
Az EWIDENT ruházati márkát 1989-ben alapították Szlovákiában. Mára egy tradicionális családi, termelő és kereskedelmi céggé fejlődött, amelynek alapjait egy házaspár tette le: Kuzma István és felesége Kuzma Mária. A kis garázsboltból mára egy 200 üzletet ellátó vállalat épült fel. A ruházati termékeket gyártó cég portfóliójában feltűntek a vadász, az outdoor és a horgászok számára készített ruhák is, de a lovaglás szerelmeseinek gyártanak speciális igényű termékeket. Kuzma Norbert és Kuzma Szabolcs cégvezetőkkel beszélgettünk, akik szüleik nyomdokaiba lépve vezetik az EWIDENT ruházati céget.

A Kuzma házaspár, akik 1989-ben megalapítottákaz EWIDENT márkát Szlovákiában. Mára 200 üzletet látnak el ruházattal.
Pár szóban mesélnél arról, hogyan kezdődött, hogyan tették le a szüleitek az első alapkövet?
Édesapám 1989-ben választás elé került, hogy folytatja a Rimaszombaton, Szlovákiában, itt a Felvidéken azt a munkát, amit addig végzett, tehát a helyi takarékszövetkezet elnök-helyetteseként a mezőgazdaságban marad, vagy vált. A szövetkezetnél úgy érezték, meg tudják oldani a rendszerváltoztatás körüli megannyi kérdést és apám nem ellenkezett, úgy döntött elindulnak édesanyámmal egy új út felé. Addigi munkáját felhagyva soha nem felejtem el, hogy 12 évesen magával vitt és mentünk Bécsbe, hogy elhozzuk a cég első TOYOTA márkájú kézi kötőgépét. Az autóval kiállt az utcára és a garázsban elkezdődött a munka. Magától különösen, de mással szemben is magas követelményeket várt el. Ez alól sem a bátyám, sem én nem voltunk kivétel. Ilyen volt a habitusa és édesanyámmal össze tudtak fogni. Hezitáltak az elején, hogy pékséget nyitnak vagy kötödét, de szerencsére, ezt választották és megalapították az Ewidentet. Így kezdődött el egy hosszú út, amelybe mára a bátyámmal, Szabolccsal mi is csatlakoztunk.

Édesapájukkal, balról Kuzma Szabolcs, míg jobbról Kuzma Norbert. Mindent ekkkor indult el.
Emlékszel az első időkre?
Persze, már az általános iskola vége felé jártam mentem középiskolába, a testvérem négy évvel idősebb volt és édesapám mindig törte a fejét, merre menjenek tovább és kereste, hogy melyik fonal lehet a jobb? Milyen márkák jönnek és azokat, hol, merre lehet beszerezni? Ugyanis mi szövetet is készítünk és úgy folytatódik a munka tovább a szabászattal, majd jött a varrás. Ez a koncepció ma is érvényes. Édesapám által lefektetett alapok miatt tudunk olyan egyedi és speciális anyagokat, szöveteket készíteni itt Rimaszombaton, amelyek képesek kiszolgálni például a vadászok, vagy a horgászok igényeit. Az első gép után jött a második, a harmadik és tovább és tovább, mert az első eladások után többet és többet akartak a kereskedők, mi pedig követtük a piac igényeit. A ruhapiac, a divatipar mindig újabb és újabb kérésekkel érkezik, amelyeket nekünk teljesíteni kell.
Mit jelentett ez a mindennapokban?
Elmentek és árultak. Rengeteget utaztak és a minőséget, már akkor is szerették a vevők. Francia, német és mindenféle minőségi fonalat összevásárolt apám. A garázsból először az autó szorult ki, majd a kötöde és lassan felépült a varroda is. A bátyám négy évvel idősebb volt, mint én, előbb ő, majd én is követtem az egyetemen. Mind a ketten ugyanazt tanultuk. Közgazdaságot, majd ő is és én is mezőgazdaságot Nyitrán, az egyetemen. A mezőgazdaság azért megmaradt a családnak, apánk után mi is értünk hozzá, de úgy alakult és persze úgy alakította, hogy a koránál fogva a testvérem, majd őt követve, én is megérkeztem a céghez. Mondanom sem kell, hogy nem kellett bemutatni a céget, a munkavállalókat, hiszen az első TOYOTA géptől ismertük a történetünket.

