Vadászat
Az őzbak bírálata
Balogh János az őzbak bírálatáról írt cikket:
Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.
Balogh János az őzbak bírálatáról írt cikket.
Talán nincs olyan egyetlen vadfaj sem a hazai faunában, aminek a kormeghatározása, bírálata, agancsának fejlődése és hanyatlása, ezek genetikai, élőhelyi összefüggései ennyi bizonytalanságra, vitára adna okot, mint az őzé, és azon belül is az őzbaké. Nagyvadjaink többségének élete nyitott könyv, de az őz annak ellenére, hogy a legelterjedtebb csülkös vadunk, jóformán mindennapos a vele való találkozás, mégis életfázisainak egyes mozzanatai, agancsának fejlődése, ennek okai mind a mai napig nem tisztázottak vagy teljesen félremagyarázottak.
Fotó: Balogh János – Agro Jager News
Balogh János, a cikk szerzője. Fotó: Facebook
Nemcsak az életkor, de a szaporodási periódusának, a táplálkozási szokásainak, a rejtett időszakokban a különböző viselkedésformáinak ismerete sem mentes az utópisztikus elemektől. Jó húsz évvel ezelőtt, mikor szűkebb baráti körben vagy éppen tágabb plénum előtt arról kezdtem beszélni, hogy az agancs tömegének alakulása nem (csak) genetikai eredetű, bizony sokszor még a gyakorló vadászemberek között sem okoztam osztatlan sikert „eretnek” tanaimmal. Nem egyszer éjszakákba nyúló szakmai vitákba keveredtünk a hasonszőrű „vadászbolondokkal” e kérdéskör kapcsán, de a téves alapokon nyugvó, több évtizedes, megkövesedett elméletekkel bizony nehéz volt vitába szállni. Pedig már akkor nem egy szakember, hivatásos vadász volt ezen az állásponton, elég csak a tolnai Faddi Vadásztársaság eredményeit megemlíteni, ahol az agancs tömegének kimutatható növekedését érték el a minőségi takarmányozással, ásványi anyagok adagolásával.
Genetika és az élőhely
Aztán a 80-as évek végére egyre többen látták, hogy az őz agancsának forma- és tömegalakulása nemcsak genetikai kérdés, és ez a két dolog valószínűleg semmilyen összefüggésben nincs egymással. Ebben a véletlen, és az évtized vége felé a vadásztársaságokra nehezedő gazdasági gondok is szerepet játszhattak. Nem egy nagyvadas vadásztársaság, főképpen felsőbb szakmai inspirálásra, igyekezett az addig töltelék vadként kezelt őzzel, mint vadgazdálkodási lehetőséggel foglalkozni. Minden bizonnyal az alföldi területek egyre magasabb bevételei és a magyar őzagancstrófeák külföldi hírnevének növekedése állhatott a háttérben.
Jó pár nagyvadas vadásztársaság vásárolt alföldi területekről jó képességű, nagy aganccsal rendelkező őzbakokat „vérfrissítés” címén azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ezek a bakok örökíteni fogják a nagy tömeget hozó tulajdonságokat. A probléma akkor jelentkezett, amikor a megjelölt, kiengedett egyedek a következő év tavaszán jóval gyengébb agancsot raktak fel az új területen, és később az utódok agancsaiban sem jelentkeztek a súlyra irányuló kívánalmak.
Fotó: Balogh János – Agro Jager News
Az alföldi területeken egyre nagyobb lett az igény az 500 grammot meghaladó trófeasúlyra. Az aranyérmes magyar bak státuszszimbólum lett külföldön és egyre inkább nálunk is. Sajnos a megnövekedett piaci igény kielégítésére a magyar vadászatban egyre inkább – a jelen időben – tabuként kezelt, nem kívánatos jelenség ütötte fel a fejét: a tenyésztett, háznál nevelt őzbak kiengedése és jó pénzért való lelövetése. Ennek a „gazdálkodásnak” és „vadászatnak” mindenképpen csak káros következményei lehetnek, leginkább a becsületes, tisztességes többségre nézve, nem beszélve a hírnévrontásról, ami éri a magyar vadgazdálkodást és vadászatot. Az egyetlen „pozitívuma” ennek a nem kívánatos jelenségnek, hogy végképp bizonyosságot szerezhettünk arról, hogy az agancs tömegének alakulása elsősorban az élőhelyi adottságokkal és a táplálkozással áll szoros kapcsolatban.
Évszerinti kormeghatározás vagy korosztály szerinti korbecslés?
Alapvető probléma az őz életkorának pontatlan behatárolása, ami a bírálati rendszer és a selejtezési alapelvek ide vonatkozó részét is megkérdőjelezi. Az őz életkoráról csak becsléseink vannak, ez valahol 10 és 20 év közé tehető. A szabad természetben a 10 év a valószínűsíthető. Nem tudjuk biztosan például azt, hogy van-e eltérés a mezei és erdei élőhelyeken élő populációk életkorában, és ha igen, mennyi. Feltételezés csupán az a megállapítás is, miszerint az erdei biotópokon élő őzállomány átlagos életkora alacsonyabb. Az igazság ezzel szemben az, hogy pontos kort egyéves korig tudunk biztosan megállapítani, a teljes fogváltás megtörténtéig.
Ezt követően már csak becslésről beszélhetünk, még akkor is, ha az összes kormeghatározó tényezőt figyelembe vesszük. Éppen ezért enyhén szólva nagyképűség az évszerinti kormeghatározás. Nélkülöz minden racionalizmust, és valljuk be, minden szakmai alázatot is. Lehetetlenség meghatározni az előttünk álló bakról, vagy akár a már kézben tartott agancsáról, hogy az hányadik életévében jár. Be lehet sorolni fiatalnak, de besorolhatjuk középkorúnak is. Ugyanez a helyzet a közép-öreg korosztály határmezsgyéjén lévő bakok korának megállapításával is. Sokkal korrektebb lenne a korosztály szerinti becslés.
Kulmináció, az agancs fejlődése és hanyatlása
Azt hiszem, a legnehezebb kérdéskör, amelyben mind a mai napig nagyon sok a szakmai dilemma és bizonytalanság. Szorgalmasan foglalkoztam ezzel a témával az elmúlt évtizedekben, rendszeresen videóztam és fotóztam a területen élő bakokat, de nem merném minden esetben kijelenteni, hogy ez vagy az a bak milyen agancsot hordozott a fején az elmúlt évben. Pedig az adatbázis – ha készítünk – sokat tud segíteni. Persze ez sok plusz munkával jár, hiszen az őzbak viselkedésében, habitusában is homogén faj. Akadnak könnyen azonosítható kivételek, mert jellegzetes testi jegyeket hordoznak, vagy az agancson visszatérő forma miatt felismerhetők.
A minden évben elkészített adatbázisok alapján az a tapasztalatom, hogy az agancsfelrakás nem lineáris az esetek többségében, legalábbis az alföldi biotópokon biztosan nem. Az agancs tömegének alakulásában a kornak csak egy bizonyos határon belül jut szerep. Ez minden bizonnyal meghatározó, de még számos tényező befolyásolja az agancs növekedését vagy visszarakását. Meg kell említeni azokat a bizonyos százalékban visszatérő eseteket, ahol a bak visszarakást mutatott, vagy kulminációt, de a következő évben ismét erős agancsot rakott fel. Tehát bizonyítható, hogy első helyre kell tennünk az élőhelyet, a felvett tápanyagok mennyiségét és – ami talán még fontosabb – a minőségét. Meg kell említeni az időjárást, a klimatikus viszonyokat a tápanyagfelvétel összefüggésében, valamint a stresszt is. Minden bizonnyal a genetika is közrejátszik valamennyire, de itt a sutáknak véleményem szerint nagyobb szerepe van, mint a bakoknak.
A megállapított, 8–9 évre prognosztizált kulminációs időt először talán Szederjei vonta kétségbe a 60-as évek tájékán. Ő 3–4 éves korra tette azt az időszakot, amikor az őzbak már nem rak fel jobb agancsot. Aztán jó pár évtizedig szóba sem került ez a sarkalatos kérdés. Mostanra viszont az alföldi területeken megállapított kulminációs idő 5–6 év lett, ami még mindig nem feltétlenül igaz. Az első megállapítás biztosan téves, hacsak nem zárt, erdősült biotópról van szó. Úgy gondolom, hogy Szederjei jár közelebb az igazsághoz, nagyjából nekem is ez a több évtizedes tapasztalatom. Persze itt is felmerül az életkor, mint bizonytalansági tényező, és az, hogy nincs megfelelő bizonyíték arra sem, hogy ezek a bakok valóban elérték teljesítőképességük határát.
Tehát a kulmináció változó. A kulmináció = élőhely.
A korbecslési jegyek az agancson és a koponyán
Ahhoz, hogy a korbecslést el tudjuk végezni, a különböző jellemzőket összességükben kell megvizsgálnunk, beleértve az őzbak elejtését megelőző, majd azt követő tényezőket is. Nagyobb biztonsággal csak így lehet az elejtett őzbak korosztályát meghatározni.
Minél több ide vonatkozó információt veszünk figyelembe, annál pontosabb lesz a becslés; nem elegendő csupán az agancs és a fogazat szemrevételezése.
Fotó: Balogh János – Agro Jager News
A korbecslési jegyek a következők: az agancs, az agancstőcsont barázdáltsága, a homlokcsont, a koponyavarratok, a koponyacsont vastagsága, a homlokcsont szélessége és hossza, az orrsövényporc csontosodásának mértéke, valamint a fogazat kopásának mértéke. A koponya alsó részén található, az agykamra és az orrcsont közötti területen elhelyezkedő garatporc csontosodott állapota szintén fontos tényező.
És a terepen?
Hiszen ott dől el minden. A legfontosabb az állományunk teljes körű ismerete. Ez a záloga a sikeres vadászatnak, és annak, hogy minél kevesebbet tévedjünk. Igyekszünk számba venni a különböző korosztályú bakokat, és minél több olyan jellemzőt rögzíteni, amelynek segítségével később gyorsan azonosítani tudjuk őket. Ez leginkább a tavaszi őzbakidény kezdetén segít, amikor rövid idő alatt nagyobb mennyiséget kell kilövetni az érkező vendégekkel.
A legfontosabb mozzanata az előkészítő munkának a korosztályok szerinti elkülönítés. Lehetőleg kíméljük a fiatal korosztályt, ha mégis ilyen vagy olyan okokból meg kell húznunk az elsütőbillentyűt, akkor inkább az egy évet betöltő egyedekből lőjünk ki (a letisztítást követően). Az egyéves bakokból feleslegesen túl sok marad a területeken. Az egy évnél idősebb, de még fiatal korosztályú bakokra viszont következetesen vigyázzunk, hiszen belőlük az évek folyamán még bármi lehet, ők képezik az utánpótlást. Kilövéskor maradjunk a 250 grammos súlyhatár alatt és az általános kondíció figyelembevételénél.
A fiatal bakokra jellemző a vékony, törékeny testalkat, a kíváncsi természet és az élénk tekintet. A területen leggyakrabban velük találkozunk, általában bizalmasak, sokszor még napközben is mozognak, nagy területeket járnak be. Riasztó hangjukat hosszan hallatják. A tavaszi vadászat során figyeljünk a szőrváltás időszakára, mert könnyen idősebbnek ítélhetjük a már vedlésben lévő egyedeket.
A középkorosztály képezi az állomány derékhadát, ezért a kilövési darabszám itt a legmagasabb. Sok esetben az agancs visszarakásának jelei már megjelennek.
A középkorú bakra jellemző az erős testalkat, a vastag nyak és a jellegzetes „kutyahas”. Viselkedése óvatos, területét jól tartja, annak határait rendszeresen ellenőrzi. Riasztó hangja mélyebb, és gyakran csak rövid ideig hallatja.
Az öreg korosztályú bakok vannak a legkevesebben. Nemcsak ezért, hanem óvatos viselkedésük miatt is ritkán kerülnek szem elé. Leginkább az üzekedés idején van esély találkozni velük. Kis területen élnek, többnyire magányosan vagy egy suta társaságában, hangjukat ritkán hallani. Testalkatuk eleinte még hasonló a középkorú bakokéhoz, de az élet végén már sovány, megtört benyomást keltenek, mélyen tartott fejjel, lassú mozgással. Életterük sokszor néhány négyzetméterre korlátozódik.
Mínusz pont
Ott voltál, amikor született? A kérdés teljesen jogos. A mínuszpontos büntetőrendszer nemcsak azért hibás, mert lineárisan kezeli a kor, az agancsfejlődés és a hanyatlás viszonyát, hanem azért is, mert a besorolást konkrét életkorhoz köti. Ez a jelenlegi ismereteink alapján sokszor fikció.
A golyóérettség és a kulmináció fogalmai ebben a rendszerben alaptalanok és tudománytalanok. Emlékszem egy háznál nevelt, kapitális bakra, amelyet két megyében is lebíráltattunk: az egyik helyen 7 évesnek, a másikon 8 évesnek becsülték, miközben valójában 3 éves volt. Egy másik esetben egy 720 grammos trófeával rendelkező bakot 4 évesnek minősítettek és mínusz ponttal sújtottak, miközben az adatbázis szerint 6 éves volt.
No comment.
Mi lehetne a megoldás?
Szükséges lenne egy rövid és hosszú távú kutatás, amely az őz életkorát vizsgálná, nemekre és élőhelyekre bontva. A vizsgálatot szabad vadászterületeken kellene elvégezni, egyévesnél fiatalabb egyedek befogásával és megjelölésével.
A befogást célszerű lenne a téli időszakban végrehajtani, amikor a stresszhatás a legkisebb. A megjelölt egyedeket jól látható, különböző színű fülkrotáliával kellene ellátni, azonosító számmal és a vadászterület kódjával. Ez lehetővé tenné a mozgás és az elvándorlás nyomon követését.
Minél nagyobb mintaszámmal kellene dolgozni, hogy a természetes elhullás és a vadászat miatti kiesések ellenére is elegendő adat álljon rendelkezésre. Célszerű lenne a vizsgálatot szomszédos vadgazdálkodási egységek együttműködésével végezni a minél pontosabb eredmények érdekében.
Írta és fényképezte: Balogh János
Van egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Megkezdték az idei őzgidamentést a vadászok
Hőkamerás drónokkal őzgidákat és fészekaljakat kerestek a vadgazdálkodók
Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.
Az Országos Magyar Vadászati Védegylet Drón Szakbizottságának javaslatára 2025-ben egy hosszú távú kezdeményezés indult: a csatlakozók – együttműködve az Agrárminisztériummal és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával – drónok segítségével őzgidákat és fészekaljakat mentettek a kaszálások előtt. A projekt idén is folytatódik!
Fotó: OMVV
A mentés 2025-ben kézzelfogható vad-, állat- és természetvédelmi eredményeket hozott. A hőkamerás drónokkal jellemzően júniusban elvégzett felderítéseknek köszönhetően országosan összesen 278 őzgida és 26 fészekalj menekült meg, miután a kaszálási munkálatok előtt modern eszközökkel derítették fel a területet, és biztonságba helyezték az állatokat. Az őzgidákat meg is jelölik a mentéskor, hogy a további sorsukat nyomon lehessen követni: ez kutatási szempontból is fontos információkkal szolgálhat.
Fotó: OMVV
Az adatok egyértelműen alátámasztják a módszer hatékonyságát és létjogosultságát. A mentési eredmények egyben visszaigazolják a földhasználók és a vadgazdálkodók, vadászok, civilek együttműködésen alapuló (külföldön már bizonyított) modell sikerességét, és megalapozzák a program további fejlesztésének szükségességét a következő években.
Szívesen vesszük, ha csatlakoznak hozzánk önkéntes drónpilóták, civil egyesületek és magánszemélyek, hogy együtt tegyünk az őzgidák megmentéséért! (FONTOS: A mentéshez feltétlenül szükséges a földhasználó és a vadászatra jogosult engedélye, illetve az utóbbi közreműködése is.)
Forrás: Szabó László elnök – A Védegylet Drón Szakbizottsága
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
A Körös-Maros Nemzeti Parkban bővítették szakmai ismereteiket a MATE hallgatói
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási Intézet képzéseinek hallgatói Békés vármegyében vettek részt szakmai tanulmányúton.
Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási Intézet képzéseinek hallgatói május 15-17. között Békés vármegyében vettek részt szakmai tanulmányúton.
Fotó: MATE
A székelyföldi kihelyezett képzés okleveles vadgazda mérnök hallgatói, valamint a gödöllői vadgazdálkodási szakmérnök képzés résztvevői ennek keretében a Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatóság több bemutatóhelyén is betekintést nyerhettek a természetvédelem és a vadgazdálkodás gyakorlati munkájába.
A csoport május 15-én a nemzeti park igazgatóság szarvasi bemutatóhelyét, a Körösvölgyi Állatparkot kereste fel, ahol szakmai vezetés keretében ismerhették meg az igazgatóság természetvédelmi munkáját, célkitűzéseit és hazánk jellegzetes állatfajait. A program során szó esett az élőhely- és fajvédelem szerepéről, természetvédelmi aktualitásokról is.
A tanulmányút másik állomása május 17-én, a nemzeti park Dévaványai-Ecsegi puszták részterületén és az igazgatóság Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontjában zajlott. A hallgatók itt betekintést kaptak a túzokvédelmi munkába, valamint az agrártájak élőhelyfejlesztési és élőhelygazdálkodási gyakorlataiba, amelyek számos védett és vadászható faj fennmaradását segítik.
Fotó: MATE
A terepi programok jó lehetőséget biztosítottak arra, hogy a résztvevők közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a természetvédelem és a felelős vadgazdálkodás kapcsolatáról, valamint a nemzeti park igazgatóságok gyakorlati természetvédelmi munkájáról.
Forrás: MATE
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
KITEKINTŐ: Németország – Gyilkos bakok a revírben – mítosz vagy valódi veszély?
Német szakemberek cikket írtak a „gyilkos őzbakokról”
Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.
Pirsch: Az őznél a többéves nyársas bakokat gyakran „gyilkos bakoknak” nevezik. De vajon valójában mekkora veszélyt jelentenek? Minden vadász hallott már olyan bakokról, amelyek agancsformájuk miatt különösen alkalmasak arra, hogy más bakokat a küzdelem során súlyosan, vagy akár halálosan megsebesítsenek. Ezek rendszerint többéves nyársas bakok, amelyeknél az agancs elágazásának hiánya miatt alakulhat ki az úgynevezett „gyilkos bak” jelleg.
Fotó: Pirsch
Ahhoz, hogy ezt a témát pontosabban megértsük, először érdemes megvizsgálni az őzbakok alapvető viselkedését. Általánosságban elmondható, hogy a bakok csak akkor vannak igazán „harci hangulatban”, amikor a nemi hormonok hatása alatt állnak. Ez az időszak nagyjából márciustól szeptemberig tart. Télen is létezik közöttük bizonyos rangsor, de komoly összecsapások ilyenkor általában nem fordulnak elő.
Mivel az éves bakok rendszerint távol maradnak a területért és az üzekedés idején zajló küzdelmektől, illetve az idősebb bakok nem tekintik őket valódi vetélytársnak, tőlük általában nem kell veszélyre számítani.
Az őzbakok közötti összecsapások meghatározott rend szerint zajlanak. Ezek a küzdelmek rituális jellegűek, vagyis nagyrészt ismétlődő, jelzésszerű viselkedésekből állnak.
Amikor két bak szembekerül egymással, először imponáló viselkedés figyelhető meg. A két ellenfél néhány méter távolságra áll egymástól, és forgatják a fejüket. Ennek az a célja, hogy felmérjék, illetve jelezzék egymásnak az erejüket.
Ezt követik a fenyegető mozdulatok. Ilyenkor a bak lehajtja a fejét, és mellső lábaival dobbant. Ha ezek után egyik fél sem hátrál meg, akkor kerül sor a tényleges küzdelemre.
A bak általában csak akkor döf előre, amikor a másik bak is lehajtott fejjel áll vele szemben. Ezután a két bak mélyre tartott fejjel egymásnak feszül, és ide-oda tolja egymást. Stubbe 2007-es leírása szerint az összecsapások általában nem tartanak sokáig. Az erőpróba átlagosan körülbelül két perc alatt eldől. Ritkán fordul elő, hogy tíz percig vagy annál tovább tartson.
A két ellenfél közötti párharc tehát meghatározott szabályok szerint zajlik, és főként imponáló, illetve fenyegető viselkedésből áll. Ennek az a szerepe, hogy a komoly sérülések lehetőség szerint elkerülhetők legyenek.
Hoem és munkatársai 2007-ben 139 bakok közötti összetűzést vizsgáltak. Fontos megállapításuk volt, hogy az esetek többsége alacsony fokú eszkalációval zárult. Vagyis a konfliktusok nagy része nem fajult tényleges verekedéssé. Valódi küzdelemre mindössze az esetek 16 százalékában került sor. Ezek elsősorban területet birtokló bakok között fordultak elő. Revír nélküli bakok találkozásakor is előfordulhatott küzdelem, de főként bizonyos helyzetekben.
Alkalmazkodó eszkalációs szint
Alapvetően elmondható, hogy minél kisebb volt a két bak közötti testi különbség, annál nagyobb volt az összecsapás eszkalációjának esélye. Fordítva ez azt jelenti, hogy ha a két ellenfél között jelentős fizikai különbség volt, akkor a bakok többnyire nem harcoltak meg egymással.
Két területet birtokló bak küzdelme esetén az esetek 81 százalékában az adott revír tulajdonosa győzött. Érdekes ugyanakkor, hogy még akkor sem veszítette el a területét, ha magát a küzdelmet elvesztette. A vizsgált esetek egyikében sem történt olyan, hogy a vesztes bak emiatt elveszítette volna a revírjét.
A küzdelem meghatározott menete többek között azt szolgálja, hogy a súlyos sérülések lehetőség szerint elkerülhetők legyenek. Oldalról vagy hátulról történő döfés csak rendkívül ritkán figyelhető meg. Pedig éppen az ilyen döfések okozhatnak komoly sérüléseket. A sérülés súlyossága attól függ, milyen mélyen tud behatolni az agancs.
Ebből következik, hogy a nyársas agancsot viselő, úgynevezett „gyilkos bakok” ilyen szempontból jelenthetik a legnagyobb veszélyt. Ha azonban egy bak betartja a küzdelem „szabályait”, akkor aligha tudja komolyan veszélyeztetni ellenfelét. Ugyanakkor egy szabályos, normális agancsú bak is képes súlyos sérülést okozni, ha „tiltott”, vagyis oldalról vagy hátulról érkező döféseket alkalmaz.
Fontos tehát: nem minden többéves nyársas bak tekinthető automatikusan gyilkos baknak.
Halálos fegyverek bevetésben
Sok vadászterületen azért ejtik el a „gyilkos bakokat”, hogy megvédjék tőlük a fajtársaikat. Ennek ellenére valóban súlyos sérülések viszonylag ritkán fordulnak elő. De vajon miért?
Elsőre úgy tűnhetne, hogy egy baknak előnyös lenne súlyosan vagy akár halálosan megsebesíteni az ellenfelét. Így megszabadulhatna egy vetélytárstól, és egyúttal szaporodási előnyhöz is juthatna. A jelenség megértéséhez érdemes egy gondolatkísérletet elvégezni. Képzeljünk el két olyan ellenfelet egy fajon belül, amelyek a rendelkezésükre álló „fegyverekkel” könnyen halálos sérülést okozhatnának egymásnak. Ilyenek lehetnek például a halálos méreggel rendelkező kígyók.
A hím csörgőkígyók egymással küzdenek azért, hogy hozzáférjenek a nőstényekhez. A harc során egymásnak feszülnek, birkóznak, tolják egymást, és így döntik el, ki az erősebb. Vesztes az lesz, akit végül a földre nyomnak. Egy halálos harapás gyorsan véget vethetne ennek a küzdelemnek, mégsem ez történik.
A szarvat viselő állatok között is találunk jó példákat. Az oryxantilopok hosszú, hegyes szarvukkal könnyedén súlyos vagy akár halálos sérülést okozhatnának ellenfelüknek. A valóságban azonban az ilyen sérülések rendkívül ritkák. Ennek oka, hogy ennél a fajnál – akárcsak az őzbakoknál – az evolúció során olyan harci forma alakult ki, amelynek nem része az ellenfél súlyos megsebesítése. Ez a viselkedési program genetikailag rögzült.
A sérülést okozó harcosok hátránya
Ha az oryxoknál vagy a hazai őzbakoknál lennének olyan egyedek, amelyek rendszeresen súlyos sérüléseket okozó módon harcolnának, azok kezdetben előnyben lennének. Harci sikereik révén nagyobb eséllyel örökítenék tovább ezt a hajlamot a populáción belül.
Ez azonban oda vezetne, hogy egyre több bak alkalmazná ezt a harcmodort. Ha pedig két ilyen „sérülést okozó harcos” találkozna egymással, akkor a küzdelem már mindkettőjük számára veszélyessé válna. Végső soron ezek az egyedek rendszeresen egymást pusztítanák el. Ezért ez a stratégia hosszú távon nem tud fennmaradni.
Az őzbakok közötti küzdelem általában csak körülbelül két percig tart. Ritkán fordul elő, hogy tíz percnél tovább tartson. Az oldalról vagy hátulról indított támadások, amelyek súlyos sérüléseket okozhatnak, inkább ritkák.
Ez az oka annak, hogy az őzbakoknál és más homlokfegyvert viselő fajoknál ritualizált harcok alakultak ki. Ezeknél a fajoknál evolúciós szempontból csak ez a harcforma stabil. Régebben azt gondolták, hogy ez a faj fennmaradása érdekében alakult ki. Ez azonban nem pontos megközelítés. Nem arról van szó, hogy az ellenfelet kell megkímélni, hanem arról, hogy az egyed saját maga ne sérüljön meg halálosan.
Végső soron ugyanis a halálos harcmodor szükségszerűen ahhoz vezetne, hogy előbb-utóbb maga az egyed is célponttá válik, és súlyos sérülést szenved.
Egy suta esetében egymáshoz közel elhelyezkedő, több szúrásos sérülés is előfordulhat. Az őznél azonban a halálos agancsszúrások összességében inkább ritkák.
Kevésbé súlyos harcok az őzbakoknál
Agancsszúrástól sérült őzek összességében ritkán fordulnak elő. Ennek az is az oka, hogy az őzbakok alapvetően kevesebbet harcolnak, és az összecsapásaik súlyossága is kisebb. Ezt az úgynevezett „alacsony kockázat – alacsony nyereség” elmélettel lehet magyarázni.
Az őzbakoknak egyszerűen nincs olyan sok nyernivalójuk egy küzdelemmel. Más fajoknál viszont sokkal intenzívebb harcok alakulnak ki, mert ott a lehetséges nyereség is nagyobb.
A gímszarvasoknál például ez a helyzet, mert egy győztes bika sokkal több nőstényt tud magának biztosítani. Náluk feltételezik, hogy az érett bikák körülbelül 25 százaléka élete során legalább egyszer súlyosabb sérülést szenved. Még hevesebb küzdelmekre lehet számítani azoknál a fajoknál, ahol csak egyetlen lehetőség van a szaporodásra. Az ilyen harcok nem ritkán az egyik ellenfél halálával végződnek, például bizonyos rovaroknál vagy pókoknál.
A kifőzött koponyákon időről időre felismerhetők az agancsszúrásból eredő sérülések nyomai.
Következtetés
Arra a kérdésre, hogy léteznek-e valóban „gyilkos bakok”, alapvetően igennel lehet válaszolni, de bizonyos korlátozásokkal.
Igaz, hogy a többéves nyársas bakok részvételével zajló küzdelmekben nagyobb az esélye annak, hogy az ellenfél megsérül. Ugyanakkor a többéves nyársas bakok rendszerint testileg gyengébbek, ezért sok esetben el sem jutnak a tényleges harcig. A szembenállás gyakran már az imponáló viselkedés után véget ér.
Ráadásul ahhoz, hogy egy bak valóban „gyilkos bakká” váljon, meg kellene tanulnia, hogy a „tisztességtelen”, vagyis szabálytalan döfések előnyt jelenthetnek számára. Ez azt jelenti, hogy még ha van is a területen egy többéves bak, amely agancsformája alapján gyilkos baknak tűnhet, ez önmagában még nem jelenti azt, hogy szabálytalanul is használja az agancsát.
Végső soron tehát több feltételnek is egyszerre kell teljesülnie ahhoz, hogy valódi gyilkos bakról beszélhessünk. Ezért az ilyen bak a vadászterületeinken viszonylag ritka, mégis figyelemre méltó kivétel.
Forrás: Pirsch
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Ezekkel mindig történik valami Diósjenőn
Különleges találkozás a Hortobágyon: Kövesi Péter darvakat fényképezett
Megkezdték az idei őzgidamentést a vadászok
I. Szegedi Zsidótemető takarítás
A Körös-Maros Nemzeti Parkban bővítették szakmai ismereteiket a MATE hallgatói
KITEKINTŐ: Németország – Gyilkos bakok a revírben – mítosz vagy valódi veszély?
Közeleg a tavaszi fagykárok bejelentésének határideje!
Az esőzések megtöltötték a Mecsekerdő vízmegtartó erdei „tókáit”
A pünkösdi őzbak
Sasszem – világelső sikeres szemműtét parlagi sason
Nem volt elejtési jogosultsága
Lemondott dr. Semjén Zsolt, a Védegylet elnöke
Lőttek az elvárásnak
Életbak puskavégen
Rekord pontyok a Pilismaróti öbölből
Új kutyajóléti szabályok: ezt kell tudniuk a vadászoknak
Dr. Bárándy Péter a Védegylet új elnöke
Min változtat a hangtompító?
Itt a Vadászkamara négyéves feladatterve!
