Az Erdészeti Lapok, – a második legrégebben, folyamatosan megjelenő hazai szakújság, – egyik korai, 1868-as számában találtam egy elmélkedést a magyar vadásznyelvről. A cikk elemzést ad a németből átvett terminus technicusok kialakulásának okairól is.

Germán eredetű szakkifejezés pedig a mai napig bőven akad nyelvünkben, a rudlitól a rapsicig, a snepftől a kinigliig, bár ezeket, – talán nem túlzás kijelenteni, – egyre kevesebben ismerik.

Mivel a cikk veretes, de nehezen értelmezhető, régi magyarsággal íródott, talán érdemes egy kis összefoglalót adni belőle már az elején: ugye, a középkori németországi viszonyok között a vadászmesterség is céhszerűen fejlődött. Gyakorlói sokszor olyan kifejezéseket használtak, amiket a kívülállók nem érthettek meg. Ezek – a szerzőt idézve: majmolása – azonban nem kívánatos, hiszen mindenre van szó anyanyelvünkön is. A-F. Z.

Az eredeti cikk, csak a legszükségesebb módosításokkal:

Vadászati terminológia

Midőn vadászati leírások kerülnek kezembe az újabb sportsmanek-től, nem lehet eléggé bámulnom a szörnyű bánásmódot, amelyet édes magyar nyelvünkön elkövetnek. Árpád apánk óta gyalog és lóháton szabadon üldözte a vadat mai napig a magyar, (csak most fogják a vörös frakkot vadászatunkra ráhúzni, ha az országgyűlés elfogadja az új vadász-törvény-javaslatot), de nem emlékezik egyik krónikásunk, egyik memoiristánk sem ilyféle kifejezésekről:

– a rókát bokrétájánál fogva vitte haza, – azaz farkánál ragadta meg;

– az őz darab rozsföldön váltogatott át, azaz ment át; (kell-e ennél szebb germanismus?)

– finom neszelői modulatlanul állanak, azaz fülei;

– világítók: a róka szemei;

– billegény: a szarvas farka;

– csuha: a szarvas bőre;

– hold: a rőtvad fara;

– tápvevő: a szarvas szája;

– nyél: a farkas farka;

– szagló: a dúvad orra;

– tapsi: a nyúl füle.

Mire valók ezek, minek külön kifejezések a fül, száj, szem, fark, láb sat., vagy oly’ cselekvények megjelölésére, mit minden állatnál közös kifejezéssel jelölünk meg?

Avagy, ha már van erre szükség, mért nem használunk ilyeseket a ló, ökör, kutya s a többi állatoknál is, megkülönböztetésül az embertől? Miért? Mert nincs rá szükség! Miért használják tehát sportsma-neink? Mert majmolni akarják német szomszédainkat!

Azt az eredetiséget, amellyel dicsekszik fajunk, fel akarják cserélni sületlen szokásokkal. A szomszéd németeknél ez divat; azoknál hajdan óta létezik rendezett vadászat, melynek űzői saját “Rothwilschet” beszélnek: ergo nálunk is át kell venni azt sammt und sonders.

És hol vették a németek Jágersprähéjukat? Talán a vadászatot szenvedélyből űző férfiak között fejlett az ki? Korántsem. Vadász szolgáik, ősei a hírneves Büxenspannereknek, kik a vadászatot mint mesterséget űzték, hasonlón a csizmadiákhoz, szabókhoz sat., azok használták eredetileg.

A czéhbeli mesterembernek úgynevezett “hirschgerechter Jáger”-nek, aki mesterinastól avangirozott fel, meg kellett magát különböztetnie a többi mesteremberektől, hogy amit egymás között beszélnek, más meg ne értse. A vadászlegének nyelvét lassanként megtanulták az úri vadászok is, mert ők is “kirschgerecht” akartak lenni, s a cselédek nyelve bejutott az urak közé, átalánossá lett.

Azt hiszik, a vadászt meg fogják ismerni nyelvéről, pedig a vasárnapi vadászok jól betanulják azt – s még is kontárok.

Hagyjuk azonban ezt, ennek van legalább eredete, és a németnél oly’ annyira kifejlett czéhbeli természetben gyökeredzik, amely szeret mindent másként nevezni meg, mint a világ azt szokta*); de minek utánozzuk mi azt, mikor az a mi természetünkkel nem egyezik? Ne rontsuk úrvadász uraim avval a sok terminus technikussal szép nyelvünket, hanem inkább navezzük a gyermeket nevénél, amint dukál.

Vegyük át a tudományt, ha már a vadászat tudomány lett, és assimiláljuk azt: térítsük meg a magyar hitre. Higyjék meg önök, majmolni nem mesterség; de mesterség, dicsőség művelni, haladni úgy, hogy a minket megelőző nemzetek tapasztalatait felvesszük és hasznunkra fordítjuk, de viszonyainkhoz és nemzetünk szelleméhez alkalmazva.

Igy vagyunk mi sokkal, s míg az idegent vakon utánozzuk, addig a magunkéról megfeledkezünk, s azt nem fejtjük ki. Pedig majdan annak is akadna tisztelője külföldön, mint akadt már másnak is.

A Hunting pl. divatban van és amint a Vadász és Versenylapból olvasom, hitvány eredményeket mutat, de amint őseink karikással üldözék lóháton a nádi farkast, azt elfeledtük: mert magyar. Ha előbb egy angol a lassovető rancherotól megtanulná, s divatba hozná: akkor á la bonheur mi is felkapnék ismét valami spanyol, vagy angol nevezet alatt.

Űzzük a vadászatot vadászurak, amint űzték őseink s, ha az okszerű vadápolás kímélés, és vadászás módjainak szabályait szomszédainktól átvesszük, mert a tapasztalás helyesnek mutatta azokat, ne vegyükját avval, ami nem tartozik hozzá!

Beszéljünk úgy, amint őseinktől reánk maradt: fogjuk meg a nyulat fülénél, a róka hadd dicsérje farkát, a szarvas szájával vegye zamatos táplálékát, s az őz füleit hegyezze, ha hallja a közeledő neszt.

Eredeti magyar kifejezések használatát külön cselekvények kifejezésére ez nem zárja ki, de legyenek azok a magyar nyelv szellemével meg egyezők, s ne honosítsanak meg germanismusakat, gallicismusakat sat. Ilyenek: cserkészni: czirkálva keresni; barkácsolni: meglopni; vagy a műszerek megnevezése, mint azt Bérczy vadász műszótárában többet találni lehet.

Úgy hiszem, vadásztársaim lövésére bukfenczet fog vetni a nyúl, ha fültövön, és nem tapsialjon lövék is.

Nyulasy Farkas.

A németek ezen szokásának szolgai utánzása tudományos szakirodalmunknak útjába roppant akadályokat göndit, nyelvünk szépségeit pedig semmivé teszi; ugy hogy már ma is a tudományos nyelv minden magyar fül számára valóságos disharmonia. Ny. F.

Két apró érdekesség: az 1868 januárjában napvilágot látott cikk már “sportsman”-nak nevezi a nemes szenvedély gyakorlóját. Ennek a sportvadász szónak az elemzése, történeti hátterének megvilágítása megérne egy külön tanulmányt, de erről majd máskor…

Külön kérdés, hogy vajon ki lehet a a XIX. század közepén vadászati témájú cikkeket publikáló Nyulasy Farkas? Feltételezésem szerint valaki az Erdészeti Lapok szerkesztői közül, aki ezt az álnevet választotta e téméban a cikkíráshoz. Más lapszámokban Nyulasi, Nyulassy, sőt, Nyúlási Farkas alakban is szerepel a név. Utóbbihoz csak annyit: a sajtóhiba azóta létezik, amióta a sajtó…

diohejkiado.hu