Vadászat
Csökkenteni kell a vaddisznóállományt Zalában
A betegség vírusellenes állatgyógyászati készítményekkel nem gyógyítható és az állatok védőoltására engedélyezett, hatékony oltóanyag, vakcina sem áll rendelkezésre – jelezte Ernszt Tamás. – A betegség kórokozója egy DNS-vírus, amely a külső környezeti hatásokkal szemben rendkívül ellenálló, csak erélyes fertőtlenítőszerekkel pusztítható el. A védekezés intenzitásának fokozása, valamint a vaddisznóállomány még ASP-mentes területen való hatékonyabb gyérítése érdekében Magyarország valamennyi, addig alacsony kockázatú vadgazdálkodási egységet közepes kockázatú területté nyilvánították 2019. december 20-án. Azóta minősül Zala megye is közepes kockázatú területnek az ASP szempontjából. Ennek következtében az állategészségügyi hatóság a vadgazdálkodókat aktív közreműködésre kötelezte a tavalyi és a mostani, 2021/2022-es vadászati évben.
Mint azt a szakembertől megtudtuk, az aktuális időszakban a diagnosztikai célú vaddisznókilövések darabszámát a 2019/2020. vadászati év vaddisznó terítékének 150 százalékában határozták meg. A diagnosztikai célból kilőtt vaddisznók közül meghatározott számú egyed mintavételét írták elő, amit a járási hivatalba kell eljuttatni. A vadgazdálkodókat arra is kötelezték, hogy szervezetten és rendszeresen keressék az elhullott vaddisznókat. A keresés során, vagy más alkalommal talált vaddisznótetemeket be kell jelenteni, szintén mintát venni belőlük, s azt vizsgálat céljából ugyancsak a járási hivatalba eljuttatni, a testet pedig gyűjtőhelyre szállítani.
A vadgazdálkodók amúgy is szerteágazó feladatai így tovább bővültek – folytatta Ernszt Tamás. – A vaddisznóállomány szabályozásáról szóló, 2021 januárjában kiadott, a 2021 és 2025 közötti időszakban hatályos Nemzeti Akcióterv intenzíven bevonja az ASP elleni küzdelembe a vadásztársadalmat, a vadaskertek és vadfarmok üzemeltetőit. Az ASP-Akcióterv egyik célja, hogy a vaddisznóállomány egyedszáma 2025. február 28-ig 0,5 vaddisznó/négyzetkilométerre, azaz 1 vaddisznó/200 hektárra mérséklődjön. Ennek érdekében minden zalai vadászatra jogosultnak hosszú távú, többéves tervet kellett készítenie arról, hogy milyen intézkedésekkel éri el 2025. február 28-ig a célként megfogalmazott állománysűrűséget. Vaddisznót tartó vadaskertek és vadfarmok üzemeltetőinek pedig a létesítményükre vonatkozó járványügyi szabályzatot kellett kidolgozni. Az afrikai sertéspestis magyarországi megjelenése (2018. április) után a Zalaerdő Zrt. saját hatáskörben már több intézkedést is bevezetett. Például az erdőgazdasági vadászterületen a vadászházakban ASP ellen hatékony fertőtlenítőszerekkel (például Virociddal) átitatott szivacsos lábfertőtlenítő tálca használata kötelező a vadászok és kísérőik számára megérkezéskor, vadászházból vadászterületre történő kimenetelkor, bejövetelkor, valamint a vadászház elhagyásakor. A biztonság érdekében a természetjárók is tehetnek, ha nem dobják el a túra közben keletkező hulladékot.
Ernszt Tamás hangsúlyozta: a sertéspestis sem Zala megyében, sem a velünk szomszédos megyékben nincs jelen. Maradjon is így…
Forrás: ZAOL
Vadászat
Vadászjegyváltás 2025/2025 évre
A digitális állampolgárság szerepe a vadászjegy érvényesítésében:
Megszűnik az Ügyfélkapu
Az Országgyűlés a 2023. évi CIII törvény keretében elfogadta a digitális állampolgársági programot, amelynek elsődleges törekvése az állami szolgáltatások digitális térbe való költöztetése. A Vadászkamara online térben intézhető hatósági ügyeit is közvetlen befolyásolja a kormányzati rendszereket érintő változás.
