Keressen minket

Vadászat

Az adrenalin másfél másodperce

Közzétéve:

Feltöltő:

KORONGLÖVÉSZET | Az Igaly családban hagyomány az erdő, a mező, a fegyver, a vad és a vadászat szeretete. Így hát, ha fiúgyermek született volna, természetesen a Nimród név vár rá, de miután lány lett a kis jövevény, őt a szülők a vadászat istennőjéről, Dianáról nevezték el.

igaly_diana

Nálam idősebb versenyzők is ott vannak a nemzetközi versenyeken (Fotó: Csudai Sándor)

– Puskás ember lett végül magából is, igaz, nem annyira a vadat, sokkal inkább a korongot riogatta.

– Van ugyan vadászvizsgám, de a vad elejtése helyett inkább az erdőn-mezőn történő cserkelés, a vadak megfigyelése szerzett örömöt, amelyre bőven volt alkalmam édesapám, Igaly József társaságában. Ugyancsak általa ismerkedtem meg a skeet lövészettel, hiszen mondhatni ő volt ennek a sportnak a hazai úttörője, és akihez aztán édesanyám is csatlakozott mint örökös magyar bajnok és csúcstartó. Megvolt hát a családi háttér, mégis komoly unszolás kellett ahhoz, hogy szüleim rábólintsanak arra, hogy kislányuk a lőállásba léphessen.

– Meggyőzte tehát a szüleit, hogy csakis ez az a sportág, amelyet szívesen művelne. Igaza lett, hiszen idővel jöttek is az eredmények.

– Tizenöt évesen indultam első versenyemen, Miskolcon, és rögtön a legtehetségesebb versenyzőnek járó különdíjjal jutalmaztak, pedig alig találtam el a korongot. Ez óriási lökést adott, motivációt jelentett, és három évre rá már junior Európa-bajnok lettem olyan eredménnyel, amely a felnőtt mezőnyben második helyezést ért volna.

– Mi a szeretni való ebben a sportban, mi az, amiért érdemes újra és újra fegyvert fogni?

– Nehéz lenne ezt pontosan megfogalmazni. Ám, ha kipróbálná, rögtön megértené, mi a szépsége, gyönyörűsége. Az biztos, akik idejönnek mint kezdők, pillanatok alatt csúnyán „megfertőződnek”. Kiváló reflexet, rövid reakcióidőt és komoly koncentrálást igényel ez a sport, s ezek együttes hatása ugyancsak megemeli az adrenalinszintet.

Gondoljon bele: másfél másodperc. Ennyi ideje van a versenyzőnek a repülő korong észlelésétől a puska vállhoz emelésén keresztül, a célzáson át a lövésig. És akkor még nem beszéltünk a külső zavaró tényezőkről. Legyen az eső vagy szélvihar. És ha sikerül a lövés – mi több, dupla találatot ér el a sportoló –, nos, az olyan euforikus élményt ad, amely valóban rabul ejt mindenkit.

– A sportkrónikák hosszasan sorolják az eredményeit, s kiderül: szinte mindent megnyert, amit meg lehetett nyerni. Olimpiai bajnok, aki aranya előtt egy bronzérmet is szerzett.

– Úgy szoktam mondani, mindent nyertem már, csak olimpiai ezüstérmem nincs. A 2000-es bronz nagyon szép emlékem, mert ez volt az a medál, amelyért nagyon meg kellett küzdenem. Azért mondom így, mert ahhoz, hogy felállhassak a dobogóra, szétlövést – ahogy mondani szoktuk, KO-t – kellett vívnom egy ausztrál lánnyal. Ez a szétlövés a szabályok szerint az első hibáig tart. Igen kemény csata volt. Három lőállásig mentünk hiba nélkül, amikor aztán ellenfelem rontott. Itthon úgy fogadtak, mint egy olimpiai bajnokot, nyugodtan mondhatom, ugyanakkora volt a lelkesedés, felhajtás körülöttem, mint amikor Athénban aranyérmet nyertem.

– Márpedig az valóban világraszóló siker volt.

– Minden, ami ott történt, kitörölhetetlen emlékként él bennem. Már a hetedik lőállásban olimpiai bajnokként ünnepelhettem volna magam, ám végig maximálisan koncentrálva versenyeztem tovább, hogy aztán az utolsó lövés után, a puskám magasba emelésével édesapámra emlékezzem.

PÁLYAKÉP
Igaly Diana 1965. január 31-én Budapesten született. Eredményei, olimpia: Sydney, 2000, bronzérem; 2004, Athén, aranyérem; világbajnokság: 1990, Moszkva, aranyérem (csapat); 1998, Barcelona, arany ( egyéni); 2002, Lahti, arany (egyéni). Ötszörös Európa-bajnok, díjai, elismerései: az Év magyar sportlövője (1994, 1998, 1999, 2000, 2002); Magyar Köztársasági Aranykereszt, 2000; Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, 2004;, Athén díszpolgára, 2005

Vadászat

Vadászjegyváltás 2025/2025 évre

A digitális állampolgárság szerepe a vadászjegy érvényesítésében:

Published

on

Megszűnik az Ügyfélkapu

Az Országgyűlés a 2023. évi CIII törvény keretében elfogadta a digitális állampolgársági programot, amelynek elsődleges törekvése az állami szolgáltatások digitális térbe való költöztetése. A Vadászkamara online térben intézhető hatósági ügyeit is közvetlen befolyásolja a kormányzati rendszereket érintő változás.

Az ábra illusztráció. Forrás: Agro Jager News

Megszűnik az Ügyfélkapu, amely jelenleg az online vadászjegy érvényesítést és a vadászati engedély igényléséhez szükséges bejelentkezési felületet is biztosítja. A rendszert pont a vadászjegy érvényesítési dömping kezdetével, 2025. január 16-án vezetik ki, és ideiglenesen az Ügyfélkapu+ lesz használható helyette, de az is csak 2025. december 31-ig. Az Ügyfélkapu+ lényegében a kétlépcsős azonosítás bevezetése, ami a felületekre történő bejelentkezéshez egy megerősítést (QR-kód beolvasását vagy egy generált 6 jegyű kódot) kér az általunk választott háromféle hitelesítő alkalmazáson keresztül. Ennek beállítása csupán pár percet vesz igénybe, a felhasználó egy videóból is segítséget kaphat, amely elérhető ide kattintva.

A másik azonosítási lehetőség a Digitális Állampolgárság (DÁP) mobilalkalmazás, a jövőben kizárólag ezt az azonosítási módot tudjuk majd igénybe venni. Ez egy jóval összetettebb szolgáltatáscsomagot kínál, amelynek csupán egy eleme az e-azonosítás.

Az eSzemélyi igazolvánnyal rendelkezők kényelmesen, az applikáción keresztül is tudnak regisztrálni abban az esetben, ha az igazolványuk a személyigazolvány PIN kódjával aktiválásra került. Azok, akik 2021. június 23-a előtt kiállított okmánnyal rendelkeznek, a regisztrációt Kormányablakon keresztül tudják megtenni. Az ügyintézéshez külön ügymenetet biztosítanak: ha előzetesen letöltöttük az alkalmazást, az ügyintéző által kinyomtatott QR-kódot beolvasva tudjuk azonosítani magunkat a rendszerben, tehát maga az ügyintézés csak néhány percet vesz igénybe.

Az állami alkalmazás segítségével történő bejelentkezés során csupán QR-kód beolvasására van szükség, vagyis nem kell minden alkalommal megadnunk a felhasználónevünket és a jelszavunkat, majd pedig a külön applikációban generált hitelesítő kódot, mint az Ügyfélkapu+ esetében.

Jó tudni: egy mobileszköz csak egy profilt tud kezelni, és a DÁP mobilalkalmazást sem tudja az összes mobiltelefon használni (technikai feltételeknek megfelelő okos készülék kell hozzá). Érdemes tehát elsősorban a DÁP mobilapplikációt preferálni, hiszen hosszútávon az azonosítás ezen keresztül fog történni, és a bejelentkezés folyamata is egyszerűbb, mint az ideiglenes Ügyfélkapu+ esetében.

Az egyéb igénybe vehető szolgáltatásokról érdemes bővebben tájékozódni, azonban kiemelten fontos, hogy az új azonosítást a vadászoknak minél hamarabb célszerű megtenni annak érdekében, hogy a Vadászkamara által biztosított ügymenetek gördülékenységét – így elsősorban január 17-étől a vadászjegy érvényesítését – a kormányzati azonosítási szolgáltatások változása ne akassza meg.

Forrás: OMVK

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Vadászjegy érvényesítés 2025/26

Vadászjegyet érvényesítés a 2025/2026 vadászati évre:

Published

on

Kedves Vadásztársak! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2025/2026-os év vadászjegy kiadásának rendje az elmúlt évek tapasztalatai alapján módosul. Nem írunk ki időpontot a társaságoknak, hanem előre egyeztetett időpontban fogadjuk képviselőiket. Időpontot egyeztetni a kamara elérhetőségein: veszprem@omvk.hu, 88/422-298 lehet.

Fotó: Agro Jager News

Kérjük, hogy az aláírt, kitöltött biztosítási nyilatkozattal, adatlappal jöjjenek vadászjegyet érvényesíteni:

Sportvadász adategyeztetési lap
Hivatásos vadász adategyeztetési lap
Biztosítási nyilatkozat

A plasztik kártyát nem kell elhozni, de érdemes ellenőrizni, hogy megvan-e, pótlásra kamaránknál van lehetőség 12.500 Ft ellenében.

A vadászjegy ára nem változik: Vadászjegy: 25.000 Ft

Kamarai tagdíj:  4.000 Ft (a 70. életévet betöltött kamarai tagok mentesülnek)
Biztosítás 3.000 Ft
összesen: 32.000 Ft / 28.000 Ft

A Vadászjegy érvényesítése online is lehetséges, ennek menete: a https://ugyfelszolgalat.omvk.hu/ weboldal

A Belügyminisztérium igényeinek megfelelően Ügyfélkapu használata (ezt a fenti weblap automatikusan lehetővé teszi, csupán az ügyfélkapus felhasználónév és jelszó megadása szükséges. Fontos, hogy fizetés csak online – bankkártyával – történhet.

2025. január 16-ától megszűnik az ügyfélkapu, és ez az online vadászjegyérvényesítést is érinti! további segítség:

https://omvk.hu/hir/vadaszjegyvaltas-megszunik-az-ugyfelkapu

2025. január 01-tól 2025. február 28-ig egyénileg lehet a vadászjegyet érvényesíttetni a 2025/2026 vadászati évre.

Ügyfélfogadás ezen időszakban:

Hétfő-Csütörtök 8-15 óra,
Péntek 8-12 óra között

Kamarai honlapunkon naprakész információkat talál ügyfélfogadásunkról, rendezvényeinkről.

Üdvözlettel: A Veszprém Vármegyei Vadászkamara dolgozói

Forrás: Veszprém Vármegyei Vadászkamara

 

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Kilőtték a svájci farkast

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye:

Published

on

Az Encsi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat két férfival szemben. Az elkövetők 2023 áprilisában részt vettek a Svájcból hazánkba vándorolt, M237 -es jeladóval ellátott  farkas elpusztításában és tetemének eltüntetésében.

Fotó: Rendőrség

A vádirat szerint 2023. április 1-én, délután, a egyik férfi az akkor 10 éves fia felügyeletét a másik vádlottra bízta azért, hogy vadászni menjenek Hidasnémeti település környékére. A vadászat megkezdése előtt a férfi ideiglenes használatra átadta a gyermekének a vadászlőfegyverét. Tette mindezt annak ellenére, hogy tudomása volt arról, hogy a másik férfi – csakúgy, mint a gyermek – lőfegyvertartási engedéllyel nem rendelkezik.

A gyermek Hidasnémeti külterületén – miután a vádlott átengedte részére a lövés lehetőségét – lelőtte a 250.000 forint természetvédelmi értéket képviselő, fokozottan védett állatot, amit a kilövés helyszínén hagytak.

Miután az apa értesült a történtekről, részt vett az állat tetemének felkutatásában, majd az elpusztult farkasról a 1.337.600 forint értékű jeladót levágta, és azt a tetemmel együtt az általa használt gépkocsi csomagterébe helyezte. Röviddel ezután a férfi a jeladót a Hernád folyóba dobta, majd az elpusztult állatot  ismeretlen helyre szállította, amely azóta sem került elő.

A vádlott azzal, hogy a lőfegyverét használat céljából átadta részére, míg a másik férfi azzal, hogy a rábízott gyermek felügyeletére vonatkozó kötelességét súlyosan megszegte a kiskorú testi és erkölcsi fejlődését veszélyezette.

Az ügyészség a férfit természetkárosítás, lőfegyverrel visszaélés, kiskorú veszélyeztetése, valamint rongálás bűntettével, míg társát természetkárosítás és kiskorú veszélyeztetése bűntettével vádolja.

A gyermek életkorára tekintettel nem vonható felelősségre, az általa elkövetett cselekményért a vadászó vádlott közvetett tettesként felelhet.

Az ügyészség a jelenleg is bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló vádlottakkal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. Indítványt tett továbbá arra is, hogy a bíróság a vádlottakat határozott időre tiltsa el bármely olyan foglalkozástól, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülnének kapcsolatba, továbbá az apát vágleges hatállyal tiltsa el a vadászati foglalkozás gyakorlásától.

Forrás: Ügyészség

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom