Igazi madártani kuriózum, egy fakó keselyű tűnt fel augusztus végén a Körös-Maros Nemzeti Park Csanádi puszták részterületének közelében.

Fotó: Balla Tihamér – KMNP

Igazgatóságunk természetvédelmi őre a hajnali túzokmonitoring során a Kopáncsi-pusztáról nyugatra haladva vette észre a madarat, amely egy dűlőút menti nyárfáról rugaszkodott el éppen. Hatalmas mérete azonnal elárulta, hogy nem a környéken megszokott sasfajok valamelyike éjszakázott a fán. Mivel a nagy madár egészen közelről ugrott meg, így szabad szemmel is gyorsan azonosítható volt, hogy egy fakó keselyűről van szó. Az ilyenkor jellemző izgalom okozta kapkodás ellenére fényképeket is sikerült készíteni róla.

Fakó keselyűk ugyan időről-időre feltűnnek hazánkban, azonban jellemzően csak rövid ideig tartózkodnak itt, így mindig nagy öröm, ha megfigyelünk egy-egy példányt. Hozzánk legközelebb Dél-Európában költenek, magas hegységek sziklapárkányain fészkelnek. Magyarországon csak ritkán jelennek meg kóborló egyedei, felbukkanásuk általában vonzza a madarak iránt érdeklődőket, hiszen méretével egyik hazai ragadozó madár sem vetekedhet. Szárnyfesztávolsága akár a 280 cm-t is elérheti. Homokszínű testéhez társuló sötét evezői, szőrgallérhoz hasonlító nyaktollai és pelyhes feje igazán karakteres kinézetet kölcsönöz neki.

Fotó: Balla Tihamér – KMNP

A most megfigyelt példány a nyárfáról történő elrugaszkodása után bő 1 km-t repült, majd egy gabonatarlón landolt, ahol rövid ideig tollászkodott. Később már nem sikerült megfigyelnünk a területen, de érdemes kémlelni az égboltot, mert bármikor felbukkanhat, akár többedmagával is.

Forrás: KMNP

A nyár-végi időszak beköszöntével egyre több, vonulásra készülő pusztai madárfaj gyülekező csapatait figyelhetjük meg. Itt érdemes említést tennünk a rejtett életmódot folytató, elsősorban éjszaka aktív ugartyúkról is. Kollégáink folyamatosan végzik az egyedek számlálását, amelyek során egyre több példány kerül távcső elé, ami jól mutatja, hogy a vonulás előtti gyülekezés még javában tart.

A 2026. áprilisában orrvadászat következtében Egyiptomban elpusztult ugartyúkot, amelyet Sápi Tamás kollégánk gyűrűzött Kunszentmiklós térségében (fotó: Sápi Tamás)

Az ugartyúkok vonulás előtti gyülekezése augusztus végétől egészen október végéig tart, és szeptember közepére éri el a csúcsát. Ebben az időszakban gyakran figyelhetünk meg színes gyűrűvel jelölt madarakat is (a témával kapcsolatos korábbi cikkünk itt érhető el). Az egyedi jelöléseknek köszönhetően körvonalazódik az adott év költési sikere, a fiókák mortalitási aránya, emellett messzebbről is érkezhetnek ide gyülekező madarak, amelyek további értékes adatokat szolgáltatnak a szakembereknek. A Kiskunságban három olyan gyülekezőhely van, ahol minden évben észlelnek kisebb-nagyobb gyülekező csoportokat kollégáink, ebből kettő kiemelkedő nagyságú. Kunszentmiklóson ezidáig legalább 69, Nyárlőrincen 26, Fülöpszállás külterületén pedig 8 egyed gyülekezik. A megfigyelések során eddig 7 színes gyűrűs és egy jeladós madarat sikerült azonosítani.

Ezek a madarak a szikes puszták rövidfüvű, extenzív legelőit, valamint vakszikes mozaikos területeket választanak nappali pihenőhelyüknek, ahol fontos a legeltetéses állattartás megléte, mivel ennek hiányában az élőhelyeik elszegényednek. Ennek megfelelően átalakul a növényzet, és elfoglalják a nádas-zsiókás mocsári növények. A legeltetés nemcsak az élőhely-növényzet szempontjából fontos, hanem a trágyához kapcsolódó táplálékbázis miatt is. Kollégáink megfigyelték, hogy ott van nagyobb gyülekezés, ahol van a közelben állattartás és trágyadomb. Éjszakai táplálkozóhelyüknek szántószegélyeket, gyepperemeket, kiszáradt tómedreket választanak, mivel itt találják meg a számukra fontos táplálékokat amelyet gyíkok, rovarok, békák és kisrágcsálók alkotnak.

Kiváló rejtőszínüknek köszönhetően alkalmas nappalozó hely lehet számukra még a kukorica-, gabona- és napraforgótarlók, valamint a sekélyen tárcsázott rögös szántóföldek, ahová veszély esetén le tudnak lapulni és biztosított számukra a takarás.

Kiskunsági ugartyúk Egyiptomban

Az afrikai telelőterületeikről márciusban-áprilisban visszainduló rejtett életmódot folytató madarakra számos veszély leselkedik. Ezek közül talán az egyik legjelentősebb az orvvadászat, amely jelentős hatással van a lecsökkent és rendkívül sérülékeny európai állományokra. Itt érdemes megemlíteni azt a 2026. áprilisában orrvadászat következtében Egyiptomban elpusztult ugartyúkot, amelyet Sápi Tamás kollégánk gyűrűzött Kunszentmiklós térségében. Az adat különösen értékes, mivel ez az első olyan egyiptomi megkerülés, amely hazánkban gyűrűzött ugartyúkhoz kapcsolódik.

Milyen veszélyek leselkednek még rájuk?

Az ugartyúk és más földön fészkelő madárfajok számára a költőhelyek átalakulása szintén jelentős veszélyeztető tényező. Eredeti költőhelyük jelentős részben átalakult, így ma már másodlagos élőhelyeken; szántókon, kopár ruderális élőhelyeken is előfordul.

Természetes élőhelyein megmentésük kulcsa a legeltetéses állattartás visszahozása az alföldi gyepeken és a szikes tavak környékén. Legelő állatok híján ugyanis ezek az élőhelyek elszegényednek, az alacsony növényzetű költőhelyeket elfoglalja a nádas-zsiókás mocsári növényzet, megszűnik a szikpadkák, szikfokok, hátak és mélyedések változatossága.

A faj ugyan lehetőségeihez mérten alkalmazkodott eredeti élőhelyei zsugorodásához, ám a művelt szántókon fészkelő párok fészekalját a különféle zavarások, illetve a tavaszi mezőgazdasági munkák (pl. talajmunkák) veszélyeztetik, de az agráriumban tapasztalható intenzív kemizálás is kedvezőtlenül hat rá, elsősorban a táplálékbázisának csökkenése okán.

A faj védelme elsősorban a területek adottságaihoz igazodó földhasználati formák megvalósítására épül, de állományának drasztikus csökkenése az egyedi védelmi intézkedéseket is indokolttá teszi. A megtalált fészkek és revírek környezetében a gazdálkodási tevékenység időszakos korlátozása válhat indokolttá.

Az adat különösen értékes, mivel ez az első olyan egyiptomi megkerülés, amely hazánkban gyűrűzött ugartyúkhoz kapcsolódik (forrás: Magyar Madárgyűrűzési Központ)

Az élőhelyi átalakulások és az intenzív mezőgazdasági művelés mellett a ragadozók károkozása is jelentős lehet. A Felső-Kiskunságban a túzok és a rákosi vipera védelme érdekében a KNPI és a térség vadászatra jogosultjai tervszerű ragadozógazdálkodást folytatnak, ami kedvezően hat az ugartyúkok költési sikerére is. Így a védelmi intézkedések eredményeként az őszi vonulásuk előtt gyönyörködhetünk még szép számú gyülekező csapataik látványában.

Az ugartyúk hazánkban fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 500 000 Ft

Forrás: KNP

A fél évszázada még sokfelé elterjedt folyami rákot (Astacus astacus) napjainkra kihalás fenyegeti a Cserhátban. A vízfolyások medrének átalakítása, a vízszennyezés és feltételezhetően az őshonos európai rákokat pusztító, rákpestis nevű fertőző betegség egyaránt hozzájárulhattak, hogy az utóbbi években már csak a tájegység négy patakjából kerültek elő a faj állományai. 2026 nyarán azonban ezek a megmaradt, kis egyedszámú populációk is veszélybe kerültek.

A Zsunyi-patak kiszáradt medre a Keleti-Cserhátban. Fotó: Harmos Krisztián – BNPI

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság alapvető feladata, hogy működési területén figyelemmel kísérje az élőhelyek, életközösségek állapotának változását, és lépéseket tegyen a felmerülő problémák kezelésére. A természetvédelmi kezelésben a hosszú tervezést igénylő, komoly költségvetésből megvalósuló projektek mellett szükség van az adott helyzetre gyors reagálást biztosító, saját munkával végzett beavatkozásokra is. Az idei év nyarára kialakult aszályhelyzetben különös figyelmet igényeltek a Cserhát olyan, korábban állandó vizű patakjai, amelyek még értékes élővilágnak adnak otthont. A júliusi ellenőrzések azt mutatták, hogy valamennyi ilyen patak részlegesen kiszáradt; csak a medrük mélyebb részein megmaradt – a felszínen csordogáló néhány mm-es mélységű vízből vagy a felszín alatti szivárgásból táplált – kisebb állóvizek biztosítanak menedékhelyet a vízi élőlények számára.

Igazgatóságunk munkatársai megkezdték a kiszáradó mederrészeken ragadt halak, kétéltűlárvák és egyes gerinctelenek átmentését a még víz alatt álló medermélyedésekbe, de a fokozódó hőségben ezek a menedékek is egyre-másra tűntek el. A legsúlyosabb helyzet a folyami ráknak még élőhelyet adó Garábi-patakon, illetve kozárdi Mérges-patakon alakult ki; utóbbi belterületi szakaszán a mederburkolatként beépített térkövek mélyedéseiben kísérelték meg a túlélést a rákok.

Térkő mélyedésében meghúzódó folyami rák a Mérges-patakban. Fotó: Harmos Krisztián – BNPI

A korábbi években (2022 és 2025 száraz nyarán) már készítettünk kézi eszközökkel medermélyítéseket mindkét patakon, és kedvező tapasztalataink voltak velük. Azokon a mederszakaszokon, ahol a felszínen vagy az alatt még szivárog a víz, a mederanyagot kisebb mélységben kiásva megfelelő víztereket hozhatunk létre ahhoz, hogy érzékenyebb vízi élőlények is menedéket találjanak bennük. Hasonló mélyületek gyakran alakulnak ki a szabályozatlan medrekben, de feltöltődéssel felgyorsul a kiszáradásuk.

Medermélyítés a Garábi-patakon. Fotó: Harmos Krisztián – BNPI

A Garábi-patakon 8 menedékhelyet készítettünk, és éjjel, lámpával kerestük a kiszáradt szakaszokon a túlélő rákokat. Sajnos voltak esetek, amikor már elkéstünk…

Szerencsére találtunk még élő rákokat is, amelyek a meder falába vájt, még nedves üregekből jöttek elő. Ezeket gumikesztyűben vittük át a kiásott menedékhelyekre. (A kesztyűre – akárcsak kétéltűek kézbevétele során – az adott fajra veszélyes kórokozók egyik egyedről másikra történő áthurcolásának megelőzése céljából van szükség.)

Folyami rák tetem a Garábi-patak medrében. Fotó: Harmos Krisztián – BNPI

A kozárdi Mérges-patak belterületi szakaszán – miután csak itt él benne folyami rák – a részben térkővel kirakott vagy betonozott meder burkolatlan részein kellett megkeresnünk az alkalmas helyeket, és 6 mélyítést sikerült elkészítenünk.

Az ellenőrzések során mindkét patakon azt figyelhettük meg, hogy a medermélyítéseket elfoglalták a folyami rákok, és tartósan (jelen cikk írásakor másfél hónapja) túl tudták élni a számukra rendkívül kedvezőtlen időszakot.

Bár az ilyen beavatkozások is egyre nagyobb szerepet kaphatnak a biológiai sokféleség megőrzésében, ezek nem helyettesíthetik a táji szintű vízmegtartást szolgáló intézkedéseket és a vízfolyások természetesebb állapotának helyreállítását. A vízgyűjtő területek hatékonyabb vízmegtartása a vízfolyások kiegyenlítettebb vízjárását és késleltetett kiszáradását eredményezi. A természeteshez közeli mederviszonyok pedig, a partot kísérő fák árnyékoló hatásával kiegészülve alkalmas menedékhelyeket nyújthatnak a vízi élőlények túléléséhez a legszárazabb nyári hónapokban is.