Vadászat
Trófeamustrát tartott a Bakonyerdő Zrt.
Az erdőgazdaságnál kétszáz vadászvendéget fogadtak 2021 szeptemberében, akik 190 gímbikát ejtettek el. A Bakonyerdő Zrt. trófeamustráján ezeknek körülbelül a kétharmadát, százhúsz trófeát láthattak az érdeklődők.
A Devecseri Erdészet Sárosfői Vadászházánál tartotta 2021-es trófeamustráját a Bakonyerdő Zrt. Varga László vezérigazgató elmondta, hogy ez a kiállítás is része az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás vidéki rendezvényeinek. Ajánlotta, hogy nézzék meg a világkiállítást, amelyből sokat lehet tanulni, hiszen 50 évenként rendezik csak meg azt.
A vadgazdálkodás kapcsán kiemelte, hogy ez egy nagyon felelősségteljes feladat, hiszen olyan élőlényekkel kell bánniuk, a létszámot, a minőséget folyamatosan alakítani, amelyek természetes részei az élő környezetnek. Ez nem gazdasági tevékenység, hanem elsősorban egy kiemelt szakmai feladat, amelynek a gazdasági haszna segít abban, hogy ezt a minőségi munkát minél magasabb színvonalon végezhessék el. Szólt arról is, hogy a járványhelyzethez alkalmazkodva, a fizetővendégek elmaradásakor elkezdték azt, az állományszabályozással kapcsolatos munkát, amely egy év alatt nem hoz eredményt, de hosszú távon fokozatosan javíthatják a vadállomány minőségét.
Takács Szabolcs kormánymegbízott hangsúlyozta, hogy a jelenlévők felelőssége is, hogy tudatosítsák az emberekben, hogy a vadászat – amely a korábban az élelemszerzésre és a zsákmány elejtésére irányult – mára már vadászati kultúrával is kiegészül, amit kért, hogy hirdessenek és tartsanak fenn. Megjegyezte, hogy ma a vadászat nem csak a vad elejtése, hanem a vadgazdálkodás és a vadkárelhárítás egysége kell, hogy legyen. Gratulált a Bakonyerdőnek, amely több mint 60 ezer hektáros állami területen gazdálkodva jó példával jár elöl Veszprém megyében, mind az erdő-mind a vadgazdálkodás terén. Emellett hozzájárulnak a vadászközösség fenntartásához, ápolásához is. A kormánymegbízott bejelentette azt is, hogy a megyében jóval több gímbika került idén terítékre, mint a tavalyi évben, és közel 700 gímtrófeát bíráltak már.
Pölöskei Balázs vadgazdálkodási osztályvezető szerint nehéz lemérni azt egy trófeaszemle alapján, hogy a vadgazdálkodó jól dolgozik-e. A mustrán látható trófeák többéves szakmai munka gyümölcsei, amelyek egy folyamat részét képezik, és egy kiragadott pillanatot mutatnak be.
– Azt látjuk, hogy az állomány minősége javul, annak ellenére, hogy a létszámot folyamatosan csökkenti a Bakonyerdő Zrt. Ez annak a munkának köszönhető, amelyet már hosszú évtizedek óta végzünk. A tavalyi év covid helyzete miatt sok vendégünk elmaradt, így a középkorú, idősebb bikák bent maradtak az állományban. Ennek egy részét az idei évben behoztuk, és ennek is köszönhető, hogy egy picit talán nagyobb trófeatömegű bikák jöttek be, több lett a koronás bikánk – fogalmazott az osztályvezető, aki hozzá tette még, hogy egy száraz, aszályos nyár után a bőgés is szinte „sivatagi” körülmények között zajlott. A bakonyi területeiken is kiszáradtak a patakok, elhúzódtak a szarvasok, és jóval kevesebb nőivarú egyed volt a bőgőhelyeken. Viszont a klasszikus bőgőhelyekre újra behúzódtak a bikák és a tarvadak, így szép és intenzív volt az idei szarvasbőgés, amely a szokásosnál négy-öt nappal korábban zajlott. Az erdőgazdaság munkatársai ráhangolódtak erre, és sikerült behozniuk azokat a bikákat, amiket szerettek volna.
veol.hu
Vadászat
Valaczkai Erzsébet festőművész kiállítása
Megnyílt Valaczkai Erzsébet festőművész kiállítása Orosházán
Megnyílt Valaczkai Erzsébet festőművész kiállítása Orosházán, a Nagy Gyula Területi Múzeumban.
