Vadászat
A dunai szarvas
Vasárnap este csörög a telefon, szarvast sebeztek. Ferivel, a fiatal vadőrrel első találkozásunkkor egy malactartón lőtt kocát 11 kilométeres munkával fogtunk meg. Nem tudom ennek a munkának mennyi része van benne, de lelkesen kutyázik.
Fotó: Szigeti János – Agro Jager News
Utánkereső foxijával, természetesen még este kimentek megkeresni a dermedt spíszert, ami otthagyta a kukoricában őket. Egy 6-8 centiméteres csöves csontot és némi vért hagyott hátra. A rálövés a Duna két gátja közötti kukoricatábla szélén lévő réten történt.
A 600-800 méteres tábla végén váltott át a szarvas a kisgáton, reggel itt kezdtünk. Jázmin vezetéken, Lili szabadon keresett nagy kedvvel az ártéri erdőben. Háromszáz méter jó véren egy kőgát mögötti zárványig, ahol dagonyázás után hurokkal, visszatöréssel tűzdelt csapán a Dunában állt meg Jázmin.

Fotó: Szigeti János – Agro Jager News
A három lábú nyom számomra egyértelmű volt, ezért lefelé egy kilométert lekontrolláltunk, hátha visszaváltott a mi oldalunkra. Eldöntöttem, hogy ezt a sebzettet meg akarjuk fogni. Én is és a kutya is nagyon akartuk, ezért felhívtam a túloldali vadőr kollégát. Andris bátyám segített a dunai bakunknál is, természetesen most is szívesen vállalkozott a feladatra.
A velünk szemben lévő L kőnél rövidesen megjelent, majd tanácsomra fölfelé kezdett nyomozni. Szerencsénkre a Duna nagyon alacsony vízállása miatt a föveny erre ideális terep. Rövidesen megtalálta a kiváltó nyomot. Addigra végighúzta a törött jobb lábát a szarvas, az alföldi oldalon még emelt lábbal ugrott a vízbe. Csónakunk nem lévén, átautóztunk a túlpartra a dunaföldvári hídon, a kiváltástól folytatni a keresést. Közben Béla barátomat sikerült riadóztatni, aki elindult lefelé csónakkal Dunaföldvárról, hátha segítségünkre lehet még. A fövenyen jól lehetett látni a szarvas cseleit. Amikor a lefelé menet után visszatörve a saját nyomán 80-100 méter után újra lefelé és kifelé ment az erdőben. A nagy gáton átmenve egy erdőben rövidesen beértük, a kutyák hajszára lendültek.

Fotó: Szigeti János – Agro Jager News
A fegyvertelen kísérők mellett 10-15 méterre elfutva: irány a Duna. Mire vízhez érek a kutyák ugatva, vinnyogva úsznak a szarvas után. Jázmint sikerül kikiabálni, Lili azonban úszik tovább. A hajózó útban a folyás elkapja, tolja erősen lefelé, itt fordul újra a partunk felé. Szerencsésen visszatérve megfogom az ebeket, figyeljük a kiváltást. Először a vízben állva megpihen, majd lefekszik a sebzett vad. Tíz perc után lábal ki a vízből, lassan elnyeli az erdő. Telefonos segítséget kérünk, a szomszédos vadőr kolléga rövidesen megjelenik a túlparton. A nyomot igen, de a szarvast nem találja meg. Megérkezik Béla is a csónakkal, így újra indulunk a kiváltás helyétől.Jázmint vezeték nélkül követem, a csónak készenlétben áll a parton. Négyszáz méter után látom, elindul újra a hajsza. Rövidesen telefonálnak, látják a sebzettet a kutyával a nyomában a fövenyen, majd a gát felé haladnak. Egy visszatörés után irány újra a Duna.

Fotó: Szigeti János – Agro Jager News
Jázmint sikerül megfognom és a csónakkal a szarvas elé fordulva a partnak terelik. Amikor a lába földet ér, kapja a megváltó golyót. Mindannyian megkönnyebbülünk, terítéken a jobb hátsó lábszárán sebzett szarvas. A GPS adatait kielemezve kb. 4,5 kilométert tett meg a sebzés helyétől, ebből 1,5 km-t a Dunában úszva. Akik kétkedve fogadják, hogy a lábazott vad átúszik a nagy vízen, megnyugtatom őket, hogy harmadszor is megtette volna, ha csónakkal nem tudunk elé kerülni.
Így sikerült megfognunk a lecsóba küldött, gyenge képességű kutyával és némi szerencsével a Dunát átúszó szarvast.
Ezen írást Lizi /Ricsika-Erdei Aliz 2012.04.26.- 2023. 09. 06./ emlékének szentelem.
A cikk publikálást a szerző engedélyezte az Agro Jager News részére
Vadászüdvözlettel: Szigeti János – Utánkeresők Baráti Köre
Segítségre van szüksége?

Szigeti János vérebes utánkereső: +36 30 95 60 203
***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.
Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu
Vadászat
KITEKINTŐ (NÉMETORSZÁG): Azonosították az első aranysakál territóriumot
Aranysakálokat figyeltek meg Észak-Németországban.
Schleswig-Holstein tartományban először sikerült aranysakál-territóriumot azonosítani. A Plön járás területén két egyed jelenlétét is egyértelműen igazolták. A tartományi vadászszövetség szakmailag jelentősnek minősítette az észlelést.
A Landesjagdverband Schleswig-Holstein ügyvezetője, Marcus Böhmer így nyilatkozott:
„Az aranysakál kisebb, mint a farkas, félénkebb, mint sokan gondolják, és Schleswig-Holstein számára ez az aranysakálpár figyelemre méltó faunisztikai bizonyíték. Most az a feladat, hogy terjedését szakszerűen dokumentáljuk, és fejlődését folyamatosan nyomon kövessük.”

A fénykép illusztráció. Fotó: Kurfis Ilona amatőr természetfotós – Agro Jager News
Hangfelvételek igazolják a jelenlétet
A jelenlétet beszámolók szerint a fajra jellemző vonyítás alapján sikerült igazolni. Mintegy két hét alatt összesen kilenc hangfelvételt rögzítettek, amelyeken egyértelműen két egyed hallható. Ezek a felvételek a C1 kategóriába sorolt, megbízható bizonyítéknak számítanak.
A pontos helyszínt nem hozzák nyilvánosságra
Az aranysakálok viszonylag kis, körülbelül 2–10 négyzetkilométeres territóriumokat foglalnak el. Ugyanakkor az állatok az Landesamt für Umwelt szerint érzékenyen reagálnak a zavarásra, ezért a hatóság egyelőre nem hozza nyilvánosságra a pontos lelőhelyet.
Új ragadozó faj Németországban
Az aranysakál megjelenésében és méretében a farkas és a róka között helyezkedik el. Jellegzetes a sárgásszürke bundája, amely helyenként vöröses árnyalatú. Az állat rendkívül alkalmazkodóképes: táplálékát többek között madarak, hüllők és kétéltűek alkotják – ezek közül számos faj Németországban veszélyeztetett. Ugyanakkor vadon élő és haszonállatokat is elejthet. Többnyire kisebb családi csoportokban vagy párban él.
Jelentős megfigyelés a vadgazdálkodás számára
A vadászszövetség szerint az eset kiemelt jelentőséggel bír a vadgazdálkodás, a természetvédelem és a monitoring szempontjából. Az újonnan megjelenő fajokat – mint most az aranysakált – időben fel kell mérni és szakszerűen értékelni, hogy a változások megbízhatóan követhetők legyenek.
A szervezet úgy látja, hogy ez az eset fontos jelzés a vadállomány-megfigyelés további erősítésére. Csak megfelelő adatok birtokában lehet az élővilágban zajló új folyamatokat objektíven értékelni.
Korábban Schleswig-Holsteinben már történt egy figyelemfelkeltő eset: egy aranysakál Sylt szigetén több tucat haszonállatot ejtett el, azonban az az egyed azóta sem került elő.
Forrás: Jäger
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
KITEKINTŐ (Németország): Lezárult a módosítás: a farkas is szerepel a vadászati törvényben
A farkas bekerült Szász-Anhalt tartományi vadászati törvényébe
Befejeződött a vadászati törvény módosítása Szász-Anhalt tartományban. A tartományi vadászszövetség ezt mérföldkőnek nevezi. De mik a legfontosabb eredmények?
A Szász-Anhalt Tartományi Vadászszövetség beszámolt a vadászati törvény módosításáról. A szövetség Instagram-oldala szerint a folyamat lezárult – és valódi mérföldkőnek számít. A módosítás azért különleges, mert „minden fontos kérdés megoldódott a tárgyalóasztalnál, konstruktív párbeszéd során”.

Fotó: Pixabay
A vadászszövetség kifejezetten pozitívan értékeli a változtatásokat, és hangsúlyozza, hogy ezek az eredmények „egyáltalán nem magától értetődők”.
Szász-Anhalt vadászati törvénye: farkas, jogbiztonság és további változások
Melyek a legfontosabb eredmények, és milyen változások várnak a vadászokra?
Az egyik legfontosabb pont, hogy a farkas mostantól hivatalosan is bekerült a tartományi vadászati törvénybe. Ez a kérdés különösen nagy figyelmet kapott, miután a farkas védettségi szintjét csökkentették.
Emellett több más fontos változás is történt:
- Javulhat a mezőgazdasági vadkárok megelőzése.
- Újraszabályozták a határon átnyúló sebzett vad keresését (utánkeresést), és elismerik más tartományokból érkező vérebvezetőket is.
- Egyértelműbb jogi kereteket kaptak a hajtóvadászatok (különösen a „stöberjagd”), így nagyobb jogbiztonság jön létre.
Egy korábban sok vitát kiváltó kérdést is rendeztek: különböző szervezetek közbelépésének köszönhetően a macskákra vonatkozó vadászati védelem továbbra is gyakorlatban alkalmazható marad.
Emellett az utolsó pillanatban bekerült a törvénybe az etetőautomaták (vadcsalogató berendezések) használatának szabályozása is.
A vadászszövetség dicséri a módosítást
A Szász-Anhalt Tartományi Vadászszövetség szerint „minden kulcskérdésben aktívan részt vettek a tárgyalásokban, közvetítettek, és olyan megoldásokat értek el, amelyek jelentősen javítják a vadászat gyakorlati feltételeit és növelik a jogbiztonságot”.
A szövetség ezért köszönetet mondott a kormányzó pártoknak, a minisztériumoknak, valamint a tartományban működő szakmai szervezeteknek is az együttműködésért.
Forrás: Jäger
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Tavaszi színkavalkád az erdőszéleken – a fácánok dürgése
A közönséges fácán dürgéséről közölt cikket az Ipolyerdő Zrt.
Ahogy a tavasz határozottabban bontakozik ki az Ipoly menti erdők és mezők világában, egy különösen látványos madárfaj kerül a figyelem középpontjába: a közönséges fácán.
Bár ezt az Ázsiából származó madarat elsősorban vadászatos szempontból ismerik, az április inkább a természet egyik legszínesebb jelenségéről szól: a dürgésről, azaz a párzásukról.

