Vadászat
Német vendégvadászok gímszarvasra vadásztak
Az elmúlt napokban egy német apa-fiú párossal vadásztunk Tolna vármegyében. Nagyon kedves embereket ismerhettünk meg, akik emellett igen jó vadászok is voltak. Már önmagában ez is kellemes tapasztalat volt. Kollégám a papával vadászott, és ők már a negyedik alkalommal sikerrel jártak. A német vadász az úgynevezett “Életbikáját” szerette volna terítékre hozni, és úgy tűnik, hogy sikerült neki. Kiváló, koros, a visszarakás jegyeit magán hordozó bikát ejtett el. A mi kereteink a fiával jóval szűkebbek voltak, ő élete második gímbikájának az elejtését tervezte nálunk.

Fotó: Gálos Csaba
Ma reggel nyolcadik alkalommal voltunk kint együtt. Eddig vagy nagyobb bikát láttunk, vagy olyat (többet is), amilyenre nem engedtem lőni. Igaz, azt előre megbeszéltük, hogy nem fog minden áron bikát lőni. Csak olyan trófeát szeretne hazavinni magával, amivel nem kell szégyenkeznie a hozzáértő barátai előtt, és amit ő is szívesen néz majd sok éven át… A mai vadászat nagyon izgalmasra sikerült. Egy régi tómeder helyén vadásztunk, végre innen is, onnan is bőgés hangjait hallva, majd a végül terítékre került bikával jó fél órás bőgőkürt-párbajt víva. Nem is emiatt írom a bejegyzést, mert ilyen már – hála Istennek – sokszor megtörtént velem az elmúlt 35 év során. De történt valami olyan is, amilyet korábban még nem éltem át… Amikor a bika a hosszú “rábeszélés” hatására végre megjelent a hosszabb nyiladék végén, és körülbelül 170 méteres távolságban majdnem teljesen keresztben meg is állt, akkor csattant a lövés. Az 8x57IS kaliberből származó, ólommentes lövedék csendesen talált a célba, anélkül, hogy bármilyen becsapódási hangot hallottunk volna.
FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!
A bika jelzése nem volt egyértelmű, sokkal inkább láblövésre emlékeztetett, mintsem kamralövésre. A lövés után balra ugrott a bokros-nádas dzsungelbe, ahol korábban már sok nehéz keresésünk volt. A halálvágta közben törve-zúzva menekülő nagytestű vad zaját sem hallottuk… Egyszerűen csak eltűnt a képből… Néztünk egymásra, hogy most vajon mi történt… A fiatalember remegő kézzel elővette a cigarettás dobozát, majd majdnem a fülébe dugott egy cigarettát. Az öngyújtót próbálta életre kelteni. Közben visszafordultam a nyiladék felé, és az agyamban már jártak a kerekek, hogy vajon milyen borzalmaknak nézünk elébe a keresés során? Valóban nagyon nehéz volt a terep, sok helyen minden méterért keményen meg kellett küzdenünk a továbbhaladáshoz….
Amint a lehetséges forgatókönyveket gondolataim között pörgettem, egyszer csak láttam, hogy balról a bika, szó szerint berepül a nyiladék fölé. Szabályosan úszott a levegőben a széles nyiladék közepéig. Első pillantásra nem is fogtam fel, hogy ugyanarról a bikáról van szó! Földre érkezés után a hátsó lábaival újból elrúgta magát, ugrott egy hatalmas gyertyát magasra meredt fejjel, majd még egyet… és egy hátraszaltó után elfeküdt és nem mozdult többet… Olyan szürreális volt a látvány, annyira nem tudtam elhinni, amit láttam, hogy a távcsővel majdnem kinyomtam a szemeimet. Aztán odafordultam a vendéghez, és megkértem, hogy bár már öt éve letettem a dohányzásról, most adjon egy cigit, mert közel voltam egy infarktushoz hasonló agyvérzéshez.
Igen rég volt már vadászlázam, de most nekem is megjött a kedvem a bagóhoz, alig találtam el vele a lángot. Ahol a bika végül lefeküdt, attól körülbelül öt méterre volt az elugrás nyoma, amit a lövés során nyomott a puha tőzeges talajba. Hiába, néha a vadászathoz igen nagy adag szerencse is szükségeltetik.
Írta és fényképezte: Gálos Csaba
***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.
Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu
Vadászat
Dél felé terjed a járvány: Mogyoródon talált vaddisznókban mutatták ki az afrikai sertéspestis vírusát
Afrikai sertéspestis (ASP) vírusának jelenlétét mutatták ki két, Mogyoród térségében talált vaddisznóban.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumi vizsgálatai megerősítették az afrikai sertéspestis (ASP) vírus jelenlétét két, Mogyoród térségében talált vaddisznóban. A Pest vármegyei esetek miatt az országos főállatorvos szigorúan korlátozott területté nyilvánította az érintett vadgazdálkodási egységet, valamint további négy vadgazdálkodási egységet fertőzött területként sorolt be. Magyarország házisertés-állománya továbbra is mentes a betegségtől, ugyanakkor kiemelten fontos a fertőzés házi sertésekre történő átterjedésének megelőzése és a járványvédelmi előírások maradéktalan betartása az állattartók részéről.

Fotó: NÉBIH
A Nébih laboratóriuma május 18-án kimutatta az afrikai sertéspestis vírus jelenlétét a Pest vármegyei Mogyoród belterületén, az M3 autópálya északi oldalától mintegy 500-700 méterre talált vaddisznókból származó mintákban.
Az érintett egyedek közül az egyik elhullottan került elő, míg a másik gázolás következtében pusztult el. A laboratóriumi vizsgálatok mindkét esetben igazolták az afrikai sertéspestis jelenlétét. Az állatokat az ASP-vel már fertőzöttnek minősített terület kockázati kategóriájába tartozó, 572650 kódszámú vadgazdálkodási egységben találták meg. A legközelebbi eset légvonalban körülbelül 14 kilométerre található, ami a járvány terjedése szempontjából a szokásosnál nagyobb távolságot jelent.
A járványügyi helyzetre tekintettel az országos főállatorvos az 572650 kódszámú vadgazdálkodási egységet szigorúan korlátozott területté nyilvánította. Emellett további négy vadgazdálkodási egység került fertőzött területi besorolásba.

Ábra: NÉBIH
A hatóság felhívja a vadászatra jogosultak, az állattartók és a lakosság figyelmét a felelős magatartás fontosságára. Az elhullott vaddisznók vagy sertések észlelése esetén a haladéktalan bejelentésük, a mintavételi és hullakezelési előírások betartása, valamint a megfelelő higiéniai intézkedések alkalmazása elengedhetetlen a járvány terjedésének megelőzéséhez és a védekezési intézkedések hatékonyságának biztosításához.
A témában minden további hasznos információ elérhető a Nébih portálon: https://portal.nebih.gov.hu/afrikai-sertespestis
Forrás: NÉBIH
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Dr. Bárándy Péter a Védegylet új elnöke
Az Országos Magyar Vadászati Védegylet május 20-án megtartott éves választmányi ülésén Dr. Bárándy Pétert választotta elnökévé.
A választásra az Országos Magyar Vadászati Védegylet május 20-án megtartott, éves választmányi ülésén került sor.

balról: Hrabovszki János alelnök, dr. Jámbor László alelnök, dr. Bárándy Péter elnök, Pechtol János ügyvezető elnök és Imre János, a Felügyelőbizottság elnöke
A korábbi igazságügyi miniszter és ügyvéd az egyetlen jelölt volt, a megjelent választmányi tagok egyhangú támogatásával vezetheti a szervezetet a következő négy évben.
Dr. Semjén Zsolt is lemondásról bővebben itt adtunk hírt.
Forrás: OMVV
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Vadat és halat is lopott egy orvvadász
A Fonyódi Járási Ügyészség orvvadászat bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy ötvenes éveiben járó férfival szemben
A Fonyódi Járási Ügyészség orvvadászat bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy ötvenes éveiben járó férfival szemben. Az elkövető illegálisan kialakított etetőhelyen orvvadászott egy roncsautóból, míg a munkahelyéről értékes halakat lopott el.

Fotó: Ügyészség
A vádirat lényege szerint a férfi vadászként érvényes vadászjeggyel és fegyvertartási engedéllyel rendelkezett, illetőleg tagja volt egy dél-balatoni vadásztársaságnak is. Ennek ellenére a vádlott egy méhészetnek használt üzemi vadászterületen vadetető-helyet, úgynevezett „szórót” alakított ki azért, hogy a vadakat odacsalogassa. A férfi a helyszínen hagyott roncs autóból vadászlest alakított ki, ahová többször kiment azért, hogy lőfegyverével vadat ejtsen el. A vádlott ennek során két, egyenként kb. 50 kg-os vadmalacot lőtt ki, melyeket feldolgozott és elfogyasztott.
A vádlott emellett gépkocsivezetőként dolgozott egy tógazdaságban. 2023 decemberében azt kapta feladatul, hogy az egyik tóból lehalászott halakat szállítása át a teleltető tavakba. A férfi a szállítás során ellopott 9 darab, összesen 23,55 kilogramm tömegű és közel 180.000 forint értékű süllőt, amiket zsákban az általa használt teherautó vezetőfülkéjébe rejtett, azonban a sértett cég munkatársai ellenőrizték, így a kár végül megtérült.
Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a bűncselekmény elkövetését beismerő férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés, pénzbüntetés és foglalkozástól eltiltás kiszabására, illetőleg a vádlott pártfogó felügyeletének elrendelésére tett indítványt.
A fényképet a Fonyódi Rendőrkapitányság készítette a lesnek használt roncsautóról és az abban talált töltényhüvelyről.
Forrás: Ügyészség


