Vadászat
Eredményes ragadozógyérítés Somogyban
A 2018. évben az OMVK Somogy megyei Területi Szervezete által meghirdetett Ragadozógyérítési program terítékére június 25-én került sor Kaposváron. Kilenc órától folyamatosan érkeztek a Vadászszövetség Zaranyi vadászterületére a hivatásos és sportvadászok, hogy az elmúlt egy hét alatt elejtett és elfogott szőrmés és szárnyas ragadozókat közös terítékre tegyék.

Az idei évben hét vadászatra jogosult és tizenegy egyéni (sport- és hivatásos) vadász jelezte részvételi szándékát a programban. A részben megváltozott feltételek értelmében az elejtett példányokról – a terítékrehozatalt követően – fotódokumentációt kellett elektronikus formában a megyei kamarának eljuttatni, aki ez alapján elvégezte az összesítéseket. A megváltozott feltételekhez tartozott az is, hogy a júniusi időpont ellenére – az érdekképviseletek kérésére – a hatóság az éves, jóváhagyott tervhatározatokban megadta az idényen kívüli lelövési engedélyt szarka, szajkó, dolmányos varjú és borz viszonylatában. A díjak az idei évben csupán jelképesek voltak (kupa, oklevél, vándorserleg).
A kürtszót követően dr. Varga Gyula hivatásos vadász alelnök a megyei vadászkamara nevében köszöntötte a résztvevőket, majd értékelte a terítéket. Szakmai bevezetőjében kiemelte a mélyen alulreprezentált ragadozógyérítés fontosságát, reményét fejezve ki, hogy az Országos Vadgazdálkodási Alapból elnyerhető pályázati források a jövőben előremozdítják ezt a kérdéskört.
Kemenszky Péter titkár, fővadász gratulált a terítékhez és megköszönte a résztvevők aktivitását. Külön kiemelte azok munkáját, akik a fegyveres elejtések mellett jogszerű csapdázással is dolgoznak a szolgálati területeiken.
A 2018-as ragadozógyérítési program eredményei
Összesen 116 elejtett szőrmés ragadozó és szárnyas kártevő került terítékre az alábbi bontásban:
• Aranysakál 21 db
• Róka 41 db
• Borz 20 db
• Nyest 4 db
• Dolmányos varjú 18 db
• Szajkó 12 db
Összesen: 116 db
Egyéni helyezések:
I. helyezett: Péter Csaba (Kerner Drávamenti Vt.)
II. helyezett: Andrási Zsolt (Westerheide Kft.)
III. helyezett: Sipter Csanád (DDNP)

Vadászatra jogosult helyezések:
I. helyezett: Kerner Drávamenti Vt.
II. helyezett: DDNP
III. helyezett: Westerheide Kft.
Az egyéni helyezéseket az elejtett vad darabszáma jelentette, míg a jogosultak helyezéseit az elejtett ragadozó/100 ha mennyisége.
A látványos teríték üzenete most sem a kampány elejtések propagálása volt, hanem a téma fontosságára való figyelemfelhívás, a ragadozógyérítés egész éves vadgazdálkodási feladatként való kezelése.
Dr. Varga Gyula zárszavában még egyszer megköszönte az aktív részvételt, és mindenkit buzdított a program jövőbeli folytatására. A záró kürtszignált követően a terítékről és a résztvevőkről csoportos fotó készült.
Dr. Varga Gyula és Kemenszky Péter
omvk-somogy.hu
Vadászat
29. alkalommal találkoztak a vadászok Balatonfűzfőn
2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak
2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak, amely immár közel három évtizede jelenti a vármegye vadászainak egyik legfontosabb lövészeti találkozóját. A korongvadász versenyre ezúttal 49 induló nevezett, akik egyéniben és csapatban is összemérhették felkészültségüket.

Fotó: Szegedi László – OMVK
A rendezvény ünnepélyes megnyitóján a Bakony Vadászkürt Egyesület tagjai a hagyományokhoz híven „Gyülekező” kürtszignállal köszöntötték a résztvevőket. Ezt követően Pap Gyula, a Veszprém Vármegyei Vadászkamara elnöke üdvözölte a megjelenteket. Köszöntőjében felidézte, hogy a mostani már a huszonkilencedik alkalommal megrendezett nagydíj, és örömmel állapította meg, hogy olyan vadásztársak is jelen voltak, akik az első versenyen is rajthoz álltak. Beszédében kitért arra is, hogy az elmúlt évtizedek alatt természetes generációváltás zajlott le nemcsak a versenyzők, hanem a lőtér munkatársai között is. Elismerően szólt a létesítményben megvalósult fejlesztésekről, majd eredményes és sportszerű versenyzést kívánt valamennyi résztvevőnek.
A megnyitót követően a szervezők ismertették a technikai tudnivalókat, kiosztották a rajtszámokat, valamint külön hangsúlyt fektettek a biztonsági előírások betartására. A versenyzők ezt követően foglalták el helyüket a pályákon, ahol kezdetét vette a megmérettetés.

Fotó: Szegedi László – OMVK
A verseny során számos kiváló sorozat született. A jól sikerült találatokat gyakran taps és biztatás kísérte, de a koronglövészet természetéhez híven akadtak bosszantó hibák és kihagyott lehetőségek is. A sportszerű légkör azonban végig megmaradt, a résztvevők pedig ismét bizonyították, hogy a koronglövészet nem csupán verseny, hanem közösségi élmény is.
Eredmények
Férfi egyéni
- Siffer Géza – 47 találat
- Hüll László – 45 találat
- Kokojev Vitalij – 44+1 találat (szétlövés után)
Női egyéni
- Hettyei Emőke – 45 találat
- Hettyei Anita – 39 találat
- Hettyei Bianka – 29 találat
Csapatverseny
- Bakonyerdő Zrt. „A” csapata – 121 találat
- Tési Fennsík Vadásztársaság – 119 találat
- Noszlopi Vadásztársaság – 118 találat
Különdíj
Csobánc Vadásztársaság – 124 találat
Az eredményhirdetésen a legeredményesebb egyéni és csapatversenyzők vehették át díjaikat csatári Lászlótól, a lőtér tulajdonosától és Pap Gyula vadászkamarai elnöktől, majd kötetlen beszélgetés mellett zárult a nap. A résztvevők ellátásáról a hagyományoknak megfelelően a tavalyi év győztes csapata gondoskodott, míg az italokat a Veszprém Vármegyei Vadászkamara biztosította.

Fotó: Szegedi László – OMVK
A jó hangulatú rendezvény végén már a jövő évi jubileumi találkozó került szóba: a XXX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjon a vendéglátás feladata a különdíjas eredményt elérő Csobánc Vadásztársaságra vár majd.
A huszonkilencedik nagydíj ismét bebizonyította, hogy a lövészeti felkészültség fejlesztése, a biztonságos fegyverkezelés és a vadászközösség összetartozásának erősítése kéz a kézben jár. A résztvevők egyhangú véleménye szerint kiváló hangulatú, emlékezetes napot tölthettek együtt Balatonfűzfőn, amely méltó előfutára volt a jövő évi jubileumi, harmincadik versenynek.
Fotó: Szegedi László
Forrás: -PS- OMVK
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Hivatásos vadászok regionális válogató versenye
A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először,
A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először, regionális jelleggel. A verseny célja a három legjobb jáger kiválasztása egy nívós válogató keretében, ahol a megyék legjobbjai képviselik majd a Területi Szervezetüket júliusban, az országos megmérettetésen.

Fotó: OMVK
20 versenyző indult összesen a versenyszámokban, úgy, mint korong- és golyóslövészet, trófeabírálat, sebzési jelek vizsgálata, teszt és növényfelismerés.
A somogyi kamarai delegáció hat versenyzőből és a korábbi helyi versenyek bíráiból állt.
Versenyzőink közül Rózsa Martin, Boda Csaba és Beda János lettek az I-III. helyezettek, míg Rózsa Martin az összesített versenyben előkelő ezüstérmes helyet vívott ki, így ő képviseli Somogyot a főversenyen. Igazán jó hangulatú és színvonalas versenyt raktak össze a helyiek, külön köszönet Kenesei István titkár kollégának!
Jövőre Somogyon a sor a rendezést illetően, és bár magasra került a léc, szeretettel várjuk a vasi és zalai hivatásos vadászokat egy hasonlóan jól szervezett versenyen!
Forrás: Dr. Kemenszky Péter – OMVK
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Az eddigieknél is intenzívebb vaddisznóállomány-csökkentés indul az ASP megfékezésére
Az országos főállatorvos rendkívüli vaddisznóállomány-csökkentési intézkedéseket rendelt el a járvány további terjedésének megakadályozása és a hazai sertéságazat védelme érdekében.
Az afrikai sertéspestis (ASP) házisertés-állományban történt megjelenése miatt az országos főállatorvos rendkívüli vaddisznóállomány-csökkentési intézkedéseket rendelt el a járvány további terjedésének megakadályozása és a hazai sertéságazat védelme érdekében.

Fotó: NÉBIH
A beavatkozások Pest, Komárom-Esztergom és Fejér vármegyékben az M1–M3 autópályák menti 10 kilométeres sávban, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Vállaj térségében elrendelt megfigyelési körzet területén, az érintett vadgazdálkodási egységekben valósulnak meg. Az intézkedések a vaddisznóállomány csökkentésére, területenként meghatározott állománysűrűségi célértékek elérésére és fenntartására, valamint a teljesítés fokozott ellenőrzésére irányulnak.
Az afrikai sertéspestis továbbra is Magyarország egyik kiemelt állategészségügyi kockázata. A vírus évek óta jelen van a hazai vaddisznóállományban, amely a fertőzés természetes fenntartójaként játszik szerepet. A júniusi házisertés-kitörés arra is rámutat, hogy a korábban elrendelt járványvédelmi intézkedésekkel – kiemelten a diagnosztikai célú kilövéseket és az állománycsökkentési intézkedéseket – nem minden térségben sikerült egyforma hatékonysággal elérni a kitűzött járványügyi célokat, ami több tényezőre, köztük a végrehajtás eltérő mértékére és a területi sajátosságok összetett hatására vezethető vissza.
Az országos főállatorvos dr. Nemes Imre döntése alapján Pest, Komárom-Esztergom és Fejér vármegyék területén, az M1 és M3 autópályák nyomvonalától számított 10 kilométeres sávban célzott, rövid határidejű rendkívüli állománycsökkentési műveletnek kell indulnia. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Vállaj térségében kialakult házisertés-kitöréshez kapcsolódóan a megfigyelési körzetekben elrendelésre került az állomány teljes felszámolása, a fent leírt többi területen pedig meghatározott állománysűrűségi célérték elérése és fenntartása. A teljesítést szigorú hatósági ellenőrzés kíséri, nem teljesítés esetén komoly szankciókra, bírságra számíthatnak a vadászatra jogosultak.
Minden elejtett állatból kötelező mintavétel történik, a hullákat pedig előírás szerint ártalmatlanítják, miközben a résztvevők ruházatának és az eszközök fertőtlenítése is kötelező.
Az ASP betegséggel kapcsolatban minden fontos információ elérhető a Nébih tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/afrikai-sertespestis
Forrás: NÉBIH













































