Keressen minket

Vadászat

Vadász–Rendőr együttműködés

Közzétéve:

Feltöltő:

Együttműködünk. Nemcsak papíron, nemcsak hangzatos frázisok betűi szerint, nemcsak a megállapodás aláírásának ünnepi pillanataiban, nemcsak az ilyenkor elhangzó lélekemelő beszédek gondolataiban és nemcsak a feldíszített asztaloknál, ünneplő ruhában és ragyogó arcok tömegében…

borsodi_vadasz_honlap

Hanem a hétköznapokban, a felkelő nap fényében, a tűző napon, az éjszaka sötétjében, a ködben és párában, szárazságban és esőben, sárban és sűrűben, fagyban és hóban. A mindennapokban. Amikor tényleg szükségünk van a másikra, amikor éjszaka érkezik a segítséget kérő telefonhívás, amikor családi vagy baráti eseményről hívnak el bennünket. Ilyenkor felállunk és indulunk.

– Majd jövök! – hallják szeretteink és ők is tudják, hogy mennünk kell. Mert valahol várnak ránk, valakinek segítenünk kell. Orvvadászt fogni. Közlekedési baleset helyszínét felkutatni. Erdőben eltűnt személyt keresni. Ha kell a saját gépjárműveinkkel, terepjáróinkkal, technikai eszközeinkkel segítünk, de mindig jövünk, ha kellünk…

Hát ez az EGYÜTTMŰKÖDÉS. Amikor a papírra fektetett vállalásaink, ígéreteink valóra válnak. Hiszen akkor, több éve ezt vállaltuk. Ezt ígértük.

A szürke hétköznapok közös munkája érleli megállapodásunk gyümölcsét, melyet több éve, ősszel szoktunk szüretelni, ez a Vadász-rendőr találkozó, a VaReTal. Mindenki vehet belőle, hisz mindenkit szívesen várunk, immáron hatodik éve, hagyományosan, szarvasnász derekán.

Ilyenkor rendőrök és vadászok találkoznak, családtagokkal és barátokkal kiegészülve, hogy két napon keresztül csak rólunk, rendőrökről és vadászokról szóljon minden.

Az első napon előadásokra megyünk. Meghallgatjuk egymást a kékek a zöldeket és fordítva. Beszélnek neves előadók, szakmájuk minden csínját-binját ismerő, elhivatott szakemberek, akik adni szeretnének a többieknek, elhivatottan és önzetlenül. Adni. Élményt és információt, érdekességeket és különlegességet. Viszonzatlanul, csak a jó szóért, a csillogó tekintetekért és örülve, az előadásokat követő tapsnak.

Az idei konferencia nyitó előadását dr. Németh Zsolt r. ezredes, kriminológus, „A rendőrség és a bűnözés” címmel tartotta meg, az Ózdi Rendőrkapitányság nagy tanácstermében, szavaival rendőröket és vadászokat is a hallgatóság soraiba vonzva.

Bartha Csaba, természetvédelmi őr, a Bükki Nemzeti Park színeiben a „Nagyragadozók előfordulása az Ózdi Rendőrkapitányság illetékességi területén” című előadásában a farkas, a hiúz és a barnamedve, környékünkön történt előfordulásairól rendelkezésére álló tapasztalatait ismertette, fotódokumentációkkal és egy jogszerűtlenül elejtett, kitömött farkas bemutatásával alátámasztva.

Harmadik előadóként dr. Elek Balázs, a Debreceni Ítélőtábla tanácselnök bírája, a Debreceni Egyetem egyetemi docense, számos vadászati és jogi szakkönyv szerzője avatta be a hallgatókat az orvvadászat bírói gyakorlatába, az új Büntető Törvénykönyv alapján, több, már elbírált jogeset történeti tényállását és a bírói ítélkezési gyakorlatot is ismertetve, ezzel rávilágítva az „ingoványos talaj” veszélyeire. Előadását követően a VI. VARETAL előtt nem sokkal megjelent legújabb könyvét dedikálta. (A rendezvényen az összes könyv elfogyott.)

A záró előadást az Aggteleki Nemzeti Park Természetvédelmi Őrszolgálatának vezetője, Rózsa Sándor tartotta, bemutatva a természetvédelmi őrszolgálat működését, a tőle már megszokott, sziporkázó stílusban.

A konferencia előtt, annak szüneteiben és végén a majd’ százfős közönség Blaumann Ödön természetfotós- és videós által a VI. VARETAL számára felajánlott vadászvideóit láthatta, egy kis erdei hangulatot hozva az ÓMI, Olvasójának (Pappné Szalka Magdolna intézményvezető által biztosított és Hornyák Attila által vezérelt eszközökkel felszerelt) patinás tánctermébe.

Így érkezett el a rendezvény második napja, az ózdi strandfürdő területére (Kálmán Imre és Kálmán Balázs által biztosított, immár hagyományosnak mondható helyszínünkre), melyen az ünnepélyes megnyitót megelőzően a Szent Hubertus tiszteletére, Baranyák Béla címzetes esperes által bemutatott szentmise fenyőgallyal díszített oltárán mondhattunk köszönetet az elmúlt évért, egyben fohászkodhattunk jövőnkért is.

Dr. Varga László r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, az Ózdi Rendőrkapitányság vezetője nyitotta meg a VI. VARETAL második napját, ezzel utat engedve a szórakozásnak, a mindenkire igencsak ráférő kikapcsolódásnak.

Kriston Nándor, a B.-A.-Z. Megyei Vadászkamara elnöke köszöntötte a vadászok nevében a rendezvény vendégeit, megnyitójában hangsúlyozva az együttműködés, a közös gondolkodás fontosságát.

Vadászat

2 millió forintból építenek új vadhűtőt Sarkadkeresztúron

A Magyar Falu Program Falusi Civil Alap pályázatának köszönhetően két sarkadkeresztúri egyesület is támogatásban részesült. A Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság 2 millió forintos forrást nyert, amiből egy korszerű vadhűtőt szereznek be – adta hírül Bakucz Péter, Sarkadkeresztúr polgármestere a Facebookon.

Published

on

Kattints a képre és csatlakozz a WILD Hungary csoporthoz!

A Magyar Falu Program Falusi Civil Alap pályázatának köszönhetően két sarkadkeresztúri egyesület is támogatásban részesült. A Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság 2 millió forintos forrást nyert, amiből egy korszerű vadhűtőt szereznek be – adta hírül Bakucz Péter, Sarkadkeresztúr polgármestere a Facebookon.

A Sarkadkeresztúri Vadásztársaság a vadhűtőjét újítja fel az elnyert összegből. Forrás: Bakucz Péter

Ez az új eszköz elengedhetetlen a magas színvonalú vadgazdálkodáshoz, és teljes mértékben megfelel a lőtt vad kezelésére, tárolására vonatkozó szigorú előírásoknak.
Ezzel a támogatással váltják le a több mint 40 éves, elavult hűtőberendezést. A hűtőhöz szükséges infrastruktúra kialakítását pedig a 28 tagot számláló közösség társadalmi munkában, összefogással végzi el.

Bakucz Péter
polgármester és a vadásztársaság elnöke

Sarkadkeresztúr

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Magyar Erdőgazdálkodásban Dolgozók Vadász Többtusa Lőbajnoksága

Többtusa lőbajnokságot szerveztek a Káld-Hidegkúti lőterén

Published

on

Kattints a képre és csatlakozz a WILD Hungary csoporthoz!

63 versenyzővel rajtolt el az idei Magyar Erdőgazdálkodásban Dolgozók Vadász Többtusa Lőbajnoksága, melynek a Szombathelyi Erdészeti Zrt. adott otthont a Káld-Hidegkúti lőterein.

Fotó: Szombathelyi Erdészeti Zrt.

A négyfős csapatok tagjai és az egyéniben indulók korongvadászat, toronykorong, vadásztrap versenyszámokban, valamint futóvad és álló róka lőlapra leadott kisgolyós lövészetben adtak számot tudásukról, felkészültségükről. Az állami erdészeti társaságok közül

a Vérteserdő Zrt. kettő, míg a NEFAG Zrt., a Pilisi Parkerdő – Parkerdő az emberért, a Mecsekerdő Zrt., a Bakonyerdő Zrt., a ZALAERDŐ Zrt., a KASZÓ Zrt., a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt., a Gemenc, a SEFAG – somogyi erdők, és a házigazda Szombathelyi Erdészeti Zrt.-k, valamint az Agrárminisztérium és a Soproni Egyetem is egy-egy csapatot indítottak a versenyen.

A dobogós csapatok:

🥇1. Mecsekerdő Zrt. 1627 pont (Bocz Balázs, Józsa István, Leipold Arnold, Pongrácz Viktor)

🥈2. Vérteserdő Zrt. 1615 pont (Erdélyi Tamás, Györök Lajos, Gróf András, Kiss Szilárd)

🥉3. NEFAG Zrt. 1610 pont (Csernus Zsolt, Dobos József, Domján Péter, Pap Norbert)

Fotó: Szombathelyi Erdészeti Zrt.

A legeredményesebb egyéni versenyzők:

🥇1. Bocz Balázs (Mecsekerdő Zrt.) 459 pont

🥈2. Pap Norbert (NEFAG Zrt.) 454 pont

🥉3. Györök Lajos (Vérteserdő Zrt.) 435 pont

Fotó: Szombathelyi Erdészeti Zrt.

A versenyeredményekről elektronikusan küldünk tájékoztatást.

Gratulálunk a győzteseknek és természetesen minden résztvevőnek!

Forrás: Szombathelyi Erdészeti Zrt.

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Szegedi erdésztechnikusok újabb tanulmányútja a SEFAG Zrt.-nél – GALÉRIA

Published

on

Tanulj Szegeden erdészeti és földmérési ismereteket. Felnőttkézésben (25 év felett) akár két év alatt megszerezheted a képesítést. Részletekért kattints a képre!

Az Alföldi ASZC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum minden évben arra törekszik, hogy hallgatóinak ne csak könyvből legyen ismerős az erdő, hanem testközelből, tő mellett is megtapasztalhassák az erdész hivatás igazi arcát. Ez idén sem volt másként.

A SEFAG Zrt. Zselici Erdészete fogadta a szegedieket. Forrás: SEFAG

A két éves levelező képzésben részt vevő, 1/13. E levelezős erdésztechnikus hallgatók idén nyáron többek között a SEFAG Zrt. vendégszeretetét élvezhették, ahol három napon át mélyedhettek el az erdőgazdálkodás gyakorlati világában.

A faanyag mozgatása, a rakodók kialakítása fontos lépcső a fakitermelések során. Forrás: SEFAG

A szerdai nap a Zselici Erdészetnél telt, ahol ifj. Pintér Ottó igazgató kalauzolta a csapatot az erdők klímaváltozással összefüggő kihívásai és a lehetséges válaszok között. A szakmai tudás mellé Balogh Erik és Freller Mónika ágazatvevetők jóvoltából a fakitermelés, valamint az erdőfelújítások fortélyaiba is betekintést nyerhettek. A nap végén pedig a Zselici Csillagpark látta öket vendégül, ahol dr. Mosoni László segítségével a Nap és az Univerzum titkai is feltárultak.

Kattints a képre és csatlakozz a WILD Hungary csoporthoz!

Csütörtökön a Csurgói Faipari Gyárban folytatódott a program, ahol a szárítástól az impregnáláson át egészen a ceruzalapkák gyártásáig kísérhették végig a fa útját Méhes Vid és Fadgyas János részletes bemutatóján keresztül.


Pénteken a Szántódi Erdészet fogadta a hallgatókat, ahol Iberpaker Gábor igazgató vezetésével betekintést nyerhettek a csergazdálkodás, az újulatápolás és a vadgazdálkodás szakmai hátterébe is. A terepi program méltó zárásaként ifj. Jakus László egy igazi vadászati gyorstalpalót tartott a gímbikák korának és trófeáinak meghatározásáról – olyan tudásról, amit se könyv, se prezentáció nem adhat át igazán.

Az erdsézszakma csúcsa, amikor az erdőgazdálkodással párhuzamosan a vadgazdálkodás és a természetvédelem sem szenved csorbát. Forrás: SEFAG

Élmény és tudás – ezekkel tértek haza a hallgatók, akik remélhetőleg épp ilyen lelkesedéssel viszik majd tovább az erdő szeretetének és gondozásának üzenetét.
Köszönet illeti a SEFAG Zrt. munkatársait a szívélyes fogadtatásért és a tartalmas napokért!

Forrás: SEFAG Zrt.

Tanulj Szegeden erdészeti és földmérési ismereteket. Felnőttkézésben (25 év felett) akár két év alatt megszerezheted a képesítést. Részletekért kattints a képre!

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom