Vadászat
Latolgatás után…
Mónos Zoltán ksérővadász beszámolója:
Latolgatás után… …a trófea 24 órás tömege 11,80 kilogramm!A kivételes agancsos Mónos Zoltán kíséretében került terítékre a SEFAG Zrt. Szántódi Erdészetének területén, Karádon szeptember 17-én.
„A vadat egy hajnali cserkelővadászat alkalmával ejtette el a német vendég. Eseménydús reggel volt, hisz láttunk egy kb. 12 kilogrammos trófeatömeggel rendelkező bikát, meg is tudtuk közelíteni, de a jobb agancsszárán a szemág mechanikai sérülés következtében letört, ezért elengedtük.
Továbbcserkeltünk és bőgést hallottunk a völgy felől, arra vettük az irányt, a vadföldön kint voltak a szarvasok. Ott láttam meg a bikát – a kökénybokor levelei, ágai között kukucskálva vettem szemügyre – és az volt a benyomásom, hogy a tekintete, a testalkata egy korosabb bikáról árulkodik. Engedélyt adtam az elejtésére és a vendég egyetlen, lőbotról tett lövéssel helyben is marasztalta az agancsost. Lesre nem tudtunk volna felülni, annyira sok volt a szarvas a közelben, így nem kockáztattunk.
A vad korát 11 évre becsülöm, egy évet még talán lehetett volna várni az elejtésével, de megvannak a tavalyi hullott agancsai és azok nagyobbak voltak, tehát a bika visszarakott, annak ellenére, hogy a kora véleményem szerint nincs több 11 évnél” – Mónos Zoltán.
Gratulálunk a vendégnek és a rutinos kísérőnek!
Forrás: SEFAG Zrt.
Vadászat
Különleges vad esett a SEFAG Zrt. Nyugat-Zselici vadászterületén
Halász Tibor kísérővadász beszámolója:
A SEFAG Zrt. Nyugat-Zselici vadászterületén került terítékre a képen látható gímbika Halász Tibor kíséretében. A különleges vadat a visszajáró külföldi vendégvadász kiadós cserkelővadászat alkalmával ejtette el.
„Az elejtést megelőző napon láttuk először az agancsost, 3 tarvaddal volt, a tehenek bementek a közeli gyertyánosba és „magukkal vitték” a bikát is. A vad nem is igen bőgött, inkább csak morgott egyet-egyet, tartott a vetélytársaktól, nyilván nem akart verekedni az abnorm aganccsal, a vendég nem is jutott lövéshez. Másnap reggel és este is kimentünk rá, bőgtem neki, de nem jött elő, inkább elhúzódott. Egy reggelt kihagytunk, majd a vendég itt tartózkodásának utolsó estéjén próbálkoztunk meg újra az elejtésével. 18 óra körül értünk ki a gyertyánoshoz, okulva az előző tapasztalatokból, nem bőgve, hanem inkább tehénhanggal hívtam. Percek múlva jött is a válasz, messziről bőgést hallottam, erre újra tehénhangot hallattam, a bika megint válaszolt, de már közelebbről hallottuk a hangját.
Még nem voltam biztos benne, hogy az a példány tart e felénk, amelyre várunk, de amikor megláttam a rőt foltot a növényzetben és alaposan megnéztem a távcsővel, megállapítottam, hogy bizony ő az! A tehénhangra óvatosan be is jött kb. 25 méterre, de teljesen szemben állt a vadásszal, ráadásul a fák takarásában, így csak a fejét láthattuk, nem volt lehetőség lövést tenni rá.
A feszült várakozás percei után végül mozdult egyet a vad, így az elejtő jó pozícióba került és egy jól irányzott lövéssel terítékre is hozta a bikát.Emlékezetes vadászat volt, a szakadó esőben 3 alkalommal mentünk ki rá és minden alkalommal hosszan cserkeltünk!
A 8-9 év körüli agancsos trófeájának becsült tömege 6 kilogramm.
Forrás: Halász Tibor – SEFAG Zrt.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Vadászat
Gímbikák a Zsitfapusztai vadászterületről
Kolena Krisztián és Vitman László kísérővadászok beszámolója:
A képeken látható gímbikák Zsitfapusztai vadászterületünkön kerültek terítékre, elejtőiket Kolena Krisztián és Vitman László kísérte.
„Esett az eső, nagyon rossz idő volt, de a bőgés igen jó volt. Az elejtendő bikát 10 napja láttuk először egy szójafölön, ki is mentünk rá. Nézegettük, de megállapítottuk, hogy talán valamivel kisebb, mint amekkorát eredetileg elképzelt a vendég.
