2024. október első hetében elkezdődött a Földmérő, Földügyi és Térinformatikai Technikus Felnőttképzés az Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, amely az Agrárminisztérium irányítása alatt álló Alföldi Agrárszakképzési Centrum szervezeti keretében működik- tájékoztatta lapunkat Svéda Gergely, az iskola szakmai igazgatóhelyettese, okleveles erdőmérnök.
Fotó: Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum – AJN
A képzésre az ország szinte minden pontjából érkeztek diákok, ami azért is figyelemre méltó, mivel több intézmény nem tudott elegendő hallgatóval kurzust indítani. Szegeden a maximális létszám mellett indult el a második évfolyam is.
Fotó: Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum – AJN
A képzés rendkívül népszerű, mivel azok számára, akik nem rendelkeznek szakmával, az oktatás ingyenes. Az erdészek, szakmai szervezetek munkatársai mellett a mezőgazdaságből élő szakemberek jelentkeztek a képzésre. A földmérés napjaink egyik meghatározó tudományterületévé nőtte ki magát, amely alapvető szerepet játszik az építészet, az ingatlanfejlesztés, erdőgazdálkodás, növénytermésztés a térinformatika és a környezetvédelem terén. A növénytermesztésben azok számára, akik az AÖP, AKG programokban érintettek, négy tizedesjegyig kellaz EOV koordinátákat meghatározni. A területalapú támogatásokat a hatóságok folyamatosan ellenőrzik. Bármilyen hiba és tévedés esetén támogatás megvonással sújthatóak a területek földhasználói.
Fotó: Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum – AJN
A két éves képzés ideje alatt a 16 fős csoport elsajátítja a Földmérő, Földügyi és Térinformatikai tananyagát olyan oktatók segítségével, mint Dr. Tobak Zalán PhD., aki a Szegedi Tudományegyetem Légkör- és Téradattudomány Tanszék egyetemi adjunktusa. Kutatási területe a GIS, hiperspektrális távérzékelés, kisgépes légifelvételezés, valamint a városi területek vizsgálata távérzékelés módszereivel.
A tömbösített órák során egyetemi színvonalon két napon keresztül térképismereti alapfogalmakkal bővült a diákok tudása. Már az első napon számolási feladatokat is végeztek a hallgatók. Mivel a felnőttképzésen mindenki más területről érkezett, az alapfogalmak bemutatása után el is kezdődött a gyakorlati képzés. A térképek méretarányából azonnal pontok közötti távolságokat kellett meghatározni, amely mind az elméletben, mind a gyakorlatban nélkülözhetetlen.
Fotó: Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum – AJN
A második napon Hajma Katalin, az Óbudai Egyetemen végzett földmérő és földrendező mérnök mutatta be a gyakorlatban a különböző eszközök használatát az Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum Csemetekertjében, amely a város szélén fekszik a sándorfalvi út mellett.
Fotó: Szatmári-Boros Annamária – AJN
A gyakorlat célja többek között az volt, hogy az elméleti tudást hogyan lehet a mindennapi munkába, azaz a gyakorlatba átültetni. Bemutatásra került a kitűzőrúd, a vetítő, libella és a szögprizma használata. Az ágazati vizsgán a fent említett témakörökből is számot kell adnia mindenkinek egyénileg, terepen felállított gyakorlati példák során, mivel a földkimérés mellett a területkimérés is kiemelten fontos. Hajma Katalin tanárnő mérőrudak segítségével egy sokszöget állított fel. Ezt követően centiméter és szögprizma segítségével lépésről-lépésre meghatározták egy sokszög területét. A következő feladatban pedig egy teodolit felállítását kellett mindenkinek elgyakorolni.
Fotó: Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum – AJN
A teodolit egy olyan precíziós mérőműszer, amelyet szögek mérésére használnak, elsősorban vízszintes és függőleges irányban. A teodolit lényege abban rejlik, hogy lehetővé teszi a földmérők, építészek és mérnökök számára a pontos helymeghatározást, távolságok és szögek meghatározását terepi munkák során. Két fő összetevője van: a vízszintes kör, amely a horizontális szögeket méri, és a vertikális kör, amely a függőleges szögeket rögzíti. Az optikai vagy digitális rendszerének segítségével pontos leolvasások végezhetők, amelyek alapvetőek a térképezési és tervezési munkákhoz.
Fotó: Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum – AJN
Dr. Tobak Zalán, a QGIS program segítségével mutatott be különböző feladatokat térképeken, amelyet minden diáknak lehetősége volt kipróbálni, ezáltal mélyebb megértést nyerve a térinformatikai rendszerek működéséről és alkalmazásáról – zárta beszámolóját Svéda Gergely, okleveles erdőmérnök.
Agro Jager News