Megszűnik az Ügyfélkapu, amely jelenleg az online vadászjegy érvényesítést és a vadászati engedély igényléséhez szükséges bejelentkezési felületet is biztosítja. A rendszert pont a vadászjegy érvényesítési dömping kezdetével, 2025. január 16-án vezetik ki, és ideiglenesen az Ügyfélkapu+ lesz használható helyette, de az is csak 2025. december 31-ig. Az Ügyfélkapu+ lényegében a kétlépcsős azonosítás bevezetése, ami a felületekre történő bejelentkezéshez egy megerősítést (QR-kód beolvasását vagy egy generált 6 jegyű kódot) kér az általunk választott háromféle hitelesítő alkalmazáson keresztül. Ennek beállítása csupán pár percet vesz igénybe, a felhasználó egy videóból is segítséget kaphat, amely elérhető ide kattintva.
A másik azonosítási lehetőség a Digitális Állampolgárság (DÁP) mobilalkalmazás, a jövőben kizárólag ezt az azonosítási módot tudjuk majd igénybe venni. Ez egy jóval összetettebb szolgáltatáscsomagot kínál, amelynek csupán egy eleme az e-azonosítás.
Az eSzemélyi igazolvánnyal rendelkezők kényelmesen, az applikáción keresztül is tudnak regisztrálni abban az esetben, ha az igazolványuk a személyigazolvány PIN kódjával aktiválásra került. Azok, akik 2021. június 23-a előtt kiállított okmánnyal rendelkeznek, a regisztrációt Kormányablakon keresztül tudják megtenni. Az ügyintézéshez külön ügymenetet biztosítanak: ha előzetesen letöltöttük az alkalmazást, az ügyintéző által kinyomtatott QR-kódot beolvasva tudjuk azonosítani magunkat a rendszerben, tehát maga az ügyintézés csak néhány percet vesz igénybe.
Az állami alkalmazás segítségével történő bejelentkezés során csupán QR-kód beolvasására van szükség, vagyis nem kell minden alkalommal megadnunk a felhasználónevünket és a jelszavunkat, majd pedig a külön applikációban generált hitelesítő kódot, mint az Ügyfélkapu+ esetében.
Jó tudni: egy mobileszköz csak egy profilt tud kezelni, és a DÁP mobilalkalmazást sem tudja az összes mobiltelefon használni (technikai feltételeknek megfelelő okos készülék kell hozzá). Érdemes tehát elsősorban a DÁP mobilapplikációt preferálni, hiszen hosszútávon az azonosítás ezen keresztül fog történni, és a bejelentkezés folyamata is egyszerűbb, mint az ideiglenes Ügyfélkapu+ esetében.
Az egyéb igénybe vehető szolgáltatásokról érdemes bővebben tájékozódni, azonban kiemelten fontos, hogy az új azonosítást a vadászoknak minél hamarabb célszerű megtenni annak érdekében, hogy a Vadászkamara által biztosított ügymenetek gördülékenységét – így elsősorban január 17-étől a vadászjegy érvényesítését – a kormányzati azonosítási szolgáltatások változása ne akassza meg.
Forrás: OMVK
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Kedves Vadásztársak! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2025/2026-os év vadászjegy kiadásának rendje az elmúlt évek tapasztalatai alapján módosul. Nem írunk ki időpontot a társaságoknak, hanem előre egyeztetett időpontban fogadjuk képviselőiket. Időpontot egyeztetni a kamara elérhetőségein: veszprem@omvk.hu, 88/422-298 lehet.
Kérjük, hogy az aláírt, kitöltött biztosítási nyilatkozattal, adatlappal jöjjenek vadászjegyet érvényesíteni:
Sportvadász adategyeztetési lap
Hivatásos vadász adategyeztetési lap
Biztosítási nyilatkozat
A plasztik kártyát nem kell elhozni, de érdemes ellenőrizni, hogy megvan-e, pótlásra kamaránknál van lehetőség 12.500 Ft ellenében.
