AFRIKA | Az afrikai szafari legendája minden változás ellenére ma is él, a földrész most is ugyanúgy rabul ejt, mint száz évvel ezelőtt – mondta Kondor Imre hivatásos vadász. A szakember 1990-ben lépett először Namíbia földjére és azóta hetvennégy alkalommal ingázott, csoportokat kísérve vadászszafarikra, fotózásokra, korábban még óceáni horgászatra is, illetve körutazásokra. Ám a turisták koronavírus miatti elmaradása miatt, veszélybe kerülhet a vadállomány fenntartása és védelme, borulhat a felelős vadgazdálkodás.

A soproni egyetemen végeztem, de eszembe sem jutott irodai mérnöki beosztást vállalni. Így lettem állami kerületvezető erdész a Sárvár melletti Bajtiban, de kísérővadászként tevékenykedtem például a Bakonyban és Gemencen, Zalában is.

Hogyan került kapcsolatba Afrikával?

Negyven évvel ezelőtt kerültem az Alpokaljára, ahol a legnagyobb Vas megyei vadásztársaság 25 ezer hektáros területéne irányítása lett vadászmesterként a feladatom. Törzsvendégünk lett többek között az Osztrák Gyáriparos Szövetség Vadásztársasága, a Jeruzsálemi Szent Lázár Lovagrend Vadásztársasága, a Rotschild család, gróf Merán Fülöp és herceg Esterházy Pál.

Itt ismertem meg egy Afrikában élő osztrák üzletembert, az SCI, azaz a Nemzetközi Safari Club Afrika szekciójának vezetőségi tagját, illetve a namíbiai Omatako Big Game Safaris és a botswanai Blue Diamond Enterprises Safari vállalkozások tulajdonosát. Az úr alaposan feladta a leckét. Addig mondogatta, hogy látnom kell, „mi hogyan csináljuk Afrikában”, míg 1990-ben kaptam tőle egy táviratot: most vagy soha, ugyanis vadvédelmi konferenciát szervez az SCI.

Nem örült? Hiszen ezt várta!

Dehogynem, csak épp építkeztem, ráadásul az első önálló vadászati vállalkozásom szervezésébe is belevágtam. Persze tudtam, ha a ziccert kihagyom, soha nem jutok ki. A magyarok közül elsőként vágtam neki 1990. október 9-én az Air Namíbia Frankfurtból induló „Etosha” nevű Boeing 747 Jumbo fedélzetén a nagy útnak. Egy nappal később már Namíbia földjét tapostam. Amikor épp nem – az amúgy roppant érdekes és tanulságos – előadásokat hallgattam, igyekeztem minél több vadásszal megismerkedni. Egyre többet kirándultunk, így lett fantasztikus utazás a konferencia utáni két hét.

Vadászott is?

Igen, ekkor már volt erre lehetőség. Ráadásul önállóan. Közben ismerkedtem a tereppel. Így indult az afrikai kalandom.

Az első afrikai zsákmány 1990-ben

A kontinens olyannyira rabul ejtett, hogy elvégeztem a vadgazdálkodási szakképzést, majd 1996-ban a dél-afrikai egyetem vadvédelmimenedzser-képzését is, ahol a Professional Hunter, azaz a hivatásos vadász képesítést is megszereztem.

Ön hány nyelven beszél?

Az angolt és a németet hoztam magammal. Mára megtanultam afrikaans nyelven, kicsit ismerem a sonát és a kwangalit is.

[…]

A vírus miként rendezte át a vadászati üzletágat?

Afrikában a külföldi vendégvadászok elmaradása, a bevételek kiesése miatt sok vadgazdálkodó és nemzeti park súlyos gondokkal küzd. Veszélybe kerülhet a vadállomány fenntartása és védelme.

A vadászterületek tulajdonosai és a vadállomány kezelői fizető külföldi vadászvendégek hiányában arra kényszerülnek, hogy a hasznosításra tervezett vadmennyiséget saját maguk dolgozzák fel és értékesítsék a bőrrel együtt, hogy a túléléshez bevételhez jussanak. Szomorú helyzet. A közvetlen értékesítés lényegesen kevesebb, mint az elmaradt vadászati bevétel, annak csupán töredéke.

