Vadászat
Szarvasbőgés előtt – felkészülés az utánkeresésre
2016. augusztus 15-én, Pörbölyön a Gemenc Zrt. adott otthont annak a vadászkutyás rendezvénynek, amely a szarvasbőgés megkezdése előtt szolgált hasznos információkkal a vadásztatásban, utánkeresésben dolgozó kollégák számára. Mint később látni fogja a Kedves Olvasó, az elhangzó előadások nem csupán száraz, szakmai ismeretanyagot jelentettek.
Sok évtized tapasztalata és története gyűlt össze, egy darabka vadászati hagyomány és történelem, azzal a céllal, hogy a bőgés megkezdése előtt felkészítsék azokat a szakembereket, akik a vadgazdálkodásban az értékmentésnek, a sebzett vad érdekeinek szentelik az életüket. Így aztán nem meglepetés, hogy a találkozó házigazdája Zilai János, nyugalmazott fővadász lett.
Nyitóbeszédében elmondta, hogy a szakmai napot két okból hívták életre. Az egyik, hogy „amíg lesz vad, addig lesz sebzés, és amíg lesz sebzés, addig az utánkeresők munkájára szükség lesz”. Emellett a kapcsolatok megerősítése, újak köttetése viheti előbbre a szakmát, amihez a három megye határán található gemenci vadászterület adott otthont.
A magyar vadgazdálkodás legendás „szarvasrezervátuma”
Sipos Sándor, a Gemenc Zrt. erdőgazdálkodási és műszaki vezetője ismertette azt a gazdasági és szakmai környezetet, amelyben a nagyvadgazdálkodást végzik. Az erdőgazdaság 52 600 hektáron vadászatra jogosult, ennek azonban csupán a fele saját vagyonkezelésű. Szarvasbikából, őzbakból is csökkenő tendenciát mutat a teríték, míg 2013-ban bőgésben 183 bikát sikerült elejteniük, 2015-ben már csak 148-at. Őzbakból is csupán 50–60 példányt hoznak terítékre évente.
Mint megtudtuk, három fő területen igyekeznek előrelépést elérni a nagyvadgazdálkodás során. Úgy gondolják, az aranysakál meghatározó szerepet tölt be a gazdálkodásukban, így a ragadozókontroll fontos eleme lehet a jövőben az erdőgazdaságnak.
Természetvédelem
Újra medve tűnt fel a Zemplénben
Hunter vadkamerák rögzítették a szlovák-magyar államhatártól 30 kilométerre, Magyarország területén, a Zemplén-hegységben, a fényképen látható barnamedvét – tájékoztatta az Agro Jager Newst Dr. Fekésházy Szabolcs.
Hunter vadkamerák rögzítették a szlovák-magyar államhatártól 30 kilométerre, Magyarország területén, a Zemplén-hegységben, a fényképen látható barnamedvét – tájékoztatta az Agro Jager Newst Dr. Fekésházy Szabolcs.
Az Agro Jager News olvasója számos alkalommal szerepelt már lapunk hasábjain és most egy rendkívüli képsorozatot juttatott el szerkesztőségünkbe. Amikor ellenőriztem a képeket, a szóróra kihelyezett kamera képeit, még nem gondoltam, hogy ilyen meglepetés ér.
Semmi különöset nem lehetett észrevenni a szórón. Szárazság van és nem is akartam összejárni a területet. Nem szokásunk és akkor minek is helyeztünk ki vadkamerát, ha ugyanúgy viselkedünk, mintha nem lenne éjjel-nappali szeme az embernek.
Ezek a vadkamerák, amelyet a Hunter Vadkamerák forgalmaznak, sok érdekességet megmutattak már nekünk, de most különös élményben volt részünk. Erre igazán nem számítottunk – mesélte a vadász.
Azt pontosan jól tudtuk, hogy járja a medve a területet, de most, hogy májusban is feltűnik és látszólag nyugodtan járkál, pihen, mindenképpen fontos tudatni, nemcsak a vadgazdálkodókkal, hanem mindenkivel, aki az erdőn jár.
A medve kiszámíthatatlan. Fokozott figyelemmel túrázzunk, szedjünk gombát, vadgyümölcsöt. Az eddig megszokott módon ma már nem járhatjuk a hegyeink sűrűségeit s ha voltak is, akik szabadon sétáltatták házi kedvenceiket, arra kérik őket a szakemberek, hogy a medve és a farkas miatt ezt ne tegyék.
A területre most még több kamerát helyeznek ki, amelyet Hunter Vadkamera támogat. A medve jelenlétére a Zemplénben folyamatosan számíthatunk, ezért érdemes az erdőben kirándulóknak, túrázóknak arról is tájékozódni, hogy miként kell viselkedni, ha medvével találkoznak. Fontos hangsúlyozni, ha véletlenül bocsot, vagy bocsot vezető medvét látunk, semmiféleképpen ne próbáljuk megközelíteni az állatokat. Ez a szabály továbbra is igaz a malacokat vezető kocára és esetlegesen a farkasra is – tájékoztatott Dr. Fekésházy Szabolcs a Zemplénből.
Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Fotó: Dr. Fekésházy Szabolcs
Vadászat
Megint őzet gázoltak a 47-es főútvonalon
Személyi sérülés nélkül járó közúti balesethez riasztották a Csorvási Vadásztársaság hivatásos vadászát, mert 2024. május 8-án, este, őzet gázoltak a 47-es főútvonalon Orosháza és Csorvás között – tudta meg az Agro Jager News.
Megint őzet gázoltak a 47-es főútvonalon az esti órákban. Az elmondások szerint egy tehergépkocsi haladt Békéscsaba irányából Szeged felé, amikor az útszegélyben hirtelen megiramodó őz, a teherautó oldalának csapódott – közvetlenül a pótkocsi kerekeinek szaladt. Az őzbak a helyszínen elpusztult.
A balesethez érkező következő autós a kanyarból lehúzta az elpusztult állatot és értesítette a helyi vadásztársaságot.
Hacsak nincs személyes kapcsolat, ismeretség, akkor sokszor nagyon nehezen lehet megtalálni, hogy egyes területek. mely vadásztársaságokhoz tartoznak. Ilyen esetekben a rendőrség tud segíteni, hiszen a baleset helyszínére riasztott járőr már tudja, hogy az illetékességi területén mely társaság gazdálkodik.
A csorvási baleset kapcsán is fontos megjegyezni, hogy az elütött, elgázolt vad továbbra is a vadásztársaságok tulajdonát képezi, ezért, ha a vadat felvesszük, azt az autóval elszállítjuk. megvalósul a lopás, esetlegesen az orvvadászat bűntette. Igazoltatás során ugyanis a rendőrség munkatársainak rögtön feltűnik, ha nincs a szállított vad csülkébe rögzített egyedi azonosító jel, azaz krotália.
A csorvási baleset is rávilágított arra, hogy a széles úttest, a széles tiszta útpadka, az Alföld sík, fedetlen útszakasza ellenére sem lehetett elkerülni a balesetet. Nincs idő arra, hogy a féltávolságon belül felugró, az úttestre kerülő állatokat kikerüljük. Fontos, hogy mindig az út- és látási viszonyoknak megfelelően közlekedjünk. Ilyen esetekben rendkívül fontos, hogy az elkerülhetetlen ütközésig haladéktalanul csökkentsük a gépjármű sebességét.
A helyszínre riasztott hivatásos vadász röviden összefoglalta, hogy a fátlan térség ellenére sok őz léphet az útra. Csorváson jelenleg a vadkár elhárítási munkákat végzik a társaság munkatársai, hiszen sorolnak a kukoricák, a napraforgók és éppen a közelben dolgozott, amikor értesítették – ezért is tudott gyorsan a helyszínre sietni.
Kép és szöveg: Agro Jager News
Vadászat
Lencsevégen az idei első szarvasborjú – GALÉRIÁVAL
Elkezdődött a borjazás a gemenci szarvasok életében – számolt be az Agro Jager News megkeresésére Retkes Tamás, szekszárdi természetfotós, aki a napokban fényképezett borjas gímszarvas teheneket. Hatalmas élmény volt találkozni ezekkel az állatokkkal, mesélte lapuknak, miután a legújabb fotótúrájáról is megkaptuk a beszámolóját.
Retkes Tamás élménybeszámolója
04:30-kor keltem, hogy napkelte előtt kiérjek. Még fent volt a hold, amit jól lehetett fotózni. Ködös-párás reggel fogadott, nagyon jó hangulatú fotókat lehetett készíteni reggel.
Beljebb érve az erdőbe, egy tisztáson legelésztek a szarvasok. Itt sokáig tudtam őket fotózni, amíg szépen átsétáltak előttem, beljebb a sűrűbe.
Mentem tovább a megszokott utamon, benéztem egy másik tisztásra, ahol egy szóró is van, hogy esetleg van-e rajta valami. Pár disznó volt csak, én kismalacokat szerettem volna fotózni, de őket nem láttam, így lőttem pár képet a disznókról és mentem volna tovább, amikor egyszer csak, – ahogy a keresőben nézelődtem, – felbukkant egy kis fej.
Először azt hittem kisróka, de mikor ráélesítettem, akkor láttam, hogy egy nyuszt néz velem szembe – kíváncsian.
Sikerült róla pár fotót készítenem. A reggeliző helyemre érve – ez egy olyan hely, ahol négy nyiladékot belátok, tulajdonképpen egy kereszteződés – a szembe lévő nyiladékon egy tarvad lépett ki elém.
Lőttem róla is pár fotót, aztán átváltott előttem. Jobbra fordulva láttam, hogy több tarvad legelészik, elkezdtem őket is fotózni.
Több, mint egy órán át tudtam őket fotózni, nem vettek észre és a szelem is jó volt. Volt velük egy kis borjú is, nagyon szertelen volt, ahogy össze-vissza futkározott.
Sikerült olyan jelenetet fotóznom, ahogy kétlábra állnak.
Visszafordulva a szembe lévő nyiladékra, láttam, hogy a távolból egy aranysakál közeledik felém, de sajnos bal oldalról ismét szarvasok váltottak ki, így a sakál jobb oldalra távozott.
Miközben fotóztam a szarvasokat, reménykedtem, hogy a sakál visszajön. Szerencsém volt ismét, mert visszajött a sakál, ha csak egy kis időre is, jobbról átment előttem a nyiladékon és baloldalt eltűnt a sűrűben. Utána még jött pár tarvad, átváltottak előttem. Őket is lefotóztam, aztán tovább indultam.
Felnézve az égre egy sast láttam, készítettem pár fotót róla, de nagyon magasan, messze volt. Már a visszafele vezető nyiladékon jöttem, amikor mellettem, egész közel kiugrott egy bika.
Egymásra néztünk, készítettem róla pár fotót és elinalt. Egy vizes rész mellett jöttem el, óvatosan kinéztem a vízre, de csak két hattyú úszott a vízen.
A további úton visszafelé sajnos már nem láttam semmit, sütött a nap, kezdett meleg lenni, 11:30 körül értem vissza az autómhoz. Örültem, hogy ilyen jó mozgás volt és hogy sok szép fotót készíthettem. Meg is köszöntem a Jóistennek!
Hazaérve Nimród kisfiam nagy öleléssel, Kedvesem pedig egy csókkal és finom ebéddel várt.
Írta és fényképezte: Retkes Tamás
You must be logged in to post a comment Login