A vadászjegy ára nem változik: Vadászjegy: 25.000 Ft
Kamarai tagdíj: 4.000 Ft (a 70. életévet betöltött kamarai tagok mentesülnek)
Biztosítás 3.000 Ft
összesen: 32.000 Ft / 28.000 Ft
A Vadászjegy érvényesítése online is lehetséges, ennek menete: a https://ugyfelszolgalat.omvk.hu/ weboldal
A Belügyminisztérium igényeinek megfelelően Ügyfélkapu használata (ezt a fenti weblap automatikusan lehetővé teszi, csupán az ügyfélkapus felhasználónév és jelszó megadása szükséges. Fontos, hogy fizetés csak online – bankkártyával – történhet.
2025. január 16-ától megszűnik az ügyfélkapu, és ez az online vadászjegyérvényesítést is érinti! további segítség:
https://omvk.hu/hir/vadaszjegyvaltas-megszunik-az-ugyfelkapu
2025. január 01-tól 2025. február 28-ig egyénileg lehet a vadászjegyet érvényesíttetni a 2025/2026 vadászati évre.
Ügyfélfogadás ezen időszakban:
Hétfő-Csütörtök 8-15 óra,
Péntek 8-12 óra között
Kamarai honlapunkon naprakész információkat talál ügyfélfogadásunkról, rendezvényeinkről.
Üdvözlettel: A Veszprém Vármegyei Vadászkamara dolgozói
Forrás: Veszprém Vármegyei Vadászkamara
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Az Encsi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat két férfival szemben. Az elkövetők 2023 áprilisában részt vettek a Svájcból hazánkba vándorolt, M237 -es jeladóval ellátott farkas elpusztításában és tetemének eltüntetésében.
A vádirat szerint 2023. április 1-én, délután, a egyik férfi az akkor 10 éves fia felügyeletét a másik vádlottra bízta azért, hogy vadászni menjenek Hidasnémeti település környékére. A vadászat megkezdése előtt a férfi ideiglenes használatra átadta a gyermekének a vadászlőfegyverét. Tette mindezt annak ellenére, hogy tudomása volt arról, hogy a másik férfi – csakúgy, mint a gyermek – lőfegyvertartási engedéllyel nem rendelkezik.
A gyermek Hidasnémeti külterületén – miután a vádlott átengedte részére a lövés lehetőségét – lelőtte a 250.000 forint természetvédelmi értéket képviselő, fokozottan védett állatot, amit a kilövés helyszínén hagytak.
Miután az apa értesült a történtekről, részt vett az állat tetemének felkutatásában, majd az elpusztult farkasról a 1.337.600 forint értékű jeladót levágta, és azt a tetemmel együtt az általa használt gépkocsi csomagterébe helyezte. Röviddel ezután a férfi a jeladót a Hernád folyóba dobta, majd az elpusztult állatot ismeretlen helyre szállította, amely azóta sem került elő.
A vádlott azzal, hogy a lőfegyverét használat céljából átadta részére, míg a másik férfi azzal, hogy a rábízott gyermek felügyeletére vonatkozó kötelességét súlyosan megszegte a kiskorú testi és erkölcsi fejlődését veszélyezette.
Az ügyészség a férfit természetkárosítás, lőfegyverrel visszaélés, kiskorú veszélyeztetése, valamint rongálás bűntettével, míg társát természetkárosítás és kiskorú veszélyeztetése bűntettével vádolja.
A gyermek életkorára tekintettel nem vonható felelősségre, az általa elkövetett cselekményért a vadászó vádlott közvetett tettesként felelhet.
Az ügyészség a jelenleg is bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló vádlottakkal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. Indítványt tett továbbá arra is, hogy a bíróság a vádlottakat határozott időre tiltsa el bármely olyan foglalkozástól, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülnének kapcsolatba, továbbá az apát vágleges hatállyal tiltsa el a vadászati foglalkozás gyakorlásától.
Forrás: Ügyészség