Garabuczi Zoltán, augusztus elején őzbakra vadászott. Élményeit megosztotta lapunkkal:

Kedves olvasók! Engedjétek meg, hogy megosszam veletek, 2024 évi bakvadászataimnak harmadik történetét, mely, mint ígértem, a bedői szellembak fiáról, valamint egy szép süldőróka elejtéséről szól.

2024. augusztus 4. vadászház

Az augusztusi forróság mindenre kihatott, nem kímélve embert, földet, állatot egyaránt. A mai találkozót 18.30-ra beszéltük meg, mert a hőmérő még ekkor is 35 fok körüli értékeket mutatott. Ahogy telnek a hónapok, egyre jobban kovácsolódunk össze kísérőmmel és új fegyveremmel is. Amikor a bemutató videókat néztem, nemrég beszerzett kis lyukasztómról, nem akartam hinni a szememnek, hogy szószerint lyukba-lyukat lő. Aztán a sors úgy hozta, hogy kedvenc fegyverboltomban, a Puskásban, egy 243 win kaliberben  Meopta világítópontos optikával, egy szépséges M18 volt a kirakatban, antracit tussal. Egy Afrikába utazó vadásztárs vette 2023-ban, de nem sok lövés hagyta el a fegyver csövét. Szerettem volna régóta egy igazi esőpuskát, melynek jöhet a sár, a víz, megfelelő karbantartás mellett gyakorlatilag nyűhetetlen darabok. Persze, hogy kezembe vettem. Néztem, néztem, szinte tökéletesen feküdt a vállgödrömben, az optika tűéles képet mutatott…hát igen.. mérlegelni kezdtem..

De gyakorlatilag csak a horgászfelszerelésem volt, ami beáldozható lenne, meg hát sokba is kerül, de amikor meghallottam, hogy a fegyver alkuképes, úgy döntöttem, teszek egy próbát. Meghirdettem a pecafelszerelésem, aztán ha elviszik,  meg még a puska  meglesz, akkor hátha szert tehetek erre a szolid kis műremekre. Mondanom sem kell, két hét múlva persze, hogy ott álltam a kirakat előtt, majd még két hét után már a rendőrségen kuporogtam vele, az átírást várva. Alig vártam a következő fizetést, mint aki meg van babonázva, úgy szaladtam a boltba a lőszerért. Na, most már vadászhatunk –  gondoltam magamban. Okulva azonban májusi balszerencsés kezdésemből, most az első utam a lőtérre vezetett, ahol az első két lövés után majd leesett az állam. ” Ez tényleg lyukba lyukat lő”, nem volt kamu az 1 moás lőkép. Fantasztikus élményt nyújt a fegyver. A zárdugattyú kezdetben kicsit karcosan járt, de pár lövés után szépen besimult, de ezt betudtam a fegyver újszerű állapotának.

No, de vissza is kanyarodok augusztus 4.-ére , mert gondolom, nem a puskavásárlásról szeretnétek olvasni.  Miután bekentem magam a magyar vegyipar csodálatos találmányaival, kaján vigyorral nyugtáztam, hogy a szúnyoghadsereg elleni csatát, ma, remélhetőleg, megint én nyertem.  Olyan meleg volt, csak úgy szakadt rólam a víz, a vadászház parkolójában, szinte mintha egy oázisba érkeztem volna, annyira kellemesen esett a hűst adó fák árnyéka.

Pihegtem is, mint a tömött kacsa, mielőtt nekiindultunk volna. Aztán ing felgyűrve, kalap a fejre, puska a kocsiba és hajrá, megcsúfolásaim színhelyére, a nagy faluszéli legelő szélére, ahol szellembakom territóriuma volt. Odafelé menet, a legelőn már messziről kiszúrtunk egy bakot, kísérőm, keresőn keresztül bírálta, majd megszólalt:

– Nézd már! Ugyanolyan, mint a szellembakod, csak egy pár évjárattal fiatalabban – ugratott.

– Persze, biztos a fia – válaszoltam kicsit ironikusan.

De amint megnéztem keresőn keresztül, agancsában tényleg fellelhető volt a hasonlóság. Mivel a műútról beláttunk a legelőre és a nagy tábla lucernásra, de egy sután és egy gidán kívül mást nem láttunk, ezért továbbautóztunk. A két falu között az úton egy nagy szukaróka ugrott keresztül, nem sokkal előttünk. Jani ekkor megint megszólalt:

– Nicsak! Rókamama vacsoráért megy, gondolom, megint az utolsó sor ház portájáról fog elcsenni egy szép kövér tyúkot.

– Gondolom, csak nem a pulit hozza haza vacsorára  – válaszoltam vigyorogva.

A balszerencsés tavasz miatt vegyes érzelmek voltak bennem lőtudásommal kapcsolatban, mert ha az ember hibázik egyszer, az még elmegy, de hogy kétszer , utána meg a fegyver megint csak kétszer mond csütörtököt, az már önbizalom-romboló kicsit. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez az érzés nem kavargott bennem.

Tudom, sok vadásztársam lő jól, néhányan mesteri szinten, főleg ha a vacsoraasztalnál ülve, pár fröccs meg pálinka után eljut a mókásan kifejezve,  “ki hazudik nagyobbat” szintre, és jönnek a sztorik több száz méteres nyaklövésekről, fültőlövésekről és még sorolhatnám.. Jómagam azonban őszintén bevallom, szerintem szép számmal akad hiányos lőtudással rendelkező Nimród is. Közéjük tartozok én is, mert azért valljuk be, az évente ellőtt 1-2-3 doboz lőszer meg sem közelíti azt a mennyiséget, amit a vadőrök, hivatásos vadászok elhasználnak.

Lekanyarodtunk azon a dűlőn, amin rókamama kiugrott és csendesen ereszkedtünk, kocsinkkal befelé a nagy napraforgó- és tengeritáblák közé. Két, lábon álló, tengeri között volt egy széles, hosszú, tárcsázott búzatarló, amit az egy héttel ezelőtti eső jól megáztatott. Félelmetes, hogy elnyelte a vizet a föld. A forróságban, minden poros, száraz, és délibábos. Hirtelen kísérőm megállítja a kocsit, mert kiszúr egy süldőrókát a tábla túlvégén.

-Na, Zoli! Most tesztelheted a lőtudásodat.

A távolság jó 150-170 m közt valahol. Már ugrok is ki a kocsiból. A rudi szép lassan poroszkálva halad, még nem szúrta ki a kocsit. Feltámasztok a motorháztetőn és kicsit elélövök, majd gyorsan új lőszer a töltényűrbe és duplázok. Hallani a becsapódást. A róka oldalazva elugrik a tengeribe. Erre kísérőm megszólal.

– Na, gyere! Nézzük meg a rókádat!

Lassan megtaláljuk a rálövés helyét és bizony ott a vér. Majd a tábla széléhez megyünk, ahol a tengeriszárakon látszik a kenés, ahogy a rudi beugrott, majd megtaláljuk őkelmét is. Nagyon megörülök. Két okból is: idén ez volt az első rókám, másrészt halványuló önbizalmam, egy kicsit visszanyertem lőtudásommal kapcsolatban. Nem nemes  vad, de én mégis meghatódva térdelek mellé egy fotó erejéig, mert ugyanolyan izgalmat okozott elejtése a zsigereimben. Mozgó róka, 150 feletti távról, q..vajó ez a puska –  morfondírozok magamban.

Kísérőm pár pillanatig nem szól, mert látja meghatódottságomat és örömömet, majd lassan tovább indulunk, mert lassan abban az időben járunk, amikor hőn áhított szellembakom meg szokta mutatni magát. Kis idő múlva már rókás élményekkel gazdagodva, a faluszéli legelőn cserkelünk a lucernás felé. Lassan haladunk, elől Jani, utána jómagam. Egy szajkó viszi hírünket, hogy épp miben sántikálunk, de mi megfontoltan, lassan, lépésről lépésre haladunk egyre beljebb és beljebb, figyelve minden léptünkre, nehogy egy ág reccsenése, felfedje kilétünket. Az augusztusi forróság közben enged szorításából, lágy fuvallat, okoz kellemes felfrissülést mindkettőnknek. Megörülünk, a szelünk is jó, már csak Diana kell, hogy kegyeibe fogadjon ismét. Titkon azonban már nagyon boldog voltam az elejtett róka miatt.

A lucernáshoz érve csendesen telepedtünk le a villanyoszlop tövébe. Ekkor már mozdult a vad, körülbelül 7-8 őzet számoltunk a messzeségben. Voltak suták, két jó bak és gida is, a friss lucernahajtások hoztak nekik enyhülést, ezért zavartalanul csipegették, szemezgették, de mi csak gyönyörködtünk, hogy kicsitől a nagyig, mindenkit kicsalogatott  a lemenő nap közeledte.

A mi öregurunk csak  nem akarta mutatni magát….. Az idő egyre csak fogyott, mikor, – igaz már a nász vége felé jártunk – de csak hívni kezdtünk. Ekkor láss csodát, az előttünk lévő gazos kökényesből, ami a köztünk és a lucernaföld között terült el, kidugta a fejét .. Ott volt.. a szellembak… Szinte a lélegzetem is elállt, de jobban nem mutatta magát. Furfangos vén dalia volt, aki, mivel idén is többször találkozott velünk és szándékunkkal, többet nem mutatott magából..Megint hívtuk. Buttolónk olyan vágyakozó sutahangon szólalt meg, hogy még a tábla végében lévő két bak is közeledni kezdett, de a szellembak csak egy gőgös riasztással nyugtázta, hogy a szerelem elmúlt, ő bizony nem fog többet mutatni magából..Végleg eltűnt. Hosszú percek teltek el. A tábla végéből a két bak egyre csak közeledett, ahogyan a fényváltás is.., ami vadászatunk végét sejtette..

-Na, még egy utolsót sípolok – szólalt meg kísérőm.

Bal oldalról, a bokrosból, ekkor ágreccsenésre leszünk figyelmesek. Valami jön, egyre csak közeledik. Egy szarka röppen ki a sűrűből, majd nemsokára egy idei gida emelkedik ki előttünk a gazból és a hang irányába fordul. Körülbelül 15 méterre feküdt előttünk, de eddig meg sem moccant, teljesen beleolvadt a kiégett, száraz fűbe. Lassan fordulunk a hang irányába és mikor a lőbotot is fordítjuk, megpillantjuk a szellembak fiát. Jön a hívásra, mint ha egy mézes madzagot húztak volna előtte el. Már 80 méter körül van tőlünk, mikor kirajzolódik teste és a kökényes szélén megáll. A gida elkezd közeledni felé, ez eltereli figyelmét. Mérlegelem a helyzetet, majd feltámasztom a kis M18-ast a lőbotra, de csak nézem. Ott áll előttem. Látom kis satnya, de mégis tetszetős fejdíszét.

-Ezt ki kéne venni az állományból.

-Nézd! Tényleg olyan az agancsa, csak kicsiben, mint a szellembaknak. Lehet, tényleg a fia lehet?

– Valószínű, de tényleg örök közepes, gyenge testalkatú. Tényleg ki kéne venni. Lődd meg!!

Ekkor előrenyomom a biztosítót, ujjam lassan átdugom a sátorvason, nagy levegő, benttart  és megfontoltan  elengedem a lövést. Szívlövés. A bak felemelkedik, elugrik, majd elterül. Jani hagyott, hogy én vegyem birtokba. Nagyon nagy az örömöm, közelről meglátván agancsát. Tényleg a szellembak kicsinyített mása.

– Nézd meg! Dupla szerencse! Csak kegyes volt hozzád megint Diana. Rókát is kaptál és a szellembak is, habár megint megviccelt, de csak elküldte neked a fiát. Érdemes volt a rekkenő hőségben cserkelni, itt várakozni a villanyoszlop tövében megint.

Ekkor egy közeli kökénybokorról töretet vágott, egyet utolsó falatnak, egyet a sebre és ünnepélyesen egyet átadott, gratulálva az elejtéshez, amit meghatódva nagy örömmel fogadtam és tűztem kalapom mellé. Fél szemmel sandán a kökénybokorra pillantva, ahol a szellembakot utoljára láttam..

Na, majd jövőre, ha már idén nem lettél az enyém, futott át agyamon a gondolat. Így zárultak idei őzbakvadászataim a Hajdúságban. Hamarosan újra jelentkezem Tiszadobról, ahol dámbika- és tarvadvadászatra invitállak benneteket. Egy biztos: a történet megint csak kalandosra sikeredik. Addig is…..

Tisztelet a vadnak, üdv a vadásznak!

Írta és fényképezte: Garabuczi Zoltán

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre