Természetvédelem
Magyarország és a Világkiállítás a nemzetközi figyelem középpontjában
A Parlament május 31-én elsöprő többséggel – 154 igen szavazattal – megszavazta az AEWA, azaz az Afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről szóló megállapodásban részes felek találkozója 8. ülésének megrendezéséről szóló megállapodást. Különösen nagy megtiszteltetést jelent, hogy az egyezményért felelős, az ENSZ Környezetvédelmi Programja az UNEP, elfogadta Magyarország Kormányának a meghívását az idei találkozó Budapesten történő megtartására.

A világeseményre az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás részeként, október 5-9. között kerül sor, a központi rendezvények otthont adó HUNGEXPO-n.
Az aláírásra Hágában 1995-ben megnyitott egyezményt eddig 82 állam írta alá. Az összefogás célja a vándorló vízimadarak, melyek a világ biológiai sokféleségének fontos részét képezik, védelme a jelen és a jövő nemzedék számára. Az egyezmény aláírói felismerték, hogy azonnali intézkedésekre van szükség a vándorló vízimadárfajok és az afrikai-eurázsiai vonulási útvonalaik területén található élőhelyeik pusztulásának megállítására. Ezek az állatok különösen sebezhetők, mivel nagy távolságokat tesznek meg és mivel a vizes élőhelyek hálózata, melytől fennmaradásuk függ, a nem fenntartható emberi tevékenységek miatt folyamatosan fogyatkozik és pusztul. A megállapodás megkötése, valamint annak egyeztetett, összehangolt végrehajtása jelentősen hozzájárul a vándorló vízimadárfajok és élőhelyeik hatékonyabb védelméhez, illetve járulékos előnyeit sok más állat- és növényfaj is élvezi!
A találkozó vendégeinek a meghívásáról az UNEP gondoskodik. A résztvevők köre igen széles, hiszen a rendezvényen várhatóan ott lesznek az afrikai–eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről szóló megállapodásban részes szerződő felek és megfigyelő államok képviselői, a szakosított szervezetek és érintett ügynökségeinek képviselői, a vándorló vízimadarak megőrzésében érintett kormányközi szervezetek képviselői, a vándorló vízimadarak és vadvilág megőrzésével foglalkozó, nem-kormányzati és egyéb szervezetek képviselői. Ugyancsak jelentős érdeklődés várható a hazai- és nemzetközi, természetvédelemmel foglalkozó sajtóorgánumok és újságírók részélről is.
Forrás: Egy a Természettel
Természetvédelem
Borzot mentettek a KEFAG-os kollégák
A napokban egy fiatal borz került bajba a KEFAG Zrt. területén, az állatot a társaság szakemberei mentették meg.
A napokban egy fiatal borz került bajba, miután egy használaton kívüli épület közel két méter mély aknájába esett, ahonnan önerőből nem tudott kijutni. Az állatra egy kolléganőnk fia figyelt fel vasárnap egy séta során. Felismerve a helyzetet egy deszkát helyeztek az aknába, bízva abban, hogy az állat azon fel tud kapaszkodni, de ez nem sikerült. Ezután többen is figyelemmel kísérték az állat sorsát, és vizet juttattak számára.

Fotó: KEFAG Zrt.
Nem sokkal később másik kolléganőnk is értesült a történtekről. Amikor meglátta a mély aknában rekedt, kimerült fiatal borzot, egy szélesebb pallót engedett le, majd táplálékot is vitt az állatnak, amely ekkorra már nem tudni mióta fogságban volt.
Mivel a borz továbbra sem tudott kijutni, Judit egy élve fogó csapdát helyezett az akna aljára. A terv bevált, hiszen másnap reggelre a borz biztonságban a csapdában volt, így sikerült kiemelni az aknából.
A mentés után nem vitték messzire, a közeli erdőben, természetes élőhelyén engedték szabadon, ahol remélhetőleg hamarosan visszatalálhatott családjához és megszokott életteréhez. Az elengedés pillanata a következő bejegyzésben látható majd. Büszkék vagyunk kollégáinkra, akik újra és újra tanúbizonyságot tesznek emberségükről, felelősségtudatukról és a természet iránti elkötelezettségükről.
Forrás: KEFAG Zrt.
Természetvédelem
Eltűnhet az eurázsiai hiúz Magyarországról
A szlovák–magyar határvidéken drámai mértékben csökkent az eurázsiai hiúz állománya.
Budapest, 2026. június 9. – Az Európa legnagyobb vadon élő macskaféléjének egykor természetes élőhelyéül szolgáló szlovák–magyar határvidéken mára drámai mértékben csökkent az eurázsiai hiúz állománya, és a faj gyakorlatilag eltűnőben van Magyarországról. A WWF Szlovákia, a WWF Magyarország és partnerszervezeteik 2023 és 2026 között figyelték meg a fajt a Szlovák-karszt Nemzeti Parkban – a faj egyik történelmi élőhelyén –, és mindössze két kifejlett hiúz jelenlétét sikerült igazolni, míg a hazai oldalon Aggtelek és a Bükk térségében nem találták nyomát, csak a Börzsönyben bukkan fel időről időre egy idős példány. Június 11-én, a hiúzok világnapján a WWF arra hívja fel a figyelmet, hogy a monitoringeredmények szerint az eurázsiai hiúz jövője a Kárpátokban a határokon átívelő együttműködésen múlik.

Fotó: WWF

Fotó: WWF
Természetvédelem
Az „Ezres tűz” után újraindul a vegetáció Csönge határában
Vöröstölgyet telepítettek az erdészek a csöngei erdőtűz által elpusztított területen
Gyönyörűen sorolnak a kis vöröstölgy csemeték, és az elegyfafajok is szépen hajtanak. A csöngei erdőtűz által elpusztított 9.64 hektáros állami erdei fenyves helyére megfelelő talajelőkészítés után 2025 őszén 2 ezer 400 kilogramm vöröstölgy makkot vetettünk el, és 3 ezer 600 vöröstölgy csemetét ültettünk, azután, hogy az úgynevezett „ezres tűzre” emlékezve szemléletformáló nap keretében diákok a katasztrófavédőkkel és az erdészeinkkel közösen jelképesen ezer csemetét ültettek el itt.

A téli csapadék az elmúlt években kimaradt, ennek és a forró, száraz nyaraknak következtében jelentősen csökkent országszerte, így Vas vármegyében is a talajvíz szintje, és nőtt meg jelentősen a szabadtéri tüzek veszélye. A klímaváltozás várható hatásai és a termőhelyi viszonyok miatt döntöttek úgy szakembereink, hogy ezen a területen vöröstölgy kerül az elpusztult erdei fenyő állomány helyére. Dr. Nagy László, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. Sárvári Erdészeti Igazgatóságának erdőművelési műszaki vezetője rendszeresen figyeli a természeti katasztrófa sújtotta területen a kis csemeték fejlődését. A silány, úgynevezett rozsdabarna cseri erdőtalajon szépen növekednek a vöröstölgyek és a beültetett vadkörte, vadalma, madárcseresznye, mezei juhar elegyfafajok is. A tűz pusztítása után a természet élni akarását mutatja, hogy a kökény, a galagonya, a vadrózsa, és a lágyszárúak is megindultak. A sekély termőréteg alatt vörös kavics van, így fontos szerepe van kipárolgás megakadályozásában, a vízvisszatartásban a talajt fedő növényzetnek. A vöröstölgy árnyéktűrő fafaj, és hamarosan túlnövi a többi itt élő cserjét, lágyszárút. De ha túlságosan megerősödnének, akkor a sorokból kiszedjük ezeket, hogy biztosítsuk a fő- és elegyfafajok fejlődését. – mondja szakemberünk. A vadkártól óvott, bekerített területen még hosszú évekig ápoljuk majd a kis csemetéket, hogy újra erdő lehessen a területen
Forrás: Szombathelyi Erdészeti Zrt.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131