Udvarlás – Fotó: Ipolyerdő Zrt. – Vadfajok.hu
A fácánok dürgése a madárvilág egyik leglátványosabb udvarlási viselkedése, amely nálunk az áprilisi időszakban figyelhető meg.
A legismertebb fajuk a közönséges fácán (Phasianus colchicus).
A fácán őshazája a Kaukázustól az Amurig húzódik. Európába az ókorban telepítették be, és azóta a kontinens nagy részén elterjedt. Először a görögök hozták hazájukba a Kaukázus vidékéről, tőlük a rómaiak vették át udvaraik díszeként, majd telepítették a megszállt területekre tovább, Nyugat- és Északnyugat-Európába, valamint Angliába is.
A modern korban a fácán az egyik legfontosabb apróvad, tenyésztése az apróvad-gazdálkodás önálló szakterülete. Vadon élő populációi a vidék üde színfoltjai.
Mifelénk, nagyvadas vadászterületeken jellemzően nem vadászunk rájuk, csak gyönyörködünk bennük és az általuk produkált különleges jelenségekben.
A dürgésről
A kakasok ilyenkor territóriumot foglalnak, és igyekeznek minél több tojót maguk köré gyűjteni. A domináns egyedek előnyben vannak: erőteljesebb megjelenésük és kitartóbb viselkedésük növeli esélyeiket a szaporodásra. A tojók ezzel szemben jóval rejtettebb életmódot folytatnak – barnás, mintázott tollazatuk kiváló álcát biztosít számukra a fűben és cserjésekben.
A dürgő kakasok szinte folyamatos „szolgálatban” állnak.
Feltűnő, fémesen csillogó tollazatuk – zöldes fej, vörös arcbőr, rézbarna és arany árnyalatok – nem csupán esztétikai élményt nyújt, hanem fontos szerepet játszik a tojók figyelmének felkeltésében.
A dürgő fácánkakas rendkívül feltűnően viselkedik: tollazatát felborzolja, hogy nagyobbnak és erőteljesebbnek tűnjön. Szárnyait leereszti és kissé széttárja, farktollait legyezőszerűen kinyitja, közben jellegzetes, rekedt „kakaskukorékolás-szerű” hangot ad – amely a szárnycsapkodással együtt akár több száz méterről is hallható.
Köröz a tojó körül, gyakran féloldalasan mutatva magát Ez a vizuális bemutató a tojó figyelmének felkeltésére szolgál. Néha felugrik a levegőbe, majd visszaérkezve folytatja a bemutatót. Ezek a hangok egyszerre szolgálnak területjelzésre és a rivális hímek elriasztására.
Hajnalban, kora reggel a legaktívabbak – mezőkön, erdőszéleken, mezőgazdasági területeken.
A dürgésnek több fontos funkciója van:
- Párválasztás: a tojó a legerősebb, leglátványosabb hímet választja
- Rangharc: a kakasok egymással is versengenek, harcolnak
- Territóriumvédelem: a hím jelzi, hogy az adott terület foglalt
A sikeres dürgés után a tojó elfogadja a hímet, és megtörténik a párzás.
A dürgés nemcsak a szaporodás része, hanem egy komplex viselkedési forma, amelyben a látvány, a hang és az erőfitogtatás egyszerre játszik szerepet.
Élettani szempontból ez az időszak komoly igénybevételt jelent a kakasok számára.
A folyamatos aktivitás, a vetélytársakkal való összecsapások és az állandó készenlét jelentős energiát emészt fel. Ez az időszak egyben a természetes kiválasztódás fontos színtere is: csak a legerősebb és legegészségesebb egyedek képesek sikeresen részt venni a szaporodásban. A fácán jelenléte így nemcsak biológiai érdekesség, hanem „üdítő színfolt” is a tájban.
Az erdőszélek, mezőgazdasági területek és cserjések mozaikos élőhelyein élő madár jól alkalmazkodott az ember által alakított környezethez. Gyakran megfigyelhető utak mentén, réteken vagy akár települések közelében, ahol jellegzetes mozgása és rikoltása könnyen felismerhetővé teszi.
A tavaszi időszak kiváló alkalom arra, hogy egy séta során ne csak a rügyfakadást és a virágzó aljnövényzetet figyeljük meg, hanem meghalljuk és megpillantsuk ezt a különleges madarat is.
A fácánok dürgése a természet körforgásának fontos része: látványos és hangos emlékeztető arra, hogy az élővilág ilyenkor van igazán „életben”.
Forrás: Ipolyerdő Zrt.



