Major Tamás aranysakált hozott terítékre. Élményeiről beszámolt lapunknak:
Szeretek úgy vadászni,hogy egy konkrét egyedet keresek és hozok terítékre. Amikor így vadászom, azok az eredmények mindíg többet jelentenek számomra. A legnagyobb sakálomat is egy ilyen vadászat során sikerült meglőni, nem várt ajándékként. Egy íjászvendéget kísértem tavasszal őzbakra, amikor először megláttuk.
Fotó: Major Tamás – Agro Jager News
Épp, egy Diána által utunkba terelt, disznókondából szerettünk volna egy malacot elejteni, két árok közé ékelődött kukorica vetésről,amikor a sikertelen lövés okait magyarázva, vizsgáltuk a vesszőt. Tőlünk, kényelmes golyólövésre, kilépett a takarásból, új izgalmat adva az amúgy is csodás hajnalnak. Mivel megbeszéltük, hogy nálam azért lesz puska, gyorsan átnyújtottam azt a vendégemnek. Sajnos a lőbotomat nem tudta gyakorlottan használni, így szabad kézből engedte el a lövést. Sértetlenül tűnt el újból előlünk a nem mindennapi vadászzsákmány.
Mindketten láttuk, hogy a bal első lábát nem használta. A további cserkelés közben már egyre többet gondoltam arra, ha időm engedi, célzottan járok ki rá, pedig csak remélni tudtam, hogy nem hagyja el apró vadászterületünket. Sok eredménytelen hajnal és este után, másodszor augusztus derekán láttam újra, szintén egy vendéget kísérve.
FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!
Első bakját szerette volna meglőni – skót származású felesége kíséretében -, amit édesapjától kapott ajándékba. Egy energianyaras és egy középkorú akácos között lévő nyiladékon álló lesre ültünk, ott vártunk egy általam ismert bakra. Párás volt egy kicsit a reggel, ami nagyon szép napindító volt. Valószínűleg azért nem vettem észre először, hogy nem róka, hanem sakál igyekszik felénk, velünk szemben a nyiladékon.
Mikor rájöttem tévedésemre, már azt is láttam, ki is jön felénk. Ő volt az. A bal első lábára sánta sakál. Gyorsan mondtam vendégemnek, hogy ha neki kedvező távolságra ér, lőjön. Meglepetésemre azt kérdezte: és mi lesz a bakkal? Kicsit megszeppentem,de aztán elmondtam neki: Sakált nem mindennap lő az ember,bakot meg keresünk másikat, akár ma is. Rábeszélésemre felemelte a puskát de a vadászláz miatt csak egy hibázásra futotta tőle. Sajnáltam….
De legalább tudtam, hogy itt maradt a keresett sakálom. Ezt el is mondtam neki, így már úgy láttam megértette, miért akartam mindenáron meglövetni vele. Egyébként pár perc múlva ugyan onnan terítékre hozta első őzbakját, egy 220 grammos selejtbakot, ami kiváló első baknak.
Harmadjára egyedül indultam ki bakot figyelni, már a következő bakszezonra készülve. Kicsit megcsúsztam idővel, így szinte futottam a lesre, ahová ki akartam ülni aznap reggel. Az utolsó hibázás melletti energianyaras túlsó oldára akartam ülni, ahol egy öreg akácos kezdődik és arra voltam kíváncsi, hogy van-e jó őzbak a nyarasban, ami esetleg az akácosba vált vissza. Felérve a lesre, letámasztottam a .22-es puskámat és éppen az ülésdeszkát igazgattam, mikor a szemem sarkából mozgást láttam. Azt hittem egy őz jön kifelé, de mivel az utolsó pár soron végig láttam, hamar megismertem, ki is tart kifelé a nyarasból. Mire kilépett a nyiladékra, addig a puskám már a palánkon várta. Kilépett és átfutott a fejemben, hogy hová célozzak.
FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja! Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!
Valamit meghallhatott, mert felnézett a lesre, de akkor már a szálkereszt biztosan ült a bordáján, a lapockája mögött. Éleset csattant a .22-es és láttam, hogy összerándul. Tehát a lövés jó volt. Láttam odament, ahová szántam. Kifújtam magam és a kötelező várakozás után lemásztam a lesről. A kis .22-es miatt tudtam, hogy nem lesz egyszerű megtalálni, de bíztam a jó tüdőlövésben.
Elsőre nem is sikerült. Már vagy egy félórája kerestem, amikor eszembe jutott a barátom (azóta komám) kutyája, akivel már találtak meg sakált. Telefon és utazás után újból keresés, de sajnos a tacskó sem vette fel a nyomot kellőképpen. Végső próbálkozásomban (ami már számtalanszor bejött) a menekülés vélt irányába, Hubertuszra bízva magam, elindultam vakon. Az erdő zsebkendőnyi tisztására érve, annak túloldalán, aztán pontot tettünk a közel egy év végére. Velem szembefordulva, az oldalán ott feküdt ünnepnapjaim egyik ajándéka, a környék akkori legnagyobb, elejtett sakálja…
Írta és fényképezte: Major Tamás