Egyelőre hagytuk, de némi tanakodás után, mégis úgy döntött, megpróbálja terítékre hozni. Másnap este újra kimentünk, vártuk az agancsost, de nem lépett elő a sűrűből, hallottuk a hangját, bent bőgött egy bükkös erdőben, ami ritkaság, mert ebből csak egy van a kerületemben.
Elhatároztuk, hogy rácserkelünk, a szél jó volt és sikerült is vadászias lőtávra belopni a vadat, a vendég lőbotról tett lövést rá és a bika tűzben rogyott. A trófea frissen kifőzött tömege – végül nagyobb lett, mint vártuk, így megfelelt a vendég eredeti elképzelésének -, 9,4 kilogramm lett, a vad korát 10 évre becsüljük” – Vitman László.
A teríték másik bikáját Kolena Krisztián közreműködésével ejtette el a vendég, a trófea tömege 4,4 kilogramm, a vad 7-8 év körüli. Az agancsos jobb hátulsó lába sérült volt és így a bal száron jelentkezett az abnormitás. A vendégeket hosszú vadászbarátság köti össze, együtt örülhettek egymás sikereinek, hisz szeptember 15-én Diana mindkettőjüket megajándékozta egy-egy gímbikával.
Gratulálunk a vendégeknek és a kísérőknek!
Forrás: Kolena Krisztián és Vitman László – SEFAG Hunting Hungary
Vadászat
„Vadkár után, vadkár előtt” – Aktuális teendők a vadkárérvényesítés és -megelőzés kapcsán
A NAK cikket közölt a vadkárok igényérvényesítésének tudnivalóiról:
Az ősz beköszöntével megkezdődik a napraforgó és a kukorica betakarítási időszaka. Alábbi cikkünkben röviden szeretnénk tájékoztatást adni a bekövetkezett vadkárok igényérvényesítésének tudnivalóiról, az őszi vetésű növényeket érintő vadkármegelőzési teendőkről.
Vadkár után…
A száraz, aszályos időszak miatt az elmúlt napokban megkezdődött a napraforgó betakarítási időszaka. Ennek apropójából felhívjuk a figyelmet a vadkárigények időbeli bejelentésének tudnivalóira.
A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény (Vtv.) 81. § (1) bekezdése alapján a vadkár megtérítése iránti igényt a kár bekövetkezésétől, illetve észlelésétől számított öt napon belül írásban kell közölni a kárért felelőssel, vagyis a területen gazdálkodó vadászatra jogosulttal, ill. annak képviselőjével.
Amennyiben a felek között nyitottság van a megegyezésre, javasolt a hatósági, bírósági eljáráson kívüli írásos megállapodás és kárrendezés. Ez a lehetőség a legoptimálisabb az érintett felek számára, mivel időhatékony és a szükségtelen költségeket elkerülő megoldás. Fontos, hogy az egyezség aláírói, mindkét oldalról, rendelkezzenek önálló képviseleti joggal az általuk képviselt fél részéről, az egyezség írásban köttessen, abban rögzítsék a kárt, a kártérítés értékét, a teljesítés módját és határidejét!
Amennyien a föld használója mezőgazdasági vadkár igényt kíván érvényesíteni, úgy azt a Vtv. 79. § (4) bekezdése alapján a Vtv. végrehajtási rendeletében, az egyes növénykultúrákra meghatározott időszakban teheti meg:
- a) őszi gabona: október 1. – július 31.
- b) tavaszi gabona: március 1. – július 31.
- c) kukorica: április 15. – november 15.
- d) burgonya: április 15. – október 15.
- e) napraforgó, szója: április 15. – szeptember 30.
- f) borsó: március 1. – augusztus 30.
- g) szőlő, gyümölcsös: egész évben.
- h) őszi káposztarepce: augusztus 20. – június 30.
Jegyzői közreműködés az egyezség létrehozásában
Amennyiben a károsult és a kárért felelős vadászatra jogosult között a fenti közléstől számított öt napon belül nem jön létre egyezség a kár megtérítéséről és a kártérítés mértékéről, a károsult a károkozás helye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjétől öt napon belül írásban vagy szóban kérelmezheti a károsult és a kárért felelős vadászatra jogosult közötti egyezség létrehozására irányuló kárfelmérési eljárás lefolytatását.
Az eljárás keretében a jegyző a kár megállapítására három napon belül ágazati vagy igazságügyi szakértőt rendel ki. A kár felmérését a kirendeléstől számított öt napon belül kell elvégezni. Ha a késedelmes közlés miatt a kár vagy mértékének megállapítása bizonytalanná válik, ezt az igénylő terhére kell figyelembe venni, ami jelentős veszteséggel járhat a gazdálkodó számára.
A kárfelmérés alapján történő egyezség meghiúsulása esetén felek bármelyike három munkanapon belül kérheti másik szakértő kirendelését a költségek megelőlegezése mellett. Ebben az esetben a kárral érintett földterületen lévő termények betakarítására csak az újabb szakértői vizsgálat befejezése után kerülhet sor!
Ha a jegyző előtti eljárás során az egyezség valamely okból nem jönne létre, a jegyző megszünteti az eljárást. Ha a jegyző előtti eljárás megszüntetésre kerül, a károsult az eljárást megszüntető végzés véglegessé válásától számított 30 napon belül kérheti a bíróságtól kárának megtérítéséről való döntést. E határidő elmulasztása jogvesztést eredményez, azaz később már nem indítható per a kár megtérítése iránt.
Amennyiben az adott növénykultúra betakarítása nem tűr halasztást, a későbbi bírósági eljárás során történő sikeres bizonyításhoz javasolt közjegyző előtt, előzetes bizonyításra irányuló eljárásban a kár felméréséhez igazságügyi szakértőt kirendelni.
Nyomatékosan szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a kárállapot szakszerű rögzítése nélkül az adott növénykultúra betakarítása után eredményes kárigény érvényesítés nem várható.
Megjegyezzük, hogy a vadkárigény közvetlenül bíróság előtt is érvényesíthető, azaz a Vtv. szerinti jegyzői hatáskörbe tartozó egyezség létrehozására irányuló eljárás csak lehetőség, de nem kötelező a felek számára. Ez esetben tekintettel kell lenni a kárigény 3 éves elévülési időszakára.
Az igényérvényesítés lehetséges módjairól és tudnivalóiról további tájékoztatást kaphatnak Vadkárkalauz kiadványunkból, illetve falugazdászaink állnak az Agrárkamara tagjai rendelkezésére.
Vadkár előtt…
A betakarítási időszak alatt/után a gazdálkodók egyben már felkészülnek a következő gazdálkodási évre is. Tekintettel arra, hogy az ország egész területén kisebb, nagyobb mértékben felmerül a vadkár kérdése, a mezőgazdasági tevékenység és a vadgazdálkodás szükségszerű egymásra utaltsága okán hasznos, ha a felek között már ekkor, tehát a vetéstervek készítésekor megkezdődik a párbeszéd, annak érdekében, hogy egymás gazdasági érdekei kölcsönösen tiszteletben tartásra kerüljenek.
Az együttműködés egyik legfontosabb mozzanata, hogy a felek gazdálkodása, jövőbeni tervei megismerhetőek, tervezhetőek legyenek egymás számára.
Az évelő kaszáló növények, őszi kalászosok vetése kiváló apropó lehet arra, hogy a gazdálkodók és a vadászatra jogosultak asztalhoz üljenek és megtervezzék az elkövetkezendő év(ek) teendőit, egyes területek vadkárkockázatát, a növénykultúra szempontjából indokolt vadkármegelőzési feladatokat, azok kivitelezését és költségviselését. Ezen alkalmak lehetőséget biztosítanak a vadászatra jogosultak részére is, hogy a gazdálkodókkal megvitassák bizonyos vadgazdálkodási létesítmények telepítésének helyét, a szükséges lőnyiladékok kialakítását, az őszi, téli egyéni és társasvadászatok helyét és idejét.
Egyúttal kérjük a vadászatra jogosultak együttműködését is a tekintetben, hogy – a Vtv.-ben foglalt kötelezettségnek eleget téve, a földhasználók számára elérhető módon – gondoskodjanak a vadkárral kapcsolatos ügyekben hivatalos kapcsolattartó(k) kijelöléséről és elérhetőségük közzétételéről (pl. a társaság honlapján, jegyzőnél, önkormányzati hirdetőtáblán, falugazdász irodákban).
A bírósági ítélkezési gyakorlat következetes a tekintetben, hogy a vadászatra jogosult rendelkezik megfelelő szaktudással a vadállomány szakszerű kezelésével, állományszabályozásával a vadkár megelőzési technikákkal kapcsolatban, így keressük a közös utakat a vadkárok minimalizálása érdekében.
Ne feledjük, hogy a kölcsönös együttműködés mindkét fél érdeke, hisz a legkisebb kár a be nem következett kár, a szakszerűen kivitelezett védekezés olcsóbb lehet, mint a bekövetkezett vadkárért való helytállás!
Csak együtt működik, ha együttműködünk!
Forrás: dr. Skobrák György -NAK