Keressen minket

Vadászat

A május elsejei vokányi őzbak

Közzétéve:

Vokányban járunk Baranya vármegyében, a Siklósi járásban, lent délen a Dráva-folyó bal partján, még innen, Magyarországon. A község a Siklóstól, némire északkeletre található, a Villányi-hegység északi oldala alatt. Az Árpád-korban a Trinitás bencés apátság állt itt, ám török dúlás alatt az apátság szerzetesei a közeli Siklósra menekültek és soha többet nem tértek vissza. A helyén falu született és laktak itt szerbek s őket pedig német nemzetiségű telepesek követték. A viharos történelme ma már múlt s ha némák is a kövek, az emberek emlékeznek, ahogyan Éva Zsófia is, mert ezen a területen nőtt fel édesapja mellett, aki a vadásztársaságot mintegy 40 évig vezette. A Császárhegyi Egyetértés Vadásztársaság területén indulunk cserkelni..

Vokány egy rendezett, festői szépségű kicsi falu a Villányi-hegy északi oldalán. Fotó: Google Maps

Május elsején reggel, Éva Zsófia párjával elhatározta, hogy estére a kertjük végén álló Vokány Fácános erdőben álló magaslesükre ülnek ki. Beköszöntött az őzbak vadászata és ha másért nem is, de cserkeljenek be a lesig s ezt a kora nyári meleget idéző május elsejét töltsék együtt.

A Császárhegyi Egyetértés vadásztársaság tagsága kicsivel több, mint 20 fő. Jó erdők, mezőgazdasági területekkel szabdalva. Az ország egyik legjobb gímszarvas állományával gazdálkodnak, nemcsak egy-egy vadásztársaság, hanem a Drávától fel a Mecsekig s onnan le egészen a Dunáig. Igaz, hogy a fő vad a gímszarvas és a vaddisznó, de azért megmutatja magát a fácán, a mezei nyúl is. Ha szánnak rá elég időt, s vannak kutyások, akkor, ahogyan a régi időkben, ma is lehet apróvadazni.

Magaslesem a Vokány Fácános erdőben. Fotó: Éva Zsófia / Agro Jager

A nagyvadas területen az őz egy külön színfoltja egy-egy társaságnak. S ebből a sorból a Vokányi Egyetértés Vadásztársasága sem lóg ki. Nem hagyja hidegen a tagság egyetlen egy tagját sem s van aki szívesen vállára akasztja a puskáját. Aki pedig inkább messzebbről figyeli az őzbakvadászokat, azért meg-megnézi: no, mit adott elő az erdő?

Úgy tartják Vokányban és édesapám mindig mondogotta nekem: „Akkor jó egy bak, ha már dől a búza!” – emlékezett vissza Éva Zsófia. S van ebben valami igazság, mert még nem olyan régen május elsejével indult az őzbak vadászati idénye.

Sosem látott őzbakom. Fotó: Éva Zsófia / Agro Jager

Talán ez is benne volt, hogy éppen ezen a napon indult párjával Éva Zsófia, aki ragaszkodik a hagyományokhoz, ragaszkodik a vadászat társasági kultúrájához s mint mondja, ehhez a társaság összes tagja is köthető. Finom, íratlan szabályok, amelyek messze a vadászaton túl, valahol a jóérzésű ember lelkében ma is meglelhetők s ha valaki kinézett magának egy vadat s nap, nap után, hétről, hétre járt utána, akkor más nem lövi meg, avagy barátjuk, tagtársuk kedves erdeit nem vallatja. Ez a kölcsönösség, jó érzés otthonra lelt a vokányi emberekben és vigyáznak rá a társaságban is. Meg lehet, talán ez az öröksége az apátoknak. Ki tudja?

A jó idő, a meleg és a Baranyában hullott eső miatt, magas már a fű s mire kilombosodott az erdő, a lénián is magas már. Mikor beléptek az erdőbe, már elütötte a toronyóra a hét órát és a szikrázó napsütés miatt egy pillanatra szokni kellett a szemnek az erdei fényeket. Különös pillanata ez az évnek, mert a füvek magasak, az erdő meg éppen lombos.

A magasles felé tartanak, szépen csendben és a két vadász egy pillanatra megállt, mert a lőbot otthon maradt. Nem baj, úgy is, csak a lesre ülünk fel, mindjárt jövünk…

Így volt – emlékezett vissza Éva Zsófia és csendben, hallgatva a tavaszi erdő trillázó, erdei énekeseit még léptek párat.

Azért párat, mert némi mozgáson akadt meg a szeme. Édesapjával hatéves korától járja az erdőt, aki úgy nevelte, hogy, ha egy nő érvényesülni akar a vadászatban, a vadgazdálkodásban, akkor neki kétszer többet kell teljesítenie egy férfinél.

Az őzbak keresztbe állt. A lénia mögötte elkanyarodott s nem volt mire várni. Jó 50 méterről jóformán távcső sem kell s a válláról lecsúsztatta a fegyverét, ráemelte a szálkeresztet. Teljesen egyértelmű volt, hogy elejthető. Ág nélküli trófea, lefolyt rózsák.

Vadászati hírekért látogasson el a Vadászati rovatunkba! Kattintson a képre!

Egy ilyen találkozáskor sok idő nincs, mert mind a vadász, mind az őzbak egyszerre veszi észre egymást s a vad, ha még jó széllel is érkezünk, azért ilyenkor a szemének is hisz s villámgyorsan elugrik. Az erdőbe ilyenkor már nem lehet belátni s azután csak bottal üthetjük a nyomát, avagy sose látjuk többet.

Mert ezt a bakot jó eséllyel itt sem fogják többet megpillantani, ugyanis eleddig soha, senki nem látta, pedig karnyújtásnyira laknak s a lesre rendszeresen kiülnek – sokszor csak hallgatni az erdőt.

Eldördült a fegyver és a .30-06-os Blaser CDP lőszere helyben marasztalta az őzbakot. Tűzben rogyott. Még ki sem ürítettem a puskámat, amikor édesapám jutott eszembe, aki azt mondta, hogy az őzbaknak tűzben kell maradnia. Milyen igaza volt – emlékezett vissza a pillanatra és emlékezett vissza édesapja szavaira Éva Zsófia. Három év telt el mióta elment és őzbakot azóta most először ejtettem el, de már nem vele, hanem a párommal…

Őzbakomat édesapám emlékére szentelem. Fotó: Éva Zsófia / Agro Jager

Mellé térdeltünk, adott még nekünk az erdő, adott még nekünk az őzbak néhány pillanatot, ami csak a mienk volt s azután jöttek a telefonok, jöttek a vadért. Igen. Ment tovább az élet..

Jóbarátom, Busi Krisztián szavai csengtek a fülemben – mesélte Éva Zsófia az Agro Jagernek.

A Császárhegyi Egyetértés Vadásztársaság újra megmutatta, hogy miért jó itt tagnak lenni, folytatta beszámolóját Éva Zsófia, mert még azok is megforgatták, megnézték a trófeámat, akik alapvetően gímszarvasra szeretnek vadászni. Persze egy jó trófea, egy különleges trófea, megdobogtatja az ember szívét, de nálunk nem az irigység miatt, hanem tényleg a másik sikerének szoktunk örülni. Bízom benne, hogy ez a szemlélet sokáig fennmarad a társaságunkban.

 

Írta:
Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Fotó: Éva Zsófia

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Vadászat

29. alkalommal találkoztak a vadászok Balatonfűzfőn

2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak, amely immár közel három évtizede jelenti a vármegye vadászainak egyik legfontosabb lövészeti találkozóját. A korongvadász versenyre ezúttal 49 induló nevezett, akik egyéniben és csapatban is összemérhették felkészültségüket.

Fotó: Szegedi László – OMVK

A rendezvény ünnepélyes megnyitóján a Bakony Vadászkürt Egyesület tagjai a hagyományokhoz híven „Gyülekező” kürtszignállal köszöntötték a résztvevőket. Ezt követően Pap Gyula, a Veszprém Vármegyei Vadászkamara elnöke üdvözölte a megjelenteket. Köszöntőjében felidézte, hogy a mostani már a huszonkilencedik alkalommal megrendezett nagydíj, és örömmel állapította meg, hogy olyan vadásztársak is jelen voltak, akik az első versenyen is rajthoz álltak. Beszédében kitért arra is, hogy az elmúlt évtizedek alatt természetes generációváltás zajlott le nemcsak a versenyzők, hanem a lőtér munkatársai között is. Elismerően szólt a létesítményben megvalósult fejlesztésekről, majd eredményes és sportszerű versenyzést kívánt valamennyi résztvevőnek.

A megnyitót követően a szervezők ismertették a technikai tudnivalókat, kiosztották a rajtszámokat, valamint külön hangsúlyt fektettek a biztonsági előírások betartására. A versenyzők ezt követően foglalták el helyüket a pályákon, ahol kezdetét vette a megmérettetés.

Fotó: Szegedi László – OMVK

A verseny során számos kiváló sorozat született. A jól sikerült találatokat gyakran taps és biztatás kísérte, de a koronglövészet természetéhez híven akadtak bosszantó hibák és kihagyott lehetőségek is. A sportszerű légkör azonban végig megmaradt, a résztvevők pedig ismét bizonyították, hogy a koronglövészet nem csupán verseny, hanem közösségi élmény is.

Eredmények

Férfi egyéni

  1. Siffer Géza – 47 találat
  2. Hüll László – 45 találat
  3. Kokojev Vitalij – 44+1 találat (szétlövés után)

Női egyéni

  1. Hettyei Emőke – 45 találat
  2. Hettyei Anita – 39 találat
  3. Hettyei Bianka – 29 találat

Csapatverseny

  1. Bakonyerdő Zrt. „A” csapata – 121 találat
  2. Tési Fennsík Vadásztársaság – 119 találat
  3. Noszlopi Vadásztársaság – 118 találat

Különdíj
Csobánc Vadásztársaság – 124 találat

Az eredményhirdetésen a legeredményesebb egyéni és csapatversenyzők vehették át díjaikat csatári Lászlótól, a lőtér tulajdonosától és Pap Gyula vadászkamarai elnöktől, majd kötetlen beszélgetés mellett zárult a nap. A résztvevők ellátásáról a hagyományoknak megfelelően a tavalyi év győztes csapata gondoskodott, míg az italokat a Veszprém Vármegyei Vadászkamara biztosította.

Fotó: Szegedi László – OMVK

A jó hangulatú rendezvény végén már a jövő évi jubileumi találkozó került szóba: a XXX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjon a vendéglátás feladata a különdíjas eredményt elérő Csobánc Vadásztársaságra vár majd.

A huszonkilencedik nagydíj ismét bebizonyította, hogy a lövészeti felkészültség fejlesztése, a biztonságos fegyverkezelés és a vadászközösség összetartozásának erősítése kéz a kézben jár. A résztvevők egyhangú véleménye szerint kiváló hangulatú, emlékezetes napot tölthettek együtt Balatonfűzfőn, amely méltó előfutára volt a jövő évi jubileumi, harmincadik versenynek.

Fotó: Szegedi László

Forrás: -PS- OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Hivatásos vadászok regionális válogató versenye

A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először,

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először, regionális jelleggel. A verseny célja a három legjobb jáger kiválasztása egy nívós válogató keretében, ahol a megyék legjobbjai képviselik majd a Területi Szervezetüket júliusban, az országos megmérettetésen.

Fotó: OMVK

20 versenyző indult összesen a versenyszámokban, úgy, mint korong- és golyóslövészet, trófeabírálat, sebzési jelek vizsgálata, teszt és növényfelismerés.
A somogyi kamarai delegáció hat versenyzőből és a korábbi helyi versenyek bíráiból állt.

Versenyzőink közül Rózsa Martin, Boda Csaba és Beda János lettek az I-III. helyezettek, míg Rózsa Martin az összesített versenyben előkelő ezüstérmes helyet vívott ki, így ő képviseli Somogyot a főversenyen. Igazán jó hangulatú és színvonalas versenyt raktak össze a helyiek, külön köszönet Kenesei István titkár kollégának!

Jövőre Somogyon a sor a rendezést illetően, és bár magasra került a léc, szeretettel várjuk a vasi és zalai hivatásos vadászokat egy hasonlóan jól szervezett versenyen!

Forrás: Dr. Kemenszky Péter – OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Az eddigieknél is intenzívebb vaddisznóállomány-csökkentés indul az ASP megfékezésére

Az országos főállatorvos rendkívüli vaddisznóállomány-csökkentési intézkedéseket rendelt el a járvány további terjedésének megakadályozása és a hazai sertéságazat védelme érdekében.

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Az afrikai sertéspestis (ASP) házisertés-állományban történt megjelenése miatt az országos főállatorvos rendkívüli vaddisznóállomány-csökkentési intézkedéseket rendelt el a járvány további terjedésének megakadályozása és a hazai sertéságazat védelme érdekében.

Fotó: NÉBIH

A beavatkozások Pest, Komárom-Esztergom és Fejér vármegyékben az M1–M3 autópályák menti 10 kilométeres sávban, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Vállaj térségében elrendelt megfigyelési körzet területén, az érintett vadgazdálkodási egységekben valósulnak meg. Az intézkedések a vaddisznóállomány csökkentésére, területenként meghatározott állománysűrűségi célértékek elérésére és fenntartására, valamint a teljesítés fokozott ellenőrzésére irányulnak.

Az afrikai sertéspestis továbbra is Magyarország egyik kiemelt állategészségügyi kockázata. A vírus évek óta jelen van a hazai vaddisznóállományban, amely a fertőzés természetes fenntartójaként játszik szerepet. A júniusi házisertés-kitörés arra is rámutat, hogy a korábban elrendelt járványvédelmi intézkedésekkel – kiemelten a diagnosztikai célú kilövéseket és az állománycsökkentési intézkedéseket – nem minden térségben sikerült egyforma hatékonysággal elérni a kitűzött járványügyi célokat, ami több tényezőre, köztük a végrehajtás eltérő mértékére és a területi sajátosságok összetett hatására vezethető vissza.

Az országos főállatorvos dr. Nemes Imre döntése alapján Pest, Komárom-Esztergom és Fejér vármegyék területén, az M1 és M3 autópályák nyomvonalától számított 10 kilométeres sávban célzott, rövid határidejű rendkívüli állománycsökkentési műveletnek kell indulnia. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Vállaj térségében kialakult házisertés-kitöréshez kapcsolódóan a megfigyelési körzetekben elrendelésre került az állomány teljes felszámolása, a fent leírt többi területen pedig meghatározott állománysűrűségi célérték elérése és fenntartása. A teljesítést szigorú hatósági ellenőrzés kíséri, nem teljesítés esetén komoly szankciókra, bírságra számíthatnak a vadászatra jogosultak.

Minden elejtett állatból kötelező mintavétel történik, a hullákat pedig előírás szerint ártalmatlanítják, miközben a résztvevők ruházatának és az eszközök fertőtlenítése is kötelező.

Az ASP betegséggel kapcsolatban minden fontos információ elérhető a Nébih tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/afrikai-sertespestis

Forrás: NÉBIH

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom