Vadászat
Társas apróvadvadászat Balotaszálláson – GALÉRIÁVAL
Bács-Kiskun megyében, Balotaszálláson, 2022. január 30-án, vasárnap, rendezték meg a 2021/2022-es vadászati idény utolsó társas apróvad-vadászatát, amelyen 27 vadász vett részt.

Balotaszálláson megtartották az utolsó januári társas apróvadvadászatot, amelyen 27 vadász vett részt (Kép: Dr. Szilágyi Gergely – Agro Jager News)
Az utóbbi négy évben intenzív ragadozógyérítésbe kezdtek, ami számokban azt jelenti, hogy hattyúnyak csapdából 12-t, létrás és Larsen csapdából pedig hatot-hatot ellenőriz Tóbiás Tamás és Sógor Attila hivatásos vadász. Nem sajnálják az idejüket a kotorékozásra sem és évente három alkalommal, két csapattal: megközelítőleg 100 kotorékot tárnak fel, amit előzetesen HUmap applikációban rögzítenek a hivatásos vadászok. Az intenzív dúvadgyérítés, így jelentősen visszavetette a dúvad állományait és szemlátomást erősítette az apróvad állomány növekedését.
Aznap Sógor Attila hivatásos vadász tartotta meg a reggeli eligazítást, kint a társaság vadászházában Balotaszállás és Öttömös között. A vasárnapi vadászaton úgy 10 óráig kegyes is volt hozzájuk az idő. Derült, napsütéses és már-már tavaszias időben kezdtek neki, de a szél azonban fokozatosan egyre jobban erősödött és hamarosan orkán erejű széllökésekkel repítette a fácánt. Szinte dobta a madarat, mondták a helyiek!

Ocskó Imre, szegedi vadász is meghívást kapott az év utolsó társas apróvadvadászatára. (Kép: Agro Jager News)
Az első hajtásban a Füzes és a Kacsatelep közötti területrészt mozgatták meg a vadászok. A körülmények nem kedveztek a kinnlevőknek, mert a hatalmas szélben a kakasok pillanatok alatt felgyorsultak és magasra emelkedtek. Ennek ellenére, azért néhány szajkó még sem úszta meg a hajtások összezáródó köreit.
Sógor Attila édesapja, Sógor András a Füzes csatornát szemlélte. Így emlékezett vissza egy régi vadászatra, amelyet többen hallgattunk: „Jó pár évvel ezelőtt, itt, a balotaiak még horgásztak. Több méter mély víz volt valamikor a tekintélyes csatornában, ami mostanra szinte kiszáradt. A víz valamilyen oknál fogva drasztikusan lecsökkent és még azokból a laposokból is eltűnt, ahol még nyáron is csillogott a víztükör. Sajnos a téli csapadék sem tudja ma már olyan szintre duzzasztani a helyi tavakat és csatornákat. Tavaly már néhány akác is kezdett elszáradni, amit rossz előjelnek lát az 55 éve vadászó, tapasztalt vadász.”

Sógor András balotaszállási vadász, a kiszáradt Füzes-csatorna mellett (Kép: Agro Jager News)
A második hajtáson Békefi erdő Bikák-völgye területrészeket járták végig a hajtók, amely a Füzespusztai I.-es Iskola mellett ért véget. Pár évtizeddel ezelőtt még a tanyasi gyerekek ide járhattak iskolába. Az iskola emlékét most egy tábla őrzi, amely előtt a vendégek és helyi vadászok is egy pillanatra megálltak, tisztelegve a hely emlékének. A régi iskola helyén ma egy erdő áll…
Lassan megközelítjük a Kiskunhalasi Vadásztársaság szomszédságában álló Békefi tanyát – int arrafelé Sógor Attila. Onnan már a Csernák fenyő területrész kezdődik! – teszi hozzá. A szél eközben egyre erősödött, miközben egyre kevesebb madár került az aggatékokra. A hajtások végén, bent a vadásztársaság udvarán aztán 14 fácánkakas és négy szajkó feküdt a terítéken. A hatalmas szél ellenére, mindenki jól érezte magát a Bács-Kiskun megyei településen. A balotaszállásiak vendégeiknek, tagjaiknak egy igazán jól sikerült csirkepörkölttel kedveskedett, amelyet Petrács Imre főzetett. A 2021/2022-es vadászati idény evvel a közös vadászattal véget ért – tudta meg az Agro Jager News.
Írta: Dr. Szilágyi Gergely
***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.
Vadászat
29. alkalommal találkoztak a vadászok Balatonfűzfőn
2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak
2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak, amely immár közel három évtizede jelenti a vármegye vadászainak egyik legfontosabb lövészeti találkozóját. A korongvadász versenyre ezúttal 49 induló nevezett, akik egyéniben és csapatban is összemérhették felkészültségüket.

Fotó: Szegedi László – OMVK
A rendezvény ünnepélyes megnyitóján a Bakony Vadászkürt Egyesület tagjai a hagyományokhoz híven „Gyülekező” kürtszignállal köszöntötték a résztvevőket. Ezt követően Pap Gyula, a Veszprém Vármegyei Vadászkamara elnöke üdvözölte a megjelenteket. Köszöntőjében felidézte, hogy a mostani már a huszonkilencedik alkalommal megrendezett nagydíj, és örömmel állapította meg, hogy olyan vadásztársak is jelen voltak, akik az első versenyen is rajthoz álltak. Beszédében kitért arra is, hogy az elmúlt évtizedek alatt természetes generációváltás zajlott le nemcsak a versenyzők, hanem a lőtér munkatársai között is. Elismerően szólt a létesítményben megvalósult fejlesztésekről, majd eredményes és sportszerű versenyzést kívánt valamennyi résztvevőnek.
A megnyitót követően a szervezők ismertették a technikai tudnivalókat, kiosztották a rajtszámokat, valamint külön hangsúlyt fektettek a biztonsági előírások betartására. A versenyzők ezt követően foglalták el helyüket a pályákon, ahol kezdetét vette a megmérettetés.

Fotó: Szegedi László – OMVK
A verseny során számos kiváló sorozat született. A jól sikerült találatokat gyakran taps és biztatás kísérte, de a koronglövészet természetéhez híven akadtak bosszantó hibák és kihagyott lehetőségek is. A sportszerű légkör azonban végig megmaradt, a résztvevők pedig ismét bizonyították, hogy a koronglövészet nem csupán verseny, hanem közösségi élmény is.
Eredmények
Férfi egyéni
- Siffer Géza – 47 találat
- Hüll László – 45 találat
- Kokojev Vitalij – 44+1 találat (szétlövés után)
Női egyéni
- Hettyei Emőke – 45 találat
- Hettyei Anita – 39 találat
- Hettyei Bianka – 29 találat
Csapatverseny
- Bakonyerdő Zrt. „A” csapata – 121 találat
- Tési Fennsík Vadásztársaság – 119 találat
- Noszlopi Vadásztársaság – 118 találat
Különdíj
Csobánc Vadásztársaság – 124 találat
Az eredményhirdetésen a legeredményesebb egyéni és csapatversenyzők vehették át díjaikat csatári Lászlótól, a lőtér tulajdonosától és Pap Gyula vadászkamarai elnöktől, majd kötetlen beszélgetés mellett zárult a nap. A résztvevők ellátásáról a hagyományoknak megfelelően a tavalyi év győztes csapata gondoskodott, míg az italokat a Veszprém Vármegyei Vadászkamara biztosította.

Fotó: Szegedi László – OMVK
A jó hangulatú rendezvény végén már a jövő évi jubileumi találkozó került szóba: a XXX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjon a vendéglátás feladata a különdíjas eredményt elérő Csobánc Vadásztársaságra vár majd.
A huszonkilencedik nagydíj ismét bebizonyította, hogy a lövészeti felkészültség fejlesztése, a biztonságos fegyverkezelés és a vadászközösség összetartozásának erősítése kéz a kézben jár. A résztvevők egyhangú véleménye szerint kiváló hangulatú, emlékezetes napot tölthettek együtt Balatonfűzfőn, amely méltó előfutára volt a jövő évi jubileumi, harmincadik versenynek.
Fotó: Szegedi László
Forrás: -PS- OMVK
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Hivatásos vadászok regionális válogató versenye
A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először,
A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először, regionális jelleggel. A verseny célja a három legjobb jáger kiválasztása egy nívós válogató keretében, ahol a megyék legjobbjai képviselik majd a Területi Szervezetüket júliusban, az országos megmérettetésen.

Fotó: OMVK
20 versenyző indult összesen a versenyszámokban, úgy, mint korong- és golyóslövészet, trófeabírálat, sebzési jelek vizsgálata, teszt és növényfelismerés.
A somogyi kamarai delegáció hat versenyzőből és a korábbi helyi versenyek bíráiból állt.
Versenyzőink közül Rózsa Martin, Boda Csaba és Beda János lettek az I-III. helyezettek, míg Rózsa Martin az összesített versenyben előkelő ezüstérmes helyet vívott ki, így ő képviseli Somogyot a főversenyen. Igazán jó hangulatú és színvonalas versenyt raktak össze a helyiek, külön köszönet Kenesei István titkár kollégának!
Jövőre Somogyon a sor a rendezést illetően, és bár magasra került a léc, szeretettel várjuk a vasi és zalai hivatásos vadászokat egy hasonlóan jól szervezett versenyen!
Forrás: Dr. Kemenszky Péter – OMVK
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Az eddigieknél is intenzívebb vaddisznóállomány-csökkentés indul az ASP megfékezésére
Az országos főállatorvos rendkívüli vaddisznóállomány-csökkentési intézkedéseket rendelt el a járvány további terjedésének megakadályozása és a hazai sertéságazat védelme érdekében.
Az afrikai sertéspestis (ASP) házisertés-állományban történt megjelenése miatt az országos főállatorvos rendkívüli vaddisznóállomány-csökkentési intézkedéseket rendelt el a járvány további terjedésének megakadályozása és a hazai sertéságazat védelme érdekében.

Fotó: NÉBIH
A beavatkozások Pest, Komárom-Esztergom és Fejér vármegyékben az M1–M3 autópályák menti 10 kilométeres sávban, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Vállaj térségében elrendelt megfigyelési körzet területén, az érintett vadgazdálkodási egységekben valósulnak meg. Az intézkedések a vaddisznóállomány csökkentésére, területenként meghatározott állománysűrűségi célértékek elérésére és fenntartására, valamint a teljesítés fokozott ellenőrzésére irányulnak.
Az afrikai sertéspestis továbbra is Magyarország egyik kiemelt állategészségügyi kockázata. A vírus évek óta jelen van a hazai vaddisznóállományban, amely a fertőzés természetes fenntartójaként játszik szerepet. A júniusi házisertés-kitörés arra is rámutat, hogy a korábban elrendelt járványvédelmi intézkedésekkel – kiemelten a diagnosztikai célú kilövéseket és az állománycsökkentési intézkedéseket – nem minden térségben sikerült egyforma hatékonysággal elérni a kitűzött járványügyi célokat, ami több tényezőre, köztük a végrehajtás eltérő mértékére és a területi sajátosságok összetett hatására vezethető vissza.
Az országos főállatorvos dr. Nemes Imre döntése alapján Pest, Komárom-Esztergom és Fejér vármegyék területén, az M1 és M3 autópályák nyomvonalától számított 10 kilométeres sávban célzott, rövid határidejű rendkívüli állománycsökkentési műveletnek kell indulnia. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Vállaj térségében kialakult házisertés-kitöréshez kapcsolódóan a megfigyelési körzetekben elrendelésre került az állomány teljes felszámolása, a fent leírt többi területen pedig meghatározott állománysűrűségi célérték elérése és fenntartása. A teljesítést szigorú hatósági ellenőrzés kíséri, nem teljesítés esetén komoly szankciókra, bírságra számíthatnak a vadászatra jogosultak.
Minden elejtett állatból kötelező mintavétel történik, a hullákat pedig előírás szerint ártalmatlanítják, miközben a résztvevők ruházatának és az eszközök fertőtlenítése is kötelező.
Az ASP betegséggel kapcsolatban minden fontos információ elérhető a Nébih tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/afrikai-sertespestis
Forrás: NÉBIH



























































































































