Vadászat
A jászsági öreg harcos!
Kriston Tamás élménybeszámolója:
Kriston Tamás élménybeszámolója:
Vadőrként, sokszor nem is a kapitális bak az, ami igazán lázba hozza az embert! Így volt ez a mai hajnali vadászaton is. Règóta ismert bak, de jól elbújt, úgy egy hètre! Tudta, hogy a búzatábla kellős közepén biztonságban van. Nem csak a hely, hanem körülötte lèvő megannyi társa is vigyázta èletèt. Az erdő hírnökèt jól helyettesítve – ma hajnalig. Ès mint az embereknèl szokás mondani, minden sikeres fèrfi mögött egy erős nő áll. Mellette a suta vigyázta mindennapjait.

Fotó: Kriston Tamás – Agro Jager News
Egy apró, rossz mozdulat is elèg volt, hogy a suta köszönetet mondjon látogatásunkèrt ès már távozott is septiben. Mondanom se kell, hogy kivel! Tegnap esti sikertelen próbálkozásunk után mondtam a vendègnek: majd reggel! El is jött hát gyorsan. Nem tudom, mi okból, csak úgy èreztem, ma máskèpp kell odamennem, mint szoktam. Másik úton közelítettem meg a táblát. De tudva, hogy a bak hol szokott lenni, szinte mèrtani pontossággal ott álltam meg. Felálltam a platóra ès benèztem a laposba. Termèszetesen ott legelt a sutájával. 46-os villanyoszlop. Mindig az volt a támpont. Ugyanis egy sárga táblán ez a szám van rá helyezve. “46-os sárga villamoson”

Fotó: Kriston Tamás – Agro Jager News
Távolság csak 574 mèter, az nem sok. Uccu lőbot, vízálló nadrág fel, tàvcső, spektív nyakba, vendèg mögöttem. Így iramodtam neki, nagy lendülettel. Be is cserkeltük 120 mèterre. Csak az a fránya nagy lapos ne lett volna, így csak az agancsát láttuk, no meg a sutáját, de azt bizony rendesen. Majd negyedórányi várakozas után betolakodókká váltunk. A suta úgy gondolta “viszlát”, bakunk meg utána, nekitartva egy szilvásnak. Igaz, az is volt vagy 600 mèter mèg hozzánk.
Mi gyalog utána. Valami azt súgta, nem akar bemenni oda. Igazam lett. Mèg úgy 300 mèter sèta után is ők elöttünk, jó távot tartva de nem rohanva, megálltak a szilvástól úgy 50-100 mèterre. Legalább is messziről úgy becsültem. Tanakodtam, mèrgelődtem: nem igaz, hogy nem tudom meglövetni! De ekkor gondoltam egyet, mivel a bak szoborrá vált a sarokban, csak agancsa látszott ki a búzából. Vissza akar ez ide jönni, minden áron! Vendèget megkèrtem, maradjon, èn visszamegyek a kocsièrt, körbe kocsikázom a másik oldalra, a szilváshoz. Ha meglát ott a bak, úgy is ide akar majd vissza jönni. Ha jól áll, lője meg. Mondanom sem kell, ekkor már oda-vissza 1.5 km volt a lábaimban. Plusz egy kis ideg ès pörgött az agyam, hogy is lenne jó.

Fotó: Kriston Tamás – Agro Jager News
Kocsihoz visszaèrve, irány a szilvás. Alig pár kilométer kerülő, de hátha. Bejött. Kiszálltam a kocsiból, ki a búzatábla szilvás sarkához ès ki nèz rám, úgy 60 mèterről. Az öreg harcos. Úgy egy perc után nagy nehezen elindult vissza a helyère. Mondanom sem kell, ha vendèg velem van…
Suta, bak előttem, a vendèg tőlem úgy 3-400 mèterre. Viszont jófelè tartott az ÖREG! Vendèg is kell hozzá, meg is èrdemli ezt a bakot is! Látva az őzek mozgását, el kezdte csalni a távolságot ő is. Hol engem, hol őt figyeltèk, nem tudták mire vèlni a helyzetet. De lassan tartottak jól megszokott kis helyükre, vissza. A biztonságot adó otthonuk lett az öreg veszte!
Ekkor talán már több mint egy órája vívtuk közös harcunk! Mikor látom a vendèg lőbotra helyezi a fegyverèt ès cèloz. Nem kapzsi, nem minden áron. Először egy falu a háttèrben, igaz nagyon messze de akkor is nem engedte el a lövèst. Az is igaz, előző este erre felhívtam a figyelmèt, de ő maga is tudta. Ritka az ilyen manapság. De vègre jó helyen. Ès most jön, ami sose volt mèg. Pedig mondhatom, pár száz bakot már lövettem èletem során. Bakot, vendèget felváltva figyelve, de most a bakot nèzve hirtelen kirúg, aztán egy hatalmas durranás! Mondhatom, hamarabb bejelzett, mint ahogy a lövèst hallottam.
De vègigkísèrve utolsó halálvágtáját, az öröm- megnyugvás-szomorúság egyszerre fogott el! Megvan az öreg vègre, de mit fogok ezek után ott nèzegetni. Ès kivel játszom le a harcot kèpzeletben, mint megannyiszor vele. Azt a pár száz mètert gyorsan megtettem. Odaèrtem a vendèghez ès együtt kerestük meg az elejtett öreg harcost!
Az ilyenkor szokásos ceremónia után jött csak a felismerès, hogy hol is vagyunk mi ès hol a kocsi. Na, öreg, nem húzhatlak èn ennyit. Nem is illik, meg hát igen csak elfáradnèk, mire kièrünk. Vendèget megkèrtem hozza a távcsövem. Elöször nem igen gondolta, mit akarok, mert segíteni akart húzni. De aztán nyakba fel ès uccu neki. Kb 700 mèterre lehettünk a kocsitól, egy szuszra tettem meg a távot.

Fotó: Kriston Tamás – Agro Jager News
De valahogy, így mègis könyebb volt. Az öreg a vègère mèg becsülettel megizzasztott, de ennyit megèrdemeltem èn is!
Nem adta magát könnyen ès èletènek vègèn is mèg úgy volt, hogy a harcos örökre harcos marad!
Írta és fényképezte: Kriston Tamás
***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
29. alkalommal találkoztak a vadászok Balatonfűzfőn
2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak
2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak, amely immár közel három évtizede jelenti a vármegye vadászainak egyik legfontosabb lövészeti találkozóját. A korongvadász versenyre ezúttal 49 induló nevezett, akik egyéniben és csapatban is összemérhették felkészültségüket.

Fotó: Szegedi László – OMVK
A rendezvény ünnepélyes megnyitóján a Bakony Vadászkürt Egyesület tagjai a hagyományokhoz híven „Gyülekező” kürtszignállal köszöntötték a résztvevőket. Ezt követően Pap Gyula, a Veszprém Vármegyei Vadászkamara elnöke üdvözölte a megjelenteket. Köszöntőjében felidézte, hogy a mostani már a huszonkilencedik alkalommal megrendezett nagydíj, és örömmel állapította meg, hogy olyan vadásztársak is jelen voltak, akik az első versenyen is rajthoz álltak. Beszédében kitért arra is, hogy az elmúlt évtizedek alatt természetes generációváltás zajlott le nemcsak a versenyzők, hanem a lőtér munkatársai között is. Elismerően szólt a létesítményben megvalósult fejlesztésekről, majd eredményes és sportszerű versenyzést kívánt valamennyi résztvevőnek.
A megnyitót követően a szervezők ismertették a technikai tudnivalókat, kiosztották a rajtszámokat, valamint külön hangsúlyt fektettek a biztonsági előírások betartására. A versenyzők ezt követően foglalták el helyüket a pályákon, ahol kezdetét vette a megmérettetés.

Fotó: Szegedi László – OMVK
A verseny során számos kiváló sorozat született. A jól sikerült találatokat gyakran taps és biztatás kísérte, de a koronglövészet természetéhez híven akadtak bosszantó hibák és kihagyott lehetőségek is. A sportszerű légkör azonban végig megmaradt, a résztvevők pedig ismét bizonyították, hogy a koronglövészet nem csupán verseny, hanem közösségi élmény is.
Eredmények
Férfi egyéni
- Siffer Géza – 47 találat
- Hüll László – 45 találat
- Kokojev Vitalij – 44+1 találat (szétlövés után)
Női egyéni
- Hettyei Emőke – 45 találat
- Hettyei Anita – 39 találat
- Hettyei Bianka – 29 találat
Csapatverseny
- Bakonyerdő Zrt. „A” csapata – 121 találat
- Tési Fennsík Vadásztársaság – 119 találat
- Noszlopi Vadásztársaság – 118 találat
Különdíj
Csobánc Vadásztársaság – 124 találat
Az eredményhirdetésen a legeredményesebb egyéni és csapatversenyzők vehették át díjaikat csatári Lászlótól, a lőtér tulajdonosától és Pap Gyula vadászkamarai elnöktől, majd kötetlen beszélgetés mellett zárult a nap. A résztvevők ellátásáról a hagyományoknak megfelelően a tavalyi év győztes csapata gondoskodott, míg az italokat a Veszprém Vármegyei Vadászkamara biztosította.

Fotó: Szegedi László – OMVK
A jó hangulatú rendezvény végén már a jövő évi jubileumi találkozó került szóba: a XXX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjon a vendéglátás feladata a különdíjas eredményt elérő Csobánc Vadásztársaságra vár majd.
A huszonkilencedik nagydíj ismét bebizonyította, hogy a lövészeti felkészültség fejlesztése, a biztonságos fegyverkezelés és a vadászközösség összetartozásának erősítése kéz a kézben jár. A résztvevők egyhangú véleménye szerint kiváló hangulatú, emlékezetes napot tölthettek együtt Balatonfűzfőn, amely méltó előfutára volt a jövő évi jubileumi, harmincadik versenynek.
Fotó: Szegedi László
Forrás: -PS- OMVK
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Hivatásos vadászok regionális válogató versenye
A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először,
A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először, regionális jelleggel. A verseny célja a három legjobb jáger kiválasztása egy nívós válogató keretében, ahol a megyék legjobbjai képviselik majd a Területi Szervezetüket júliusban, az országos megmérettetésen.

Fotó: OMVK
20 versenyző indult összesen a versenyszámokban, úgy, mint korong- és golyóslövészet, trófeabírálat, sebzési jelek vizsgálata, teszt és növényfelismerés.
A somogyi kamarai delegáció hat versenyzőből és a korábbi helyi versenyek bíráiból állt.
Versenyzőink közül Rózsa Martin, Boda Csaba és Beda János lettek az I-III. helyezettek, míg Rózsa Martin az összesített versenyben előkelő ezüstérmes helyet vívott ki, így ő képviseli Somogyot a főversenyen. Igazán jó hangulatú és színvonalas versenyt raktak össze a helyiek, külön köszönet Kenesei István titkár kollégának!
Jövőre Somogyon a sor a rendezést illetően, és bár magasra került a léc, szeretettel várjuk a vasi és zalai hivatásos vadászokat egy hasonlóan jól szervezett versenyen!
Forrás: Dr. Kemenszky Péter – OMVK
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Az eddigieknél is intenzívebb vaddisznóállomány-csökkentés indul az ASP megfékezésére
Az országos főállatorvos rendkívüli vaddisznóállomány-csökkentési intézkedéseket rendelt el a járvány további terjedésének megakadályozása és a hazai sertéságazat védelme érdekében.
Az afrikai sertéspestis (ASP) házisertés-állományban történt megjelenése miatt az országos főállatorvos rendkívüli vaddisznóállomány-csökkentési intézkedéseket rendelt el a járvány további terjedésének megakadályozása és a hazai sertéságazat védelme érdekében.

Fotó: NÉBIH
A beavatkozások Pest, Komárom-Esztergom és Fejér vármegyékben az M1–M3 autópályák menti 10 kilométeres sávban, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Vállaj térségében elrendelt megfigyelési körzet területén, az érintett vadgazdálkodási egységekben valósulnak meg. Az intézkedések a vaddisznóállomány csökkentésére, területenként meghatározott állománysűrűségi célértékek elérésére és fenntartására, valamint a teljesítés fokozott ellenőrzésére irányulnak.
Az afrikai sertéspestis továbbra is Magyarország egyik kiemelt állategészségügyi kockázata. A vírus évek óta jelen van a hazai vaddisznóállományban, amely a fertőzés természetes fenntartójaként játszik szerepet. A júniusi házisertés-kitörés arra is rámutat, hogy a korábban elrendelt járványvédelmi intézkedésekkel – kiemelten a diagnosztikai célú kilövéseket és az állománycsökkentési intézkedéseket – nem minden térségben sikerült egyforma hatékonysággal elérni a kitűzött járványügyi célokat, ami több tényezőre, köztük a végrehajtás eltérő mértékére és a területi sajátosságok összetett hatására vezethető vissza.
Az országos főállatorvos dr. Nemes Imre döntése alapján Pest, Komárom-Esztergom és Fejér vármegyék területén, az M1 és M3 autópályák nyomvonalától számított 10 kilométeres sávban célzott, rövid határidejű rendkívüli állománycsökkentési műveletnek kell indulnia. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Vállaj térségében kialakult házisertés-kitöréshez kapcsolódóan a megfigyelési körzetekben elrendelésre került az állomány teljes felszámolása, a fent leírt többi területen pedig meghatározott állománysűrűségi célérték elérése és fenntartása. A teljesítést szigorú hatósági ellenőrzés kíséri, nem teljesítés esetén komoly szankciókra, bírságra számíthatnak a vadászatra jogosultak.
Minden elejtett állatból kötelező mintavétel történik, a hullákat pedig előírás szerint ártalmatlanítják, miközben a résztvevők ruházatának és az eszközök fertőtlenítése is kötelező.
Az ASP betegséggel kapcsolatban minden fontos információ elérhető a Nébih tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/afrikai-sertespestis
Forrás: NÉBIH














































