Megszűnik az Ügyfélkapu
Vadászat
Megdöntötte dúvadrekordját a Bakonyi tájegység
A Bakonyi tájegység idei dúvadterítéke:
A Képesfa Vadásztársaság mesébe illő területén mutatta be a Bakonyi tájegység idei dúvadterítékét. Az egy híján száz dúvaddal sikerült megdönteni az elmúlt öt év terítékeinek rekordját.
A gyönyörű környezetben megrendezett, a VI. Bakonyi dúvadhetet lezáró rendezvényen 45 róka, 9 borz, 3 nyest, 29 szajkó, 7 szarka és 6 dolmányos varjú feküdt a terítéken. A képzeletbeli dobogó harmadik fokát idén 24 dúvaddal a házigazda Képesfa Vadásztársaság foglalhatta el, az ezüstérem a 29 dúvadat terítékre hozó Hód Vadásztársaságé, és eggyel több vaddal a Budapesti Erdőgazdasági Zrt. Uzsai Erdészeti Igazgatósága vitte el az aranyérmet.
Németh Attila tájegységi fővadász elmondta, büszke vadásztársaira, hogy közel száz dúvadat sikerült elejteniük, hiszen az elmúlt években 70-80 darabos terítékeket mutathattak be. Szerinte azért is kiemelkedő ez a teríték, mert egy nagyvadas vadászterületen sokkal komolyabb prioritásoknak kell megfelelni, így erőn felül teljesítenek a hivatásos vadászok és a tagok, hogy a dúvadgyérítési kötelezettségüknek is megfeleljenek. – Sokan nekünk szegezték a kérdést az elmúlt években, hogy ha egy hét alatt ilyen komoly terítéket tudunk produkálni, mit csinálunk egész évben. Érdemes végigvennünk, mi mindenre kell figyelnünk egy-egy vadászati évben! Márciusban vadgazdálkodási jelentést készítünk, elkezdjük a krotália-elszámolást, különböző összesítéseket végzünk, ráadásul kezdődik a szalonkamonitoring. Tavasszal meg kell szerveznünk a vadkárelhárító-vadászatokat. Áprilisban már őrizzük a kukoricavetéseket, villanypásztorokat építünk, és persze belekezdünk az őzbakvadásztatásba. Május közepén már a csillagbimbós napraforgón ülünk, amit meg kell védenünk a szarvasoktól, aztán nyáron tejesedik a kukorica, ismét kezdődnek a villanypásztorépítések, hogy megóvjuk a különféle növénykultúrákat, közben készülnünk kell a bőgésre, szeptemberben megjönnek az első vendégek, így október közepéig zajlik a vadásztatás. Mire kicsit felocsúdnánk, jön a tarvadtervek teljesítése, a vaddisznóállomány ritkítása, aztán a vadkárfelmérések, és készülünk az apróvadvadászatokra, majd vége a vadászati évnek… Azt gondolom, mindenképpen becsülendő, hogy a bokros teendők mellett még a dúvadfajokra is tudunk időt és energiát szentelni! – szögezte le Németh Attila.
A Veszprém Vármegyei Vadászkamara elnöke örömét fejezte ki, hogy bár csendes kezdeményezésnek indult annak idején a tájegységi fővadászok részéről a dúvadhetek megrendezése, idén immár hatodik alkalommal állhatunk a három tájegység terítékei mellett. – Amellett, hogy ezek a hetek komoly szakmai jelentőséggel bírnak, közösségépítő szerepük is van, ami egyre fontosabb a vadászat nehéz éveit látva – mutatott rá Pap Gyula. – Ne feledjük el, hogy a dúvadhétnek a nagyvadas területek esetében is hatalmas jelentősége van, hiszen ezeken belül is találhatók olyan régiók, ahol egyre nagyobb jelentőséggel bír majd az apróvad jelenléte, melynek megtartásához elengedhetetlen a dúvadállomány jelentős mértékű apasztása – hívta fel a figyelmet.
Hozzátette, egyre gyakrabban hallani a sajtóban arról, hogy a rókákat érintő veszettség újra felütötte a fejét. Hogy ez mennyire terjed el, az nagyban függ a rókapopuláció számától. Biztos vagyok abban, hogy ha aktívan szerepet vállalunk a rókaállomány apasztásában, azzal a közvéleményt, a lakosságot is meg tudjuk nyugtatni – tette hozzá.
Az idei rendezvényt színesítette, hogy egy ifjú hivatásos vadászt, Varga Benjámint szajkóvadásszá avattak a helyszínen. A színvonalat fokozták a terítéket követő előadások. Idén Őrhalmi Csaba vadhívásszakértő, vadászkürtös tartott rendkívül izgalmas előadást arról, hogyan zajlik a gyakorlatban a ragadozóhívás. Grátiszként számos apró praktikát is eltanulhatott tőle a hallgatóság. Végül Hári Csaba vadászkutya-kiképző, a Nádberki Vadászkutya Sziget tulajdonosa tartott egy szintén érdekfeszítő előadást „A rövidszőrű magyar vizsla mint mindenes vadászkutya gyakorlati alkalmazása a dúvadvadászatban” címmel.
A következő egy hétben a Balaton-felvidéki tájegység hivatásos és sportvadászai mutathatják meg, mennyire ügyesek a dúvadelejtésben. Az eredményt pedig bárki megtekintheti február 29-én, délután fél kettőtől a diszeli Artemisz Panzió udvarán, ahová mindenkit nagy szeretettel vár Surányi Péter tájegységi fővadász és a házigazda Csobánc Vt.
Forrás: Mizsei Bernadett – OMVK
Vadászat
Vadászjegyváltás 2025/2025 évre
A digitális állampolgárság szerepe a vadászjegy érvényesítésében:
Az Országgyűlés a 2023. évi CIII törvény keretében elfogadta a digitális állampolgársági programot, amelynek elsődleges törekvése az állami szolgáltatások digitális térbe való költöztetése. A Vadászkamara online térben intézhető hatósági ügyeit is közvetlen befolyásolja a kormányzati rendszereket érintő változás.
Megszűnik az Ügyfélkapu, amely jelenleg az online vadászjegy érvényesítést és a vadászati engedély igényléséhez szükséges bejelentkezési felületet is biztosítja. A rendszert pont a vadászjegy érvényesítési dömping kezdetével, 2025. január 16-án vezetik ki, és ideiglenesen az Ügyfélkapu+ lesz használható helyette, de az is csak 2025. december 31-ig. Az Ügyfélkapu+ lényegében a kétlépcsős azonosítás bevezetése, ami a felületekre történő bejelentkezéshez egy megerősítést (QR-kód beolvasását vagy egy generált 6 jegyű kódot) kér az általunk választott háromféle hitelesítő alkalmazáson keresztül. Ennek beállítása csupán pár percet vesz igénybe, a felhasználó egy videóból is segítséget kaphat, amely elérhető ide kattintva.
A másik azonosítási lehetőség a Digitális Állampolgárság (DÁP) mobilalkalmazás, a jövőben kizárólag ezt az azonosítási módot tudjuk majd igénybe venni. Ez egy jóval összetettebb szolgáltatáscsomagot kínál, amelynek csupán egy eleme az e-azonosítás.
Az eSzemélyi igazolvánnyal rendelkezők kényelmesen, az applikáción keresztül is tudnak regisztrálni abban az esetben, ha az igazolványuk a személyigazolvány PIN kódjával aktiválásra került. Azok, akik 2021. június 23-a előtt kiállított okmánnyal rendelkeznek, a regisztrációt Kormányablakon keresztül tudják megtenni. Az ügyintézéshez külön ügymenetet biztosítanak: ha előzetesen letöltöttük az alkalmazást, az ügyintéző által kinyomtatott QR-kódot beolvasva tudjuk azonosítani magunkat a rendszerben, tehát maga az ügyintézés csak néhány percet vesz igénybe.
Az állami alkalmazás segítségével történő bejelentkezés során csupán QR-kód beolvasására van szükség, vagyis nem kell minden alkalommal megadnunk a felhasználónevünket és a jelszavunkat, majd pedig a külön applikációban generált hitelesítő kódot, mint az Ügyfélkapu+ esetében.
Jó tudni: egy mobileszköz csak egy profilt tud kezelni, és a DÁP mobilalkalmazást sem tudja az összes mobiltelefon használni (technikai feltételeknek megfelelő okos készülék kell hozzá). Érdemes tehát elsősorban a DÁP mobilapplikációt preferálni, hiszen hosszútávon az azonosítás ezen keresztül fog történni, és a bejelentkezés folyamata is egyszerűbb, mint az ideiglenes Ügyfélkapu+ esetében.
Az egyéb igénybe vehető szolgáltatásokról érdemes bővebben tájékozódni, azonban kiemelten fontos, hogy az új azonosítást a vadászoknak minél hamarabb célszerű megtenni annak érdekében, hogy a Vadászkamara által biztosított ügymenetek gördülékenységét – így elsősorban január 17-étől a vadászjegy érvényesítését – a kormányzati azonosítási szolgáltatások változása ne akassza meg.
Forrás: OMVK
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Kedves Vadásztársak! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2025/2026-os év vadászjegy kiadásának rendje az elmúlt évek tapasztalatai alapján módosul. Nem írunk ki időpontot a társaságoknak, hanem előre egyeztetett időpontban fogadjuk képviselőiket. Időpontot egyeztetni a kamara elérhetőségein: veszprem@omvk.hu, 88/422-298 lehet.
Kérjük, hogy az aláírt, kitöltött biztosítási nyilatkozattal, adatlappal jöjjenek vadászjegyet érvényesíteni:
Sportvadász adategyeztetési lap
Hivatásos vadász adategyeztetési lap
Biztosítási nyilatkozat
A plasztik kártyát nem kell elhozni, de érdemes ellenőrizni, hogy megvan-e, pótlásra kamaránknál van lehetőség 12.500 Ft ellenében.
A vadászjegy ára nem változik: Vadászjegy: 25.000 Ft
Kamarai tagdíj: 4.000 Ft (a 70. életévet betöltött kamarai tagok mentesülnek)
Biztosítás 3.000 Ft
összesen: 32.000 Ft / 28.000 Ft
A Vadászjegy érvényesítése online is lehetséges, ennek menete: a https://ugyfelszolgalat.omvk.hu/ weboldal
A Belügyminisztérium igényeinek megfelelően Ügyfélkapu használata (ezt a fenti weblap automatikusan lehetővé teszi, csupán az ügyfélkapus felhasználónév és jelszó megadása szükséges. Fontos, hogy fizetés csak online – bankkártyával – történhet.
2025. január 16-ától megszűnik az ügyfélkapu, és ez az online vadászjegyérvényesítést is érinti! további segítség:
https://omvk.hu/hir/vadaszjegyvaltas-megszunik-az-ugyfelkapu
2025. január 01-tól 2025. február 28-ig egyénileg lehet a vadászjegyet érvényesíttetni a 2025/2026 vadászati évre.
Ügyfélfogadás ezen időszakban:
Hétfő-Csütörtök 8-15 óra,
Péntek 8-12 óra között
Kamarai honlapunkon naprakész információkat talál ügyfélfogadásunkról, rendezvényeinkről.
Üdvözlettel: A Veszprém Vármegyei Vadászkamara dolgozói
Forrás: Veszprém Vármegyei Vadászkamara
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Az Encsi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat két férfival szemben. Az elkövetők 2023 áprilisában részt vettek a Svájcból hazánkba vándorolt, M237 -es jeladóval ellátott farkas elpusztításában és tetemének eltüntetésében.
A vádirat szerint 2023. április 1-én, délután, a egyik férfi az akkor 10 éves fia felügyeletét a másik vádlottra bízta azért, hogy vadászni menjenek Hidasnémeti település környékére. A vadászat megkezdése előtt a férfi ideiglenes használatra átadta a gyermekének a vadászlőfegyverét. Tette mindezt annak ellenére, hogy tudomása volt arról, hogy a másik férfi – csakúgy, mint a gyermek – lőfegyvertartási engedéllyel nem rendelkezik.
A gyermek Hidasnémeti külterületén – miután a vádlott átengedte részére a lövés lehetőségét – lelőtte a 250.000 forint természetvédelmi értéket képviselő, fokozottan védett állatot, amit a kilövés helyszínén hagytak.
Miután az apa értesült a történtekről, részt vett az állat tetemének felkutatásában, majd az elpusztult farkasról a 1.337.600 forint értékű jeladót levágta, és azt a tetemmel együtt az általa használt gépkocsi csomagterébe helyezte. Röviddel ezután a férfi a jeladót a Hernád folyóba dobta, majd az elpusztult állatot ismeretlen helyre szállította, amely azóta sem került elő.
A vádlott azzal, hogy a lőfegyverét használat céljából átadta részére, míg a másik férfi azzal, hogy a rábízott gyermek felügyeletére vonatkozó kötelességét súlyosan megszegte a kiskorú testi és erkölcsi fejlődését veszélyezette.
Az ügyészség a férfit természetkárosítás, lőfegyverrel visszaélés, kiskorú veszélyeztetése, valamint rongálás bűntettével, míg társát természetkárosítás és kiskorú veszélyeztetése bűntettével vádolja.
A gyermek életkorára tekintettel nem vonható felelősségre, az általa elkövetett cselekményért a vadászó vádlott közvetett tettesként felelhet.
Az ügyészség a jelenleg is bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló vádlottakkal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. Indítványt tett továbbá arra is, hogy a bíróság a vádlottakat határozott időre tiltsa el bármely olyan foglalkozástól, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülnének kapcsolatba, továbbá az apát vágleges hatállyal tiltsa el a vadászati foglalkozás gyakorlásától.
Forrás: Ügyészség