Keressen minket

Vadászat

Véget ért a borsodi Erdész-vadász tábor

Közzétéve:

Feltöltő:

Vadászkutya-bemutató, vadászles makettépítés, íjászat, túrázás, ismerkedés a gombafajtákkal, rendhagyó erdei előadás – egyebek mellett ilyen programok várták a borsodi Erdész-vadász tábor résztvevőit.

borsodi_erdesz_vadasz_tabor2

A tábort második alkalommal szervezte meg az ÉSZAKERDŐ Zrt. és az Országos Magyar Vadászkamara Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Szervezete. A gyerekek elsőként Varbó-Fónagyságon, az erdőgazdaság Bagoly-Vár Erdészeti Erdei Iskolájában töltöttek két napot. Innen Miskolc-Lillafüredre, a Csanyik-völgybe, a Csanyiki Erdészeti Erdei Iskolába vezetett az útjuk.

A zárónapon több mint hatvan gyerek ismerkedett a természettel, az erdészek és vadászok munkájával. Főként borsodi iskolások „táboroztak”, de akadt olyan fiatal is, aki a fővárosból érkezett.

Szerdán meglátogatta a gyerekeket Ugron Ákos, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős helyettes államtitkára, dr. Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke, Kriston Nándor, az Országos Magyar Vadászkamara Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Szervezetének elnöke és Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatója.

Ugron Ákos helyettes államtitkár azt mondta: nagyon fontosnak tartja a gyerekek környezeti nevelését. Szerinte erre a legjobb lehetőség az erdei iskolákban nyílik, és hasznos, hogy az itteni programok között a vadgazdálkodás is megjelenik. Úgy fogalmazott: a minisztériumhoz tartozó nagy állami szervezetcsoportok, az erdőgazdaságok és a nemzeti park igazgatóságok jó minőségű erdei iskolákat tartanak fenn.

Már a minisztérium átalakítása előtt kezdeményezés született az erdei iskolákkal szemben támasztott elvárási rendszer, a minősítés egységesítésére. Ha ez megtörténik, akkor a „civil” erdei iskolák is tudnak majd alkalmazkodni az elvárásokhoz. Azt szeretnék elérni, hogy az erdei iskola egy bizonyos nívót jelentsen. Így, akik ilyen intézménybe mennek, tudják majd, milyen ismeretet kapnak és azt is, hogy jó helyen járnak – jelentette ki Ugron Ákos.

eszakerdo.hu

Vadászat

Vadászati Kultúra Ünnepe a keszthelyi Vadászati Múzeumban

2024. október 5.-én tartotta a Vadászati Kulturális Egyesület az idei ünnepségét

Published

on

2024. október 5.-én tartotta a Vadászati Kulturális Egyesület az idei ünnepségét a Hagyományos vadászati módok házában. A Vadászkamara Kürtegyüttes köszöntője után Oláh Csaba elnök méltatta a Vadászati Kultúra Ünnepét, majd átadta a vadászati kultúráért végzett kiemelkedő tevékenységért járó elismeréseket, az irodalmi, a művészeti és életmű díjakat.

Fotó: Polster Gabriella – Vadászati Kulturális Egyesület

Egyesület minden évben azon tagjainak, akik a vadászati kultúra és hagyományápolás terén maradandót alkottak, vagy munkájukkal segítették az Egyesület működését, Hubertus-kereszt kitüntetést adományoz.

Fotó: Polster Gabriella – Vadászati Kulturális Egyesület

A kitüntetések átadását követően Elnök úr beszámolt az idei Képzőművészeti pályázat eredményéről. 23 alkotó 38 alkotása került kiállításra. 21 alkotás megkapta a Vadászati Kulturális Érték címet, és átadásra került a Balogh Péter Művészeti Nagydíj is.

Ha karácsonyi ajándékot keresel, akkor itt az Agro Jager Shopja! Kattints a képre!

Lóki György solymász bemutatóval, az Országos Agarász Egyesület képviselői pedig az agarak bemutatásával színesítették a rendezvényt. Az ünnepség keretén belül prof. Dr. Faragó Sándor előadást tartott „Egy vadászó magyar herceg – Festetics Tasziló” címmel.

Hidvégi Béla természetesen idén is szakmai tárlatvezetésre invitálta a vendégeket. Színvonalas és látványos kiállítás várja a látogatókat a múzeum Kittenberger és Széchenyi termében.

Forrás: Vadászati Kulturális Egyesület

Fotó: Polster Gabriella

Tovább olvasom

Vadászat

Visszanéző (2020): Életbikám története

Szili Gábor élménybeszámolója:

Published

on

Szili Gábor 2020-ban ejtette el élete gímbikáját. Élményeiről beszámolt lapunknak:

 Szerencsés vadászembernek mondhatom magam, mert Zala megyében születtem, ami messze földön híres az erdőiben élő csodálatos vadról, a gímszarvasról. Vadásztársaságom, a Pacsai Vt. is jó adottságokkal bír és rendkívül komoly agancsárok látogatják tarvad állományunkat bőgés idején.

Fotó: Szili Gábor – AJN

Mostani történetünk még jóval bőgés előtt, nyár derekán kezdődött, mikor is vaddisznó vadászat közben, még a nap magasan az égen volt, amikor egy domb mögé becserkelve, 16 darabból álló bikarudlira lettem figyelmes. Messzelátómmal tüzetesebben szemügyre véve őket, a jobb oldalon akadt meg a szemem egy bikán. Jól látom, kérdeztem magamtól, no, meg a vadászaton velem lévő Ervin barátomtól.  Jól! – konstatáltuk közösen. Ennek a bikának bizony 3 szára van az említett oldalon. Ekkor természetesen már eljátszottam a gondolattal, ha ez a bika, bőgésig itt marad és a területünkre áll be bőgni, bizony szeretném terítékre hozni. Vadőrünktől és tagtársaktól is kaptam pozitív visszajelzéseket, hogy bizony látták a bikát.

Fotó: Szili Gábor – AJN

Bizakodásra adott okot, de augusztus 10.-e után, ahogy zártuk a területet, sajnos egyikünknek sem volt szerencséje látni. Kerestük mi reggel, este, de az áhított vad nem mutatta magát. Teltek-múltak a napok, mikor egyik reggel, Vass Károly hivatásos vadászunk a megszokottól izgatottabb hangon hívott és csak ennyit mondott: Megvan a nagy osztott! Láttam is, hova tért be pihenni a beálló helyére!!! Fejében már készen is volt a másnap reggeli vadászat terve. Szeptember 10.-én hajnalban értem Karcsihoz, aki éppen akkor lépett ki a háza kapuján.

Ha karácsonyi ajándékot keresel, akkor itt az Agro Jager Shopja! Kattints a képre!

Lőbot fent, minden a helyén, indulhatunk vadászni. Rendkívül jó és erőteljes bőgés volt az egész területen azon a reggelen, Nagyhorváti határában tettük le az autót, majd kezdtük meg a cserkelést. Jó erős szürkületben értünk a napraforgó tábla széléhez, ahol egy nagy fa árnyékába húzódva vártuk a sutavadak érkezését, bízva benne, hogy a bika kíséri majd őket. Mint említettem, nagyon jó bőgés volt, Társam, már az autót elhagyva biztatott: kint a bika, az ő hangját halljuk. Keresőtávcsöveinkkel a napraforgón túl lévő repce árvakelést fürkésztük, melyen a tarvadakat követve, vártuk a bika érkezését. A tehenek, borjak szépen húzódtak ki elénk, de a bika az még mindig takarásban bőgött. Számítva érkezésére, a puskámat a lőbotra tettem, majd vártam. Jön a bika! – szólt Karcsi! Én már a céltávcsövet a szememhez emelve láttam meg, de azonnal tudtuk mindketten, az áhított nagyvad az.

Fotó: Szili Gábor – AJN

Párat még lépett, egyet bőgött, majd Karcsi válaszára megállt s ekkor tettem rá a vállapját ért lövést. Rendkívül jól jelezte a találatot, párat lépett, s örökre megpihent előttünk. Az elejtést követően, a pillanatnyi öröm után percekig csak álltunk és a megélt vadászatról beszélgettünk. Titkon tudtuk, amit most már biztosan, ilyen vadászélményben valószínű soha többet nem lesz részünk!!!

Tisztelet a vadnak, Üdv a kísérőnek! Köszönöm, Barátom!!!

Kívánom minden vadásztársamnak, hogy legyen hasonló vadászélményben részük!

Vadászüdvözlettel: Szili Gábor

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Tovább olvasom

Vadászat

KITEKINTŐ: Szerbia – A szerb vadászat jövője

Published

on

Október 5-én, szombaton, a 55. LORIST vadászati és horgászati vásáron sikeresen megrendezték a “A Vadász Ifjúság: A Szerb Vadászat Jövője” című előadást. A “Szarvas tér” főszínpadán Dejan Džakula, a Szerbiai Vadászszövetség Vadász Ifjúsági Bizottságának tagja és a Szent Hubertusz Klub elnöke tartott előadást a nagyszámú közönség előtt.

Dejan Džakula előadása az 55. LORIST-on. Fotó: Lov i jos ponest / Agro Jager

A szerbiai fiatal vadászok jelenlegi helyzetéről és jövőbeli terveiről tapasztalatait Dejan Džakula osztotta meg. Külön hangsúlyt fektetett az oktatás és az új generációk bevonásának fontosságára, továbbá a vadászati hagyományok megőrzésében, valamint a természeti erőforrások megóvásában kitűzött feladataikról. A résztvevők megismerhették a vadász ifjúság eddigi tevékenységeit, a fiatal vadászok sikereit, valamint a szerb vadásztársaságok fejlesztésére vonatkozó jövőbeli terveket.

Dejan Džakula előadása az 55. LORIST-on. Fotó: Lov i jos ponest / Agro Jager

Az esemény számos vadászati szakértőt és fiatal vadászok tagjait vonzotta Szerbia különböző részeiből. A közönség nagy érdeklődéssel követte az előadást, különösen a fiatalok bevonásának fontosságát hangsúlyozva a természeti kincsek megőrzésében és a vadászati hagyományok folytatásában.

Dejan Džakula előadása az 55. LORIST-on. Fotó: Lov i jos ponest / Agro Jager

Az előadás lehetőséget nyújtott arra, hogy a nagyközönség megismerkedjen a szerb vadászat jövőjével kapcsolatos kihívásokkal és tervekkel, valamint arra, hogy kérdéseket tegyenek fel és megvitassák a legfontosabb témákat. Az összes résztvevő kiemelte az esemény jelentőségét a vadászat és a természet népszerűsítése szempontjából, és a fiatal vadászok támogatást kaptak további fejlődésükhöz.

Dejan Džakula előadása az 55. LORIST-on. Fotó: Lov i jos ponest / Agro Jager

“A Vadász Ifjúság: A Szerb Vadászat Jövője” című előadás az idei LORIST egyik fontos eseménye volt, amely ismét összegyűjtötte a természet és vadászat szerelmeseit, megerősítve a hagyományok megőrzésének és a környezetvédelem felelős megközelítésének fontosságát.

Dejan Džakula előadása az 55. LORIST-on. Fotó: Lov i jos ponest / Agro Jager

Forrás: Lov i jos ponesto

Lov i još ponešto

Tovább olvasom