Keressen minket

Vadászat

Farkas ehette meg a dámborjút

Úgy gondoltam, hogy dámborjúra indulok vadászni – kezdte Figura Ákos, mikor lapunk, az Agro Jager News élményei miatt kereste fel az ismert utánkeresőt. Azon a héten már decembert írtunk és a Galgamenti Vadásztársaság területén, Bercel magasságában vettem a vállamra a puskát.

Közzétéve:

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Úgy gondoltam, hogy dámborjúra indulok vadászni – kezdte Figura Ákos, mikor lapunk, az Agro Jager News élményei miatt kereste fel az ismert utánkeresőt. Azon a héten már decembert írtunk és a Galgamenti Vadásztársaság területén, Bercel magasságában vettem a vállamra a puskát. Tehettem, mert hivatásos vadász is vagyok a területen, másrészt a vezetőség bizalma töretlen irányomban – folytatta a nem mindennapi történetét.

Figura Ákos két kutyája már csak a feltört vadat érték be. Fotó: Figura Ákos

Vadászni indultam, cserkeltem. Lőhettem volna bármi mást is, de az is benne volt, hogy „csak” kint vagyok. Csak a szándék volt meg bennem, s ha nem is cél nélkül, de kint voltam az erdőn és az már önmagában is nagyon jól szokott lenni.

Sokat dolgoztam ebben az évben, hiszen a karácsony előtt időszak nem a pihenésről szól, de valahogy mégiscsak csendesebb időszak ez mindannyiunknak.

Szóval tarvadazni indultam és amint cserkelek a téli erdőben, hirtelen megpillantottam egy dámborjút. Egy lábas erdőben állt és sikerült megközelítettem. A .30-06 Blaser fegyverem volt nálam és igazán nem állt messzire: 80 méterre lehetett tőlem.

Lőbotról vettem célba és a találatot is jól jelezte. Ám picit úgy éreztem, hogy belehúztam a lövésbe, ami gyorsan be is igazolódott, mert nyomban felugrott. Úgy 150 méterre megállt, de nem tudtam újra rálőni s ahogy figyeltem, öt-hat perc múlva lefeküdt.

Amikor tanácsot szoktam adni, mindig elmondom, hogy ilyenkor ne is menjünk oda. Persze én meg elindultam és mikor már majdnem elértem, akkor felugrott és elszaladt.

A szakember szerint ennyi húst képtelen az aranysakál elfogyasztani, másrészt nem is látnak a vadászok. Fotó: Figura Ákos

Megjelöltem a helyet és csak sóhajtoztam…

A leggyakoribb, hogy a sikertelen munkák legtöbbje a saját lövéseimből adódnak – korholtam magam, de sokkal nem voltam előrébb és lassan rám is esteledett…

Azon elmélkedtem, mivel mást nem tehettem, hogy pont azokat a hibákat követtem el, amiket szoktam tanácsolni, hogy lehetőleg kerüljük el. Ne megyünk oda és én meg nem vártam. Jó félórát várni kellett volna, morfondíroztam. Persze láttam, hogy elesett és én meg rámentem rögtön. Borítékolható volt, hogy felkeltem: be is jött.

Dühöngtem. Mérges voltam, főleg magamra, mert végiggondoltam, hogy mit hibáztam és miközben kiértem az autóig, megterveztem a holnap reggelt.

Bennem volt az is, hogy reggelre jól elintéztem a saját programomat, ami most mindenek elé került. Sajnáltam a vadat is és meglehetősen sok érzés kavargott bennem.

Hóolvadásos időszak és miközben az északi oldalban még fagyott. A déli oldalon olvadt, a legtöbb helyre így nem tudtam bemenni. Az elugráshoz érve Tapi és Rubi gyorsan felvették a nyomot és gyerünk!

Nagyon jól dolgoztak, bár lassabban mentek, mint általában.

Miközben a vér is egyre kevesebb volt. Egy-egy cseppet találtam és egy 5-600 méter vezetékmunka után végül meglelték a dermedt vadat.

Nagy meglepetésemre azonban, csak a bőre várt ránk: mindenhonnan lerágták az éjjel a húst a csontokról.

A területen négy év alatt kilenc sakált ejtettek el, hallani sem halljuk őket, így nagy eséllyel szürke farkas törhette fel a vadat, meg ennyi húst a sakál nem tud befalni. A szomszédban több helyen láttak már farkast.

Tudjuk jól, hogy itt van a farkas. Azt is tudjuk, mikor jön, hiszen látjuk, mikor etetünk, kint áll 40-50 szarvas a réteken. Egyszerűen olyan mennyiségben, amit egy-egy terület nyilvánvalóan nem bírna el. Majd egy héten keresztül nem látunk egy szarvast sem. Ilyenkor szoktunk találni megevett vadat. Dámot és gímet egyaránt. Persze, hajtja, űzi, zavarja a vadat. Nincs pihenője, nem fekszik nappal, ahogy szokott. Fél az erdő s arról meg ne is beszéljünk, hogy ilyenkor is enni kell a szarvasnak. Hatalmas vadkárokkal kell számolnia mindenkinek. Mindenki felteszi a kérdést, hogy ez kinek jó?

A nyílt legelőkre lenyomja a vadat a farkas. Nappal, fényes nappal látjuk a vadat, ami nem azért bújik elő, mert annyi van, hogy nem bírja az erdő, hanem mert odabent van a farkas. Mióta van hőkameránk, belátjuk a területet. Akkora rudlikat terel össze és menekül előle minden élő, hogy egyszerűen kiürülnek az erdők.

Rubi és Tapi az átlagosnál óvatosabban, lassabn indultak el a csapán, amelynek a végén már csak a feltört, megevett dámborjút találták meg. Fotó: Figura Ákos

Volt alkalom, hogy gazdák szóltak, hogy három német juhász eszik egy szarvast. Mire kiértem, persze nem voltak ott, de senki sem kereste a kutyáit a környékben.

Vidéken, kint a határban, a hegyen, másként vélekednek az emberek, mert aki egyszer is látta, hogy öl a farkas, az félni fog tőle. Fél a farkastól minden jószág és fél az erdő. Fertelmes munkát végez és rettenetesen sokat szenved a vad, mire elpusztul, mert a lábát, ágyékát kezdik ki és elevenen kezdik megenni…

Tudjuk jól, hogy eljön az a pillanat is, mikor a kutyáim a farkast is ott találják a csapák végén és abban is mindenki biztos, lehet a vérebektől nem hátrál meg a farkas, miközben fal.

Nemcsak az én, de a többi vérebes kutyája is nagy értékű. Csak mi, éves szinten, 150-200 vadat hozunk terítékre, ami csak a hús vonatkozásában is jelentős árbevétel a társaságoknak. Óriási károkat szenved el a vadállomány és a farkastól retteg az erdő – zárta beszámolóját Figura Ákos vérebes utánkereső.

 

Figura Ákos elbeszélése nyomán írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Fotó: Figura Ákos

Agro Jager News

Bajban van, elveszett a vadja?
Hívja Figura Ákos vérebes utánkeresőt vagy kövesse munkáit a Facebookon!
Kattintson ide!
Tel.: +36 30 485 99 22

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Vadászat

BUDAPEST: Beszámoló a 31. FeHoVá-ról – Galériával

Published

on

Idén február 6-án nyitotta meg a kapuit FeHoVa kiállítás, mely a régió legnagyobb vadászati rendezvénye. A 2025-ben megrendezett kiállítás immár 31. alkalommal várja, a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban, a vadászokat és a horgászokat. A FeHoVá-t ezúttal is számos szakmai rendezvény kíséri. Immár hagyomány, hogy a kiállítással egyidőben rendezik a FEHOVA-MEOESZ Nemzetközi Kutyakiállítást és a teremíjász országos bajnokságokat is. A MOHOSZ horgászsulit rendez a kicsiknek, miközben az idei FEHOVA egyik meglepetése, hogy a FROMMER Fegyverbolt, – a Franchi fegyverek, mint a „kistestvér” mellett – megkapta a Beretta Holding zászlóshajójának számító BENELLI fegyvermárka forgalmazását és mellé teljes szervizszolgáltatását is. 2025-ben mintegy 13 országból 200 kiállítóval találkozhatunk idén.

A 31. FeHoVa egyik különlegessége, hogy a FRANCHI fegyverek mellett a BENELLI-t is forgalmazhatja és javíthatja a FROMMER Fegyverbolt.

A FeHoVá-t hagyományosan Dr. Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök helyettese, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke nyitotta meg. A miniszterelnök-helyettes kiemelte, hogy az elmúlt másfél évtizedben sikerült életre hívni egy stabil vadászati törvényt, amely alapja a magyar vadgazdálkodásnak.

NEFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. standján. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely / Agro Jager

Észszerű és életszerű fegyvertörvény mellett működik az ágazat. Bejelentette, hogy Papp Zsolt Györggyel, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara új elnökével már egyeztettek és vadászkamarával közösen egy kölcsönös együttműködés kialakítására törekszenek.

Ősi magyar kutyafajtánk a magyar vizsla. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely / Agro Jager

Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes arra kérte az ágazati szereplőket, hogy helyben, együttműködve, kommunikálva igyekezzenek megoldani a vad által okozott kárt. Arra kért minden szereplőt, hogy peren kívül igyekezzen minden vadásztársaság és gazda megállapodni.

KONUS: ár-érték arányban verhetetlen. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely / Agro Jager

Felvetődött a védett állatok károkozása és általuk okozott kár kérdése; olyan esetek, mint amiben a  természetvédelmi területeken gazdálkodók szenvednek. Arról is beszélt a megnyitón, hogy a kárókatona, illetve a hódok okozta károkat is meg kell valakinek téríteni. Ezzel kapcsolatosan a háttérben egyeztetések zajlanak, de hangsúlyozta, hogy minden érdekelt bevonásával egy megnyugtató megoldásra törekednek. Beszélt és értékelte a fegyvertörvény változásait, szót ejtett a szürke fogoly kibocsátásáról és arról is, hogy a ragadozógyérítéssel a védett természeti értékeinket is óvják a vadászok, kiemelve Európa legnagyobb madarát, a hazánkban költő túzokot.

Ezt megnézem magamnak! Fotó: Dr. Szilágyi Gergely / Agro Jager

A rendezvény megnyitóján Dr. Nagy István agrárminiszter, az Agrárminisztérium vezetője kiemelte, hogy a 2023/24-es vadgazdálkodási évben 1449 vadászterületen, mintegy 343 ezer nagyvadat ejtettek el. Mezei nyúlból és fácánból pedig összesen 562 ezer példány került országszerte a terítékekre. A vadgazdálkodás a 2024/2025-ös vadászati idényben 3,7 milliárd forinttal zárt.

Célra tarts! 31. Fehova, Budapest. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely / Agro Jager

Az agrárminiszter kitért a horgászatra is, amely mára az egyik legkedveltebb szabadidős tevékenységgé vált: 2023-ban a regisztrált horgászok száma meghaladta az 1 millió főt.

A Webfishing Center Horgászbolt standján sokan megfordultak. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely / Agro Jager

Hangsúlyozta, hogy 2014-től 2022-ig több, mint 43 700 hektárra igényeltek sikeresen erdőtelepítési támogatást a Vidékfejlesztési Programban. Bejelentette, hogy a jövőben bővülnek a lehetőségeink, mert az EU Közös Agrárpolitika magyar stratégiai tervének köszönhetően, 2027-ig 310 milliárd forintos keretet biztosít a kormány a hazai erdőkre és hamarosan megjelenik az erdészeti génmegőrzést támogató pályázati felhívás is.

Afgán agarak érkeznek. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely / Agro Jager

Továbbra is központi szerepet kaptak az állami erdőgazdaságok standjai, a megszokott formában, mintegy köralakban elhelyezve lehetett a standokat megtalálni. Míg a megnyitó jobban protokoláris, addig a péntek már nagyobb látogatólétszámmal bírt, de a nagyobb forgalom a hétvégi napokra tevődik.

Csehországi vendégeink. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely / Agro Jager

A FROMMER Fegyverbolt standján meglehetősen nagy forgalommal találkoztunk, ahol Albert Jutkával a cég ügyvezetőjével és Albert Attila kereskedelmi igazgatóval beszélgettünk. Albert Attila kiemelte, hogy a FROMMER Fegyverbolt a FRANCHI fegyverek magyarországi újbóli elterjesztésében elért sikerei után kapta meg a BENELLI forgalmazását is, amely mérföldkő az olasz fegyvermárkák magyarországi történetében.

Agro Jager News

Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálja 25 éves!

Albert Attila hangsúlyozta: az, hogy árulják a fegyvereket csak az egyik színfoltja ennek, sokkal nagyobb jelentősége van annak, hogy hivatalos szervize is, fegyverműhelye is a FROMMER Fegyverbolt a BENELLI-nek. Az olasz cég jóvoltából, ahogy a FRANCHI esetében, úgy a BENELLI-nél is olyan gyári támogatást biztosít a Beretta Holding, hogy a sok évtizede használatban lévő puskákhoz is küldenek a budapesti műhelybe alkatrészt és úgy tudják megjavítani, alkatrészt cserélni, hogy a fegyver nem hagyja el az országot.

Trófeák nélkül nincs FeHoVa. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely / Agro Jager

A FROMMER Fegyverbolt legnagyobb sikere kétségtelen a BENELLI 2025-ös érkezése, de hangtompítók, távcsövek, hatalmas lőszerkínálat és még az olasz képviselet anyanyelvi munkatársai is a helyszínen vannak, ami rendkívül megtisztelő – foglalta össze Albert Attila, a FROMMER Fegyverbolt kereskedelmi igazgatója, a 212-es standon.

Rendelj otthonról, kényelmesen és mi elpostázzuk neked! Kattints a képre!

A Hortobágyi Madárkórházat hol másutt, mint a solymászok mellett fedeztük fel, akik még mindig a 25 éves jubileumukat ünneplik. Megjegyezzük, joggal, hiszen az elmúlt negyedévszázadban mintegy 25 000 madarat adtak vissza a természetnek – nyilatkozta az Agro Jager Newsnak Dr. Déri János állatorvos, az alapítvány elnöke.

Dr. Déri János madármentő specialista, állatorvos, vadász, a Hortobágyi Madárkórház igazgatója. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely / Agro Jager

Hozzátette, hogy Magyarországon 91 telephellyel és 300 önkéntessel dolgoznak, ami nemcsak az ország, hanem a Kárpát-medence legnagyobb madármentő alapítványa is. Dr. Déri János arról tájékoztatta lapunkat, hogy pár napja Eszéken tartott előadást egy réti sas konferencián, amelynek előadását most megismétlik a FEHOVA keretein belül, így aki a nagyszínpadon jár 10 órakor és 12 óra 30 perckor azok találkozhatnak a madármentő specialistával.

Budapest. FeHoVa. Fiatalok. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely / Agro Jager

Az Agro Jagernek leszögezte, hogy az elmúlt években nagy eredményeket tudhat maga mögött a Madárkórház, de fontos, hogy a madármentésben a legfontosabb partnerek a vadászok és a horgászok, akik nap, mint nap a természetben járnak. A szakszerű és gyors madármentés első ütemében ők állnak és rajtuk múlik, milyen állapotban kerül az állatorvos asztalára egy-egy madár. Kézenfekvő tehát, hogy minden Fegyver-, vadász és horgász kiállításon itt vagyunk, előadásokat tartunk és találkozunk mindazokkal akik támogatják ezt a madármentő munkát – tájékoztatta az Agro Jager Newst Dr. Déri János.

A vérebes utánkeresők nélkül nincs nagyvadvadászat. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely / Agro Jager

A vadászok mellett, ahogyan az ágazati miniszter kiemelte, napjainkban mintegy 1 millió fő váltott horgászjegyet s megnéztük mi is zajlik a damilosok világában? Horgászbotok, már-már horgászboterdők, csalianyagok, látványos medencék, bemutatók és rengeteg gyermek, fiatal, akik szüleikkel együtt keresték fel a legújabb termékeket felsorakoztató standokat.

Még nem vagy tag? Csatlakozz a Vadászok Baráti Közösségéhez! Kattints a képre!

Lapunk főszerkesztője, Dr. Szilágyi Gergely, a Webfishing Center standján találkozott Mester Évával és Móri István tulajdonsokkal, akik széles termék palettával érkeztek a kiállításra. A Guttermuth család elismerően nyilatkozott a cégről, hiszen sem az édesapa, sem az édesanyja nem tud horgászni, ellenben az üzlet ajánlásával, a gyermekeik megismerkedhettek egy nyári horgász táborral, amely ma már a család életének szerves része lett.

Az érdeklődők a pergetés világába is betekinthettek a Webfishing Center standjánál. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely / Agro Jager

A horgászbolt ugyanis nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a gyermekekkel is foglalkozzon, akik ugyan egyelőre a szüleikkel érkeznek, de hamarosan már egyedül is látogatni fogják az üzletet. A táborokkal nemcsak horgászni tanulnak, hanem a természettel való viszonyuk is formálódik, fókuszban a környezetvédelemmel és a természetvédelemmel – meséltek az Agro Jager Newsnak.

A FROMMER Fegyverbolt neve összeforrt az olasz fegyvermárkákkal. Ma már a BENELLI és a FRANCHI szerelmesei egy helyen vásárolhatják meg és javítatthatják meg az olasz fegyveripar remekeit. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely / Agro Jager

Minden FeHoVa egy kicsit más, minden FeHoVán találkozhatunk egy-egy újdonsággal, ahogy 2025-től a koronglövészettől volt hangos a kiállítás. Megszokhattuk a kutyákat, a solymászokat, velünk vannak már az íjászok is és mondhatjuk, hogy az agarászattal kerek lett a magyar vadgazdálkodás is. Miközben egyes jogszabályok enyhülnek, addig feszesebbre húzva lassan finomhangolásra kerül a vadászati ágazat is. Ám fontos, hogy a jogszabályok kedvező lehetőségeit nem ki, hanem minden napi életük könnyítésére használjuk és élvezzük ki azoknak minden kedvező lehetőségét. Járjunk többet dúvadozni, lessük, járjuk az erdőt, mert ma már olyan technika birtokában lehetünk, amellyel igazán belelátunk az éjszakába. Érkeznek a drónok, egyre jobban felmérhetjük környezetünket és annak állapotát. A lehetőségeinket már nem a pénztárcáink határozzák meg, hanem a döntéseink. Szabadságfoka talán soha eleddig nem volt akkora a vadászatnak, amelyet ma élünk meg és még nem is beszéltünk arról, hogy 2025. októberére ígérték az elektronikus beírókönyv bevezetését.

Magyar íjászok a 31. FeHoVán. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely / Agro Jager

Dr. Semjén Zsolt szavaival élve, a lehetőség adott, megteremtette a kormány azokat a jogi eszközöket, amellyel jogszerűen vadászhatunk, jogszerűen átadhatjuk a fegyvereinket, jogszerűen járhatjuk az erdőket, a mezőket. Aki ennek ellenére bajba kerül, azon nem tudunk segíteni.

Talán erről szólt leginkább a 2025-ös és szól még két napon keresztül február 9-ig a 31. FeHoVa. Élni jogainkkal, de nem visszaélni azokkal…

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M., lapigazgató
Fényképzete: Dr. Szilágyi Gergely PhD, főszerkesztő

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

 

Tovább olvasom

Vadászat

Agrárminisztérium: világ színvonalú a magyar vadgazdálkodás – FeHova – 2025

Published

on

A vadászat nem csupán egyidős az emberiséggel, hanem a természet védelmének és fenntartásának kulcsfontosságú eszköze – közölte Nagy István agrárminiszter a 31. Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi Kiállítás (FeHoVa) megnyitóján. Hozzátette, a teremtett világ védelme ránk, emberekre van bízva, felelősek vagyunk a biológiai sokféleség megőrzéséért.

Solymászok a 31. FeHoVa kiállítás megnyitóján. Fotó: Pelsőczy Csaba

Ennek eszközét nemcsak a veszélyeztetett fajok védelme, hanem a jól működő és fenntartható hazai vadgazdálkodás is jelenti, amely Európa és a világ legszűkebb élvonalába tartozik.

A rendezvény megnyitóján a tárcavezető köszönetet mondott a vadgazdálkodási szakembereknek, akik tevékenységükkel sokat tesznek teremtett világunk minőségének és egyensúlyának megőrzéséért. Erre a munkára azért is van nagy szükség, mert az emberek eltávolodtak a természettől – tette hozzá.

Agro Jager News

Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálja 25 éves!

A tárcavezető elmondta, a 2023/24-es vadgazdálkodási évben 1449 vadászterületen 343 ezer nagyvadat hasznosítottak, mezei nyúlból és fácánból pedig összesen 562 ezer példányt – emelte ki a tárcavezető.

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Hozzátette, a vadgazdálkodás pénzügyi mérlege a korábbi években bár nehézségekkel nézett szembe, ennek ellenére pozitív maradt, és 3,7 milliárd forinttal zárt.

Nagy István kitért arra is, hogy a horgászat továbbra is az egyik legkedveltebb szabadidős tevékenység, ezért nem meglepő, hogy 2023-ban a regisztrált horgászok száma meghaladta az 1 millió főt. Ez a szám is tükrözi, hogy a felelős halgazdálkodási modell működik.

Rendelj otthonról, kényelmesen és mi elpostázzuk neked! Kattints a képre!

A miniszter hangsúlyozta, 2014-től 2022-ig több mint 43 700 hektárra igényeltek sikeresen erdőtelepítési támogatást a Vidékfejlesztési Programban, ezáltal csaknem 32 ezer hektárnyi erdő jött létre. Az Újszülöttek Erdeje Program ugyancsak sikeres, 2020 óta mintegy 1700 hektár új erdőt telepítettek. Kifejtette, a jövőben bővülni fognak ezek a lehetőségek, az EU Közös Agrárpolitika magyar stratégiai tervének köszönhetően 2027-ig 310 milliárd forintos keretet biztosítunk a hazai erdőkre. Nagy István bejelentette, hogy hamarosan megjelenik az erdészeti génmegőrzést támogató pályázati felhívás is.

Még nem vagy tag? Csatlakozz a VAdászok Baráti Közösségébe! Kattints a képre!

Az agrárminiszter szerint az esemény kiválóan alkalmas arra, hogy a jövő generációi is megismerjék a fenntartható gazdálkodás eszmeiségét, a természetgazdálkodás fontosságát, a hagyományos vadászati módok és a vadászkultúránk sokszínűségének megőrzését.

Agrárminisztérium
Fotó: Pelsőczy Csaba

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Döntés a 2025/26 évi vadgazdálkodási pályázatokról

Döntést hozott az Országos Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottság.

Published

on

Az Országos Vadgazdálkodási Alap 2025/2026. vadászati érvre kiírt pályázati felhívására 2024. október hónap folyamán összesen 429 pályázat érkezett be, amelyek összes támogatási igénye elérte az 572 millió forintot.

Fotó: OMVK

Az előző évhez képest a 2025/2026. vadászati évre kiírt pályázati felhívásban jelentősen bővültek a vadászatra jogosultak pályázati lehetőségei, mivel a legutóbb pályázható négy célterület helyett idén hétféle vadgazdálkodási fejlesztési célra nyújthattak be támogatási igényt. A bővítés egyrészt annak volt köszönhető, hogy az előző kiírásban szüneteltetett fásszárú növények telepítését és a törzsállománypótlást szolgáló, apróvadnevelést célzó pályázati lehetőségek újra megnyíltak, másrészt pedig egy, a Vadgazdálkodási Alap működtetésének történetében újdonságnak számító célterület is elérhetővé vált. Ez utóbbi lehetőség a vadgazdálkodásban, és különös tekintettel a vadvédelemben használható modern eszközök alkalmazását hivatott elősegíteni. A célterület keretében a vadászatra jogosultaknak lehetőségük nyílt az egyre szélesebb körben alkalmazott drónok beszerzésére, illetve ezen szolgáltatások igénybevételére, továbbá vásárolhattak a vad-gépjármű ütközések megelőzésére szolgáló vadriasztó prizmákat, ultrahangos vadriasztókat és a kaszálások során a vadban keletkezett veszteségek megelőzésére szolgáló eszközöket is.

Az új célterület elnyerte a jogosultak tetszését, a támogatásra javasolt pályázatok száma között ez a legtöbb (96 pályázat), illetve a támogatás összege is jelentős az összes támogatási összegből, mintegy 107 millió Ft.

A pályázatok végső bírálatát, a döntéshozatalt az Országos Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottság végezte el 2025. január 23-án. A bírálat során a bizottság 311 pályázatot talált támogathatónak, amelyek összes támogatási igénye mintegy 378 millió forint. A támogatásra javasolt pályázatok forrásigénye ezzel nem haladta meg a rendelkezésre álló 500 millió forintos keretösszeget, így minden olyan pályázat, amely szakmai és formai szempontból is megfelelő volt, támogatást nyert. Ebből adódóan a pályázatok pontozásának, a pontszám szerinti rangsorolásnak érdemi jelentősége most nem volt.

 

Célterület Támogatott pályázatok száma Támogatási összeg (Ft)
2/1. Fás szárú fajokból álló szegélyek, gyümölcsös fasorok kialakítása, rágóerdő telepítés, csenderesek, vadbúvók sövények kialakítása 7 7 037 626
2/2. Táplálkozó- és búvóhelyek kialakítása szántóföldi kultúrák vetésével 29 29 796 418
2/3. Termesztett növényféleségek diverzifikálása évelő zöldtakarmány keverékek telepítésével 57 75 148 485
2/4. Vadászterület vízellátását javító beavatkozás 70 128 206 459
2/5. Ragadozógyérítés, csapdapark fejlesztés 46 22 181 284
2/6. Fácán és fogoly állománygazdálkodás fejlesztése 6 8 287 511
2/7. Vadvédelmet és vadgazdálkodást segítő eszközök beszerzése, szolgáltatások igénybevétele 96 107 168 114
Összesen: 311 377 825 897

A 2025/2026. vadászati évre támogatást nyert pályázatok száma célterületenként

 

A bizottság 118 pályázatot nem talált támogatásra megfelelően kidolgozottnak, amiről minden érintett vadászatra jogosult a napokban megkapja az elutasító határozatot. Az elutasítással szemben a pályázó kérhet jogorvoslatot, élhet felülvizsgálati kérelemmel, amelyet a Vadászkamara Elnöksége a márciusi ülésén tárgyal meg.

A nyertes pályázók szintén a napokban megkapják a pályázatban a hivatalos képviselőjük elérhetőségeként megadott e-mail címre az előkészített támogatási szerződésüket (amennyiben esetleg nem találják meg a beérkezett levelek között, érdemes a levélszemét mappában is ellenőrizni). Ezt kiegészítés és aláírás után a kért mellékletekkel (banki felhatalmazó levelek és költségterv) ellátva vissza kell küldeniük postai úton a Vadászkamara központjához. A támogatások elutalását – az előző évek gyakorlatának megfelelően – 2025-ben is március 31-ig teljesítjük.

Késedelem abban az esetben fordulhat elő a kifizetésben, ha a pályázó nem, vagy nem megfelelő módon küldte vissza a támogatási szerződést. Éppen ezért ezúton is külön felhívjuk a nyertes pályázók figyelmét, hogy a szerződéskötéshez szükséges, fent leírt tennivalókat feltétlenül végezzék el! Ha pedig kérdésük van, forduljanak bizalommal a Vadászkamara területi szervezeteinél vagy központjánál dolgozó kollégákhoz az Alap pályázati felhívásából ismert elérhetőségeken.

 

Támogatott pályázatok 

Elutasított pályázatok

 

Forrás: OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom