Keressen minket

Természetvédelem

Óriásbaglyok a Börzsönyben 1. – az uráli bagoly

Felbukkant az uráli bagoly a Börzsönyben

Közzétéve:

A madarak iránti érdeklődés egyidős az emberiséggel.

A madármegfigyelés több évszázados kedvtelés a fejlett világban, ami később patinás civil szervezetek és tudományágak megalapozója lett.

A madárvédelem hazánkban is a természetvédelem fontos szakterülete.

Kiemelt oltalmat élveznek a táplálékláncot „felülről” szabályozó ragadozók.

Különleges képviselőik az éjszakai életmódú baglyok, közülük is a legnagyobb testű és legritkább fajok állnak az érdeklődés előterében.

A Börzsöny vadregényes életterét a két legméretesebb bagolyfajunk is otthonának tekinti. E cikkünk a „második helyezettről”, az uráli bagolyról szól.

Fotó: Ipolyerdo.hu

Miért különleges élettér a Börzsöny?

A Börzsöny ezerféle szempontból vonzó erdei élőhely, a madárvilágnak is az.

Hazánk legnagyobb zárt, és egyben legtagoltabb domborzatú erdőtömbje ez, melyben az idős faállományok aránya és az erdők szerkezetének változatossága országosan kiemelkedő.

Az erdők természetességének megalapozója a több évtizedes, korszerű szemléletű (egyre nagyobb részben folyamatos erdőborítású) kezelés, mely jól illeszkedik az erdő folyamataihoz, együttműködik az ökológia és a természetvédelem szempontjaival.

„Vadregényes erdőtáj – a Börzsöny” című monográfiánk szerint, a több mint 380 hazai madárfaj kétharmada a Börzsönyben is előfordul, mintegy 120 faj pedig költ is itt.

Hegységünk különösen kedvező élettere a ragadozó madaraknak, „akik” fészkelésükhöz megtalálják benne a háborítatlan erdőket, sziklafalakat, üregeket, odvas faóriásokat.

Fotó: Ipolyerdo.hu

E ragadozófaj megtelepedése hazánkban és a Börzsönyben

Az uráli bagoly (Strix uralensis) alapvetően Eurázsia északi régiójában élő éjszakai ragadozó.

A fő elterjedési területén hívül, az egyik alfaja szigetszerűen honos a Kárpát-medencét övező hegyláncok gyűrűjében.

Megbízható távcsövet keresel? Távolságmérős távcsövek és minden, ami a megfigyeléshez kell – > FROMMER Fegyverbolt! Kattints a fényképre!

Őshonos macskabaglyunk hatalmas termetű rokonaként, a mai Magyarország területén az 1970-es években, innen telepedett meg. A Zemplénben észlelték először, majd tovább terjedt nyugati irányba az Északi-középhegységben. Fészkelésével a Börzsönyt az ezredforduló előtti években érte el (mára a Dunát átlépve, megjelent a Pilisben is).

Nálunk fokozottan védett faj, egyedeinek természetvédelmi értéke 100 ezer forint.

Uniós szinten az Európai Madárvédelmi Irányelv védi.

A térkép forrása: MME

 

Északi bevándorlónk a zárt erdőségek madara, mely az elsősorban rágcsálókat kedvelő táplálkozásához, kisebb tisztások meglétét is igényli.

Börzsönyi megtelepedését a természetes élőhely vonzása mellett…

…a természetvédelem – a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Madártani Egyesület – munkatársai is elősegítették.

Az általuk zempléni mintára kihelyezett láda-odúk (tükrös „plafonjukkal” a költés kíméletes megfigyelését biztosítva) hozzájárultak az uráli bagoly térségi elterjedéséhez.

Az uráli bagoly szívesen elfogadja a mesterséges költőládákat, melyek segítségével megerősíthető a költőpárok territóriuma, és a sikeres költés is.

A Börzsönyben költő uráli bagoly párok száma egyes szakemberek szerint már meghaladhatja a húszat. Tekintve, hogy a párok szigorúan őrzik a territóriumukat, ez az érték harmincezer hektáros erdőtömbben jelentősnek számít.

Baglyunk megjelenése, jellemzői

Az uráli bagoly mérete tekintélyt parancsoló. A tojók általában nagyobbak, mint a hímek, testhosszuk elérheti a 60 centimétert is. Szárnyfesztávolságuk 120-140 centiméter közötti, a tömegük 600-1100 gramm lehet.

Ezzel az uráli az uhu után, a második legnagyobb testű bagolyfajunk!

A tollazatuk döntően barna, pikkelyes mintázattal, csíkokkal. Megjelenésük arányaiban a kisebb rokonhoz, a macskabagolyhoz hasonlít. Kerekded a fejük. Ragyogóan sárga szemeik, élénksárga csőrük kiemeli világosszürke fátyollal borított „arcukat”. Farkuk enyhén villás. Élettartamuk hosszú, 25 év is lehet – amit leginkább az élőhely és a táplálékforrás befolyásol.

Életmódja

Az uráli bagoly igazi éjszakai ragadozó. Kitűnő látása és a hallása révén könnyedén megtalálja táplálékát. Hangtalan röptével, rettenetes karmaival az egyik legkiválóbb vadász.

Nagyon változatos táplálkozási szokásokkal rendelkezik. Az adott terület és a körülmények függvényében alkalmazkodik a rendelkezésre álló élelemhez.

Általában kisebb emlősöket (főképpen rágcsálókat) és madarakat (kisebb baglyokat is) ejt zsákmányul. Szűkös időkben nem veti meg a nagyobb rovarokat sem, emellett akár nyulakat is képes elragadni.

Tulajdonságai folytán, csaknem a tápláléklánc csúcsán áll. Esetleges ellenségként a konkurens nagyobb baglyok és egyes nappali ragadozó madarak (például a szirtisas) leselkedhetnek rá.

Ez a bagolyfaj monogám. Egy-egy pár az egész életén át kitart egymás mellett.

A párzási időszakban a hímek lenyűgöző énekléssel hívják fel a tojók figyelmét. Így „erősítik a kapcsolatukat”, vagy jelölik a területük határait.

Éneküket a „uhu-húú” vagy „hú-hú-hú” hangok jellemzik.

Leginkább harkály vájta, vagy mesterséges odvakban, illetve más ragadozó madarak, hollók elhagyott gallyfészkeiben telepszenek meg.

A tavasszal lerakott tojásokon a tojó körülbelül 30 napig kotlik.

A tojások száma nagyban függ az adott esztendő táplálék-kínálatától, általában 3-6 db.

A fiókák kikelésük után mindkét szülő gondoskodását élvezik – „akik” táplálékot hordanak és feltétlen védelmet nyújtanak nekik. A fiatal baglyok 3-4 hét elteltével, „a legerősebb szülői felügyelet mellett”, lábukkal, csőrükkel ügyesen mozogva szétmásznak a környéken, majd megerősödve elkezdenek repülni és önállóvá válnak.

Videó a fiókáról:

 

A legerősebb szülői felügyeletről

Figyelem! Emberi hasonlattal élve: főnemesek vagy milliárdosok gyerekeire nem vigyáznak olyan hatékonyan a testőreik, amilyen odafigyeléssel és elszántsággal óvja, védi egy uráli bagolypár a fészkét, később pedig a talajon vagy az ágak között mászkáló fiókáit.

Ez bizony nem tréfadolog: a közelükbe vetődő turisták, de még a szakemberek számára sem!

A békés külsejű madár ebben az élethelyzetben rendkívül agresszív, az emberrel szemben is.  Villámgyorsan és erőteljesen támad, csőrével és hatalmas karmaival maradandó sérüléseket okozhat, miközben az óvatlan erdőjáró a szeme világát is elveszítheti!

A profi kutatók egyedi védőöltözetben közelítenek a fészkelőhelyeikhez, és még így is előfordulnak balesetek!

Az uráli bagoly jelenléte a természetes életközösségben kifejezetten fontos – főképpen, mert meghatározó szerepe van a rágcsálók populációjának ellenőrzésében.

Védelme tehát az erdők egészségének fenntartásához és egyensúlyának megőrzéséhez egyaránt hozzájárul.

Mit tesznek értük a börzsönyi erdők kezelői?

Hatékony fajvédelem nem képzelhető el az élőhelyek megfelelő állapota nélkül.

A cikk elején vázolt börzsönyi élettér (a magas természetességű, minden tekintetben változatos, kiterjedt és zárt erdőtömb) az uráli bagoly csaknem tökéletes otthonterülete.

Ennek kialakítása, fenntartása és fejlesztése – partnerségben a nemzeti park igazgatósággal – alapvetően az állami erdőkezelő, az Ipoly Erdő Zrt. szakmai eredménye és további feladata.

A faj számára „eszmei” erdőállapot elérésében nagy szerepe van a differenciált, mozaikos, érintetlen területek hálózatát is létrehozó, az erdőborítás folyamatosságát egyre inkább elsődlegesnek tekintő, a fészkek környezetét kímélő erdőkezelési gyakorlatnak.

Emellett jelentősek és fontosak mindazok az intézkedések, melyekkel a természetvédelem szakemberei az uráli baglyok fészkelését, szaporodását, terjedését segítik elő.

Mit tehet a felelős erdőlátogató?

Elsősorban azt, hogy tiszteletben tartja az erdők zavartalanságának természeti értékét, ezért gépjárművek mellőzésével, a turistaforgalom számára ajánlott útvonalakon (a turistaút-hálózaton), csendben közlekedik az erdőben.

Forrás: Ipolyerdo.hu

Természetvédelem

Évente több tízezer madár pusztul el a vezetékeknek csapódás és áramütés miatt

Romániában évente több tízezer madár pusztul el légvezetékekkel való ütközés vagy áramütés következtében.

Published

on

Egy hím túzok pusztult el márciusban Nagyszalonta közelében, miután nekirepült egy középfeszültségű légvezetéknek – közölte Facebook-oldalán a Milvus Csoport. A természetvédelmi egyesület arra hívja fel a figyelmet, hogy ez az első dokumentált eset Romániában, de szerintük a probléma ennél jóval kiterjedtebb: légvezetékekhez való ütközés vagy áramütés következtében évente több tízezer madár pusztul el.

Vezetéknek repült a túzok és elpusztult. | Fotó: Engi László

A villanyvezetékek által okozott madárpusztulás világszintű probléma, amely Romániában is egyre súlyosabb, és két jól elkülöníthető jelenségre vezethető vissza: a vezetékeknek való nekirepülésre és az áramütésre – mondta el a Maszol megkeresésére Papp Tamás, a Milvus Csoport ornitológusa.

A közelmúltban egy túzok pusztult el légvezetéknek való nekirepülés miatt, ami különösen nagy veszteség, hiszen Romániában rendkívül kevés példány él: Szalonta környékén mindössze néhány tucat, körülbelül 45 madárból álló állományról beszélhetünk, ahol minden egyed számít. A most dokumentált eset azért is jelentős, mert bár a szakemberek eddig is feltételezték az ilyen jellegű pusztulásokat, ez az első bizonyított eset az országban.

Papp Tamás közölte, hogy a nekirepüléses esetek akkor történnek, amikor a madarak egyszerűen nem látják meg a vékony, gyakran alig egy centiméter vastag vezetékeket, és nagy sebességgel nekiütköznek. Ez rendszerint azonnali pusztuláshoz vezet, mivel a madarak szárnya vagy gerince eltörik. Mint magyarázta, ez különösen jellemző a túzokra, mivel bár jól és gyakran repülnek, manőverezőképességüket nagy testtömegük és széles szárnyfesztávolságuk korlátozza, ezért könnyen ütközhetnek légvezetékeknek.

Elpusztult túzok Magyarországon | Fotó: Motkó Béla

A probléma súlyosságát mutatja, hogy a túzokállomány világszerte csökken: az elmúlt 16 évben több mint 34 százalékkal esett vissza a populáció, 44–57 ezerről 31–36 ezer példányra. Európában is hasonló tendencia figyelhető meg, amelyben jelentős szerepet játszanak az elektromos légvezetékekkel való ütközések, különösen a nagy- és középfeszültségű hálózatok esetében.

Az áramütés egy más jellegű, de még gyakoribb probléma

Az áramütés akkor következik be, amikor a madarak rászállnak a középfeszültségű hálózatok oszlopaira – nem a szakemberek által kialakított gólyafészkekről van szó, ezek alacsony feszültségű oszlopokon vannak – vagy vezetékekre. Ez legtöbbször azonnali pusztuláshoz vezet. Az ilyen esetek elsősorban a gólyákra és a ragadozó madarakra jellemzőek, mivel ezek a fajok előszeretettel használják az oszlopokat pihenő- vagy leshelynek.

Nagyszalontai túzokok. | Fotó: Nagy László

Különösen a vonulási időszakban, augusztusban és szeptember elején fordul elő sok ilyen eset, amikor a gólyák nagy számban gyűlnek össze. Nem ritka az sem, hogy a madár az áramütés után fennakad a vezetéken, és tartós rövidzárlatot okoz, ami akár egy egész település áramellátását is megszakíthatja. Egy ilyen eset történt nemrég Marosvásárhely közelében is, ahol egy áramütött gólyát kellett eltávolítani egy középfeszültségű oszlopról – magyarázta Papp Tamás, a Milvus Csoport ornitológusa.

A két jelenség tehát különböző módon veszélyezteti a madarakat: a túzok elsősorban a nekirepülés miatt van veszélyben, míg a gólyák, a ragadozó madarak – például a kerecsensólyom – és a varjúfélék inkább az áramütés áldozatai. A természetvédők becslése szerint Romániában évente több tízezer madár pusztul el villanyvezetékek miatt, és ezek jelentős része nagy testű, lassan szaporodó faj – mondta a Milvus Csoport ornitológusa.

Fehér gólya egy szigeteletlen oszlopon. | Fotó: Orbán Zoltán

A probléma különösen a középfeszültségű hálózat esetében súlyos, amely a települések áramellátását biztosítja. Míg a magas feszültségű vezetékek inkább a nagy távolságú szállításra szolgálnak, az alacsony feszültségűek pedig a településeken belüli elosztást végzik, addig a középfeszültségű rendszer az, ahol a legtöbb baleset történik. Romániában több mint egymillió ilyen oszlop található, így a probléma kezelése hatalmas beruházást igényelne – tette hozzá Papp Tamás.

A hosszú távú megoldások költségesek

A túzokvédelem egyik fő eleme a nekirepülések visszaszorítása, ezért ez kiemelt helyen szerepel a közép-európai túzokpopulációk védelméről szóló nemzetközi akciótervekben is. A leghatékonyabb megoldás a vezetékek föld alá helyezése lenne, mivel ez egyszerre szüntetné meg a nekirepülés és az áramütés kockázatát is.

Nyugat-Európa több országában ez már bevett gyakorlat, bár csak akkor alkalmazzák, ha a költségek nem haladják meg jelentősen a légvezetékek kiépítésének árát – magyarázza a szakember. Emellett léteznek ideiglenes megoldások is, például a vezetékekre szerelt láthatósági jelölők, amelyek felhívják a madarak figyelmét a vezetékekre, illetve a veszélyes részek szigetelése az oszlopokon. A tavaly ősszel indult nemzetközi túzokvédelmi LIFE-projekt (EUROBUSTARD) keretében a nagyszalontai 110 kV-os nagyfeszültségű vezetéksor egy szakaszára – az áramszolgáltató jóváhagyásával – olyan jelölőeszközök kihelyezését tervezik, amelyek a túzokok számára is jól láthatóak, és jelentősen csökkenthetik a nekirepülés kockázatát.

Ezek a megoldások azonban sokszor csak részlegesek vagy ideiglenesek. Egy másik lehetőség a szigetelt, burkolt vezetékek használata, amelyek vastagabbak és jobban láthatók, így csökkentik mind az ütközések, mind az áramütések számát, ugyanakkor szintén költséges megoldást

Túzok sétál a mezőn. | Fotó: Milvus Csoport honlapja

Néhány évvel ezelőtt, egy korábbi pályázat keretében Nagyszalonta önkormányzatával közösen először alkalmaztak Romániában ilyen jellegű túzokvédelmi beavatkozást: hat kilométer hosszú légvezetéket cseréltek le biztonságos földkábelre a legfontosabb romániai túzokélőhelyek közelében. Ez a típusú fejlesztés azonban rendkívül költséges (mintegy 50 000 euró/km), így Nagyszalonta környékén továbbra is több tíz kilométernyi veszélyes vezetékszakasz szeli át a túzokok élőterét.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a romániai középfeszültségű elektromos hálózat nagy része az 1950–60-as években épült, és ma már nagyrészt magáncégek tulajdonában van. Bár az áramszolgáltatóknak is problémát okoznak az áramütések – hiszen rövidzárlatot és áramkimaradást idéznek elő –, ez egyelőre nem elegendő ösztönző a teljes hálózat korszerűsítésére. Jelenleg nincs olyan jogi szabályozás sem, amely kötelezné a szolgáltatókat a madárbarát megoldások alkalmazására – tette hozzá a Milvus Csoport ornitológusa.

Forrás: Maszol

 

 

 

 

Tovább olvasom

Természetvédelem

Kis sárszalonka a Csaba-réten

Kis sárszalonkát figyeltek meg Soltszentimre térségében

Published

on

A kis sárszalonka (Lymnocryptes minimus) hazánk egyik ritkán látható, tavasszal és ősszel átvonuló madárfaja. A szalonkafélék családjába tartozik, költőterülete Észak-Európa valamint Szibéria távoli tundravidéke. Sehol sem gyakori, de talán ez azzal magyarázható, hogy igen nehezen figyelhető meg köszönhetően a rendkívüli tollazatának, aminek segítségével szinte teljesen beleolvad a környezetébe.

A kis sárszalonka a rejtőtollazatának köszönehetően igen nehezen mefigyelhető madárfaj (fotók: Nyúl Mihály)

Ellentétben a sárszalonkával (Gallinago gallinago), ami közeledésünkre már hamar felröppen a földről, a kis sárszalonka szinte csak az utolsó pillanatban ugrik fel az ember lába alól. Jellegzetes hátmintázata tökéletesen elrejti a ritkás füvű, alacsony vízborítású, mocsaras, iszapos élőhelyén és ezt a madár is tudja. Ha veszélyt észlel szorosan a földhöz lapul és csak sok idő elteltével kezd el újra táplálkozni jellegzetes „rugózva táncoló” mozgásával. Az esetek többségében egyszerűen nem veszi észre a ragadozó vagy elsétál mellette az ember. A Kiskunságban elsősorban a szikes mocsarak szegélyében, a szikes puszták vízállásos részein és a turjánvidék mocsár-és láprétjein lehet vele találkozni, már akinek szerencséje van. Az utóbbi években egyre több az áttelelő példány is, azokat lecsapolt halastavak medrében, be nem fagyott csatornák mellett lehet megfigyelni. Csőrével az iszapot szurkálva keresi táplálékát, hasonlóan a cankókhoz és partfutókhoz. Rovarlárvákat, férgeket és apróbb csigákat fogyaszt.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság több helyszínen végez természetvédelmi célú vízpótlást a „Vizet a tájba” program keretében, többek között Kunszentmiklós és Soltszentimre térségében. Utóbbi területen (ahol az alábbi felvétel is készült) kiemelt jelentőségű a Csaba-rét, ahol az Igazgatóság mintegy 40 hektárnyi terület árasztásával, valamint őshonos magyar szürkemarhák és magyar házi bivalyok élőhelykezelő legeltetésével alakít ki számos madárfaj számára kulcsfontosságú pihenő, táplálkozó és költőhelyet.

A szárazság ellenére a Csaba-réten kialakuló vizes élőhelyek továbbra is fontos szerepet töltenek be a szalonkafajok számára

Az elmúlt évek aszályos időszakai hasonlóan más vízhez kötődő élőlényekhez úgy a kis sárszalonkának sem kedveznek. A szárazság ellenére a Csaba-réten kialakuló vizes élőhelyek továbbra is fontos szerepet töltenek be a szalonkafajok, a nagy póling (Numenius arquata), a pajzsoscankó (Calidris pugnax) számára, valamint költőhelyként szolgálnak a piroslábú cankónak (Tringa totanus), a bíbicnek (Vanellus vanellus) és az elmúlt években világszinten is jelentősen megfogyatkozott nagy godának (Limosa limosa).

Forrás:  Nyúl Mihály, természetvédelmi őrszolgálati csoportvezető – KNP

Tovább olvasom

Természetvédelem

Elkezdődött a költési szezon a vércséknél

A bőséges pocokállomány miatt megkezdődött a vörös vércsék költése

Published

on

Zsiros Sándor élménybeszámolója:

Ma reggel is megpakoltam a kocsit vércseládákkal, néhány mezei verebeknek szánt odúval és egy szalakótaodúval. A kékvércséknek szántam a vércseládákat. A vörösök már többnyire kotlanak, 6–7 tojásos fészekaljakat is láttunk.

Fotó: Zsiros Sándor – Madárles

Április eleje korai kezdésnek számít, ilyen akkor fordul elő, amikor van bőven a fő táplálékukból, a mezei pockokból. Amelyik költeni akar, az már minimum ládát foglalt. A vörös vércsék kevésbé tolerálják egymás közelségét, mint a kékvércsék. Ha egymás közelében van két vércseláda, valószínűleg csak az egyiket foglalják el a vörösök, a másik megmarad a kékeknek.

Úgy alakítottam a menetrendet, hogy a polgári kamerás ölyvfészek közelében végezzünk. Szerettem volna leszedni a közvetítő felszerelést, és átrakni egy vércseládához, hogy ne maradjunk idén vörös vércse költés nélkül. Amikor ránéztem az ölyves közvetítésre, örömmel láttam, hogy két ölyvet láttak a megfigyelők a fészeknél. Ha egy órával később jön a hím, nem tudnánk róla. Természetesen így marad a kamera az ölyveknél.

A vörös vércséknél pedig hátha lesz egy kései költés. Mert egyelőre a polgári vércsetelepen csak egy vörös vércse tojó árválkodik a ládában. Bár még bőven van ideje, hogy „bepasizzon”. Jobbra vörös vércsék költenek, középen az új láda a kékvércséknek, bal szélen Csaba barátom.

Írta és fényképezte: Zsiros Sándor – Madárles

Tovább olvasom