A dél-afrikai Kwazulu-Natal tartományban egy törzsi tulajdonban lévő kis 12 ezer hektáros nemzeti park 400–800 db impala és nyala kilövését és vadhúsként való értékesítését kezdte meg, hogy a vadállomány fenntartásához valamelyest bevételhez jusson.

Mekkora bevételi összeget jelenthet ez?

Impala példával szemléltetem: az értékesítésre szánt mennyiség az impala- és nyalaállománynak mindössze körülbelül tíz százalékát teszi ki, amit ezen vadfajok szaporulata könnyen ellensúlyoz. A nyers, darabolt vadhúst 60 rand/kg áron (körülbelül 1050 forint) értékesítik, a félkész termékek (hamburger hús, kolbászhús, vagdalt-darált hús) 30–50 rand/fél kilogramm áron kaphatók.

Ez így lényegesen olcsóbb, mint a közkedvelt bárányhús, ezért értékesítési gond nincs, a kereslet nő. Ennek ellenére számítani kell az árak csökkenésére, mert ha a többi nemzeti park – köztük a nagyok, Etosha, Bwabwata, Krügerpark, Kalahari-Gemsbok, Pilanesberg – is rákényszerülnek a vadállomány egy részének hús formájában való értékesítésére, ők minden bizonnyal hatalmas mennyiségeket dobnak piacra.

Az orvvadászat mekkora kárt okoz? Ezt sem állította meg a vírus?

A COVID-19 miatti beutazási tilalmak következtében jelentősen csökkent az Afrikába utazó külföldi vadászok száma. Ezért, mint mondtam, csökkent a helyi lakosság vadászatból származó bevétele, csökkentek a munkalehetőségek és a vadhúsjuttatások is.

Ahol a kormányzat és a vadgazdálkodók nem gondoskodtak a helyi közösségek élelmezéséről, ott sokan élelemszerzés céljából orvvadászni kezdtek.

Nem elsősorban lőfegyverrel, hanem visszatértek az ősi módszerekhez, a lándzsához, az íjhoz és a különféle igen rafinált csapdákhoz. Mivel a csapdák önműködőek, nem szelektívek, súlyos veszélyt jelentenek az emberekre, az állatoknak pedig elképzelhetetlen szenvedést okoznak. Ezek felderítése azonban nehéz és rendkívül veszélyes, mivel álcázva vannak. A hatóság emberei az életük kockáztatásával derítik fel és semlegesítik ezeket a veszélyes eszközöket.

Mi a helyzet a hatalmas vitákat kavaró elefántagyar-feketekereskedelemmel?

Az elefántagyar illegális kereskedelmét és az árait nagyban letörné, ha az országok a tulajdonukban lévő óriási állami elefántagyar-készleteket forgalomba hozhatnák. Rögtön nem volna értelme a kockázatos orvvadászatnak és csempészetnek! Sok ország évek óta kérelmezi már ezt, de a nyugati „állatvédő szervezetek” befolyása alatt lévő CITES (Washingtoni Egyezmény) ehhez nem járul hozzá.

Olyan „sötétzöld” szervezetek, kormányok, delegáltak döntöttek az afrikai emberek és vadvilág fenntartása ellen, akik a SADC-országok (Dél-afrikai Fejlesztési Közösség – 14 tagországgal) eredményes vadvédelmét még soha egyetlen fillérrel nem támogatták. És ők papolnak felelős vadvédelemről?

Jelenleg több mint 36 000 vadon élő állat és növény kereskedelme szabályozott. A valós helyzet megismeréséhez a lábukat soha be nem tették azon közösségek területére, ahol az emberek az elefántokkal, a vadvilággal együtt élnek. Ez a kiindulópont.

Akkor ebből nem sok jó származik? Nem szigorodnak a feltételek?

A hozzá nem értő, oktalan, értelmetlen tiltások több kárt okoznak, mint hasznot. Az elefántot, mint fajt védő intézkedések már régóta megvannak és az ellenőrzés szigorú. Az igazi veszélyt a kívülről jövő szakszerűtlen, amatőr beavatkozások jelentik és a „fejlődés”, az élőhelyek zsugorodása.

Mit gondol az állatvédők mozgalmairól, tiltakozásairól, különös tekintettel az elefántokkal kapcsolatban?

A kérdést messzebbről kell megközelíteni. Az elefántok Namíbiában is erős túlszaporodásban vannak, a fenntartható 20 ezer elefánttal szemben mintegy 30–32 ezer darab él a bozótvadonokban, ahol a növényzetben és az élővilágban óriási károkat okoznak, veszélyeztetve más állatfajok létfeltételeit is.

Namíbia tagja a Washingtoni Egyezménynek, amely évente 100–120 elefánt vadászattal való hasznosítását engedélyezi az állományból.

Ez nyilvánvalóan túl kevés, hiszen az éves szaporulat ezres nagyságrend. Ezért Namíbia kérelmezte a vadászattal hasznosítható éves kvóták felemelését. A szomszédos országokban is hasonló mértékű a túlszaporodás, ezért Botswana, Zimbabwe és Zambia is kezdeményezte ezt. Az elefántok mára több száz kilométerrel kitolták elterjedésük határát a 25–30 évvel ezelőttihez képest. Ezzel együtt természetesen a károkozás, az ember–állat-konfliktusok határait is

Milyen eredményt sikerült elérni?

Elutasították a kérelmet a különböző vadászatellenes, „állatvédő” szervezetek NGO-k, zöldpárti politikusok és celebek nyomására. A namíbiai kormány ezért úgy döntött, hogy a veszélyeztetett helyeken tartózkodó több elefántcsoportot, összesen 170 elefántot, olcsón felajánl megvételre ezeknek a hatalmas költségvetésből, adományokból gazdálkodó állatvédő szervezeteknek, milliomos celebeknek vagy akárkiknek.

A vevő a megvásárolt elefántokat befoghatja, elszállíthatja és a saját birtokán elhelyezheti. Netán odaajándékozhatja olyan más, alkalmas élőhelyekre, ahonnan az elefánt kipusztult vagy létszáma vészesen lecsökkent. Pont, ahogy ezt az állatvédők hirdetik.

Milyen eredményre számít?

Tudom mi történik. Semmi! Korábban a szakminisztérium egy példány fekete orrszarvúbika és tíz fokföldi zsiráf élve történő értékesítését ajánlotta fel! Az „állatvédő NGO-k” mindkét vadfajt kihalással fenyegetettként hirdetik és siratják. Ez persze a legkevésbé sem igaz Afrika déli részén. Tudja hányan jelentkeztek?

Öntől szeretném hallani…

Senki! Nem kellettek a tisztelt állatvédőknek, hogy megmentsék őket. Hol vannak, hol voltak? Az elefántokért sem fog, bármilyen olcsók is azok. Nem 170, de egy kisebb elefántcsapat befogása és elszállítása is olyan hatalmas munkával, vesződséggel és főleg olyan horribilis költségekkel jár, hogy nem lesz aki vállalná.

Miért nem?

Mert igaz ugyan, hogy a nagy nemzetközi állatvédő szervezetek iszonyatos összegű, hiszékenyektől összetarhált pénzekből gazdálkodnak, de azoknak a pénzeknek „jobb helye van a vezetők, szakértők” fényűző afrikai életvitelének finanszírozásában, luxus-hotelszámlák, ultramodern terepjárók és a vadászatellenes propaganda költségeinek fedezésében. Az elefántok nem érdekesek, ők várhatnak!

A költségek mekkorák?

Elefántonként akár egy euró is ajánlható. De egy elefánt élve befogása, rakodása és szállítása akár tízezer euróra is rúghat darabonként! A legkisebb elefántcsoport létszáma is több tucat, ugyanis csak csoportonként lehet elszállítani. A költség kapásból háromszázezer euró. Ehhez jön még az új élőhely költsége, amelynek legalább 30 ezer hektárosnak kell lennie és alkalmassá kell tenni az elefántok számára.

Botswana tavaly 400 elefántot adott el így. Egyet sem az „állatvédők” vettek meg, hanem a kínai kormány.

• Tovább a teljes cikkre (novekedes.hu)

A kudubikák kemény harcot vívnak, akárcsak a mi itthoni szarvasbikáink. A hatalmas, dugóhúzószerű szarvak éppen olyan kibogozhatatlanul akadnak össze, mint a szarvasagancsok. Az eredmény mindkét fél számára a keserves halál. Így járt ez a két ifjú legény is. Kár értük.