobilalkalmazás, a jövőben kizárólag ezt az azonosítási módot tudjuk majd igénybe venni. Ez egy jóval összetettebb szolgáltatáscsomagot kínál, amelynek csupán egy eleme az e-azonosítás.

Az eSzemélyi igazolvánnyal rendelkezők kényelmesen, az applikáción keresztül is tudnak regisztrálni abban az esetben, ha az igazolványuk a személyigazolvány PIN kódjával aktiválásra került. Azok, akik 2021. június 23-a előtt kiállított okmánnyal rendelkeznek, a regisztrációt Kormányablakon keresztül tudják megtenni. Az ügyintézéshez külön ügymenetet biztosítanak: ha előzetesen letöltöttük az alkalmazást, az ügyintéző által kinyomtatott QR-kódot beolvasva tudjuk azonosítani magunkat a rendszerben, tehát maga az ügyintézés csak néhány percet vesz igénybe.

Az állami alkalmazás segítségével történő bejelentkezés során csupán QR-kód beolvasására van szükség, vagyis nem kell minden alkalommal megadnunk a felhasználónevünket és a jelszavunkat, majd pedig a külön applikációban generált hitelesítő kódot, mint az Ügyfélkapu+ esetében.

Jó tudni: egy mobileszköz csak egy profilt tud kezelni, és a DÁP mobilalkalmazást sem tudja az összes mobiltelefon használni (technikai feltételeknek megfelelő okos készülék kell hozzá). Érdemes tehát elsősorban a DÁP mobilapplikációt preferálni, hiszen hosszútávon az azonosítás ezen keresztül fog történni, és a bejelentkezés folyamata is egyszerűbb, mint az ideiglenes Ügyfélkapu+ esetében.

Az egyéb igénybe vehető szolgáltatásokról érdemes bővebben tájékozódni, azonban kiemelten fontos, hogy az új azonosítást a vadászoknak minél hamarabb célszerű megtenni annak érdekében, hogy a Vadászkamara által biztosított ügymenetek gördülékenységét – így elsősorban január 17-étől a vadászjegy érvényesítését – a kormányzati azonosítási szolgáltatások változása ne akassza meg.

Forrás: OMVK

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Vadászjegy érvényesítés 2025/26

Vadászjegyet érvényesítés a 2025/2026 vadászati évre:

Published

on

Kedves Vadásztársak! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2025/2026-os év vadászjegy kiadásának rendje az elmúlt évek tapasztalatai alapján módosul. Nem írunk ki időpontot a társaságoknak, hanem előre egyeztetett időpontban fogadjuk képviselőiket. Időpontot egyeztetni a kamara elérhetőségein: veszprem@omvk.hu, 88/422-298 lehet.

Fotó: Agro Jager News

Kérjük, hogy az aláírt, kitöltött biztosítási nyilatkozattal, adatlappal jöjjenek vadászjegyet érvényesíteni:

Sportvadász adategyeztetési lap
Hivatásos vadász adategyeztetési lap
Biztosítási nyilatkozat

A plasztik kártyát nem kell elhozni, de érdemes ellenőrizni, hogy megvan-e, pótlásra kamaránknál van lehetőség 12.500 Ft ellenében.

A vadászjegy ára nem változik: Vadászjegy: 25.000 Ft

Kamarai tagdíj:  4.000 Ft (a 70. életévet betöltött kamarai tagok mentesülnek)
Biztosítás 3.000 Ft
összesen: 32.000 Ft / 28.000 Ft

A Vadászjegy érvényesítése online is lehetséges, ennek menete: a https://ugyfelszolgalat.omvk.hu/ weboldal

A Belügyminisztérium igényeinek megfelelően Ügyfélkapu használata (ezt a fenti weblap automatikusan lehetővé teszi, csupán az ügyfélkapus felhasználónév és jelszó megadása szükséges. Fontos, hogy fizetés csak online – bankkártyával – történhet.

2025. január 16-ától megszűnik az ügyfélkapu, és ez az online vadászjegyérvényesítést is érinti! további segítség:

https://omvk.hu/hir/vadaszjegyvaltas-megszunik-az-ugyfelkapu

2025. január 01-tól 2025. február 28-ig egyénileg lehet a vadászjegyet érvényesíttetni a 2025/2026 vadászati évre.

Ügyfélfogadás ezen időszakban:

Hétfő-Csütörtök 8-15 óra,
Péntek 8-12 óra között

Kamarai honlapunkon naprakész információkat talál ügyfélfogadásunkról, rendezvényeinkről.

Üdvözlettel: A Veszprém Vármegyei Vadászkamara dolgozói

Forrás: Veszprém Vármegyei Vadászkamara

 

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Kilőtték a svájci farkast

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye:

Published

on

Az Encsi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat két férfival szemben. Az elkövetők 2023 áprilisában részt vettek a Svájcból hazánkba vándorolt, M237 -es jeladóval ellátott  farkas elpusztításában és tetemének eltüntetésében.

Fotó: Rendőrség

A vádirat szerint 2023. április 1-én, délután, a egyik férfi az akkor 10 éves fia felügyeletét a másik vádlottra bízta azért, hogy vadászni menjenek Hidasnémeti település környékére. A vadászat megkezdése előtt a férfi ideiglenes használatra átadta a gyermekének a vadászlőfegyverét. Tette mindezt annak ellenére, hogy tudomása volt arról, hogy a másik férfi – csakúgy, mint a gyermek – lőfegyvertartási engedéllyel nem rendelkezik.

A gyermek Hidasnémeti külterületén – miután a vádlott átengedte részére a lövés lehetőségét – lelőtte a 250.000 forint természetvédelmi értéket képviselő, fokozottan védett állatot, amit a kilövés helyszínén hagytak.

Miután az apa értesült a történtekről, részt vett az állat tetemének felkutatásában, majd az elpusztult farkasról a 1.337.600 forint értékű jeladót levágta, és azt a tetemmel együtt az általa használt gépkocsi csomagterébe helyezte. Röviddel ezután a férfi a jeladót a Hernád folyóba dobta, majd az elpusztult állatot  ismeretlen helyre szállította, amely azóta sem került elő.

A vádlott azzal, hogy a lőfegyverét használat céljából átadta részére, míg a másik férfi azzal, hogy a rábízott gyermek felügyeletére vonatkozó kötelességét súlyosan megszegte a kiskorú testi és erkölcsi fejlődését veszélyezette.

Az ügyészség a férfit természetkárosítás, lőfegyverrel visszaélés, kiskorú veszélyeztetése, valamint rongálás bűntettével, míg társát természetkárosítás és kiskorú veszélyeztetése bűntettével vádolja.

A gyermek életkorára tekintettel nem vonható felelősségre, az általa elkövetett cselekményért a vadászó vádlott közvetett tettesként felelhet.

Az ügyészség a jelenleg is bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló vádlottakkal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. Indítványt tett továbbá arra is, hogy a bíróság a vádlottakat határozott időre tiltsa el bármely olyan foglalkozástól, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülnének kapcsolatba, továbbá az apát vágleges hatállyal tiltsa el a vadászati foglalkozás gyakorlásától.

Forrás: Ügyészség

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom