Keressen minket

Vadászat

KITEKINTŐ: Kilövési kvótát vezetnek be hamarosan a medvékre vonatkozóan

Szlovákiában hamarosan bevezetik a kilövési kvótát

Közzétéve:

Szlovákiában növekszik a barna medve populációja, ezért szükséges az állomány széleskörű szabályozása – jelentette ki hétfőn a közösségi médiában Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter (SNS-jelölt).

A fénykép illusztráció. Fotó: PIxabay

A miniszter közölte, a Szlovák Állami Természetvédelem hétfőn benyújtotta a 350 egyedet érintő tervezett kilövés indoklását. Hozzátette, hogy szerdán a kormány elé terjesztik a medvék által érintett járásokban a rendkívüli helyzet kihirdetésére vonatkozó javaslatot, amely lehetővé tenné az egyszerűsített kilövést.

A miniszter szerint minél több a medve, annál gyakoribbak a találkozások az emberrel, illetve az okozott károk is nagyobbak. „Meggyőződésem, hogy ahogy Romániában bevezették, úgy Szlovákiában is hamarosan bevezetjük a megelőző kilövési kvótát” – mondta. Hangsúlyozta, hogy a medveállomány szabályozása átfogó és megelőző jellegű lesz, ahogyan korábban is. Hozzátette, egyeztetett a román környezetvédelmi miniszterrel, akivel tapasztalatokat cseréltek.

Minden valószínűség szerint barnamedve támadott meg egy férfit a Poľana alatt, a Detvához tartozó Zapriechody városrész közelében vasárnap. A férfi halálát súlyos fejsérülés okozta, amelyet a jelek szerint medvetámadás során szenvedett el. Biztonsági okokból a tűzoltókat fegyveres rendőrök kísérték az éjszakai kutatás során.

Forrás: Parameter

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Vadászat

KITEKINTŐ: Szerbia – Nišben 150 fiatal kereste fel a Szerbiai Vadászszövetség standját

Published

on

Oktató műhelyek a fiatal vadászok számára a niši Vadászati és Horgászati Vásáron, ahol több mint 150 fiatal kereste fel az LSS standját. Az idei, 23. alkalommal megrendezett niši Vadászati és Horgászati Vásáron, amelyet a hétvégén tartottak, a Szerbiai Vadászszövetség (LSS) Ifjúsági Bizottsága oktató műhelyeket szervezett a legfiatalabbak számára. Ez volt az első alkalom, hogy ilyen jellegű tevékenységek kerültek megszervezésre Nišben, és az érdeklődés rendkívül nagy volt, hiszen több, mint 150 jövőbeli vadász látogatta meg a közös standot, amelyet a Délkelet-szerbiai Vadászszövetség és a Szerbiai Vadászszövetség közösen szervezett – tájékoztatta az Agro Jagert Szerbiából, Dejan Dzakula.

150 fiatal kereste fel Nisben a Szerbiai Vadászszövetség standját. Fotó: LSS

Az Ifjúsági Bizottság tagjai – Dejan Džakula, Davor Ćalić és Milan Žarković professzor – vezették az oktató műhelyeket, amelyeken a gyerekek megismerkedhettek a vadászati biztonság alapjaival, a vadgazdálkodással és a természetvédelemmel.

Megbízható ablakokat keres? Akkor irány Novi Sad! Részletekért kattintson a képre!

A standon nagy lelkesedéssel segédkeztek Zoran Aleksić, a Délkelet-szerbiai Vadászszövetség elnöke, valamint Bratislav Ćirković, a Szerbiai Vadászszövetség elnöke, akik aktívan részt vettek a rendezvény lebonyolításában és támogatták a fiatal vadászokat a műhelymunkák során.

A szerbiai gyerekek nagyon tájékozottak és rengeteg kérdést tettek fel a szakembereknek. A képen a Szerbiai Vadászszövetség elnöke: Bratislav Ćirković. Fotó: LSS

A legnagyobb érdeklődést a „Nyomok felismerése” interaktív játszóház keltette, amelyben a gyerekek különböző vadnyomokat próbáltak felismerni. A kíváncsiság, valamint a kis vadászok kiváló felkészültsége is bizonyította, hogy ez a műhely találóan célozta meg a természet és a vadászat iránti érdeklődést.

Nisben hatalmas sikerrel zárult a Szerbiai Vadászszövetség programja. Fotó: LSS

A kétnapos program során különösen nagy hangsúlyt kapott a Vadásznapló bemutatása is, amely egy oktató eszközként szolgál majd a fiatalok számára, hogy feljegyezhessék vadászati élményeiket, megismerjék az állatvilágot és erősítsék a természet iránti szeretetet.

Az ifjúság edukálása kiemelt cél Szerbiában. Fotó: LSS

„Célunk, hogy ilyen műhelyek révén ösztönözzük a fiatalokat arra, hogy megismerkedjenek a vadászattal, és megértsék a természet és az állatvilág megőrzésének fontosságát” – hangsúlyozta Dejan Džakula, a program egyik szervezője.

A Szerbiai Vadászszövetség szakemberei a nisi kiállításon. Fotó: LSS

A niši vásár ismét bebizonyította, hogy a vadászatnak Szerbiában stabil jövője van, hiszen a fiatalok érdeklődőek, az Ifjúsági Bizottság pedig, tovább folytatja tevékenységeit az ország különböző területein.

Minden családot, minden gyermeket szeretettel várunk Szerbiában!

Dejan Dzakula
Fotó: LSS

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Eldördült egy lövés: Az újpetrei remete

Published

on

Kattints a képre és csatlkaozz a WILD Hungary csoporthoz!

Vadásztársaságunk a Mecsek és Villány közt helyezkedik el, nagyjából középen. Fő vadunk a dámvad, amit közel 40 éve telepítettek elődeink a területünkre. Jelenleg Baranya Vármegye egyetlen vadászterülete, ahol a dámvad nem tájidegen, így gazdálkodhatunk vele. A több évtizedes sikeres vadgazdálkodásnak köszönhetően, több, világranglistás dámbikát sikerült terítékre hozni a területünkön. A dámbikáink egyik fő jellemzője a nagy átlagsúly. A lőhető bikák 4-4,2 kg feletti súlyúak, de nem ritkák, az öt és az öt kilogram felett trófeasúlyú egyedek sem. Most pedig egy remetekan bukkant fel – tájékoztatta az Agro Jagert Kiefer József, a vadásztársaság elnöke.

Balázs Márk az újpetrei remetéjéval. Forrás: Kiefer József / Agro Jager

A vadászterület szívében helyezkedik el Kisherend. A kistelepüléshez tartozó Kisherendi erdő a barcogási szezon központi helyszíne.

A dámvadon felül a körülmények változásának köszönhetően, egyre nagyobb gímállományunk van, ami már helyben is marad. A szezonban esett bikák trófeasúlyai jellemzően 10 kg körüliek. Az éves gímvándorlás áthalad a területünkön, így a téli időszakban nagy számú gímrudlikkal is találkozunk.

Szívesen vadászna nálunk? Kövessen bennünket a Facebookon is! Kattintson!

A vaddisznó állomány az ASP helyzet következményeként nagyon lecsökkent a területen. A jelenlétük és az egyedszámuk hektikus. Ezért is kuriózum többek közt, ha egy kivételes egyed esik el nálunk. A vaddisznóra jellemzőbb az átváltás a területen. Ezt igazolja, az éves teríték adatok közt, a jóval nagyobb kan darabszám.

Agro Jager News

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

A tagság és a vendégeink is szívesen időznek nálunk. Gondozzuk is a területünkön élő és átváltó vadat, s ha tehetjük, vállunkra akasztjuk a puskánkat, ami a legtöbb esetben csak hallgat, de nem április 28-án, amikor elhangzott egy lövés – mesélt a vadásztársaságról Kiefer József, a vadásztársaság elnöke.

Az újpetrei remete. Forrás: Kiefer József / Agro Jager

Az újpetrei Dámvad Vadásztársaság területén vadkár elhárító vadászatra indultunk és több körzetet is meglátogattunk, de eredménytelenül szemléltük az estét, mert a mezőgazdasági táblák érintetlenek voltak, ami a legjobb hír a gazdáknak. Úgy gondoltam, megnézünk még egy körzetet, annak ellenére, hogy ott napraforgót vetettek, viszont a tavalyi betakarításkor elhullott kukoricacsövek azoban csemegeként vonzzák a sertevadat! Amikor odaértünk ikertestvéremmel a körzet szélére, akkor megpillantottunk egy sakált, amire rácserkeltünk, de sajnos elugrott.

Balázs Márk egy ragyogó vadkannal! Forrás: Kiefer József / Agro Jager

Gondoltam egyet s úgy voltam vele, hogy van itt egy szóró s ha már itt vagyunk, kukkantsunk be! A szóró a nádasban áll, pont ennek a táblának a szélén. Mikor a szóró közelébe értünk, akkor észrevettük a kereső hőkameránkkkal, hogy egy hatalmas test turkál odabent. Közelebb cserkeltünk és úgy 50 méterre lehettünk, mire biztosan megállapítottuk, hogy egy hatalmas kan lakomázik!

Balázs Márk úgy nyiltakozott az Agro Jagernek, hogy ezt a vadászatot sohasem fogja elfelejteni. Forrás: Kiefer József / Agro Jager

Nem is kell mondanom, hogy a vadászláz úrrá lett rajtam és remegtem, mint a kocsonya. Egy kis nyugtatás után egy pontos lövéssel sikerült terítékre hoznom a remetekant, amelyet .308WIN kaliberű puskámmal ejtettem el. A zsigerelt tömege 149 kilogramm, míg az agyarak hossza 20 és 20,5 centiméterre nyúlt.

Ezt a vadászatot sohasem fogom elfelejteni!

Balázs Márk

Kattints a képre és csatlkaozz a WILD Hungary csoporthoz!

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Vadásznapok 2025

Közzétették a 2025-ös vadásznapok listáját:

Published

on

Az alábbiakban találja a 2025-ös vadásznapok listáját. Minden érdeklődőt várunk szeretettel a Vadászkamara és Területi Szervezetei által illetve közreműködésével megszervezett eseményeken!

A fénykép illusztráció. Fotó: Agro Jager News archív

Bács-Kiskun

vármegyei vadásznap

időpont: szeptember 13.

helyszín: Baja, Petőfi-sziget

kontakt: Miklós Károly – 06302394916

 

Baranya

vármegyei vadásznap

időpont: május 24.

helyszín: Szentlőrinc

kontakt: a vármegyei vadászkamarai Területi Szervezet, 0672332354; baranya@omvk.hu

 

Békés

VI. Békés Vármegyei Vadász- és Horgásznap

időpont: június 14.

helyszín: Békés, Dánfoki Üdülőközpont

kontakt: Zuberecz Tibor – 06302394917; 0666321234, bekes@omvk.hu

 

Borsod-Abaúj-Zemplén

 

Nemzetközi Gömöri Vadásznap

időpont: május 10.

helyszín: Putnok

kontakt: Gyurán János, 06309351674

 

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Vadásznap

időpont: május 24.

helyszín: Edelény

kontakt: Tóth Á. Dénes, 06302394920

 

Országos Vadász-Borász Borünnep és Zempléni Vadászfesztivál 

időpont: május 31.

helyszín: Erdőbénye

kontakt: Lavotha Gábor, 06304409233

 

XXII. Nemzetközi Vad- és Halételfőző Verseny

időpont: június 14.

helyszín: Sátoraljaújhely – Széphalom

kontakt: Kracson Norbert, 06205723040

 

XII. Szendrői Gazdanap és VIII. Bódva-völgyi Vadásznap

időpont: szeptember 13.

helyszín: Szendrő

kontakt: Szaniszló János, 06302804814

 

Abaúj térségi Vadásznap és Trófeaszemle

időpont: október 11.

helyszín: Encs

kontakt: Vezse Attila, 06709330801

 

Csongrád-Csanád

információk a későbbiekben

 

Fejér

Vadgasztronómiai Fesztivál és Fejér vármegyei Vadásznap

időpont: szeptember 6.

helyszín: Soponya

kontakt: a Vadászkamara vármegyei területi szervezete, elérhetőségek ide kattintva

 

Győr-Moson-Sopron

ORSZÁGOS VADÁSZNAP

időpont: október 11.

helyszín: Göbös-major

kontakt: Orbán Henrik – 06302394926; gyor@omvk.hu

 

Hajdú-Bihar

információk rövidesen

 

Heves

információk rövidesen

 

Jász-Nagykun-Szolnok

információk rövidesen

 

Komárom-Esztergom

2025-ben nem tartanak vadásznapot

 

Nógrád

információk rövidesen

Pest

információk rövidesen

 

Somogy

információk rövidesen

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg

információk rövidesen

 

Tolna

vármegyei vadásznap

időpont: június 28.

helyszín: Tamási Parkerdő

kontakt: dr. Király István – 06302394640

Vas

információk rövidesen

 

Veszprém

vármegyei vadásznap(a Sümegi Jakab napok keretében)

időpont: június 26.

helyszín: Sümeg

kontakt: Takács András, 0631718306, takacs.andras@omvk.hu,
valamint a Vadászkamara vármegyei Területi Szervezetének elérhetőségein, amelyek elérhetők itt

 

Zala

Zalai Vadászati Évadnyitó

időpont: augusztus 30.

helyszín: Sohollári-völgy

kontakt: Győrvári Attila, zala@omvk.hu

Forrás: OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom