Vadászat
Mi köze a vadkárnak ahhoz, hogy nem fogyasztunk elég vadhúst?
A hazai agrárium egyik legnehezebb, folyamatos feszültséget generáló kérdése a mezőgazdasági vadkár.
Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.
A hazai agrárium egyik legnehezebb, folyamatos feszültséget generáló kérdése a mezőgazdasági vadkár. A tavaszi és őszi vetési munkálatok idején a gazdálkodók joggal aggódnak a drága inputanyagok, az időjárási viszontagságok és a vadkár miatt. Ahogy azt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) már többször hangsúlyozta: a legkisebb kár a be nem következett kár, a szakszerűen kivitelezett védekezés pedig mindig olcsóbb, mint az utólagos, bírósági szakaszba torkolló vadkárigény-érvényesítés. A modern mezőgazdaságban a fókuszba kell kerülnie a prevenciónak, az élőhelyfejlesztésnek, a helyi szintű összefogásnak, valamint a bekövetkező kár esetén a Rövid Ellátási Láncokra (REL) épülő, magas hozzáadott értékű természetbeni kompenzációnak.
A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay
Az agrotechnikai prevenció és a szegélygazdálkodás kettőssége
A hatékony védekezés a vetésterv kialakításánál kezdődik. A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény (Vtv.) egyértelműen fogalmaz: a kármegelőzés a földhasználó és a vadászatra jogosult közös, intézményesített kötelezettsége. A gazdálkodóknak és a vadásztársaságok szakembereinek már a vetés előtt asztalhoz kell ülniük. Ha a táplálékkínálat szűkös, és az erdőszélre a vad által leginkább preferált növénykultúra (például kukorica vagy borsó) kerül, a vadkár borítékolható. Az erdőszéli, fokozottan vadkárveszélyes, magas kockázatú területekre érdemes olyan fajokat vetni, amelyeket a vad kémiai összetételük vagy fizikai struktúrájuk miatt elkerül (például olajretek, mustár, cirok, őszi kalászosok).
Ugyanakkor kiemelt figyelmet érdemel a szegélygazdálkodás kérdése. Az AKG (Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés) zöldugarral és méhlegelő szegélyekkel kapcsolatban érdemes figyelmet szentelni annak, hogy bár a szegélygazdálkodás ökológiai szempontból üdvözlendő, a leginkább vadkárral érintett területeknél ezek a sávok paradox módon hozzájárulhatnak a fő haszonnövény károsításához is. A zöldugar és a dús méhlegelő ugyanis táplálékként és búvóhelyként vonzza a vadat, mintegy „behúzva” azt a tábla szélére. A szegélyek azonban egyúttal teljesítik is a Vtv. által elvárt legalább 5 méteres vadkárelhárító vadászatot lehetővé tevő védőtávolságot. A vadkárkockázatot tudatos térbeli tervezéssel, pufferzónák kialakításával és a vadásztársasággal való folyamatos szakmai egyeztetéssel lehet mérsékelni.
Élőhelyfejlesztés és a nem termelő beruházások szerepe
A megelőzés másik alappillére a vad természetes életterének javítása a mezőgazdasági táblákon kívül. A nem termelő beruházások támogatása kifejezetten csökkenti a szántóföldek vadkár-kitettségét.
Az agrárerdészeti rendszerek, a vizes élőhelyek, valamint a természetes és természetközeli élőhelyek – ezen belül is kifejezetten a szántóföldi cserjesávok és füves sávok pályázatok (mint amilyen a KAP-RD21-RD22-2-25 kódszámú, „Természetközeli és vizes élőhelyek kialakítását elősegítő beruházások és azok fenntartása” című felhívás) kiváló eszközt adnak a gazdák kezébe. Ezek az intézkedések egyszerre juttatják többletbevételhez a gazdálkodót, és fejlesztek olyan komplex tájképi elemeket, amelyek mind a természetvédelmi oltalom alatt álló, mind pedig a vadászható és nem vadászható fajok élőhelyét javítják. Ha a vad az erdőben vagy a kijelölt, háborítatlan élőhelyeken elegendő táplálékot és vizet talál, a haszonnövényekre nehezedő rágási és túrási nyomás drasztikusan lecsökken.
Vadkárelhárító vadászat: Tudatos tervezés, helyi földtulajdonosok bevonása
A klasszikus védekezési módszerek (villanypásztorok, riasztószerek) és az élőhelyfejlesztés mellett elengedhetetlen a célzott vadkárelhárító vadászat. Ehhez folyamatos kommunikációra van szükség: a vadászatra jogosultaknak hivatalos, szakmailag felkészült kapcsolattartót kell kijelölnie, aki ismeri az agrotechnikai alapokat és képes a felek közötti mediációra.
A vadkárelhárító vadászatok kapcsán fontos tisztázni egy alapvető jogi helyzetet: Bár a Vtv. alapján a vadászati jog a földtulajdonhoz kapcsolódó elválaszthatatlan vagyoni értékű jog, azonban a vadászatra jogosultak tagsága és a helyi földtulajdonosok, földhasználók halmaza között nem minden esetben van jelentős átfedés. Gyakori probléma, hogy a területen pont a helyi gazdák nem tudnak vadászni, pedig a vadkárelhárítás hatékonyságát ugrásszerűen megnövelheti, ha a vadásztársaságok aktívan bevonják a védekezésbe az érvényes vadászjeggyel rendelkező helyi földtulajdonosokat is, ugyanis ezen személyek saját és a szomszédjuk földjének, a saját verejtékes munkájuknak „megvédésében” elkötelezettek. Helyismeretük és motivációjuk az akadékoskodás helyett felülmúlhatatlan előny lehet a limitált tagsággal és motivációval rendelkező vadásztársaságok számára, különösen a vetés körüli időszakokban éjszakákba nyúló őrzési feladatok során.
Kárfelmérés és a kompenzáció objektív alapjai
Ha a megelőző lépések és a vadkárelhárító vadászatok ellenére is bekövetkezik a vadkár, az előzetes vadkárfelmérés elengedhetetlen lehet, annak érdekében, hogy a későbbi abiotikus, vagy nem vadászható vadfaj által okozott károk, agrotechnikai hiányosságok elkülöníthetőek legyenek a vadkártól. Ma már a viták elkerülése végett bevett és javasolt gyakorlat a drónos, multispektrális kamerákkal végzett centiméter pontosságú területfelmérés, amely objektíven lehatárolja a károsított, kitúrt gócokat.
A vadkár iránti kárfelelősség a hatályos szabályozás szerint objektív felelősség: a kár bekövetkezése önmagában kiváltja a megtérítési kötelezettséget. Ugyanakkor a Vtv. legutóbbi módosításai alapján a mezőgazdasági vadkár esetében a földhasználónak is viselnie kell az úgynevezett természetes önrészt, amely jelenleg az összes bekövetkezett kár 10 százaléka. A fennmaradó összeget a vadászatra jogosult köteles megtéríteni. A jelentős vadkár súlyos likviditási nehézséget okozhat a társaságoknak, az egyezségre való szándék hiánya hosszú pereskedést a gazdának. Itt jöhet képbe a kárrendezés alternatív, mindkét fél számára előnyös módja: a természetbeni, vadhústermékkel történő kártalanítás.
Túl sok a vadkár? Együnk több vadhúst!
Ha már bekövetkezett a vadkár, fontos, hogy a felek megegyezésre jussanak, a vadászatra jogosultnak pedig, mint fentebb említettük, törvényi kötelezettsége a vadkár kifizetése, azonban nem szükségszerű, hogy a felek pénzben történő teljesítésben állapodjanak meg. A megegyezést lehet akár vadhúsban, magas feldolgozottsági értékű termékekben teljesíteni, ha erre a felek nyitottak. Általános hazai probléma, hogy a vadászatra jogosultak a lőtt vadat jellemzően szőrében, nyomott nagykereskedelmi felvásárlási áron adják át a vadhúsfelvásárlóknak, feldolgozóüzemeknek. Ezzel a hozzáadott érték kikerül a helyi közösségből.
A NAK „A magyar vadhús” című kiadványa is rávilágít: bár külföldön hatalmas a kereslet a magyar vadhús iránt, itthon az egy főre jutó fogyasztás elenyésző (évi 0,2 kg). Pedig a vadhús élettani hatásai kiválóak: fehérjetartalma rendkívül magas (20-25%), zsírtartalma elhanyagolható (3-4%), emellett nyomelem- és ásványianyag-tartalma a tenyésztett háziállatokénak többszöröse. Továbbá teljesen mentes az ipari tápoktól és antibiotikumoktól.
Vadkárból érték: REL-alapú megoldások a vadászatra jogosultak, gazdák számára
Lehetőség van arra, hogy vadásztársaság ahelyett, hogy nyomott áron adná el a nyers húst, megbíz egy engedéllyel rendelkező helyi hentest vagy húsüzemet a lőtt vad bérfeldolgozására. Ebből prémium minőségű tőkehús, szarvas- vagy vaddisznószalámi, kolbász készülhet. Míg a nyersanyag leadási ára meglehetősen alacsony, a késztermék kiskereskedelmi ára (például egy minőségi szarvasszalámi esetében 9.500 – 10.000 Ft/kg) jelentős értéket képvisel. Ezzel a természetbeni juttatással a gazda a vadkár ellenértékeként magas beltartalmi és élvezeti értékű, prémium élelmiszert kap, amelyet saját célra felhasználhat.
Korábban kiskereskedelmi egység (hentesüzlet) nem vehetett át és dolgozhatott fel friss vadhúst, kizárólag csak fagyasztott vadhúst vásárolhatott és értékesíthetett. A kis mennyiségű, helyi és marginális élelmiszer-előállítás és -értékesítés higiéniai feltételeiről szóló 60/2023. (XI. 15.) AM rendelet lehetővé teszi a friss vadhús átvételét és az abból történő húskészítmény (pl. szarvaskolbász) előállítását. A friss vadhúst a vadászatra jogosult forgalomba is hozhatja.
Ez a modell a vadászatra jogosultakat is kiszabadítja a felvásárlók diktálta árprésből. A társaságok több irányba is értékesíthetnek: a kompenzációra nem fordított feldolgozott vadhúst helyi éttermeknek, közétkeztetőknek vagy közvetlenül a lakosságnak adhatják el a rövid ellátási láncokon (REL) keresztül. Ezzel a vadkárelhárítás és a vadkár kompenzációja egy olyan körforgássá válik, amely munkát ad a helyi húsüzemeknek, tehermentesíti a vadásztársaságok likviditását, minőségi élelmiszerhez juttatja a fogyasztót, és fellendíti a helyi vidék gazdaságát.
Érdekes kérdés, hogy a gazdálkodók miként részesülhetnének a vadhús hasznosításából származó előnyökből. Bár a vadhús jelenleg még nem jelenhet meg a falusi vendégasztal kínálatában, érdemes lenne megvizsgálni annak lehetőségét, hogy a kistermelők a saját előállítású, illetve más kistermelőktől beszerzett élelmiszerek mellett a vadászatra jogosulttól vásárolt vadhúsból készült fogásokat is kínálhassanak vendégeiknek.
A vadhús helyi hasznosítása a gasztronómiai értékén túl hozzájárulhat a vadhúsfogyasztás népszerűsítéséhez, és ezzel a rövid ellátási láncok egyik fontos helyi erőforrásává válhat. Ez a megközelítés a vadkárt nem veszteségként, hanem helyi erőforrásként kezeli, amely növeli az érintettek gazdasági mozgásterét és a helyben előállított élelmiszerek sokszínűségét.
Forrás: NAK / dr. Skobrák György
Van egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Megkezdték az idei őzgidamentést a vadászok
Hőkamerás drónokkal őzgidákat és fészekaljakat kerestek a vadgazdálkodók
Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.
Az Országos Magyar Vadászati Védegylet Drón Szakbizottságának javaslatára 2025-ben egy hosszú távú kezdeményezés indult: a csatlakozók – együttműködve az Agrárminisztériummal és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával – drónok segítségével őzgidákat és fészekaljakat mentettek a kaszálások előtt. A projekt idén is folytatódik!
Fotó: OMVV
A mentés 2025-ben kézzelfogható vad-, állat- és természetvédelmi eredményeket hozott. A hőkamerás drónokkal jellemzően júniusban elvégzett felderítéseknek köszönhetően országosan összesen 278 őzgida és 26 fészekalj menekült meg, miután a kaszálási munkálatok előtt modern eszközökkel derítették fel a területet, és biztonságba helyezték az állatokat. Az őzgidákat meg is jelölik a mentéskor, hogy a további sorsukat nyomon lehessen követni: ez kutatási szempontból is fontos információkkal szolgálhat.
Fotó: OMVV
Az adatok egyértelműen alátámasztják a módszer hatékonyságát és létjogosultságát. A mentési eredmények egyben visszaigazolják a földhasználók és a vadgazdálkodók, vadászok, civilek együttműködésen alapuló (külföldön már bizonyított) modell sikerességét, és megalapozzák a program további fejlesztésének szükségességét a következő években.
Szívesen vesszük, ha csatlakoznak hozzánk önkéntes drónpilóták, civil egyesületek és magánszemélyek, hogy együtt tegyünk az őzgidák megmentéséért! (FONTOS: A mentéshez feltétlenül szükséges a földhasználó és a vadászatra jogosult engedélye, illetve az utóbbi közreműködése is.)
Forrás: Szabó László elnök – A Védegylet Drón Szakbizottsága
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
A Körös-Maros Nemzeti Parkban bővítették szakmai ismereteiket a MATE hallgatói
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási Intézet képzéseinek hallgatói Békés vármegyében vettek részt szakmai tanulmányúton.
Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási Intézet képzéseinek hallgatói május 15-17. között Békés vármegyében vettek részt szakmai tanulmányúton.
Fotó: MATE
A székelyföldi kihelyezett képzés okleveles vadgazda mérnök hallgatói, valamint a gödöllői vadgazdálkodási szakmérnök képzés résztvevői ennek keretében a Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatóság több bemutatóhelyén is betekintést nyerhettek a természetvédelem és a vadgazdálkodás gyakorlati munkájába.
A csoport május 15-én a nemzeti park igazgatóság szarvasi bemutatóhelyét, a Körösvölgyi Állatparkot kereste fel, ahol szakmai vezetés keretében ismerhették meg az igazgatóság természetvédelmi munkáját, célkitűzéseit és hazánk jellegzetes állatfajait. A program során szó esett az élőhely- és fajvédelem szerepéről, természetvédelmi aktualitásokról is.
A tanulmányút másik állomása május 17-én, a nemzeti park Dévaványai-Ecsegi puszták részterületén és az igazgatóság Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontjában zajlott. A hallgatók itt betekintést kaptak a túzokvédelmi munkába, valamint az agrártájak élőhelyfejlesztési és élőhelygazdálkodási gyakorlataiba, amelyek számos védett és vadászható faj fennmaradását segítik.
Fotó: MATE
A terepi programok jó lehetőséget biztosítottak arra, hogy a résztvevők közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a természetvédelem és a felelős vadgazdálkodás kapcsolatáról, valamint a nemzeti park igazgatóságok gyakorlati természetvédelmi munkájáról.
Forrás: MATE
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
KITEKINTŐ: Németország – Gyilkos bakok a revírben – mítosz vagy valódi veszély?
Német szakemberek cikket írtak a „gyilkos őzbakokról”
Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.
Pirsch: Az őznél a többéves nyársas bakokat gyakran „gyilkos bakoknak” nevezik. De vajon valójában mekkora veszélyt jelentenek? Minden vadász hallott már olyan bakokról, amelyek agancsformájuk miatt különösen alkalmasak arra, hogy más bakokat a küzdelem során súlyosan, vagy akár halálosan megsebesítsenek. Ezek rendszerint többéves nyársas bakok, amelyeknél az agancs elágazásának hiánya miatt alakulhat ki az úgynevezett „gyilkos bak” jelleg.
Fotó: Pirsch
Ahhoz, hogy ezt a témát pontosabban megértsük, először érdemes megvizsgálni az őzbakok alapvető viselkedését. Általánosságban elmondható, hogy a bakok csak akkor vannak igazán „harci hangulatban”, amikor a nemi hormonok hatása alatt állnak. Ez az időszak nagyjából márciustól szeptemberig tart. Télen is létezik közöttük bizonyos rangsor, de komoly összecsapások ilyenkor általában nem fordulnak elő.
Mivel az éves bakok rendszerint távol maradnak a területért és az üzekedés idején zajló küzdelmektől, illetve az idősebb bakok nem tekintik őket valódi vetélytársnak, tőlük általában nem kell veszélyre számítani.
Az őzbakok közötti összecsapások meghatározott rend szerint zajlanak. Ezek a küzdelmek rituális jellegűek, vagyis nagyrészt ismétlődő, jelzésszerű viselkedésekből állnak.
Amikor két bak szembekerül egymással, először imponáló viselkedés figyelhető meg. A két ellenfél néhány méter távolságra áll egymástól, és forgatják a fejüket. Ennek az a célja, hogy felmérjék, illetve jelezzék egymásnak az erejüket.
Ezt követik a fenyegető mozdulatok. Ilyenkor a bak lehajtja a fejét, és mellső lábaival dobbant. Ha ezek után egyik fél sem hátrál meg, akkor kerül sor a tényleges küzdelemre.
A bak általában csak akkor döf előre, amikor a másik bak is lehajtott fejjel áll vele szemben. Ezután a két bak mélyre tartott fejjel egymásnak feszül, és ide-oda tolja egymást. Stubbe 2007-es leírása szerint az összecsapások általában nem tartanak sokáig. Az erőpróba átlagosan körülbelül két perc alatt eldől. Ritkán fordul elő, hogy tíz percig vagy annál tovább tartson.
A két ellenfél közötti párharc tehát meghatározott szabályok szerint zajlik, és főként imponáló, illetve fenyegető viselkedésből áll. Ennek az a szerepe, hogy a komoly sérülések lehetőség szerint elkerülhetők legyenek.
Hoem és munkatársai 2007-ben 139 bakok közötti összetűzést vizsgáltak. Fontos megállapításuk volt, hogy az esetek többsége alacsony fokú eszkalációval zárult. Vagyis a konfliktusok nagy része nem fajult tényleges verekedéssé. Valódi küzdelemre mindössze az esetek 16 százalékában került sor. Ezek elsősorban területet birtokló bakok között fordultak elő. Revír nélküli bakok találkozásakor is előfordulhatott küzdelem, de főként bizonyos helyzetekben.
Alkalmazkodó eszkalációs szint
Alapvetően elmondható, hogy minél kisebb volt a két bak közötti testi különbség, annál nagyobb volt az összecsapás eszkalációjának esélye. Fordítva ez azt jelenti, hogy ha a két ellenfél között jelentős fizikai különbség volt, akkor a bakok többnyire nem harcoltak meg egymással.
Két területet birtokló bak küzdelme esetén az esetek 81 százalékában az adott revír tulajdonosa győzött. Érdekes ugyanakkor, hogy még akkor sem veszítette el a területét, ha magát a küzdelmet elvesztette. A vizsgált esetek egyikében sem történt olyan, hogy a vesztes bak emiatt elveszítette volna a revírjét.
A küzdelem meghatározott menete többek között azt szolgálja, hogy a súlyos sérülések lehetőség szerint elkerülhetők legyenek. Oldalról vagy hátulról történő döfés csak rendkívül ritkán figyelhető meg. Pedig éppen az ilyen döfések okozhatnak komoly sérüléseket. A sérülés súlyossága attól függ, milyen mélyen tud behatolni az agancs.
Ebből következik, hogy a nyársas agancsot viselő, úgynevezett „gyilkos bakok” ilyen szempontból jelenthetik a legnagyobb veszélyt. Ha azonban egy bak betartja a küzdelem „szabályait”, akkor aligha tudja komolyan veszélyeztetni ellenfelét. Ugyanakkor egy szabályos, normális agancsú bak is képes súlyos sérülést okozni, ha „tiltott”, vagyis oldalról vagy hátulról érkező döféseket alkalmaz.
Fontos tehát: nem minden többéves nyársas bak tekinthető automatikusan gyilkos baknak.
Halálos fegyverek bevetésben
Sok vadászterületen azért ejtik el a „gyilkos bakokat”, hogy megvédjék tőlük a fajtársaikat. Ennek ellenére valóban súlyos sérülések viszonylag ritkán fordulnak elő. De vajon miért?
Elsőre úgy tűnhetne, hogy egy baknak előnyös lenne súlyosan vagy akár halálosan megsebesíteni az ellenfelét. Így megszabadulhatna egy vetélytárstól, és egyúttal szaporodási előnyhöz is juthatna. A jelenség megértéséhez érdemes egy gondolatkísérletet elvégezni. Képzeljünk el két olyan ellenfelet egy fajon belül, amelyek a rendelkezésükre álló „fegyverekkel” könnyen halálos sérülést okozhatnának egymásnak. Ilyenek lehetnek például a halálos méreggel rendelkező kígyók.
A hím csörgőkígyók egymással küzdenek azért, hogy hozzáférjenek a nőstényekhez. A harc során egymásnak feszülnek, birkóznak, tolják egymást, és így döntik el, ki az erősebb. Vesztes az lesz, akit végül a földre nyomnak. Egy halálos harapás gyorsan véget vethetne ennek a küzdelemnek, mégsem ez történik.
A szarvat viselő állatok között is találunk jó példákat. Az oryxantilopok hosszú, hegyes szarvukkal könnyedén súlyos vagy akár halálos sérülést okozhatnának ellenfelüknek. A valóságban azonban az ilyen sérülések rendkívül ritkák. Ennek oka, hogy ennél a fajnál – akárcsak az őzbakoknál – az evolúció során olyan harci forma alakult ki, amelynek nem része az ellenfél súlyos megsebesítése. Ez a viselkedési program genetikailag rögzült.
A sérülést okozó harcosok hátránya
Ha az oryxoknál vagy a hazai őzbakoknál lennének olyan egyedek, amelyek rendszeresen súlyos sérüléseket okozó módon harcolnának, azok kezdetben előnyben lennének. Harci sikereik révén nagyobb eséllyel örökítenék tovább ezt a hajlamot a populáción belül.
Ez azonban oda vezetne, hogy egyre több bak alkalmazná ezt a harcmodort. Ha pedig két ilyen „sérülést okozó harcos” találkozna egymással, akkor a küzdelem már mindkettőjük számára veszélyessé válna. Végső soron ezek az egyedek rendszeresen egymást pusztítanák el. Ezért ez a stratégia hosszú távon nem tud fennmaradni.
Az őzbakok közötti küzdelem általában csak körülbelül két percig tart. Ritkán fordul elő, hogy tíz percnél tovább tartson. Az oldalról vagy hátulról indított támadások, amelyek súlyos sérüléseket okozhatnak, inkább ritkák.
Ez az oka annak, hogy az őzbakoknál és más homlokfegyvert viselő fajoknál ritualizált harcok alakultak ki. Ezeknél a fajoknál evolúciós szempontból csak ez a harcforma stabil. Régebben azt gondolták, hogy ez a faj fennmaradása érdekében alakult ki. Ez azonban nem pontos megközelítés. Nem arról van szó, hogy az ellenfelet kell megkímélni, hanem arról, hogy az egyed saját maga ne sérüljön meg halálosan.
Végső soron ugyanis a halálos harcmodor szükségszerűen ahhoz vezetne, hogy előbb-utóbb maga az egyed is célponttá válik, és súlyos sérülést szenved.
Egy suta esetében egymáshoz közel elhelyezkedő, több szúrásos sérülés is előfordulhat. Az őznél azonban a halálos agancsszúrások összességében inkább ritkák.
Kevésbé súlyos harcok az őzbakoknál
Agancsszúrástól sérült őzek összességében ritkán fordulnak elő. Ennek az is az oka, hogy az őzbakok alapvetően kevesebbet harcolnak, és az összecsapásaik súlyossága is kisebb. Ezt az úgynevezett „alacsony kockázat – alacsony nyereség” elmélettel lehet magyarázni.
Az őzbakoknak egyszerűen nincs olyan sok nyernivalójuk egy küzdelemmel. Más fajoknál viszont sokkal intenzívebb harcok alakulnak ki, mert ott a lehetséges nyereség is nagyobb.
A gímszarvasoknál például ez a helyzet, mert egy győztes bika sokkal több nőstényt tud magának biztosítani. Náluk feltételezik, hogy az érett bikák körülbelül 25 százaléka élete során legalább egyszer súlyosabb sérülést szenved. Még hevesebb küzdelmekre lehet számítani azoknál a fajoknál, ahol csak egyetlen lehetőség van a szaporodásra. Az ilyen harcok nem ritkán az egyik ellenfél halálával végződnek, például bizonyos rovaroknál vagy pókoknál.
A kifőzött koponyákon időről időre felismerhetők az agancsszúrásból eredő sérülések nyomai.
Következtetés
Arra a kérdésre, hogy léteznek-e valóban „gyilkos bakok”, alapvetően igennel lehet válaszolni, de bizonyos korlátozásokkal.
Igaz, hogy a többéves nyársas bakok részvételével zajló küzdelmekben nagyobb az esélye annak, hogy az ellenfél megsérül. Ugyanakkor a többéves nyársas bakok rendszerint testileg gyengébbek, ezért sok esetben el sem jutnak a tényleges harcig. A szembenállás gyakran már az imponáló viselkedés után véget ér.
Ráadásul ahhoz, hogy egy bak valóban „gyilkos bakká” váljon, meg kellene tanulnia, hogy a „tisztességtelen”, vagyis szabálytalan döfések előnyt jelenthetnek számára. Ez azt jelenti, hogy még ha van is a területen egy többéves bak, amely agancsformája alapján gyilkos baknak tűnhet, ez önmagában még nem jelenti azt, hogy szabálytalanul is használja az agancsát.
Végső soron tehát több feltételnek is egyszerre kell teljesülnie ahhoz, hogy valódi gyilkos bakról beszélhessünk. Ezért az ilyen bak a vadászterületeinken viszonylag ritka, mégis figyelemre méltó kivétel.
Forrás: Pirsch
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Ezekkel mindig történik valami Diósjenőn
Különleges találkozás a Hortobágyon: Kövesi Péter darvakat fényképezett
Megkezdték az idei őzgidamentést a vadászok
I. Szegedi Zsidótemető takarítás
A Körös-Maros Nemzeti Parkban bővítették szakmai ismereteiket a MATE hallgatói
KITEKINTŐ: Németország – Gyilkos bakok a revírben – mítosz vagy valódi veszély?
Közeleg a tavaszi fagykárok bejelentésének határideje!
Az esőzések megtöltötték a Mecsekerdő vízmegtartó erdei „tókáit”
A pünkösdi őzbak
Sasszem – világelső sikeres szemműtét parlagi sason
Nem volt elejtési jogosultsága
Lemondott dr. Semjén Zsolt, a Védegylet elnöke
Lőttek az elvárásnak
Életbak puskavégen
Rekord pontyok a Pilismaróti öbölből
Új kutyajóléti szabályok: ezt kell tudniuk a vadászoknak
Dr. Bárándy Péter a Védegylet új elnöke
Min változtat a hangtompító?
Itt a Vadászkamara négyéves feladatterve!
