Keressen minket
[wpml_language_selector_widget]

Vadászat

Korabeli vadásznyelvünk

Közzétéve:

Feltöltő:

Print Friendly, PDF & Email

Az Erdészeti Lapok, – a második legrégebben, folyamatosan megjelenő hazai szakújság, – egyik korai, 1868-as számában találtam egy elmélkedést a magyar vadásznyelvről. A cikk elemzést ad a németből átvett terminus technicusok kialakulásának okairól is.

Germán eredetű szakkifejezés pedig a mai napig bőven akad nyelvünkben, a rudlitól a rapsicig, a snepftől a kinigliig, bár ezeket, – talán nem túlzás kijelenteni, – egyre kevesebben ismerik.

Mivel a cikk veretes, de nehezen értelmezhető, régi magyarsággal íródott, talán érdemes egy kis összefoglalót adni belőle már az elején: ugye, a középkori németországi viszonyok között a vadászmesterség is céhszerűen fejlődött. Gyakorlói sokszor olyan kifejezéseket használtak, amiket a kívülállók nem érthettek meg. Ezek – a szerzőt idézve: majmolása – azonban nem kívánatos, hiszen mindenre van szó anyanyelvünkön is. A-F. Z.

Az eredeti cikk, csak a legszükségesebb módosításokkal:

Vadászati terminológia

Midőn vadászati leírások kerülnek kezembe az újabb sportsmanek-től, nem lehet eléggé bámulnom a szörnyű bánásmódot, amelyet édes magyar nyelvünkön elkövetnek. Árpád apánk óta gyalog és lóháton szabadon üldözte a vadat mai napig a magyar, (csak most fogják a vörös frakkot vadászatunkra ráhúzni, ha az országgyűlés elfogadja az új vadász-törvény-javaslatot), de nem emlékezik egyik krónikásunk, egyik memoiristánk sem ilyféle kifejezésekről:

– a rókát bokrétájánál fogva vitte haza, – azaz farkánál ragadta meg;

– az őz darab rozsföldön váltogatott át, azaz ment át; (kell-e ennél szebb germanismus?)

– finom neszelői modulatlanul állanak, azaz fülei;

– világítók: a róka szemei;

– billegény: a szarvas farka;

– csuha: a szarvas bőre;

– hold: a rőtvad fara;

– tápvevő: a szarvas szája;

– nyél: a farkas farka;

– szagló: a dúvad orra;

– tapsi: a nyúl füle.

Mire valók ezek, minek külön kifejezések a fül, száj, szem, fark, láb sat., vagy oly’ cselekvények megjelölésére, mit minden állatnál közös kifejezéssel jelölünk meg?

Avagy, ha már van erre szükség, mért nem használunk ilyeseket a ló, ökör, kutya s a többi állatoknál is, megkülönböztetésül az embertől? Miért? Mert nincs rá szükség! Miért használják tehát sportsma-neink? Mert majmolni akarják német szomszédainkat!

Azt az eredetiséget, amellyel dicsekszik fajunk, fel akarják cserélni sületlen szokásokkal. A szomszéd németeknél ez divat; azoknál hajdan óta létezik rendezett vadászat, melynek űzői saját “Rothwilschet” beszélnek: ergo nálunk is át kell venni azt sammt und sonders.

És hol vették a németek Jágersprähéjukat? Talán a vadászatot szenvedélyből űző férfiak között fejlett az ki? Korántsem. Vadász szolgáik, ősei a hírneves Büxenspannereknek, kik a vadászatot mint mesterséget űzték, hasonlón a csizmadiákhoz, szabókhoz sat., azok használták eredetileg.

A czéhbeli mesterembernek úgynevezett “hirschgerechter Jáger”-nek, aki mesterinastól avangirozott fel, meg kellett magát különböztetnie a többi mesteremberektől, hogy amit egymás között beszélnek, más meg ne értse. A vadászlegének nyelvét lassanként megtanulták az úri vadászok is, mert ők is “kirschgerecht” akartak lenni, s a cselédek nyelve bejutott az urak közé, átalánossá lett.

Azt hiszik, a vadászt meg fogják ismerni nyelvéről, pedig a vasárnapi vadászok jól betanulják azt – s még is kontárok.

Hagyjuk azonban ezt, ennek van legalább eredete, és a németnél oly’ annyira kifejlett czéhbeli természetben gyökeredzik, amely szeret mindent másként nevezni meg, mint a világ azt szokta*); de minek utánozzuk mi azt, mikor az a mi természetünkkel nem egyezik? Ne rontsuk úrvadász uraim avval a sok terminus technikussal szép nyelvünket, hanem inkább navezzük a gyermeket nevénél, amint dukál.

Vegyük át a tudományt, ha már a vadászat tudomány lett, és assimiláljuk azt: térítsük meg a magyar hitre. Higyjék meg önök, majmolni nem mesterség; de mesterség, dicsőség művelni, haladni úgy, hogy a minket megelőző nemzetek tapasztalatait felvesszük és hasznunkra fordítjuk, de viszonyainkhoz és nemzetünk szelleméhez alkalmazva.

Igy vagyunk mi sokkal, s míg az idegent vakon utánozzuk, addig a magunkéról megfeledkezünk, s azt nem fejtjük ki. Pedig majdan annak is akadna tisztelője külföldön, mint akadt már másnak is.

A Hunting pl. divatban van és amint a Vadász és Versenylapból olvasom, hitvány eredményeket mutat, de amint őseink karikással üldözék lóháton a nádi farkast, azt elfeledtük: mert magyar. Ha előbb egy angol a lassovető rancherotól megtanulná, s divatba hozná: akkor á la bonheur mi is felkapnék ismét valami spanyol, vagy angol nevezet alatt.

Űzzük a vadászatot vadászurak, amint űzték őseink s, ha az okszerű vadápolás kímélés, és vadászás módjainak szabályait szomszédainktól átvesszük, mert a tapasztalás helyesnek mutatta azokat, ne vegyükját avval, ami nem tartozik hozzá!

Beszéljünk úgy, amint őseinktől reánk maradt: fogjuk meg a nyulat fülénél, a róka hadd dicsérje farkát, a szarvas szájával vegye zamatos táplálékát, s az őz füleit hegyezze, ha hallja a közeledő neszt.

Eredeti magyar kifejezések használatát külön cselekvények kifejezésére ez nem zárja ki, de legyenek azok a magyar nyelv szellemével meg egyezők, s ne honosítsanak meg germanismusakat, gallicismusakat sat. Ilyenek: cserkészni: czirkálva keresni; barkácsolni: meglopni; vagy a műszerek megnevezése, mint azt Bérczy vadász műszótárában többet találni lehet.

Úgy hiszem, vadásztársaim lövésére bukfenczet fog vetni a nyúl, ha fültövön, és nem tapsialjon lövék is.

Nyulasy Farkas.

A németek ezen szokásának szolgai utánzása tudományos szakirodalmunknak útjába roppant akadályokat göndit, nyelvünk szépségeit pedig semmivé teszi; ugy hogy már ma is a tudományos nyelv minden magyar fül számára valóságos disharmonia. Ny. F.

Két apró érdekesség: az 1868 januárjában napvilágot látott cikk már “sportsman”-nak nevezi a nemes szenvedély gyakorlóját. Ennek a sportvadász szónak az elemzése, történeti hátterének megvilágítása megérne egy külön tanulmányt, de erről majd máskor…

Külön kérdés, hogy vajon ki lehet a a XIX. század közepén vadászati témájú cikkeket publikáló Nyulasy Farkas? Feltételezésem szerint valaki az Erdészeti Lapok szerkesztői közül, aki ezt az álnevet választotta e téméban a cikkíráshoz. Más lapszámokban Nyulasi, Nyulassy, sőt, Nyúlási Farkas alakban is szerepel a név. Utóbbihoz csak annyit: a sajtóhiba azóta létezik, amióta a sajtó…

diohejkiado.hu

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Vadászat

A szentlászlói gímbikák

Print Friendly, PDF & Email

Váczi Sándor kísérővadász beszámolója:

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A SEFAG Zrt. Szántódi Erdészetének Szentlászlói kerületében osztrák vendégünk – Váczi Sándor közreműködésével – szeptember 15-én két gímbikát is terítékre hozott:

Fotó: SEFAG Zrt.

„A reggel elejetett példányt két hete láttam először, egy elég nehezen megközelíthető területen bőgött mélyen bent az erdőben, ráadásul az eső is esett. Kiadós cserkelést követően tett rá lövést a vendég, a vadat megsebezte, melyet egy eredményes utánkeresést követően talált meg Nagy Árpád vérebvezető, Cárral, a 7 éves hannoveri véreb kannal. Az öreg, visszarakott bika trófeájának becsült tömege 8,5 kilogramm, kora véleményem szerint legalább 12 év. Idén az agancsának bal szárán már hiányzik a jégág és a középág, igazi kuriózum, a vendég nagyon boldog volt.

Fotó: SEFAG Zrt.

A második bika délutáni lesvadászat alkalmával került terítékre. Az erdő felől érkezett a vad, megállt a nyiladékon és az elejtő kb. 100 méterről egyetlen jól irányzott lövéssel terítékre is hozta.  7 év körüli bika agancsának bal szára villás, az agancs vékony, a jobb szár koronája gyenge, a trófea becsült tömege 6,5-7 kilogramm.”

Gratulálunk a vendégnek és gyakorlott kísérőjének

Forrás: SEFAG Hunting Hungary

 

 

Tovább olvasom

Vadászat

Második bikám elejtésének története

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Tuba Szilárd gímszarvasra vadászott a Barnakmenti Vadásztársaság területén, amely Rábakecöl határában fekszik Győr-Moson-Sopron vármegyében.

Élményeiről beszámolt lapunknak:

Az idei évben a társaságunk szabályzata szerint jogosult lettem szarvasbika elejtésre. Már jóval az idény kezdete előtt, figyelmesen jártam a területet, néhányszor a hivatásos vadász barátommal és próbáltunk minden apró jelből következtetni a szarvasok jelenlétére, mozgására.

Fotó: Tuba Szilárd – AJN

Néhány kihelyezett vadkamera is a segítségünkre volt, szórók, dagonyák környékén láttunk tarvadakat és bikákat is. Nagy reményekkel,  fellelkesülve, bizakodva vártam az idény kezdetét. Volt elképzelésem a vadászhely kiválasztását illetően,de a szélirány néha módosította a terveket.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Szeptember 7.-éig, minden este és pár alkalommal reggel is, a lesen ülve vártam a bika megjelenését. Többször láttam tarvadakat, nagyon távolról bikát is, de lövéshez nem jutottam. Eljött a szombat hajnal, amikor már 4 óra után nem sokkal igyekeztem minél csendesebben elfoglalni az aznapra jónak vélt leshelyet. Ez a hely a Rába árterében van, egy hosszú és rá merőlegesen elágazó allé kereszteződésében. Szemből, kissé balról ért a dél/délkeleti szél, minden optimális volt a vadászathoz. Némi várakozás után egy őzsuta, kicsit utána egy bak váltott át előttem. A bennük való gyönyörködésemből egy nagyon várt hang ,,rázott” fel. Igaz messze tőlem, de egy bika bőgése törte meg a hajnali csendet.

Fotó: Tuba Szilárd – AJN

Nem maradt magára, elkezdődött a felelgetés. Annyira magával ragadott ez a csodálatos ,,koncert”, hogy szinte elsiklottam afelett, hogy kb. 150 méterre előttem egy szarvas állt keresztben. Egy tehén volt. Egyedül. Teljesen elkapott a vadászláz, figyeltem, vártam, hátha akad követője. Jobbról, amerre távozott, többször hallottam zörgést, ágroppanást. A távcsövet szinte le sem engedtem a szemem elől, annyira akartam látni és reménykedtem benne, hogy jön a tehén után bika is. Nem jött. Legalábbis nem onnét. Lassan már egészen kivilágosodott, még jobban, még többet lehetett látni. Ahogy kémleltem az előttem lévő területet, egy nagyon kicsi, szinte jelentéktelen roppanást hallottam, tőlem balra. Már-már nem is gondoltam lényegesnek, mert a nyulak is nagyobb ,,balhét “ szoktak csapni. Persze azért elkezdtem távcsövemmel azt a részt is figyelgetni és pár pillanat múlva megjelent egy nagy sötét folt, a szálerdő sűrű aljnövényzetében. Bíztam benne, nagyon reméltem, hogy bika lesz. Nem kellett sokat várnom és megláttam. Tényleg bika. Még az erdő szélében állt, amikor jobban szemügyre tudtam venni az agancsát és el tudtam bírálni. Most kezdődött az idegek harca. Nagyon lassú mozdulatokkal távcső le, puska föl.

Kétszer is megálltam a cselekvésben,mert felém fordította a fejét és pár pillanatig figyelt. Végre lövésre kész helyzetbe kerültem, viszont a bika még nem lépett ki teljesen az alléra, néhány bokor, ág takarta a testének nagy részét. Újabb idegőrlő pillanatok jöttek, mert nem sietett sehova az Uraság, nem akart előrébb lépni. Néhány fejforgatás, szaglászás után már megtette azt a pár lépést előre, ami által tisztán láttam a lapockáját. Ekkor elindult a PPU lőszer magja. A 300-as belekiáltott az ébredező reggeli erdőbe. A bika kiugrott, és hatalmas csörtetéssel eltűnt a sűrű fiatal tölgyesben. Pár másodperces, alig távolodó zörgés után hirtelen csend lett. Jöttek a gondolatok, régi intelmek,-,,várj egy kicsit,ne siess”! ,- ,,ha zajosan megy el a vad, akkor találat érte, ha csendben, akkor nincs meglőve”! Néhány magasabb csalán, kóró is volt előttem, erre a fegyvermester szavai jutottak eszembe. -,, ezzel a lőszerrel belelőhetsz a gazosabb részbe is, nem expandál”!

Minden eszembe jutott, amiket hallottam, ezekkel próbáltam nyugtatni magam. A fegyver pontosságában nem kételkedtem, hiszen nemrég tettem vele néhány próbalövést és minden rendben volt. Elszántam magam, elindultam a rálövés helyére, amiben biztos voltam, mert egy nagy tölgyfa ágai előtt jött ki, ami mellett akácfák vannak. A rálövés helyén vért, kifröccsenést nem találtam.

Közben már hívott Gyuri barátom, hogy én lőttem-e? Mondtam, hogy igen. Erre felajánlotta, kihozza a hannoveri vérebét, hadd gyakoroljon. Természetesen igent mondtam és vártam az érkezésüket. A kutya néhány szaglás után, kb 2 lépésre az erdő szélétől, egy kisebb fát megkerülve, kijött a nyiladékra. Na, gondoltam, ezt elhibáztam!! Aztán újabb -,,keresd Báró” kérésre, ismét elindult a kutya, határozottan, befelé a sűrűbe. Én utánuk. Közben vércseppeket,esetleges kenést kerestem. Talán egy, talán két perc elteltével, hallom Gyuri barátom kiáltását: itt van! Olyan hangon mondta, azt hittem még áll a bika. De kevesebb idő alatt, mint ezt a mondatot leírtam, már én is odaértem  és láttam: a magyar erdők királya már megpihent.

Nagyon nagy öröm volt, barátom nagy ölelések közepette gratulált és megkaptam a töretet is Tőle, amit büszkén tettem a kalapomra! A bikának is megadtuk a végtisztességet, utolsó falat, sebtöret és természetesen a ,,megtalálónak”, Bárónak a nyakörvébe is került egy. A bika rálövéskor kb 75 méterre állt, szívlövéssel, az allé szélétől mintegy 40 métert ment be a sűrűbe. 10.7 grammos PPU lőszert használtam, 300-WinMag kaliberből.

Nagy köszönet a sok információért Szigeti Béla hivatásos vadász barátomnak, Tuba Gyuri barátomnak és kutyájának a keresésben végzett munkájukért, és minden jelenlévő vadásztársnak, akik osztoztak örömömben és segítettek a vad beszállításában!

A bika becsült életkora 6 év. A trófea súlya,lefőzés után 24 órával 4.4 kg. Kívánom, hogy minél több magyar vadásznak legyen hasonló élményben része! Mindenkinek jó egészséget kívánok!

Vadászüdvözlettel: Tuba Szilárd

 

Vadászni szeretne Győr-Moson-Sopron vármegyében található Barnakmenti Vadásztársaság területén?
Keresse bizalommal Szigeti Béla hivatásos vadászt:
Tel: + 36 30 603 62 60

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Tovább olvasom

Vadászat

Az első alföldi bakom

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Angyal Szabolcs Csongrád-Csanád vármegyében őzbakra vadászott. Élményeiről beszámolt lapunknak:

Augusztus 3.-t írunk. Az őzek üzekedése a zenitjén jár. Édesapámmal egy Csongrád megyében található településre, Rúzsa felé vettük az irányt, hogy találkozzunk egy régi barátunkkal, Dani Zsolttal, akit egyben vadászati mentoromnak is tekintek.

Fotó: Angyal Szabolcs – AJN

Fiatal korom ellenére számos őzbakot sikerült már elejtenem, mindezt különböző vadászati módokon tettem, de eddig  üzekedés során hívással még nem sikerült bakot terítékre hoznom. Barátunk neve talán sokak számára nem ismeretlen, mivel egy országos szinten ismert és elismert szakember a vadászat területén.

A terület, ahol vadásztunk, egy tipikus alföldi táj, kisebb erdőségekkel tarkítva. Az őzeknek ideális terület. Vadászatunk során először egy kisebb erdőbe mentünk be, ahol gondosan elhelyezkedtünk, majd a kísérőm elkezdett hívni. A hívás során számos őz reagált, de mind suta volt. Hihetetlenül izgalmas, ahogy az ember bent áll az erdőben és bármerről megjelenhet a vad, ezért a figyelem és a koncentráció egy pillanatra sem lankadhat.

Érdemes tudni ezen területekkel kapcsolatban, hogy itt az őz a legnagyobb nagyvad, élete során ritkán találkozik nála nagyobb vaddal, ellentétben a Dunántúlon, vagy az Északi-Középhegységben élő társaival szemben, így a viselkedésben is lehetnek különbségek.

Fotó: Angyal Szabolcs – AJN

Utunk következő állomása egy akácerdőbe vezetett, felvettük a pozíciót, majd vadásztatóm elkezdett hívni.  Talán 1 vagy maximum 2 perc telhetett el, amikor feltűnt a bak. Szemmel látható volt, hogy ő az adott revírnek az ura, magabiztosan mozgott. A bakot bírálását követően engedélyt kaptam annak elejtésére. Viszont a bak idő közben takarásba került, felkészültem a lövésre és amint kilépett a takarást nyújtó fa mögül, útjára engedtem a golyót. A lövést követően az őzbak tűzben rogyott. Jól megtanultam eddigi vadászéveim alatt, hogy a tűzben rogyott vad mindig gyanús, kell neki időt hagyni, hogy a vad a földi létet hátrahagyva, békében tudjon távozni.

Rövid várakozást követően elindultunk a rálövés helyére és, ahogy azt vártuk, birtokba vehettük a vadat. A bak első ránézésre átlagos hatos baknak tűnhet. Igen ám, de nem nekem. Egy igaz vadásznak egy trófea értékét sosem a trófea nagysága, illetve azok száma határozza meg. A vadász, amikor ránéz egy trófeára mindig visszaemlékezik az elejtés módjára, mikéntjére, minden pillanatára és ha mindez arra méltó, baráti társaságban történt, akkor mindig melegséggel fogja elönteni a szívét. Ez az őzbaktrófea éppen ezért mindig közel fog állni a szívemhez. Az meg csak hab a tortán, hogy ugyanezen a reggelen, ugyanezen a módon, édesapám is elejtett egy őzbakot.

Fotó: Angyal Szabolcs – AJN

Véleményem szerint az egyik legszebb és legizgalmasabb vadászati mód a cserkelés. Ennek a reggelnek köszönhetően ezt annyiban máshogy gondolom, hogy talán az üzekedésben, erdőben, hívással történő őzbakvadászat talán még ezt is felülmúlja….

Ezek azok az alkalmak és pillanatok amiért érdemes vadászni!

 

Írta és fényképezte: Angyal Szabolcs

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

 

 

Tovább olvasom