Vadászok számára készített ruházat Szlovákiából. Kiemelt figyelmet szentelnek a minőségre! A webáruházat a képre kattintva lehet elérni!
Hogy éltétek meg?
Mindent tudtunk a cégről. Tudtuk, milyen nehéz volt a kezdés, de láttuk azt is, hogy a kétezres évek elején tényleg nem volt egyszerű talpon maradni. Sokszor úgy éreztük, nemhogy könnyebb lenne, hanem azt, hogy egyre nehezebb és nehezebb idők jönnek. Ott voltunk Csehországban, itt voltunk Magyarországon és természetesen Szlovákiában, de az eladóink, a boltok sorra dőltek be. A trend Szlovákiát is elérte, de nem engedtük és kitartottuk. Határozott elképzelése volt a családnak, hogy a belefektetett másfél évtizedet nem engedjük el és a visszalépés helyett nyitni kezdtünk, fejlesztettünk.

Mit jelentett ez?
Az internet egyre jobban terjedt. Akkor még nem volt mindenki ebben egyértelmű, de úgy éreztük, hogy az értékesítési csatornákat ki kell szélesíteni és az internet nyújtotta ezt az új irányt. Jártuk a nagyvilágot, hogy milyen új és újabb fonalak, igények, termékek jelentek meg, mi érdekli a vevőket. Elindultunk keletebbre és kiderült, hogy Romániában, Szucsáva és térségében még mindig vannak olyan nagy cégek, akik nálunk, vagy Magyarországon már régen bezártak. Minőségi fonalakat készítenek és nyugodtan mondhatom, hogy ma már, ahol jó fonalat készítenek, árulnak, mi tudunk róla. Állandóan figyeljük, hogy milyenek az új trendek és mi érdekli a vásárlókat.
És mi érdekli?
Nyugodt szívvel mondhatom, hogy az ár és a minőség. Ha jó az ár, akkor mindent el lehet adni, ha jó a minőség, akkor pedig a vevők vissza is jönnek. A zoknikon kívül mindent mi gyártunk, minden anyagot mi kötünk és minden terméket a mi varrodáink állítanak össze. Ezt a vevőink mind Szlovákiában, mind Csehországban és a visszatérő vásárlóink is tudják. Az, hogy az alapanyagtól a végtermékig, a varrást is, itt a rimaszombati emberek végzik, tette a vállalkozásunkat stabillá.

Az EWIDENT központja Rimaszombaton.
Mikor léptek be a vadászruhák a portfólióba?
Specializálódtunk és 2010-ig tartottunk a vonalat, hogy kötöttáru vadászpulóvereket, vadász mellényeket viszonteladóinkon keresztül juttattuk el a vevőkhöz egyenesen a varrodából. 2015-ben indult el a jelenleg is ismert E-shop, (Az EWIDENT E-shopját itt is elérheti!) ahol az addig csak a viszonteladóknak leszállított pulóverek, kardigánok elérhetővé váltak, közvetlenül is! Számokban, a megrendelésekből látszódott, hogy érdekli az embereket, érdekli a vadászokat. Az elején nem is gyártottunk sokat, csak éppen-éppen mutatóban volt a raktárban ilyen termék. Azonban nem tudtuk kielégíteni a megrendelőket és a végén a gyártósort át kellett állítani, hogy legyenek ilyen ruháink is készleten. Emellé pedig szélesebb kollekcióval kedveskedtünk a nálunk vásárlóknak.

Kövesd az EWIDENT-et a Facebookon. Kattints a képre!
Mit gyártotok most?
Pulóverek, galléros, kereknyakú, „V” nyakú pólók, azután nadrágok, ingek. Külön kedveskedve az erdészvevőinknek egészen speciális igényeket is teljesítünk. Vannak kötött mellények és mondanom sem kell, hogy nagyon mennek a vadászpulóverek, amelyek olyan széles választékban sorakoznak nálunk, hogy felsorolni is nehéz. Azután jöttek az outdoor termékek, a horgászok számára összeállított ruhák és a lovaglás szerelmeseinek is kedveskedünk.

Egy kötőgép, amellyel Rimaszombaton gyártják a termékeket.
A vadászok sokat vannak kint s mondhatom, hogy nem könnyű rétegesen és évszaknak, időjárásnak megfelelően öltözni. Miben vagytok mások?
Az anyagot mi kötjük és mi varrjuk össze a ruhákat. A saját márkás termék a kötéstől a szabásig nálunk különösen fontos szempont és egy fajta mértékkő. Ahogy édesapánk megkövetelte: a minőségből nem engedünk. Nem kívánunk nagy multikkal versenyezni, nem is lehet cél, mert mi minőségi árut készítünk, egyedi, kézimunkaerővel előállított termékeink vannak. Távol-Keletről nem vásárolunk semmit. A színvilággal a vadászok, az erdészek és persze a horgászok elégedettek. Most a férfi vadászruházat mellett hamarosan érkeznek a hölgyek számára készített ruhák is, mert ahogy említettem a piac és a divat, a trendek folyamatosan változnak.

Ha vadászruházat, akkor EWIDENT.
Ez újdonság, mennyire számoltok a hölgyekkel?
A hölgyekkel mindig számolunk, hiszen ők azok, akik nap, nap után kimossák, kivasalják a ruháinkat. Látják mennyire bírják a vadászatokat, a mosást. Megtapasztalják, hogy mennyire lehet kezelni ezeket az anyagokat. Számunkra nagyon fontosak és fontos a véleményük, hiszen a családok azért meg szokták beszélni, ki mire költ. A hölgyek részére most egy teljesen új kollekcióval készülünk. A vadászruházatban alapszínekkel: keki, zöld, barna színvilággal, de kézműves termékeink sorában ott lesznek az elegánsabb fazonok a vadászvonalon is, ahogy női ruházat egyébként most is szerepel a portfóliónkban. Nem titkolt szándékunk az sem, hogy férfi vásárlóink számára is kedveskedjünk, hogy párjuknak, gyermekeinknek is tudjanak vásárolni.

Újdonság az EWIDENT portfóliójban. Kattints a fotóra!
Szlovákiában és mondhatom, hogy a vadászok között is a norvég mintás termékek, azért mindig is egy fajta minőséget jelentettek. Mit jelent ez az Ewident életében?
Ezek a termékek nem egy-egy szezonra készülnek. Az anyagokat sokszor 15-20 orsóból szőjük, de a vékonyabbaknak elegendő négy orsó is – például egy elegáns pulóver. Miután elkészültek a 80X200 centiméteres anyagok, azután szabjuk ki a pulóvereket. A standard méreteken túl egészen 6XL-ig! Azt hiszem ezzel nem igen tud versenyezni senki. Tudunk 100%-os gyapjú termékeket is készíteni, de a visszajelzések azt mutatják, hogy a kevert szálú ruháink a legkelendőbbek. A minőség azonban nagyon drága, de tudjuk és a vásárlóink elmondják, hogy azokra a pulóverekre, amelyekre vigyáznak, akár 10 vadászidényt is eltöltenek. Persze ezek olyan minőségben készülnek, hogy viszik a síelők is és sokan a mindennapokban is viselik. Kifejezetten jó minőségű fonalakból szőjük, majd nagy gondossággal szabjuk, varrjuk a pulóvereket.

Pólók széles választékban az EWIDENT webshopjából!
Mi a közeli és távoli jövő? Merre megy az Ewident?
A vadászati és horgászati vonal erősödik s mi kilépünk a balti államok felé, miközben Romániában, illetőleg Szlovéniában, Horvátországban most indulunk. A nyugat-balkáni terjeszkedést, a piac növekedését az Európai Unió határai jelentik, így sajnos, legnagyobb szomorúságunkra, Szerbiába egyelőre nem tudunk belépni. Az építkezés időszaka ez, sok kihívás előtt állunk, de a vadászat igényei mindenütt szinte ugyanazok. Extrém időjárási körülmények között szeretnének a szabadban lenni. Ezt várják el a horgász vásárlóink, a természetjárók és mindenki, aki szabad idejét vagy éppen a munkaidejét a természetben tölti. Mi ez Ewidentnél ezekhez a tevékenységhez nyújtunk és kínálunk olyan ruházatot, amiben nem csak megjelenésben, hanem további igényeinknek is megfelelően tölthetjük ünnep- vagy mindennapjainkat.
Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Fotó: A Kuzma család és az EWIDENT gyűjteménye