A Békés vármegyei kötődésű grafikus-festőestőművész „Erdőn-mezőn járva” elnevezésű tárlatát Zuberecz Tibor, Békés vármegye fővadásza nyitotta meg.Valaczkai Erzsébet vadászfestői tevékenységét a szakmai közönség is ismeri és elismeri.
Eddigi munkásságát a Hubertus Kereszt arany fokozatával, a VKE Arany-ecset díjával, Magyar Vadászatért Érdeméremmel, dr. Egyed István emlékplakettel, Nimród-díjjal, valamint Magyar Arany
Érdemkereszttel ismerték el.
A művész 1958-ban, Orosházán született, gyermekkorát a pusztaföldvári tanyavilágban élte, 1982
óta Heves megyében, egy festői környezetű falucskában, Tarnaleleszen él.
Itt ismerkedett meg az erdő élővilágával. Rendszeresen járja az erdőt, a mezőt, valamint több mint két évtizede aktívan foglalkozik vadászattal is.
Az átélt élményeket rajzain és festményein jeleníti meg. Kedvenc témái a madarak, a nagyvadak és
a famatuzsálemek. Példaképei között említi Csergezán Pált és Rein Poortveliet, akik egyéni és
életszerű módon örökítették meg a természet érdekes és szép pillanatait.
Forrás: OMVK
Valaczkai Erzsébet festőművészről további információ itt érhető el
***
A kiállítás június 16-ig tekinthető meg a Nagy Gyula Területi Múzeumban
Vadászat
Megnyílt a Bakony Vadjai és Élővilága Kiállítás
Megnyitotta kapuit a Bakony Vadjai és Élővilága Kiállítás.
Igazán különleges tárlatnak ad otthon a mesebeli környezetben álló csopaki Plul-malom épülete. A Bakony Vadjai és Élővilága Kiállításnak köszönhetően bárki bepillantást nyerhet a hazánk ékszerdobozának is mondható bakonyi és Balaton-felvidéki táj faunájába.
A II. Balaton Vadgasztro Fesztivál keretein belül, május 18-án a Bakony Vadászkürt Egylet közreműködésével megnyitotta kapuit az 1910-ben épült Plul-malomban található Bakony Vadjai és Élővilága Kiállítás. Az Országos Magyar Vadászkamara Veszprém Vármegyei Területi Szervezetének, azon belül is Baracskay Lajos titkárnak köszönhetően számos kiállítási tárgyat, illetve vadpreparátumot sikerült kiállítani az épületben, és csodálatos diorámákba helyezni azokat. A látogatók testközelből csodálhatják meg a vadállatokat. A cél, hogy a vendégek a jövőben közelebbről megismerkedjenek az erdei növényekkel, gombákkal is. Vadász Oszkár, a Balaton Vadgasztro Fesztivál alapítója, illetve a kiállítást üzemeltető Magyar Vadért és Vadászati Kultúráért Alapítvány kurátora szerint az itt látottak után a vendégek sokkal otthonosabban mozognak majd az erdőben, és a gyerekekben korán kialakul a természet iránti tisztelet.
A helyszínre látogatott Kontrát Károly országgyűlési képviselő is, aki elmondta, már többször volt szerencséje megtekinteni ezt a gyönyörű helyszínt, és élvezni a csodálatos klímát. – Annak idején biztattam Ambrus Tibor polgármester urat, hogy gyarapodjanak, és vásárolják meg a malom körül elhelyezkedő területet. A vadászok társadalmi szerepvállalása miatt is nagyon fontos, hogy a civil társadalommal jó kapcsolatban legyenek. Ez a bemutatóhely ezt is szolgálja. Magam is szeretem a természet, falun nőttem fel. Az apám gazdaember volt, és amikor szénát kaszált az árokparton, már tudta, hol fészkelnek a foglyok, fürjek, fácánok, letakarta a fészkeiket, vigyázott rájuk, hogy kikeljenek az utódok. Bízom abban, hogy ez a kiállítás is hozzájárul azoknak a céloknak a megvalósításához, amelyet mind az önkormányzat, mind az alapítvány és a vadászkamara kitűzött – tette hozzá.
Vadászat
Bakonybéli vadőr lett a vármegye legjobbja
Hüll László, a Bakonyerdő Zrt. Bakonybéli Erdészetének hivatásos vadásza érte el a legmagasabb pontszámot Veszprém vármegyében
Hüll László, a Bakonyerdő Zrt. Bakonybéli Erdészetének hivatásos vadásza érte el a legmagasabb pontszámot a szakma megyei versenyén, így ő képviselheti régiónkat az országos megmérettetésen Chernelházadamonyán június 18-19-én.
Immár harmadik alkalommal adott otthont a gyenesdiási Természet Háza Látogatóközpont a hivatásos vadászok vármegyei versenyének. – Nagy öröm számunkra, hogy ismét mi lehetünk a házigazdái ennek a neves rendezvénynek. Számunkra komoly elismerés, hogy újra és újra alkalmasnak találtok bennünket arra, hogy nálunk folyjon ez az esemény – mondta el köszöntőbeszédében a Bakonyerdő Zrt. turisztikai főelőadója, a Festetics Imre Élményközpont vezetője. Gerencsér Zoltán rámutatott, a 2024-es év újabb nagy kihívások elé állította a hivatásos vadász szakmát.
Mint fogalmazott, soha nem volt még ekkora szükség a hivatásos vadászok felkészültségére, tudására, hiszen folyamatosan változnak a törvényi szabályozások, a vadgazdálkodási előírások, a kilövési tervek, illetve új vadászati eszközöket vezetnek be. – Egy ilyen megmérettetésen nincsenek vesztesek, csak nyertesek. Mindenki, aki részt vesz ezen a versenyen, gazdagodik valamivel – tette hozzá.
Pap Gyula, az Országos Magyar Vadászkamara Veszprém Vármegyei Területi Szervezetének elnöke elismerését fejezte ki a megjelentek létszámát illetően. A szakmai megmérettetésen induló 15 fővel ugyanis vármegyénkben önálló versenyt indíthattak, míg más megyék arra kényszerülnek, hogy összefogva szervezzék meg az eseményt. – A hivatásos vadászok versenye nem csupán egy színvonalas rendezvény, hanem egy komoly szakmai összejövetel is. A kamara szeretné kifejezni megbecsülését a jelentkezők felé azáltal, hogy az első díjazottat 300 000, a másodikat 200 000, a harmadik helyezettet pedig 100 000 forintos vásárlási utalvánnyal jutalmazza, melyet a sümegi Lutra Vadászboltban válthatnak be – hangsúlyozta Pap Gyula. A dobogósok mellett minden résztvevőnek kedveskedett a kamara egy üveg borral, a Lutra Vadászbolt képviseletében pedig Hettyei Emőke ajándékcsomagokat adott át. Emellett a szerencsés indulók vadászati lehetőséget is nyerhettek, melyeket a Bakonyerdő Zrt., a Verga Zrt., illetve a vadászkamara ajánlott fel.
Korn Ignác, az Országos Magyar Vadászkamara Veszprém Vármegyei Területi Szervezete Hivatásos Vadász Osztályának alelnöke ismertette a verseny menetét. Elmondta, igyekeztek úgy összeállítani az egyes versenyszámokat, hogy azok harmonizáljanak az országos rendezvénnyel. Kitért arra is, hogy az ilyen jellegű szakmai megmérettetések azért fontosak, mert erre készülve a kollégák frissítik szakmai tudásokat, ami elengedhetetlen az állandóan változó jogszabályi környezetben.
A 15 résztvevőnek először 100 tesztkérdésre kellett választ adnia. A szakmai kérdések egyaránt érintették az vadismeretet, a lövészeti tudást, illetve a csapdázási módszereket, de otthon kellett lenniük a hatályos jogszabályokat és a vadászirodalmat illetően is. Ezt követte a 20 kérdést feltevő interaktív videosorozat. A minifilmek különféle, előre nem kiszámítható kérdésekkel zárultak, így a hivatásos vadászoknak minden apró részletre koncentrálniuk kellett, megadva a helyes választ a kiosztott bírálati lapokon.
Ez után növény-, majd állatfelismerés következett, és külön pontot kaphattak azok, akik a vadászkürtszignálokat is felismerték. A tantermi feladatok után a versenyzők a gyenesdiási BEFAG Sportlőtérre mentek, ahol 5 különböző helyszínen zajlottak a versenyek egy időben. Keczeli Zoltán lőtérvezető irányításával a futóvadlövészet (50 m távolságból .22 LR fegyverrel) mellett koronglövészetben is teljesíteniük kellett, és természetesen nem maradhatott el a tájegységi fővadászok irányítása alatt zajló növény- és vadászkutyafajták felismerése, valamint a trófeabírálat sem.
A képzeletbeli dobogó legfelső fokára idén Hüll László, a Bakonyerdő Zrt. Bakonybéli Erdészetének hivatásos vadásza állhatott. A második helyezett Rózsahegyi Bence, a Verga Zrt. Zirci Erdészetének hivatásos vadásza, a harmadik pedig Obermayer Attila, a Verga Zrt. Kab-hegyi Erdészetének hivatásos vadásza lett.
Szívből gratulálunk a díjazottaknak!
Írta és fényképezte: Mizsei Bernadett – OMVK